Nightmare Creatures 2

2013. augusztus 12.
44.7391
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Marduk profilja, adatai
Marduk
Egyszer már írtam erről a játékról, viszont az nem volt teljes bemutató. Most szeretnék kicsit részletesebben írni erről a régi, kevésbé ismert horror gyöngyszemről. Korában nagy vetélytársa volt a Silent Hill és a Resident Evil sorozatoknak.


Jöjjön akkor a szokásos bevezető a játékról. Ezt a művet a francia Kalisto Entertainment készítette el, majd 2000-ben publikálta. PlayStationre és Dreamcastre jelent meg csak. Stílusa külsőnézetes túlélő horror. Sokak szerint a készítők ötvözték a Resident Evil elemeit a Tomb Raider elemeivel, így egy igazán adrenalinnal teli játékot hoztak létre.



A játék az első rész után játszódik egy évszázaddal, miután Nadia és Ignatius legyőzte a gonosz sötétmágust, Adam Crowleyt, azonban sajnos, csak azt hitték, hogy legyőzték, ugyanis visszatért, és egy új tervet eszelt ki, hogy a Világot sötétségbe borítsa. Főhősünk Herbert Wallace, Crowley egyik kísérleti alanya, akit egy elmegyógyintézetbe zárt be. Ugyanis Crowley szörnyei emberek voltak valaha, viszont különféle varázslatok segítségével ilyen lényekké változtatta őket, és csak az ő parancsait teljesítik. Wallace azonban egyik nap kitör a cellájából, és elindul Crowley tervének megakadályozására. Wallace azonban nem marad segítség nélkül, Rachel szintén segít neki kinyomozni Crowley helyzetét.



A játékmenet nem túl bonyolult. Amint egy szörny közelébe ér a játékos, azonnal megjelenik a szörny élete és Wallace az ellenfélre fókuszál. Lehet kombótámadásokat végrehajtani, védekezni, sőt még ilyen különleges rúgás is van, amellyel megzavarható az ellenfél, de egyes esetekben földre is kényszeríthető. Ha azonban túl kevés az életed, és nem találsz gyógyírt, akkor a pályákon különféle varázslatokat találhatsz, amikkel azonnal végezhetsz az ellenfeleddel, vagy növelhetik a fegyver sebzését. A második pályától már sörétesed is lehet, amibe különféle lőszereket tudsz szerezni. Ezek is segíthetnek a csatában, de az alaptöltény az erősebb szörnyeket nem tudja azonnal megölni, viszont elég sok sebzést tud okozni nekik. Fontos hogy a szörnyeket mindig meg kell ölni, mert különben nem tudsz továbbmenni. Ez azért van, mert nem egy zombi apokalipszis közepén vagy, hanem egyes helyeken nem szokott több lenni 2 szörnynél, és hogy megakadályozzák, hogy kikerüld őket, ezért rákényszerítenek arra, hogy verd ki belőlük az életet. Az irányítással való ismerkedésre a menüben van egy olyan opció, hogy ,,Therapy??, amivel egy gyakorló mód. Az irányítást vezérlő gombok módosíthatóak az opció menüpontban.



Múltkor beígértem, hogy felteszem ide a tervrajzait, és akkor azt hiszem itt is vannak. Szörnyekről külön leírást is mellékelek, viszont csak azokról, amelyek szerepeltek a játékban.

Herbert Wallace




Rachel




Adam Crowley




Innentől a szörnyek jönnek.




Ez a szörny nem szerepelt a játékban.




A második pályán tűnik fel először. Elég kemény ellenfél. Elég gyorsan képes támadni, és elég sok sérülést tud okozni. Amikor tétlen, akkor a láncfűrészével szórakozik, miközben nevetgél.




Az első pályán tűnik fel. Nagyokat tud ugrani, és eléggé gyors is. Képes falakon is közlekedni.




Szintén a második pályán tűnik fel. Egy kés van nála. Látszatra elég bénának tűnik, de elég komoly sérüléseket tud okozni azzal a késsel. Amikor tétlen, akkor a késéről nyalogatja le a vért.




A 4. pályán tűnik fel a párizsi moziban. Csak a moziban lehet vele találkozni. Ő az egyetlen olyan szörny, aki képes távolról is támadni. Elég veszélyes ellenfél, mert bárdjával elég sok sérülést tud okozni, ha meg nem vagy közel hozzá, akkor csak szimplán megdob vele.




Szintén az első pályán tűnik fel, viszont a játékbeli változat annyiban tér el ettől, hogy a nyakán nincsenek ilyen minifejek, és a hátából csápok nőnek ki. Közepesen veszélyes ellenfél, viszont képes főhősünk gerincét megroppantani.




A 3. pálya boss szörnyetege. A kastély titkos járatát őrzi, ami a szörny mögött található és bejárata egy titkos csapóajtó. Mozgásképtelen, és szó szerint a testével védi a járatot.




A Lachaise temetőben tűnik fel először. Fegyvere érdekes: egy láncra kötözött mellkas, aminél a csontok erőteljesen látszódnak. A játékbeli verzió annyiban különbözik ettől, hogy az teljesen fekete, és szemei látszódnak. Talán az egyik legveszélyesebb ellenfél az egész játékban.




Ez a szörny csak egyszer tűnik fel a játékban, de akkor se lesz vele a játékosnak semmi dolga, de feltehetőleg a 3. pályán feltűnő kétéltű szörny lárvája.




Ez a szörny nem szerepelt a játékban.




A 4. pályán tűnik fel először, Párizs utcáin. Elég nagydarab ellenfél, és elég nehéz legyőzni is. Később az is kiderül róla, hogy képes magas helyekre felmászni.




Ez a szörny nem szerepelt ebben a játékban, de az elődjében emlékeim szerint igen.
12 hozzászólás

Marduk

11 éve, 6 hónapja és 15 napja

NoVa13 írta:
Nekem nem jött be valahogy a játék, az alap ötlet nagyon jó, de valahogy mégsem szeretek vele játszani kimondottan.
Pedig az egyik legnagyobb horrorjáték a világon. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 6 hónapja és 15 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

Örülök, hogy ennyi ember ismeri ezt a játékot. mosolygó smiley És köszönöm a pozitív visszajelzéseket!

válasz erre

marco

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

Némmá ezt én meg nem is olvastam eddig.mosolygó smiley Jó kis retro hangulat ismét!mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

Én Sega DC-n toltam.Állat,szerintem szerzek egy Sega-t megint.kacsintó smiley

válasz erre

Marduk

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

richie8 írta:
Szép blog lett Marduk, gratula! Van pár elvetemült ellenfél is, aki rögötn a szívbajt hozná rám még akkor is, ha képen mutogatják egy sötét szobában röhögő smiley Ment a kesztyű is természetesen!
Akárki, mondhat akármit. Szerintem ez a játék riogatásban felülmúlja az Amnesiat. röhögő smiley Azt bírtam nagyon, amikor semmi jele nem volt a szörnyeknek, erre haladsz tovább, és akkor a leglehetetlenebb helyekről előtűnnek. röhögő smiley Amikor például egy vasszekrényt nyitsz ki, és akkor kinyitod, akkor egy szörny kimászik. röhögő smiley Kaptam szívbajt akkor eléggé. röhögő smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Szép blog lett Marduk, gratula! Van pár elvetemült ellenfél is, aki rögötn a szívbajt hozná rám még akkor is, ha képen mutogatják egy sötét szobában röhögő smiley Ment a kesztyű is természetesen!

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 18 napja

Istenem mennyit játszottam vele!mosolygó smiley

válasz erre

Zuleew

11 éve, 6 hónapja és 18 napja

Jó bejegyzés ! röhögő smiley Gratt! röhögő smiley

válasz erre

csirkee

11 éve, 6 hónapja és 18 napja

Komolyak az arcok, van itt Alien is. De az a grafika mosolygó smiley jó kis játék lehet. Jó lett a leírás Marduk, ment a kesztyű

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 18 napja

Jesszusom azok a formák!röhögő smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 6 hónapja és 18 napja

Áhhh, mindkét részét toltam PS1-en! Nagy kedvencek voltak, annyi szent. Emlékszem az első része után már alig vártam, hogy játszam a folytatását. Jó bejegyzés lett, grat!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljarDAVE profilja