Miért nem veszem meg az Assassins Creed Syndicate-et

2015. július 18.
26.9981
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
zender profilja, adatai
zender
Az eddigi videók, képek és úgy általában az információk alapján mondhatnánk, hogy az új Assassin's Creed, a Syndicte kicsit újít, jobb, érdekesebb lesz mint az eddigi részek - én mégsem veszem meg, mondom is miért.


Az összes, az elmúlt két-három évben megjelent Ubisoft játék egy rohadt nagy átverés volt. Egyetlen olyan játékkal sem találkoztam tőlük, ami beváltotta volna az ígéreteket, ami csak kicsit is úgy nézett volna ki végleges formájában mint amiket az előzeteseken lehetett látni.

Elég csak a Watch Dogsra gondolni, ami több éves fejlesztés után sokkal rondábban, gagyibban jött ki, mint amiket elsőként mutogattak róla az E3-on. De lehetne bármelyik AC játékot is mondani, tonna számra benne a glitch, gyakorlatilag befejezetlen állapotban érkezik tőlük minden.

Itt fejtegettem is a témát a Unity kapcsán: Assassins Creed Unity - a csalódás

Miért nem veszem meg az Assassins Creed Syndicate-et - 2. kép

Szóval egy nagy arculcsapás ez nekünk gamereknek, mert az egyébként érdekes játék mégsem jut el hozzánk, hiszen ami érkezik, az nem az mint amit vártunk. (kivéve aki alternatív beszerzési módszereket alkalmaz)

Nem értem miért csinálják ezt, ezzel csak vásárlókat veszítenek, itt vagyok például én. Amíg nem javul a helyzet, én biztosan nem veszek több stuffot tőlük és az EA-tól sem.

Te egyébként meg fogod venni az Assassins Creed Syndicate-et?
8 hozzászólás

GOD

9 éve, 6 hónapja

Se COD, se AC, se FC... ubitól szinte semmit! Egyszerűen azért mert nem bírom a gagyit!

válasz erre

Eltohn

9 éve, 6 hónapja és 3 napja

Nagyon egyetértek veled. Ami most megy játékkiadás címén az közröhej.

Az egész ipar egy nagy lehúzás, ahelyett hogy megbecsülnék azt aki vásárol. Nem is lenne gond ha két ezer forintról beszélnénk, de egy játék 12-22 ezer ft. Azért ez elég kemény.

válasz erre

zender

9 éve, 6 hónapja és 4 napja

totyak írta:
Ez a blog most kicsit úgy hangzik, mintha bevágtad volna a durcát és azzal szeretnéd büntetni az Ubi-t, hogy nem veszed meg az új epizódot. Részben persze megértem az álláspontodat, én sem örülök egy bugos játéknak, de ha így állsz hozzá, valószínűleg nem vagy igazán nagy AC rajongó, csak játszogatsz velük, illetve az Ubi-t sem hatja meg ez a hozzáállás. Ráadásul a játékosok elenyésző százaléka fog ugyanígy vélekedni. Annak idején a GTA IV nagyon gáz port volt, mégis alig vártam az új részt. Meg aztán nem muszáj elővételben, vagy első nap játékot venni. Megjelenik, mágvárod a véleményeket, esetleg pár foltot és kb. 1 hónap múlva kultúrált játékkal játszhatsz. Egyébként sem gondolom, hogy az Ubi az előző blama után megint béna AC-t rak össze.
Hát neked legyen igazad de szerintem ugyanolyan **** lesz.

Nem durcizom, hanem nagyon csalódott vagyok. szomorú smiley

válasz erre

totyak

9 éve, 6 hónapja és 4 napja

Ez a blog most kicsit úgy hangzik, mintha bevágtad volna a durcát és azzal szeretnéd büntetni az Ubi-t, hogy nem veszed meg az új epizódot. Részben persze megértem az álláspontodat, én sem örülök egy bugos játéknak, de ha így állsz hozzá, valószínűleg nem vagy igazán nagy AC rajongó, csak játszogatsz velük, illetve az Ubi-t sem hatja meg ez a hozzáállás. Ráadásul a játékosok elenyésző százaléka fog ugyanígy vélekedni. Annak idején a GTA IV nagyon gáz port volt, mégis alig vártam az új részt. Meg aztán nem muszáj elővételben, vagy első nap játékot venni. Megjelenik, mágvárod a véleményeket, esetleg pár foltot és kb. 1 hónap múlva kultúrált játékkal játszhatsz. Egyébként sem gondolom, hogy az Ubi az előző blama után megint béna AC-t rak össze.

válasz erre

rDAVE

9 éve, 6 hónapja és 4 napja

Én várom a játékot, de eddig sem rendeltem elő Ubi cuccot, ezután sem fogok. Nagyon nekem valónak kell lennie, hogy megvegyem előre. Ha jól rémlik, akkor eddig csak három előrendelt játékom volt, de ebből kettő új portolás volt csapott áron.

válasz erre

Marduk

9 éve, 6 hónapja és 4 napja

Nem veszítenek olyan sok vásárlót, mert a játékosok többsége igénytelen, és emiatt hibákat nem fognak felfedezni benne nagyon.

válasz erre

darkomen

9 éve, 6 hónapja és 4 napja

"A Ubisoft az új EA!"

"Miért az EA az USA legrosszabb játékfejlesztője/kiadója?
Mert a Ubisoft Európában van."

Az elmúlt években tényleg szégyen, hogy hova süllyedt a Ubisoft, pedig anno nagyon jó volt. Az elmúlt néhány évet tekintve csak három játékot vettem meg tőlük (Rayman Origins, Legends és a Valiant Hearts). Amit az AC-val csináltak az tényleg kész vicc. Annyira nekem nem jött be az AC sorozat, de azért így ránézve csak sírok, hogy mit csináltak vele.

válasz erre

Santonio

9 éve, 6 hónapja és 4 napja

Teljesen megértelek. Előrendelést már én sem csinálok, a megjelenés utáni második harmadik patch környékén merem beszerezni a gamékat.

válasz erre
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profiljaMonyo profilja