Korai PS3-as élményeim

2016. január 23.
28.5111
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
totyak profilja, adatai
totyak
Mint tudjátok, vagy nem, nemrég konzol tulajdonos lettem és az utóbbi időben szinte csak azon játszottam kevéske szabadidőmben, PC-t némileg mellőztem (szegény GTA ).


Időhiány és egy-egy játék hosza miatt eddig nem sok címhez volt szerencsém, de azért a PS3 éra klasszikusainak szenteltem némi időt.

Első körben kezdtem a Red Dead Redemtion-nel. Nem jutottam még a végére, de az eddigiek olyan közepes benyomást tettek rám. Ahogy korábban valahol olvastam róla, tényleg teljesen egy vadnyugati GTA benyomását kelti. A történet még nem nagyon bontakozott ki, viszont tonnányi klisés, piti küldetést megcsináltam már, amik nem igazán szórakoztatóak, inkább csak arról szóltak, hogy menjek valahova és öljek halomra mindenkit, aztán szabadítsam ki X-et. Remélem a későbbiekben komolyabbra fordul a történet, mert látatlanban jobbra számítottam. Nem fogom abbahagyni semmiképpen, de lehet, hogy a zombis kiegészítőt nem szerzem be. Amúgy sem rajongok a zombikért.

És hogy miért maradt félba a RDR? Mert közben a kezeim közé kaparitottam a Beyond Two Souls játék magyar kiadását és az totál elvarázsolt. Fantasztikus volt a képi világ, nem véletlenül a generáció végén jött ki, addigra hozták ki a legtöbbet a konzolból, illetve a történet is nagyszerű volt, főleg, hogy magyarul értettem is. Nem volt elcsépelt, nem volt unalmas, teljesen újszerű élménnyel hatott rám. Egy lány, akinek különleges, természetfeletti képessége van, mindenki ki akarja használni, ő pedig nem tudja mit kezdjen az életével. Mindez olyan jól megírva, kerek történetbe foglalva, amit vétek lett volna kihagyni. A játék végén nem voltam rest és minden egyes befejezést kipróbáltam és bevallom, mindegyik meglepett és elgondolkoztatott. Még az sem von le nálam a játék értékéből, hogy gyakorlatilag csak időben kellett megnyomnom a felvillanó gombokat, semmi általam irányított akció nem volt benne. Nagyon szépen megírt történet, imádtam.

Utána jött közvetlenül a The Last of Us, amit egyébként pont tegnap fejeztem be. Őszintén szólva elsőre semmi extrát nem láttam benne. Szép volt, de sablonos. Egyik helyről mentünk a másikra, ahol vagy fertőzöttek, vagy emberi banditák támadtak ránk és ellenük kellett harcolni. Bevallom, a Beyond jobban tetszett ekkor még. Aztán szépen kikerekedett a történet, Joel és Ellie közös kalandja egyre jobban tetszett. Továbbra is csak mentünk és harcoltunk, de ekkor már elkezdett érdekelni egészen komolyan, hogy mi lesz a lánnyal. És a vége, azon igazán meglepőtdem. Azt hittem eljutnak a kórházig, Ellie véréből szintetiálják a gyógyszert és aztán a lány boldogan él Joel-lel valahol. Ezzel szemben... mindenki játssza végig a játékot és megtudja. Ehhez szerintem megveszem majd a kiegészítő DLC-t, mert érdekes lehet kikacsintani egy mellékágára a történetnek.

Kezeim közé kaparintottam még az Uncharted második részét is és balga módon el is kezdtem játszani, aztán alig bírtam letenni. Erőt vettem magamon, mert úgy gondoltam, jobb, ha az elejétől megismerem a történetet. Viszont amennyit a másodikból láttam, abból már tudtam, hogy jó választás a sorozat. Amúgy is nagyon szeretem a kincskeresős történeteket, Indiana Jones nálam kihagyhatatlan, meg sok kisebb kaliberű, hasonló témájú filmet és sorozatot is bezsákoltam már. Itt is főleg az akció dominált azokon a részeken, amiken végigmentem. Nyugtassatok meg, hogy lesznek azért kincskeresős részek, dzsungeles, illetve egyéb változatos tájak!

Végül, ami még nálam van most játék, az a Watch Dogs. Ezt csak amiatt szereztem be, mert anno PC-n nem tudtam játszani, gyenge hozzá a gépem. Ez is gyárilag magyar, tehát értem is a sztorit, de a többi jó cím mellett eddig nem nagyon vettem rá magam, hogy erre áldozzam az időt. Fene tudja, lehet nem is fogok vele játszani. Még tonnányi cím van, amiket pótolnom kell.

És ugye a GC Shop-nak köszönhetően hozzám került még a Journey CE és a Sly Cooper játék is. A Journey nagyon csinos darab, biztosan a kedvenceim közé fog tartozni, csak tudtommal elég rövidke. Sly Cooper sajnos nem annyira nyerte meg a tetszésemet, az inkább fiatalabbaknak való ugra-bugra kalandjátéknak tűnik. Majd meglátom, lehet adok neki esélyt. Meglepődtem, mert a Journey lemezén több játék is volt, pontosabban 3 nagyobb, illetve 3 kisebb kis semmiség. Illetve voltak még aktív Journey témák is a konzolra.

Legközelebb szerintem a Gran Turismo 6-ot kaparintom meg, tudtommal abban is van magyar nyelv és hát nem konzol a konzol egy jó kis versenyjáték nélkül.

Nyugodtan jöhetnek ajánlások, hogy milyen címeket érdemes még kipróbálnom. Korábban, a PS3-as blogban már volt, aki tanácsolt ezt-azt, ne tartsátok magatokban. Tudtam, hogy élmény a konzolos játék, de nem gondoltam, hogy ennyire. Kontrollert is gyorsan megszoktam, nincs panaszom.
8 hozzászólás

totyak

4 hónapja, 1 hete és 5 napja

richie8 írta:
Nagyon lehúzták a Beyond: Two Souls játékot, mert a kritikusok szerint csak egy interaktív filmet kaptak a PS tulajdonosok... meg kell mondjam, és nem túlzok, életem legjobb játékához volt szerencsém a személyében. Végig pörgős és akciódús volt, nem volt sem túl rövid, sem túl hosszú a sztori, és a képi világa eszméletlenül magával rántott. Az egyik legjobb cím PS3-ra (és mostmár 4-re is)

Totyak szerintem a LittleBig Planet részeket se hagyd ki, személy szerint én imádom a platformereket és lényegében emiatt az exkluzív game miatt vettem konzolt anno. Egy próbát megér, azt hiszem a második rész demoját a PS Store-ban is letöltheted, próbáld ki, hátha..
Nem tudom, a LBP-et nézegettem, de nem fogott meg annyira. Mondjuk még mindig jobb, mint a csapat új, készülő játéka. Ha mindennel végzem, amit kinéztem, akkor lehet megpróbálom azt is.

válasz erre

richie8

4 hónapja, 1 hete és 5 napja

Nagyon lehúzták a Beyond: Two Souls játékot, mert a kritikusok szerint csak egy interaktív filmet kaptak a PS tulajdonosok... meg kell mondjam, és nem túlzok, életem legjobb játékához volt szerencsém a személyében. Végig pörgős és akciódús volt, nem volt sem túl rövid, sem túl hosszú a sztori, és a képi világa eszméletlenül magával rántott. Az egyik legjobb cím PS3-ra (és mostmár 4-re is)

Totyak szerintem a LittleBig Planet részeket se hagyd ki, személy szerint én imádom a platformereket és lényegében emiatt az exkluzív game miatt vettem konzolt anno. Egy próbát megér, azt hiszem a második rész demoját a PS Store-ban is letöltheted, próbáld ki, hátha..

válasz erre

totyak

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

WarriorAutobot: Heavy Rain alap, az tervben is van. Olyan címeket keresek, amik az én figyelmemet elkerülhették, de közben nem kéne kihagyni. Multizni nem nagyon szoktam, nagyon ritka, ha egy játékban multizom.

rDAVE: Köszi, akkor az is kelleni fog

RyutheStaR: Igen, GoW-ok is a listán vannak, azokat már PSP-n megkedveltem. Pedig nem gondoltam, hogy nekem az tetszeni fog. Erre a Dante-ra ránézek, nem ismerem igazán, köszönöm az ajánlást.

Hitman Monkey: Tessék rendesen elolvasni azt a blogot, a Journey megvan, illetve a Flow, Flower is a lemezén volt!

válasz erre

Hitman Monkey

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

Ha szereted az indie játékokat, akkor ajánlom a Flow-t vagy a Journey-t (mindkettő PS3 exkluzív, a legjobb fajtából).

válasz erre

Hitman Monkey

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

Tesómnál játszottam először PS3-on, méghozzá a Motorstorm-mal és az Uncharted 1-gyel. Maradandó élmény volt, és nemsokára én is beruháztam a Sony konzoljára.

válasz erre

RyutheStaR

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

Dante's Inferno, God of War részek(főleg az első 3) és most hirtelen nem is jut eszembe több olyan konzol exkluzív játék ami esetleg tetszene és még nem ajánlották.

Egyébként jó játékot továbbra is!

válasz erre

rDAVE

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

Igen, valóban van magyar nyelv a dobozos Gran Turismo 6-ban.

válasz erre

WarriorAutobot

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

Hát így most hirtelen amit tudok ajánlani és exkluzív az a Heavy Rain. Ha a Beyond tetszett akkor ez is fog!.
Ugye hogy milyen jó konzolon játszani? Engem az győzött meg hogy nem egy olyan játék van PC-n amit nagyon gyorsan elhagytak a játékosok és a multi szinte teljesen kihalt. Itt pedig még a mai napig elővehetem és lesznek nem is kevesen a játékban. Meg ugye minden kézre esik alapból és nem kell áttennem a kevésbé fontos dolgokat egy távolabbi gombra.

válasz erre

ezt mondjátok

marco profilja

marco

2 órája és 21 perce
kpal profilja

kpal

3 órája és 31 perce
kpal profilja

kpal

3 órája és 31 perce
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljakpal profiljarDAVE profiljaLaci721 profilja