Mennydörgő Sötétség 2. rész

2014. augusztus 06.
41.5711
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Azer11 profilja, adatai
Azer11
Íme a folytatás:


Szúrós tekintete Paint pásztázta, ahogy Kedvan is ellenfele mozdulatait leste.
-Le a csuklyával Edwun, és dobd el a tőröket, ne akard a nyakadon pengém hidegét.

Zsebes eldobta a sálát, előhúzott két tőrt és rohanva megindult a Lord felé, miközben csak ennyit ordított:
-PAIN! -Üvöltése bejárta az óriási csarnokot és zengve visszhangzott annak falain. Edwun Kedvan felé vetett egy újabb tőrt, a Lord balra fordította fejét, s az így célt tévesztett.
?Ha így dobálod, hamar kifogysz belőle. ?Vetette oda ellenfelének fennhangon, miközben az előhúzott egy újabb tőrt.

Kedvan előrántotta kardját, a Mennydörgőt, amelyet fél éve készíttetett a királyság legjobb kovácsánál, a legkülönbözőbb ércekből, melyek között ott volt a viharkő is, hazájának ritka kincse. Kétkezes pallosát a börtönrészlegben hagyta, úgy hitte hogy az párbaj esetén úgy is lassú és nehéz lenne.


Mennydörgő Sötétség 2. rész - 1. kép



Már csak tíz lépés. ?A Lord gondosan számolta a távolságot, Edwun felemelte jobb kezét, hogy lecsaphasson, mialatt a baljával szúrásra készült. Lord Pain a frissen vásárolt halát ellenfele arcába vágta, aki ettől megtántorodott, elég időt hagyva Kedvannak, hogy megpördüljön, és kardjával lecsaphasson. Edwunnak mindkét tőrére szüksége volt hogy megállíthassa Mennydörgőt.
A Lord bal kezét ökölbe szorította és ereje teljéből gyomro nvágta ellenfelét, miközben kardjával nyomás alatt tartotta annak mindkét kezét. Edwun tátott szájjal a földre rogyott, tüdejéből kiszökött minden levegő. Ordított volna a fájdalomtól, de hangja cserben hagyta.

Tudta, hogy itt a vége, de ravaszabb volt ő annál, hogy bitón végezze. Maradék erejét összeszedve elgurult Lord Pain lábai alól, s fájdalmai közepette előhúzott palástjából egy kis fekete golyó alakú, rövid kanócos gyújtóbombát. Végighúzta övén a kanóc végét, ami ettől szikrázva lángra lobbant.


Mennydörgő Sötétség 2. rész - 2. kép



-Ezt edd meg Pain! ? Üvöltötte rekedt hangon, s eldobta a bombát. Kedvannak minden erejére szüksége volt, hogy kardjának tompa lapjával még időben visszaüthesse a bombát, amely Edwun felé száguldva a levegőben felrobbant. Kettejük között nem volt több távolság hat lépésnél. A bomba nem hagyott sokat Edwunból, vörös vére beterítette a csarnok negyedét. Lord Pain a hátára esett, arca és teste több sebből vérzett és tele volt horzsolásokkal. Füle élesen csengett, szemével pedig homályosan látott. Kardja mellette feküdt, több apró és egy mély repedés húzódott rajta.

Lord Wardust berontott a boltív alatt. Felvette a sálat a földről, felismerve annak mintázatát és öklébe szorította.
-Mit tettél Lord Kedvan? ?Kérdezte ingerülten. Előrántotta kardját. -Ez itt Napfolt, a halálod! ?Mondta, s felemelte a hosszú, ezüstös színezetű kardot, melynek markolatát apró rubinok, és egy tenyér méretű smaragd ékesítette. Lassú, kimért léptekkel közelített Lord painhez, aranyszínű palástja apró rángásokkal mozgott lépteitől.
-Tudod jól hogy ő támadott meg, Georen! Legalább húsz tanú van rá! ?Nyögte ki zihálva és köhögve Lord Pain.

-Ó engem ez egyáltalán nem érdekel. ?Szólt fennhangon, s megállt három lépésre Kedvantól. ?Bennetek Painekben még ott az ősi vér! Amikor Haegaron elfoglalta e földet a Boszorgányoktól, ki irtotta mindet, egészen a Moszattengertől a Lápvidékekig, de ti Painek szövetséget kötöttetek vele, megadtátok neki Viharszorost és ezzel az egész kelet az övé lett. Segítettetek neki a saját fajtátok ellen, Earel Theavaros volt az utolsó boszorgányúr, a világevő pedig levágta ott, ahol most a szobra áll. Úgy beszélik sárkánysasa harminchét főúrból lakomázott.

-Nem csak Haegaron, hanem Vinhel Wardust is lázadást szított azon a nyáron, harmincezres seregével elfoglalta a nyugati területek kétharmadát, ez késztette Viharszorost megadásra. ?Kedvan felhajolt, megtámaszkodott könyökén, megköszörülte torkát és folytatta: - Tizenötezer embert adtunk a Világevő hadseregébe.

-Az Earellel való csata közben ugyanennyit veszített. ?Vágott közbe Georen. ?Hatvanezerből hamar negyvenöt maradt, nem gondolod, Lord Kedvan? ?Hangjában a gúny és az utálat kivehetőbb volt, mint mondatának vége, amelyet elharapott.
-Dédapád seregénél még mindig nagyobb volt, ne feledd ha Ryven Pain nem ajánlja fel Haegaronnak... ? Kedvan nem tudta befejezni mondatát, Lord Wardust oldalba rúgta, amitől összegörnyedt, fájdalmai újra felerősödtek.

-Ne merd még egyszer felhozni, hogy mit tettek a Painek értünk! Megadásra kényszerítettétek dédapámat földekért és címekért! Ha akkor mellénk álltok most együtt uralkodhatnánk.
-Miért mi vívjuk felmenőink háborúját? Az értelmetlen vérengzésnek véget kell vetni!

-Értelmetlen vérengzés? -Hörögte Lord Wardust ?Megfosztottad lovagi címétől Edwunt, majd végeztél vele. Ha rád támadnak, az a dolgod hogy meghalj, Pain! ?Üvöltötte, nagyot lendített kardján és Lord Pain felé suhintott. Kedvan elgurult a csapás elől, ami így a földet érte. A fém hangja betöltötte az egész csarnokot. Kedvan maga elé emelte mennydörgőt, vérző karja alig bírta el a nehéz kardot. Lord Wardust egy egyszerű lábmozdulattal elrúgta a kardot. Arcán az őrület látszódott, miközben szája mosolyra nyílt.
Felemelte Napfoltot,s lecsapott. Lord pain hatalmas sikolya átjárta a csarnokot, ahogy a jól megmunkált fém átvágta bal karját közvetlen a válla alatt.
Mennydörgő Sötétség 2. rész - 3. kép


A fém csilingelése. Mást nem hallott mikor a szemei lecsukódtak.

...
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljaPatrik94 profiljaManiac profilja