Landwirtschafts Simulator 2011

2010. november 27.
58.2071
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
skyman profilja, adatai
skyman
Ez a Landwirtschafts már nem az első játéka ebben a kategóriában a kiadónak. Elődként ott volt a 2008-as, illetve a 2009-es Landwirtschafts Simulator. Valamiért mégis úgy gondolták, illő lenne folytatni a sorozatot. De vajon érdemes volt?


A séma magam kísértetiesen hasonlít az előző részekre. Ám valamiben mégsem hasonlít. Az előzőekben hozzászoktunk, hogy minden csak a gépek, a föld és a növények körül mozog. A játék készítői ezen a részén változtattak a játéknak. Hogy- hogyan? Ismeritek azt a csoki márkát, hogy Milka? Na valami ilyesmik szaladgálnak a játékban is csak nem lilában. Tehát a plusz amivel kiegészítették a játékot, az állatok megjelenése. Illetve még egy kiegészítés van benne, no de erről később.
Tehát ha már elkezdtük a játékot, akkor egyből szakítsunk rá időt, hogy vegyünk egy szarvasmarhát. Természetesen ez nem kötelező a játékban, tehát, ha valaki csak a gépek miatt játszik, akkor ne érezze kötelességének egy állat gondozását. Értelemszerű, hogy ezek az állatok nem díszből kerültek a játékba. Így mint minden szarvasmarha tejet is adnak. Ez a mennyiség éjjel kevesebb, nappal több. Illetve ha mindkét takarmányt (silózott kukorica, lucerna) kapják, akkor jobban tejelnek. A silózott kukoricának külön tárolási helyek vannak a játékban. A silózáshoz egy silózót kell szereznünk, a lucernát pedig csak fel kell bálázni.

Landwirtschafts Simulator 2011 - 4. kép



Most pedig jöjjenek a szokásosnak mondható földmunkák. A keresetünk nagy részét ebből az ágból kell összekaparnunk, tehát itt toppon kell legyünk. Egyszerű a recept: szánts, vess, arass!

Landwirtschafts Simulator 2011 - 2. kép



Landwirtschafts Simulator 2011 - 3. kép


Bevallom ez nem is olyan egyszerű! Hisz a kezdeti gépek igen kis teljesítményűek. Illetve, egy kis probléma támadhat a vetésnél. Mert ez bizony nem a ?megszokott? módon történik. A telephelyünkön láthatunk pár zsákot. Oda kell álljunk a vetőgéppel, majd az ?r? betű megnyomásával megtankolni a vetőgépet, és innentől már a normális kerékvágásban mehet a dolog. Itt természetesen változtathatjuk, hogy milyen növényt akarunk vetni. Vetés után jön az aratás. Tipp: Ha növelni akarunk a termés mennyiségén akkor érdemes permetezni aratás előtt. A learatott takarmányt vigyük el a legközelebbi felvásárlási helyre, majd dőljünk hátra hisz gazdagok vagyunk, egy kis enyhe túlzással. De ebből a pénzből inkább fejlesszünk, hisz nem árt, elég kezdetleges gépparkot kapunk a játék elején.

PDA.

Landwirtschafts Simulator 2011 - 1. kép


Ha megnyomjuk az ?i? betűt akkor valami ilyesmi tárul elénk. Elég hasznos információkat közöl velünk a játék. Mint az időjárás, térkép, stb?
A játékba természetesen tehetők kiegészítők is! Teljesen az előző verziók szerint működik, ám az előző verziók kiegészítései nem kompatibilisek a 2011-es verzióval. Akinek még most sem lenne tiszta, elmondom hogy ide: / C:Documents and SettingsRendszergazdaDokumentumokMy GamesFarmingSimulator2011mods / kell betenni minden kiegészítőt.
Illetve amit még nem említettem. A játék mostantól nem csak single, hanem multiplayer verzióban is játszható. Gondolom ezt mindenki érti.

Röviden, tömören:
A 2011-es Landwirtschafts Simulator nekem hatalmas csalódás. Mintha csak a 2009-es verzióval játszanék. Szinte még a bugok is ugyanazok benne, Hihetetlen, hogy mennyire nem figyelnek a játékra, játékosokra. Tehát véleményem szerint teljesen mindegy, hogy most melyik verzióval is játszunk a hatás teljesen ugyanaz marad. Illetve még egy idegesítő dolog, a hang. Monoton, egyhangú zúgás. És ez is szintén már az előző verzióban is észlelhető volt.

Úgy tűnik a cél nem egy valódi örökös megalkotása volt, hanem csak egy soron következő rész kidobása volt?
49 hozzászólás

marco

14 éve, 6 hónapja és 19 napja

Nagyon jó ismertető! És külön jó volt Tőled olvasni, aki évek óta tolja. Fájv.mosolygó smiley

válasz erre
12345a(z) 5 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja