MSI R7 260: A legkisebb erőmű?

2014. február 05.
41.3921
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
MSI_Blogger profilja, adatai
MSI_Blogger
Amikor elkezdtük felépíteni blogjaink témaköreit úgy döntöttünk, hogy nem igazán lesz olyan termékcsoport, mely ne kerülne megemlítésre az idők folyamán. A grafikus kártyák nagyon aktuális és népszerű témát szolgáltatnak nekünk, hiszen egyrészt mindkét neves gyártó termékei megtalálhatóak kínálatunkban, másrészt pedig ez egy olyan iparág, mely folyamatosan fejlődik, így a nagyobb bejelentések után több hónappal is érkeznek újabb kártyák. Mai főszereplőnk is egy ilyen kártya, méghozzá egy olyan típus, mely szerintünk nagyon népszerű lesz hazánkban.
 


Főszereplőnk tehát az MSI R7 260 1GD5 OC, mely az AMD nem is olyan régen bemutatott új generációjának egyik legnépszerűbb tagja lehet. Ezt az állítást igyekszünk a blog legtöbb pontján alátámasztani, de előzetesen annyit megígérhetünk, hogy a kártya rászolgált a hasonló kijelentésekre. Kezdjük is a legfontosabbal, melyet mindenki könnyen kitalálhat a névadásból, ez nem lenne más, mint hogy a kártya az AMD Radeon R7 260-as GPU-ra épül. A másik fontos szempont, amit meg szoktunk nézni egy grafikus kártya esetében az a memória nagysága. Ilyen téren nem tündököl az újdonság, ám az 1024MB GDDR5 memória egyelőre elegendő minden játékhoz és a 128 megabites interfész is elfogadható még. A harmadik dolog, amire érdemes odafigyelni, az az órajel, melyen a kártya ketyeg. Az MSI R7 260 1GD5 OC 1050MHz-en ketyeg, ez a memóriával ellentétben kimondottan jó értéknek számít.

MSI R7 260: A legkisebb erőmű? - 2. kép

A kimenetek terén semmi szégyenkezni valója nincs blogunk főszereplőjének, hiszen DisplayPort, HDMI, DL-DVI-I és DL-DVI-D csatlakozással is kaphatunk képet. Említettük már, hogy ez a kártya vélhetőleg igen sikeres darab lesz, ennek oka pedig az, hogy a fentebb említett specifikáció elegendő arra, hogy a legújabb játékokat is ki lehessen próbálni. Persze nem Full HD felbontásban és minden lehetséges opciót maximumra állítva, de optimalizálva egy tisztességes játékélményben lehet része a tulajdonosoknak. Játékosoknak szánt mivoltából pedig adódik, hogy a hűtésre is oda kell figyelni. Mi ezt egy nagynak számító, 10 centiméteres ventilátorral, két hőelvezetőcsővel és kibővített hűtőbordával oldottuk meg annak érdekében, hogy a hő ne jelentsen problémát. Ezt a hűtési megoldást a kártyához mellékelt Afterburnerrel remekül testre lehet szabni, így például a fejlett ventilátor fordulatszám szabályozás biztosítja a lapátok különböző sebességeken történő futtatását, melyeket különféle GPU hőmérséklet alapján szabályozhatnak a játékosok.

MSI R7 260: A legkisebb erőmű? - 3. kép

Az MSI Exkluzív Afterburner megérdemel néhány sort, hiszen számos praktikus funkciója van. Egyik ilyen a mag feszültségének állítása, melynek segítségével akár 32,4 százalékkal növelhetjük a kártya ezen értékét. Érdekesség még az Android és iOS rendszerekre írt segédprogram, melynek segítségével a különféle mobileszközökön is meg lehet tekinteni a kártya állapotát. A kártyával kapcsolatban érdemes még megemlíteni a Predator-t, mely az audio és videorögzítésért felel, a Kombustor pedig a burn-in tesztelésért felelős.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy egy igen versenyképes ajánlatról van szó, melyet bizonyára sokan fognak megfontolni, hiszen a legtöbben ne ma felsőkategóriás kártyákat keresik, hanem a legjobb ár/értékkel rendelkező modelleket. Reméljük az elkövetkezendő hónapokban többen számolnak majd be saját blog formájában erről a modellről.
9 hozzászólás

Vendég

6 éve, 5 hónapja és 15 napja

Sosem ptóbálam ki ezt a mini világot, de nagyon érdekel, ha valóban ilyen teljesítményre képesek ezek a cuccok.

válasz erre

Fáraó

6 éve, 5 hónapja és 24 napja

Ez tényleg tömeg termék, nekem csak annyi bajom van vele hogy személy szerint 2 gigás kártyát keresek, szóval marad a 260X Szerintem tökéletesen meg leszek vele elégedve

válasz erre

Vendég

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

"Android és iOS rendszerekre írt segédprogram" - az milyen komoly már!

válasz erre

petike737

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

1. A cím szerintem nagyon frappáns
2. Ez a kártya tényleg tömegeknek való, akik játszani akarnak de nem engedhetik meg a gamer kategóriát...
3.OC változat-1050MHz, remek csatlakozás, Afterburner, Predator

Nagyon jó azoknak, akik egy 100 ezer Ft körüli pc-t szeretnének

válasz erre

Vendég

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

Azt a "lovas" dolgot én is olvastam. Nekem az a véleményem, hogy azok, akik azt írták nem veszik figyelembe a magyar helyzetet, meg úgy alapból nem jó felfogásban nézik a dolgokat... Egyértelmű hogy a 290X mellett a 260-270 elbújhat...csak hát egy ilyen kártya esetében, mint a blog témája, nem szabad felfele mutogatni, mert aki az ilyen jó középkategóriákat választja, az okosan szeretne viszonylag kevés pénzből jó gépet összerakni és nem viccből nem nézi meg a 280-290 kártyákat...

válasz erre

csirkee

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

1000feri írta:
Erőmű?? R7 260 a középkategória alja...
1 szaklap " Ha nincs ló...." címmel írt róla egy hosszabb cikket.
Lehet egy olyan "szaklap" írója írta azt, aki nem is látta még közelről sem.
De azért kíváncsi lennék arra a "szaklapra".

válasz erre

Vendég

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

1000feri írta:
Erőmű?? R7 260 a középkategória alja...
1 szaklap " Ha nincs ló...." címmel írt róla egy hosszabb cikket.
Te nem érted a legkisebb szó jelentését ebben a kontextusban, azt látom...

válasz erre

1000feri

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

Erőmű?? R7 260 a középkategória alja...
1 szaklap " Ha nincs ló...." címmel írt róla egy hosszabb cikket.

válasz erre

Vendég

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

Gyilkos!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljaManiac profiljaSándorkolbász profiljaWickedSick profiljaMarduk profiljaRobi022 profilja