Mindent a kéznek, semmit a szemnek

2014. október 12.
41.2011
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
CM_Blogger profilja, adatai
CM_Blogger
Nagy örömmel hoztuk el nektek mai blogunkat, mely egy igazi újdonság kapcsán született meg, a cím pedig első furcsa lehet, hiszen kicsit átdolgoztuk a sok helyen használt "Mindent a szemnek, semmit a kéznek" mondást, de nem azért tettük, hogy megkavarjunk titeket, csupán a mi változatunk sokkal jobban leírja mai témánkat.


Néhányan már hiányolták azokat a blogokat, melyben valami újdonságot mutatunk be, illetve effektíve a gamer perifériák kapcsán is többen érdeklődtek már, most azonban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy reményeink szerint mindenki vágya teljesül. Noha utóbbi csoportból egészen biztosan kapunk majd érdekes visszajelzéseket, de ebbe majd a további sorok valamelyikében mennénk bele. Következzék tehát egy újdonság és az ő világa!

Ezúttal jó néhány blog után ismét a billentyűzetek piacára lépünk be, méghozzá azon belül is a különlegesebb termékek zártkörű csoportjába. Ennek okát újdonságunk, a Cooler Master NovaTouch TKL billentyűzetben kell keresni, hiszen nemrég szinte minden fontos információt megosztottunk vele kapcsolatban.

Ebben a bekezdésben már utaltunk arra, hogy a különlegesebb billentyűzetek vizére evezünk, ami egyrészt a képek alapján nem biztosan látszik, másrészt a hamarosan leírtak során is lehetnek olyan felhasználói csoportok, akiknek elsőre nem tiszta, hogy miért is jó választás számukra a Cooler Master NovaTouch TKL.

Mindent a kéznek, semmit a szemnek - 2. kép

A külső szempontjából ugyanis egyértelműen a legvisszafogottabb billentyűzetünkről van szó, melyen semmilyen fölösleges részt nem találtok. Sokan megjegyezték, hogy érdekes próbálkozás részünkről ez a minimalista kialakítás, mi pedig úgy gondoljuk, hogy ezeknek a termékeknek is egyre nagyobb piaca van, illetve a belső felépítés sok, elsőre fontosnak gondolt gomb elmaradásáért kárpótolhatja a tulajdonost. A Cooler Master NovaTouch TKL ugyanis rendkívül egyedi felépítést kapott, mely remekül személyre szabhatóvá teszi.

Egy komolyabb billentyűzetnél mindig felmerül a kapcsolók kérdése. Mi egyedi japán hybrid kapacitív kapcsolókat építettünk a billentyűzetbe, melyek egyenletes 45g-os működtetéssel és 1mm-es érzékelési ponttal rendelkeznek. A visszatérési idő háromszor gyorsabb mint a hagyományos mechanikus kapcsolóké, így a percenkénti leütések száma a hardver által nem limitált. Emellett a kapcsoló egyedi fogadóegységet kapott, így teljesen kompatibilis a Cherry MX kapcsolókkal, amely a teljes egyénre szabhatóságot biztosítja.

Mindent a kéznek, semmit a szemnek - 3. kép

Természetesen az N-key rollover és anti-ghosting technológiák sem maradhattak ki. Előbbi ugye azt jelenti, hogy bármennyi gombot nyomunk le a billentyűzeten, a képernyőn mindegyiket látni fogjuk, utóbbi pedig a szimultán lenyomások kezelését takarja.

A képek alapján mindenki számára egyértelmű lehet, hogy egy kompakt megoldásról van szó, melyen például nincs numerikus rész. Kevesen tudják egyébként, hogy a kisebb méretű billentyűzetek legnagyobb előnye az, hogy az egér közelebb van ezáltal hozzá, valamint az emberek középpontjához, így csökken a vállakra nehezedő nyomás és csökken a feszültség.

A Cooler Master NovaTouch TKL tehát valóban egy igazán különleges billentyűzet. Mi a sok extra gomb nélkül is nyugodt szívvel ajánljuk a játékosoknak, azoknak pedig a piac egyik legjobb ajánlata, akik egyedi és hosszú távú megoldásra vágynak. Itthon várhatóan novembertől tudjátok majd beszerezni a terméket, így akár ideális karácsonyi ajándék is lehet.
5 hozzászólás

Bese

10 éve, 3 hónapja és 2 napja

Tetszik. Magyar ékezetes verzióban van? Mert régebbi CM billentyűkből nem volt magyar ékezetes...

válasz erre

Mordorer

10 éve, 3 hónapja és 7 napja

Volt már ez a széria régebben is nem? Ez egy újabb verzió? Vagy csak most írtatok róla és az a dolog apropója hogy még nem volt téma eddig?

válasz erre

kpal

10 éve, 3 hónapja és 9 napja

Ez egy újságírónak alap eszköz mosolygó smiley

válasz erre

C64 fun

10 éve, 3 hónapja és 10 napja

Hát nekem ez NAGYON tetszik!mosolygó smiley Minimalista mégis profi cucc. Biztosan kipróbálok egyet, ebből lehet hogy vásárlás lesz!mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

10 éve, 3 hónapja és 10 napja

Ó de nagyon komoly kis pötyögő! Árban merrefelé lesz majd ha jön?

GC Shopban nem lesz?röhögő smiley Lassan tudok vásárolni valamit...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profiljaManiac profilja