Valljuk be, hogy egy régi albumot most értékelni nem normális dolog, de én most úgy döntöttem, hogy a 90'-es évek végének, és Madonna karierének legjobb albumát mutatom be nektek:
A kezdet:
Az album egy nagyon érdekes, nyugott, és tiszta hangzásu dallal, a Drowned World/Substitute for Love indul. A dal zseniális hangzásával, nagyon jól eltalált tematikájával azonnal lenyűgözött, de ez még csak a kezdet, most jön a java.
A látvány:
A nyitó dalt egy szintén remek, és békés hangzásu dal, a Swim követi, amiben az énekesnő lágy, nyugtató hangja kapja a főszerepet. Ebben a dalban szerepet kap még a hangzásban az elektronikus basszus gitár, ami szintén jól áll a dalnak. Ezt követi a címadó dal, a korong legpörgősebb, legbulisabb dala, a Ray of Light. Ebben a dalban sajnos már kezdenek megjelenni a felesleges, és értelemetlen számítógépes effektusok, a csörrenések, pittyegések, amik nem nagyon állnak jól a daloknak. Ezt követi a már ezekkel az irritáló effektusokkal indító Candy Parfume Girl, ami egy kicsit cicababásra sikeredett, de nem ez a szám az album mélypontja,az ezután jön, a Skin képében. Ebben a dalban ugyanis túl sokat vannak jelen a számítógépes hangok, illetve a szöveg sem túl megyőző, de ezután Madonna összekapja magát, és jönnek az igazán mély, réteges slágerek. A Nothing Realy Matters-nél már érződik a kitisztulás, kibontakozás, és egy kezdetben lassúcskán csordogáló nyitó (dal)szöveg után, benidul a disco-s hangzás, és egy rendkívül inttelligens szöveget énekel fel (akkori) hangján az énekesnő. Ezt követ a lágy érzelmekkel átitatott disco-track a Sky Fits Heaven, ami rendkívül gyengéd, és kellően érzelmekkel teli ahhoz, hogy ezt a számot nevezzem az album legérzelmesebb dalának. Ezt követi az album második legfeketébb foltja, a Shanti/Ashtangi, amiben már túlságosan sok az irritáló, pittyegő, csörrenő hang. Az ezután érkező dalba, a Frozenbe adta be a legtöbb anyait-apait Madonna, és a dal mind hangzásilag, mind szövegileg a legjobb dal az egész korongon. Ezt követi a szintén zseniális, és leirhatatlan The Power of Good-Bye, ami egy gyönyörü vonóhangszeres résszel, és szintén kiválló hangzásvilággal kényezteti az ember fülét. Ezt követi a To Have and Not To Hold, amiben Madge egy kicsit ellazítja a húrt, és egy habkönnyü, és érdekes szöveget énekel fel.
A fény elmúlik:
A korong utolsó előtti dala, az elég különcre sikeredett Little Star, amiben még sajnos feltűnnek az irritáló effektusok, de tűrhető mennyiságben. Végül egy hihetetlenül érzékeny nóta, a Mer Girl hangzik fel, ami érzékenységével, és habkönnyü hangzásával azonnal belopta magát a szívembe.
Végítélet:
Tehát most már biztosak lehetünk abban, hogy a pop nagyosszonyának legjobb albuma egyértelmüen a Ray of Light. Igaz, hogy vannak hibái, és mélypontjai, de összegzészben egy nagyon szuper, és sokrétegü albumot kaptunk (akkor)
Ítélet: 10/8
Az albumot nem ismerem és bevallom nem is szándékozom megismerni jobban, habár próbálkozom minden stílust befogadni, de korlátozott a popot befogadó képességem és jelenleg is túltelített. 
Korodhoz képest nem semmi hogy ismersz egy ilyen albumot! 
