Lux Bellum- Fényháború: Átvitel

-Mégis miféle meglepetés? ?Kérdezte izgatottan James ? A tarkóján lefolyó verejtékcsepp sejtette, hogy izgul.

- A csata után el kell menniük a Tera 224 re.. John, egy órája beszéltem a Dretna?Kai küldöttséggel. Azt ígérték hat csatahajót, lényegében a mára megmaradt haderejük majd felét a segítségünkre küldenek. Önnel viszont beszélni szeretnének.
John furcsállta és nem értette. - Miért pont velem?
- A Tera 224 jelenleg Zren fennhatóság alatt áll. Ön vezeti majd a felkutató expedíciót és tisztább képet kell kapnia a galaxisról, ők segíteni fognak ebben. Tudatát feltöltik a hajójukba, amikor végeztek pedig vissza. Eddig még nem adtak okot arra, hogy bármi is fenyegetőnek tűnjön, de azért vigyázzon. A hátrahagyott testét természetesen nem fogjuk itt hagyni. Nyugtassa le az elméjét, akármelyik percben megkezdhetik a feltöltést.

-Azt hiszem nincs más választásom. ?Alig fejezte be a mondatát, mintha egy kalapáccsal fejbe verték volna, zúgott a feje, és bármennyire is erőlködött nem látott. ?Megvakultam?? Gondolta magában, de ettől csak még jobban fájt a feje. Üvöltött volna, ha képes rá, de valami ezt nem engedte. Úgy érezte egyaránt szurkálják hosszú tűkkel a fülét, szemét és minden végtagját is. A háttérből azonban egyre erősödő hangokat vélt felfedezni.

-.. S?lobhar di krien, Beresa?ad. Katon di ma-fae?. ?Ismétlődött újra és újra.
Habár nem értette a nyelvet, de lassacskán mintha megtanulná, legalábbis kezdett jelentése lenni a különféle szavaknak. Két perccel később már majdnem tisztán értette.
-Nyugodj meg, Zarándok. A fájdalom azonnal elmúlik.

Így is lett. A szúró fájdalom teljesen elmúlt, a fejfájás pedig enyhült. A távolban mintha homályos foltok kezdtek volna kirajzolódni. Zöldes maszatokat látott, amelyeket mindenfelé lila vett körül, egy ?két helyen azonban kisebb szürke alakok álltak. Mikor kirajzolódott, John feleszmélt hogy valójában egy űrhajó belsejében van és ő nem lát mást, mint a falait, és két oldalról egy-egy idegent. Az egyik mintha a fején matatott volna, látszólag elfordított valamit, majd ő és a társa is félreálltak.

Néhány méterre előre a többinél valamivel magasabb, és tán nagyobb fejű csápos alak foglalt helyet egy trón szerű kristályszéken.Csápjai egészen lábáig leértek, lábai vékonyak voltak, térdkalácsnak nem lehetett nyomát sem látni. Szemöldöke nem volt, szemei azonban nagyok és kerekek voltak, alattuk pedig néhány centivel egy nyílás, valószínűleg orruk, de száj nem volt.

-Üdvözöllek John Thundervale. Érted amit mondok?
Igen, azt hiszem- Mintha csikorgó hangon adta volna a választ, miközben próbált körbenézni. Fejét csak lassan tudta mozgatni, néha pedig belenyilalt valami a nyakába. Testét és végtagjait egyáltalán nem érezte. Hányinger fogta el, és nem értette a szituációt.

-Egy kollektív tudatba csatlakoztál be, a Földön ti csak Intermátrixnak hívjátok, ha jól tudom. Hogy megértsd, a Dretna?kai nem hangjelekkel cserél információt. Ahhoz hogy veled kommunikáljunk a hajónkat használjuk, így a tudatod csatlakoztathattuk a mienkhez. Hogy ebbe ne halj bele, leválasztottunk, és lelassítottuk az adatátvitelt.
-Értem... talán... ?Válaszolt John.
-Az Andrews nevű téged jelölt a feladatra. Készen állsz, hogy megjegyezd amit mutatunk?
-Igen, avassanak be!

John ismét nem látott semmit, majd pedig felvillanó mozgóképek sorozatát látta, és talált hozzájuk jelentéseket. Az egyik ilyen tizenkét bolygót ábrázolt, és a galaxist. Ezek a bolygók különféle színekben tündököltek, volt amelyik pompázatos citromsárga volt pirosas árnyalattal, és volt amelyik teljesen kék volt akár a nyári égbolt, végül pedig ott volt a Föld is. John ebből megértette a tudat által, hogy a galaxisunkban csak tizenkét olyan bolygó van, amelyik képes életet fenntartani. -Lenyűgöző. -Szólalt meg közben, ámuldozott a látványtól. Olyan volt számára, mintha ott repülne a bolygók mellett.

A következő amit látott, egy csata, melyben rengeteg űrhajó lövi egymást, egyértelművé vált, hogy a bolygókért folyt a háború. A következő kép borzalmas látvány volt. Egy zöld, alak, humanoid, amelynek fején, gerincén és felkarján könyökéig tüskék nőnek, közel két centisek. Szemei aprók, de hosszúak, fülei hegyesek és élesek. Szájából fogszerű tüskék nőttek ki. Testalkata habár izmos, de nagydarab is volt, magasságilag több mint két méter. Szájából ömlött valami vérszerű massza, közben fél lábával egy Dretna?kai hulláján taposott, kezében tartva annak fejét a csápjainál fogva. Egy Zren volt. A képek végetértek.

-Ez... Ez az ami ellen harcolni akarunk? Kegyetlennek és erőszakosnak tűnnek. Szólalt meg John.
-A bolygókért folytatott háborút ők kezdték, féktelen étvágyuk az agyag iránt nem ismer határokat.
-Agyag lett volna? Képesek ölni érte...
- Nem mindegyik Zren gonosz, a hátországukban akadnak jólelkűek is. Ahogy az embereket, úgy a Zrent is a vezetője taszíthatja romlásba, vagy emelheti méltóságossá.
-Akkor miért zajlik már negyvenezer éve a háború?
-Mert ők halhatatlanok.
-Lehetetlen...
-Természetesen el lehet őket pusztítani, meg lehet őket ölni, de nem öregszenek, és nem halnak meg természetes úton.
-Akkor megöljük a vezetőt és mindazt aki védelmezi! -John elméje egyre zajosabb lett.
-Ideje visszatérned! Ég veled, John Thundervale, sok szerencsét a csatához.

Visszatértek a csatlakozáskor megjelenő szenvedések. John még mindig nem érezte testét, de az érzés ezúttal el is hatalmasodott felette. A hirtelen jött fájdalom eltompult amellett a fojtogató érzés mellett, mialatt John levegőért kapkodott. Mikor tudata visszatért a testébe, hangos üvöltés közepette felakadt szemekkel tért magához, mélyeket lélegzett, örült hogy ismét érzi ahogy levegőt vehet. Egy fényhajtásos helikopterben volt, amely épp készülődött a leszállásra. Testét zsibbadtnak érezte, feje pedig még mindig zúgott. Mikor látása teljesen visszatért, rájött hogy James és Andrews admirális ülnek vele szemben. Az admirális kinyújtotta karját, kezében egy becsomagolt tablettával.

-Ezt vegye be, enyhíti a tüneteit.
-Köszönöm. Morden hol van? Mondta John, miközben bal kezével a fejét fogta. Kibontotta a tablettát és lenyelte.
-Párizsban kitettük, van ott egy támaszpont, ahol jól jön a tudása, talán sikerül kidolgozniuk valamilyen fegyvert a Zren ellen.

Rotorok hangja kezdett erősödő hangon zúgásába, a kopter már csak másodpercekre lehetett a leszállástól. John megértette hogy Bécsben vannak. Ahogy kinézett az ablakon, látta ahogy hatalmas felhőkarcolók pásztázzák a látképet, messzire nem is lehetett látni, mert eltakarták a kilátást, ha pedig felfelé tekintett, a mindent beborító sötét, poros füst állta útját nézelődésének. Dél felé azonban más volt a helyzet. A távolban kitisztult égbolt, egy virágos rét után pedig felszántott és hibridnövényekkel bevetett mezők sorakoztak, ameddig csak a szem ellátott.A külvárosban lehettek, közvetlen egy óriási fedett stadion mellett.

James a lába mellől egy fekete aktatáskát vett elő, és nyújtotta oda Johnnak, miközben a rotorok zúgása alábbhagyott, és stabilizátorai kikapcsoltak. A kopter földet ért, vagyis inkább betont, mert hogy az egyik felhőkarcoló északi tornyának tetején landolt.
-Vegye fel ami ebben van és kövessen ha elkészült. Mondta James, John erre csak bólintott. Az admirális és Sawyer ügynök kiszálltak, John pedig kinyitotta a táskát. Egy mellizomra tehető tárcsalapszerű gép volt benne. Levette ruháit és felhelyezte a gépet, amely villant kettőt vörösen, majd egyet zölden. Ami ezután következett Johnt is meglepte. A gép cseppfolyóssá változott és nyakáig ellepte Johnt, majd pedig fekete színű ruha alakját öltötte. Az egyik legkorszerűbb védelmi öltözetet viselhette, ízléséhez is kellőképpen passzolt.
-Lefogadom hogy ismét az alagsorba kell mennem... ?Gondolkozott hangosan.

A kopter ajtaját felnyitotta, kilépett és elindult a leszálló melletti lépcső irányába, ahol James épp az óráját nézte.
-Lassan öltözik. ?Mondta félmosollyal az arcán. John felnevetett, majd követte az épület belsejébe James-t. Az üvegborítású felhőkarcoló belseje egészen szokványos volt. Folyosóinak falai fehérek, két méterenként lámpák díszítették a plafont. Néhány zárt ajtó mellett elhaladtak, mikorra elérték a folyosó végén lévő liftet, ami előtt két öltönyös széles vállú ember fapofával várta, hogy belépjenek.

James behelyezte azonosító kártyáját a liftbe, majd megnyomta a nulladik emelet gombját, a lift ajtaja bezárult és elindult lefelé. John lenézett megrázta a fejét és elmosolyodott: -Sejtettem.