Minden bevezetés és hosszabb mondanivaló nélkül, most álljon itt két vers. Nem tűntem el, nem vesztem el, maradtam, létezem, élek (azt hiszem) és írok, írok, írok... Szüntelen, nyugtalan, de talán nem hasztalan... Hamarosan újra itt! Addig is két költemény...
Merre tovább?
Ki tudja mikor és miért,
Merre sodor az élet,
Zivatarban állok majd,
Hogy ne lássátok könnyem,
Mert fájni fog akkor,
Szakadni a szívem,
Nem akarom, hogy lássátok,
Záporozó könnyem...
Ki tudja, pont most miért,
Erre visz az út el,
A szívem erre,
Az eszem másra felel,
Arcom eltemetem,
Viselt tenyerembe,
S fejemet lehajtom,
Párnám igya könnyem...
Vrag, 2009.01...
Minden egyes percben...
Ha visszanézek olykor-olykor,
Én önmagamat látom,
A múlt minden percében,
Az én utamat járom...
Ha megkérdezték volna,
Ifjú korom hajnalán,
Nem is hittem volna,
Hogy ilyen leszek mostohán...
Míg nem volt fontos, mentem,
Mindig a fejem után,
Előre sem néztem,
De vissza sem gyakorán...
Most már többet gondolok vissza,
Mert van mit látnom arra,
És én büszke vagyok erre,
Mert magamat látom ott, minden egyes percbe...
Vrag, 2009.02...
