Metal Gear Solid 3 Trófea Vadászat

2014. július 02.
41.8961
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
warpraySTR profilja, adatai
warpraySTR

Metal Gear Solid 3 Trófea Vadászat - 1. kép



Sziasztok! Én Nándi vagyok (avagy warpraySTR). Kezdjük akkor a játékkal: az MGS3 2004ben jelent meg, ps2re és a sorozat sztorijában ez a Nulla (ahogy Big Boss mondaná a 4ben). Remek fogadtatása volt a címnek, később jött itt is egy ?dagi? bővített verzió ami a multi élményét tárta elénk (a majomparádéról, mgs4 előzetesről, sima két MGről nem is beszélve...). A történet abszolút indokoltan kell ide; innen indul az egész, innen fonódik cunamiként az a kalács. (ne is kérdezzétek)
A játékban ezentúl az ember magára számíthat és néhány eszközre, amiből a radar kiesett. A helyszín átkerült mesterségesből egy erdőbe és átadja annak néhány lehetőségét (mint például a ritka pokémon vadászását). Van jó pár ruha amit a játék során meg lehet szerezni. Ezek is tökéletesen opcionálisak: vég lehet vinni félmeztelenül az egészet, de ha rejtőzködni akar az ember, bizony sokszor fogja változtatni az álcáját.
Ezt a játékot is a Vitamon vittem végig. Bocsánat Xesek! A leírásból amiből dolgozom nem volt ennél a játéknál odaírva, hogy melyik csak pses trófea/kitüntetés/acsi (valamelyik jó lesz, osszátok be). Kezdjünk bele és jó szórakozást!

Snake Eaten (Platinum)
Collect all trophies.
Gyűjtsd be mind! Ez csak ps kitüntetés.

It Ain't Easy Being Green (Gold)
Find all 64 Kerotans
Lőjj bele mind a 64 békafigurába! Szörnyen hangzik, de nekem ez könnyen sikerült. Használhatod a GA-KO ruhát és a mikrofon puskát, így könnyen meghallod, ha sikerült eltalálnod. Talán ez a motoros részeknél jön jól, mert ott nem egyszerű (ha beléptek EVAval egy külön pályarészre akkor ments egyet, így betudod tölteni, ha nem hallod). Lista: http://www.darthscreencapture.com/MGS3/k2.html

King of the Jungle (Gold)
Obtain title of MARKHOR
Érd el a Markhot rangot, úgy, hogy begyűjtesz minden ételből a játék során. Jutalmad az Ez Gun, ami ha a kezedben van nem éhezel és megdobja mind a camo indexed, mind a staminád.
* Baltic Hornet's Nest: méhkas sok helyen van. (inkább a játék elején)
* Cobalt Blue Tarantula: a hegyekben sok van belőlük
* Emperor Scorpion: szintén
* European Rabbit: Fear harcterén találsz, de még sok egyéb helyen is.
* Indian Gavial: kezdetben gyakori.
* Japanese Flying Squirrel: Snake Eater küldetés kezdő helyén van egy kis tisztás, ha nézed a fákat megfogod látni, illetve Fear csataterén is találsz repülő mókust.
* Kenyan Mangrove Crab: Gyakori a barlangokban, folyókban.
* Markhor: Snake Eater küldetés alatt a Virtous Mission kezdőhelyén, illetve The Enddel való harc közben.
* Rat: Gyakori az épületekben, találsz bőven.
* Tsuchinoko: Lsd. lejjebb.
* Vampire Bat: Barlangokban, illetve Fury harca előtt is találsz.
* Vine Melon: Fear harcterén szerezheted meg.
A többi leírás folytatásában találod.

Like a Boss (Gold)
Finish the game on any difficulty
Teljesítsd a játékot.

PEACE WALKER (Gold)
Finish game without killing anyone
Teljesítsd a játékot emberi áldozat nélkül. Ha Very Easyn kezdtél akkor van EZ Gunod és azzal könnyen megtudod csinálni.

Believe It or Not (Silver)
Catch a Tsuchinoko (mythical serpent)
Élveztem ezt a trófeát. A cél, hogy fogj egy Tsuchinokot. Miután legyőzted Feart, dobj le egércsapdákat, menj ki a területről, majd vissza, nézd meg, hogy miket fogtak, az egyik a ritka kígyó lesz, ha megvan, hívd fel ParaMedicet. Ha a játék befejeztével is nálad van, a rangod: TSUCHINOKO!!!! :D (miután a végefelé EVA visszaadja a cuccaidat a vízesésen túl lesz a földön, altasd és rakd el; ajándék a végtelen töltényt adó arcfestés)

Fashionista (Silver)
Find every type of camouflage
Minden ruhát gyüjts be! A lista:
* Animal: Ocelotot nem éles fegyverekkel győzöd le. (ha ez a ruha van rajtad nem remeg a kezed)
* Choco-Chip: Bolshaya Past South (north)
* Cold War: Első küzdelem alkalmával nem éles fegyverekkel győzöd le Volgint. (A szovjet katonák elgondolkoznak, hogy rád lőjenek e)
* Fire: Furyt nem éles fegyverekkel győzöd le. (ellenál a tűznek)
* Fly: Graniny Gorki Lab 2F az utolsó wcban van (hát rugd szét ?)
* GA-KO:Chyornyj Prud jobb felül. Hőkamerával könnyen kiszúrhatod.
* Hornet Stripe: Nem éles fegyverekkel győzöd le Paint. (méhek és piócák nem támadnak meg)
* Maintenance Uniform: Groznyj Grad Weapons Lab: East Wing. fent az öltöző szekrényben, átlósan szemben, ahhoz képes ahová Snake rakta Ivant.
* Moss: Lopózz The End mögé és fegyverezd le. :D (menj a térképre és ha beütöd: fel, le, fel, le, balra, jobbra, balra, jobbra, négyzet, háromszög akkor látod, hogy hol van az ifjú mikulás)
* Raikov's Uniform: Groznyj Grad Weapons Lab: East Wing Ivan odaadja, ha elvonszolod az öltözőbe.
* Raindrop: Dolinvodno a függőhíd alatt a Snake Eater küldetés folyamán.
* Scientist: EVA adja a sztori haladása során.
* Snake: The Boss dobja, ha altattad őt, de gyorsan felkell szedned.
* Sneaking Suit: Groznyj Grad Weapons Lab: East Wing a szekrényben lesz ahová Ivant tette Snake
* Snow: Chyornaya Peschera Cave
* Spider: Fear adja, ha altattad. A ruha 80%ra dobja a Camo indexet, de gyorsan eszi a staminát.
* Spirit: Menj végig a folyón, ahol Sorrow lebeg és olvassa fel bűneid, később a cuccaid között lesz.
* Splitter: Bolshaya Past South
* Water: Bolshaya Past Base

Only Skin Deep (Silver)
Find every type of face paint
Hasonló, mint az előző, csak itt az arcfestések kellenek.
* Desert: Ponizovje Warehouse: Interior
* Infinity Face Paint: Gyűjts be egy Tsuchinokot és tartsd meg a játékvégéig. Amikor EVA visszaadja a cuccaid menj ki a vízesés mögé és ott lesz nem messze. (hőkamerával könnyedén észreveszed)
* Kabuki: Tikhorgornyj a vízben lesz ahová a vízesés esik (ahol EVAval találkoztok és visszaadja a cuccaid)
* Oyama: Graniny Gorki Lab 1F
* Snow: Bolshaya Past Base
* Water: Ponizovje South, ez csak a Fear utána küzdelemnél lesz ott a vízben ahová kiérsz a Painnel való küzdelem után.
* Zombie: Rassvet a Snake Eater küldetés alatt.

The Early End (Silver)
Kill The End before the boss battle
Végig mész a folyón ahol a két lebegő őr figyel. Balra fordulsz és felveszed a Dragunov(SVD)-t majd be is rakod a fegyverek közé! Menj utána az elágazásban egyenesen, az átvezető után lődd fejbe a télapót!

You Snooze, You Lose (Silver)
Sneak up on The End and hold him up
The Enddel való harcnál lopózz mögé és fegyverezd le!

A Bird in the Hand... (Bronze)
Collect every type of bird
Gyűjtsd be az összes madarat amit lehet:
* Parrot (A)
* White Rumped Vulture (B)
* Red Avadavat (C)
* Magpie (D)
* Sunda Whistling Thrush (E)
Talán a Parrot amit meg kell említenem. The End madaráról van szó. A harctere 1. részén a betonkocka sarkán ül a zöld papagáj.

A Good Man Is Hard to Find (Bronze)
Achieve a camouflage index of 100%
Érd el a 100%os Camo indexet, ez egyszerű The End ruhájával vagy a tökéletes álcával, amit akkor érsz el ha kilövöd a 64 kerotan békát vagy nem vesznek észre a végjátszás során.

Beekeeper (Bronze)
Use bees to harass an enemy
A függőhíd előtt járőrözik egy őr. Ejtsd rá a fejére a méhkast! (erre az átvezető felhívja a figyelmed és szerintem nem ez az egyetlen hely ahol működik a trükk, de itt a legkönnyebb)

Can I Keep It? (Bronze)
Capture any animal alive
Altass el egy állatot és gyüjtsd be. (használj EZ Gunt vagy MK22-t)

Charmer (Bronze)
Collect every type of snake
Gyüjtsd be az összes kígyót.
* King Cobra (A)
* Taiwanese Cobra (B)
* Thai Cobra (C)
* Coral Snake (D)
* Milk Snake (E)
* Green Tree Python (F)
* Giant Anaconda (G)
* Reticulated Python (H)
* Snake Liquid (I)
* Snake Solid (J)
* Snake Solidus (K)
Tsukiról már írtam. Az utolsó 3 kígyót csak The Boss küzdelem alatt szerezheted meg. Mindegyik egy-egy kidőlt fatörzsnél van.

Close Shave (Bronze)
CQC Slit an enemy's throat
Lopakodj egy őr mögé és nyomd le a kört, amivel elkapod.

Don't Touch the Sides (Bronze)
Use a knife to remove a bullet
Ha szerzel sebet, aminél a sebben marad a golyó, lépj a Cure opció a Survival Viewerben és operáld ki késsel.

Everything Is in Season (Bronze)
Collect every type of fruit
Szerezd meg az összes fajta gyümölcsöt.
* Yabloko Moloko (Fruit A)
* Russian False Mango (Fruit B)
* Golova (Fruit C)

Fungus Among Us (Bronze)
Collect every type of mushroom
Gyüjtsd be az összes gombát.
* Russian Oyster Mushroom (A)
* Ural Luminescent Mushroom (B)
* Siberian Ink Cap (C)
* Fly Agaric (D)
* Russian Glow Cap (E)
* Spatsa (F)
* Baikal Scaly Tooth (G)

Grounded (Bronze)
Defeat Volgin in a fist fight
Haladj a sztoriban, megkapod.

Houston, We HAD a Problem (Bronze)(10)
Defeat The Fury
Haladj a sztoriban, megkapod.

I Can Totally See You (Bronze)
Achieve a camouflage index of +90%
Érd el a 90 vagy annál nagyobb % Camo indexet.

If It Bleeds, We Can Kill It (Bronze)
Defeat The Fear
Haladj a sztoriban, megkapod.

Just Because (Bronze)
Blow up a munitions shed with TNT
Keress egy fegyveres kamrát és robbantsd be TNT-vel. (pl ahol van a helikopter és jobb hátul van a kamra vagy ahol találod a távcsöves puskát a stégeknél)

Just What the Doctor Ordered (Bronze)
Collect every type of medicinal plant
Gyűjtsd be az összes gyógynövényt. (Jägermeister?)
* Cold Medicine Plant
* Disinfectant Plant
* Splint Plant
* Styptic Plant

Like He Just Doesn't Care (Bronze)
CQC Hold up an enemy
Menj egy őr mögé és tartsd rá a fegyvered!

Mama Said (Bronze)
CQC Slam a guard and knock him out
Ha elmész egy őr mellett és megnyomod a kört, Snake a földhöz vágja.

Mostly Dead (Bronze)
Use the Fake Death pill
Találsz az itemek között egy tablettát és egy fogat. Beveszed a tablettát, meghalsz, majd használod a fogat és feléledsz.

Pain Relief (Bronze)
Defeat The Pain
Haladj a sztoriban, megkapod.

Prince Charming (Bronze)
Shoot a Kerotan for the first time
Lőjj bele az első Kerotan figurába amit csak meglátsz!

Problem Solved, Series Over (Bronze)
Create the Ocelot Time Paradox
Amikor Ocelot előtted fekszik kiütve, lődd csak fejbe, így az idő megváltozna?

Ralph Called (Bronze)
Make Snake throw up
A survival Vieweren nézegesd Snaket, majd forgasd körbe párszor és lépj vissza a játékba. Pocak elszabadul!!!

River of Pain (Bronze)
Defeat The Sorrow
Haladj a sztoriban, megkapod. (Érdemes végmenni a folyón és a végén válaszd a kis fog ikont az itemek közt)

Serenity Now (Bronze)
Call one Healing Radio frequency
Lejjebb találod a listát.

Shagadelic (Bronze)(10)
Defeat Shagohod
Haladj a sztoriban, megkapod.

Snake Bit (Bronze)
Poison a guard
Altass el egy skorpiót vagy pókot a hegyekben és vágd hozzá egy őrhöz.

Snake Eater (Bronze)
Eat a snake of any type
Egyél egy kígyót.

Snake Eyes (Bronze)
See all of the first-person views that are not indicated by the R1
button icon
Hat jelenetben van titkos R1 momentum. Ezek azok:
*A hegyen amikor figyeled, ahogy EVA lejut.
* Miután Ocelot kimegy a kis helyről, ahol fel vagy lógatva
* Miután a Shagohod megsemmisül és EVA megöleli Snaket.
* Miután legyőzted The Bosst.
* Elnök kitüntetésénél, bár itt még kicsit balra is kell húzni.
* Sirköveknél a végén.

Tall Tale (Bronze)
Collect every type of fish
Gyűjtsd be az összes fajta halat a játékban!
* Bigeye Trevally (A)
* Maroon Shark (B)
* Arowana Fish (C)

Tell Me Where the Bomb Is (Bronze)
CQC Interrogate an enemy
Vegyél kést a kezedbe, kapj el egy őrt körrel, majd nyomd meg a jobb analógot befele.

The Cat's out of the Bag (Bronze)
Catch a glimpse of Ocelot, who?s seen behind the president when he
tries to shake Snake?s hand
Amikor az elnök kitüntet, van egy rejtett R1 momentum, ahol Ocelot az ablakban áll.

The End (Bronze)
Defeat The End
Haladj a sztoriban, megkapod.

The Patriot (Bronze)
Defeat The Boss
Haladj a sztoriban, megkapod.

Them's Good Eatin' (Bronze)
Collect every type of frog
Gyűjtsd be az összes béka fajtát.
* Otton Frog (A)
* Green Tree Frog (B)
* Poison Dart Frog (C)

Tune-In Tokyo (Bronze)
Call every Healing Radio frequency
Hívd fel az összes gyógyító rádiófrekvenciát.
Very Easy/Easy:
* 140.01 - Salty Catfish / 66 Boys
* 140.52 - Rock Me Baby / 66 Boys
* 141.24 - Sea Breeze / Sergei Mantis
* 142.94 - Pillow Talk / Starry K
* 144.06 - Jumpin' Johnny / Chunk Raspberry
* 147.08 - Surfing Guitar / 66 Boys
* 147.59 - Sailor / Starry K
* 149.53 - Don't Be Afraid / Rika Muranaka
Normal:
* 141.85 - Don't Be Afraid / Rika Muranaka
* 142.09 - Sea Breeze / Sergei Mantis
* 143.32 - Sailor / Starry K
* 144.86 - Jumpin' Johnny / Chunk Raspberry
* 145.83 - Salty Catfish / 66 Boys
* 146.65 - Rock Me Baby / 66 Boys
* 148.39 - Surfing Guitar / 66 Boys
* 148.96 - Pillow Talk / Starry K
Hard:
* 141.59 - Surfing Guitar / 66 Boys
* 143.83 - Rock Me Baby / 66 Boys
* 143.97 - Sailor / Starry K
* 144.63 - Pillow Talk / Starry K
* 145.72 - Sea Breeze / Sergei Mantis
* 146.07 - Salty Catfish / 66 Boys
* 147.96 - Jumpin' Johnny / Chunk Raspberry
* 149.53 - Don't Be Afraid / Rika Muranaka
Extreme:
* 140.16 - Pillow Talk / Starry K
* 141.42 - Salty Catfish / 66 Boys
* 142.42 - Sailor / Starry K
* 145.18 - Sea Breeze / Sergei Mantis
* 146.45 - Surfing Guitar / 66 Boys
* 148.66 - Rock Me Baby / 66 Boys
* 148.78 - Jumpin' Johnny / Chunk Raspberry
* 149.39 - Don't Be Afraid / Rika Muranaka

Young Gun (Bronze)
Submit Ocelot
Haladj a sztoriban, megkapod.

Köszönöm, hogy leírhattam ezt nektek. :) Remélem, így mindenkinek egyszerűbben teljesíthetőek. :D Hamarosan várható MGS4 trófea Vadászat illetve BB embléma segítség. :D Ha tetszett az írásom, hagyhattok kommentet, lájkot, jelölést vagy bármilyen visszajelzést. ;)
1 hozzászólás

warpraySTR

10 éve, 7 hónapja és 1 napja

Fly ruha képessége, hogy büdös röhögő smileyDD

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja