Konzolpark by Yanez

2013. június 19.
42.9191
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Yanez profilja, adatai
Yanez
Ma az én kis videójátéktörténetemet mutatom be nektek, nosztalgiával és érdekes írásommal tarkítva. Ugye mindenki elkezdte valahol, hát én is.


Kvarcjáték
A legelső játékkészülékem egy igen különleges darab volt. Még egész kicsi voltam és már nem is emlékszem a nevére, de nagyon sok időt töltöttem el vele. Ez egy kvarcjáték volt és talán sokan nem is ismerték. Az volt a negatívuma, hogy csak egy játékot tartalmazott. Léteztek több fajta gammák is, de ahhoz akkor egy újabb készüléket kellett venni. Az enyém egy ruszki gyártmány volt(asszem ők is gyártották) és a híres orosz rajzfilm a "No,megállj csak!" egyik szereplőjével,a farkassal kellett a csirkeolból leguruló tojásokat elkapni. Itt is van a pontos kép róla.



Asszem ugyanez létezett Mickey Mouse formában is, de ebben már nem vagyok biztos. Annyi szent, hogy néha fél napokat is rászenteltem, csakhogy mindig megdöntsem a rekordomat. Már akkor is hajtott a kockulás :) Nekem bizony ez a masina vette el a gamer szüzességemet.
Mellesleg ma már flash game-ként is létezik.

Tetris
Ezt követte mégegy handheldféle konzol. A suliban láttam meg előszőr az egyik osztálytársamnál és rögtön tudtam,hogy nekem is kell egy ilyen. A gond az volt,hogy a szüleim választék elé tettek, mert egy Atari konzolra is fájt akkoriban a fogam. Vagy ez most,vagy az egy hét múlva. Rettenetes türelmetlenségemnek köszönhetően, ezt választottam.



Itt ismertem meg a tetris-t, akkoriban a világ egyik legszórakoztatóbb játékát. Sokan még most is tolják. A képen láthatjuk, hogy 9999 játékot tartalmaz a kütyü. Az enyémen csak 7 volt, mivel kezdetleges modellnek számított. De valójában lényegtelen, hogy 10 vagy 10000, szinte ugyanaz az 5 játék volt mindegyik, kissé eltérő célokkal, szabályokkal.

Atari
Ezután még jobb idők jöttek! Az előző készülék ellenére megkaptam az Atari-t, az első tv-hez csatlakoztatható konzolomat. Nem emlékszem mennyi alap játékot tartalmazott, de az tuti, hogy sokat. El is voltam velük nagyon hosszú ideig és itt végre már két ember is játszhatott egyszerre. Egy gondja volt: a kontrollerek. Mindig eltörtek és újat kellett vásárolnom. Itt a kincs, ami már nincs:



Kedvenc játékaim:
Enduro



Ez volt akkor az első hátulnézetes versenyautós játék, amivel toltam. A cél csak annyi volt, hogy meg kellett előzni a többi versenyautót. Minél tovább haladtál, annál több kocsi és nehezebb kanyarok következtek. A hangulata eszméletlen élvezettel bírt, még a muterom is megunhatatlanul tapasztotta markához a kontrollert.

Pitfall



Bizony ez volt a híres Pitfall első része! Csak mentél pályáról pályára, átküzdve minden akadályt. Ez is feledhetetlen!
Space Invaders
Ez volt az egyik leghíresebb gamma. Ha jól tudom, előszőr csak játéktermekben játszhattuk, de mennyivel kényelmesebb volt otthon, a tv előtt ülve, tudásunkkal hencegni szüleinknek.
Valójában még nagyon sok ilyen game volt, amiről szívesen írnék még pár sort, de nem akarom hosszúra faragni, így sem rövid blogomat. Akkor hát ugorjunk!

NES
A NES volt nekem az első igazi szerelmem e téren. Nekem "sajna" a sokak által ismert sárga kazettás verzió jutott. Mario köszöntött engem első játékként. Annyira megszerettem, hogy az első két hétben mást nem is toltam! Kb így nézett ki az enyém is:



Itt is temérdek játék kötött le hasztalan sok időre. Csak néhány a sok közül:
Duck Hunt



Ki ne ismerte volna anno ezt a nagyszerű játékot! A konzolhoz csatolt pisztollyal kellett lepuffantani az elrepülő kacsákat, amelyeket ha nem találtad el, akkor hűséges ebünk gúnyosan kinevetett minket. Ez kérem szépen történelem!

Chip and Dale



Hogy ezt mennyire szerettük! A rajzfilm után egyenesen kötelező volt. Mókás pályák és ellenfelek vártak minket kalandjaink során. A főmenüben meg a a rajzfilmből jól ismert főcímdal dallama kényeztette füleinket.

Duck Tales



Ezt bűn lett volna nem megemlítenem, főleg, hogy nemsokára egy pazar rebootolt verziót kapunk belőle. Ez is kihagyhatatlan darab volt a rajzfilm után. A játék pedig tényleg zseniálisnak volt mondható abban az időben.
Persze most is írhatnék még egy tonna játékról, de minek hízlaljam tovább a disznót?

Sega Mega Drive II
Azt mondanom sem kell, hogy a Snes-t nem hagytam ki, de nálam a Sega konzolja vitte a pálmát. A NES után, grafikailag ez volt a kánoán! De mit sem érne a látvány, ha nem lettek volna azok a csodálatos játékok! A gép pontosan így nézett ki:



Az egyetlen gond vele a joystick-ok voltak. Mindig kipurcantak egy idő után. Sokat jómagam javítottam meg, de rengetegnek egyoldalú jegye volt a kukába. A masina egyébként mindvégig életben maradt.

Ultimate Mortal Kombat 3



Az első gammám Sega-ra, amit még játéküzletekben toltam. Hónapokig tartottak az osztálytársakkal vívott bunyók. Az összes kivégzést fejből fújtuk! A szórakozás a tetőfokára hágott, mi pedig leállíthatatlanok voltunk. Aki abban az időben nőtt fel és ezt nyomta, az tudja miről beszélek.

Earthworm Jim



Az egyik legnagyobb kedvencem! Jim kukac barátunk nagyon vicces fazon, a játék zenéi pedig egyfolytában víg hangulatban tartottak minket. Még ma is nemrég toltam emulátoron. Mondanom sem kell, hogy a mai játékok mellett, ez igazi nehézségi fokkal bír! És ahhoz, hogy végig told, nem egyszer fogod az anyját emlegetni. Kár, hogy nem élesztik újra! Pedig nagyonis eltudnám képzelni egy mostani Rayman köntösben.

Több száz game-ről tudnék most ecsetelni, de megpróbálom kordában tartani nosztalgikus gamer vehemenciámat. Viszont egy Snes játékot mindenképp meg kell még említenem, mert színesebbé tette az életemet.
Donkey Kong Country



Három része volt, és akkoribban talán, számomra ez volt a legjobb játék! Ezt is vagy egy éve végigvittem emulátoron és újra megteszem, mert frankón hiperüber! És mindenki másnak is bátran ajánlom, aki szereti a kihívásokat!

Playstation
És végre elérkezett a PS1 !Eladtam neki a lelkemet is! Beleszerettem, amint megláttam és hozzá nyúltam. A 2D-s világott megváltotta a 3D-s térhatású gammák világa. Azok a játékok még most is gyakran felelevenülnek bennem. Ekkor volt már pc-m is és azóta is játszok gépen, de ps-el akkor többet játszottam. A számítógépet inkább használtam programokra, de azért egy tonna játékot ott is végigtoltam. Playstation-ön a konzolozás már-már mennyei volt. A későbbiekben jött ebből lekicsinyített változat is, de számomra mindig is a nagyobb volt a szimpi.



Olyan játékokkal kockultam napokig, mint az MK4, Chocobo Racing és PES. De persze voltak nagyobb címek is, amelyeket lehetetlen kitörölni az emlékezetemből:
Crash Bandicoot



Micsoda játék ez!!! Az egyik legjobb, annyi szent! Az első 3 része aratta le a babérokat, ami azután jött PS2-re, az már nem volt az igazi. És ne felejtsük el, hogy ezt a gyönygszemet a Naughty Dog alkotta meg! Nagy kár, hogy a sok Uncharted mellett, PS3-ra nem csináltak egy folytatást! De én bízom benne, hogy PS4-re jön majd egy, vagy legalább egy reboot.

Abe's Odyssey



Hát igen, nagyon nagy favoritom mai napig. Nemhiába, az avatárom is ebből a game-ből származik! Két ominózus résszel áldottak meg minket az alkotók, pontosabban a GT Interactive. Mellesleg az első játékaim között volt! A jó hír, hogy hamarosan jön egy folytatás, már alig várom!

Metal Gear Solid



Na ez volt nálam a numero uno! Az első játék, amely képes volt érzelmeket kiváltani belőlem. Mai napig a kedvenc szériám. Nagy álmom, hogy sikerül beszereznem a Gamecube-os reboot-olt változatát, a Metal Gear Solid:Twin Snakes-et. Ez a gamma anno annyi új ötlettel kecsegtetett, hogy vazze!

Ismét meg kell állnom a játékok felsorolásával. De hadd említsek még meg néhány bazi nagy címet: Syphon Filter, Duke Nukem, Gex, Lifeforce Tenka, Kurushi, Tomb Raider, Gran Turismo, Tekken3, Resident Evil 1-2-3, Silent Hill meg még néhány 100!!!

Playstation 2
S eljövé a PS2 ,s megváltá a világot. Legalábbis az én világomat tuti!Életem egyik legjobb vétele volt! A legtöbb kedvenc játékom itt született meg. Az első példányomat a haverom öccse sajnos eltörte. A srác mondta, hogy egy hét múlva vesz nekem egy újat, de 3 hónapra rá magam kellett beruháznom mégegyre. Ennyit a barátokról! Pedig 10-szer is megvehette volna! A második PS2-őm már nem fekete volt, mivel az őj színűt megpillantván, nem tudtam ellenállni neki:



Mindvégig nálam volt, míg egy szép napon el nem adtam minimális áron, ajándékba adva hozzá 70 játékkal! Eddig a PS2 a történelem legsikeresebb konzola! 13 évig gyártották rá a játékokat és olyan ellenfeleket taszított le a trónról, mint a Gamecube, Dreamcast és Xbox.
God of War



Álleejtősen hatott rám akkor a God of War játék. Ilyennel azelőtt még nem találkoztam. Még PS3-on is végigjátszottam a hd verziókat. Micsoda game, micsoda filing!

Metal Gear Solid 3:Snake Eater



Bár a 2-ik részét kihagytam (most pótlom PS3-on), de ez egyszerűen földbedöngölt! Kojima valami elképzelhetetlent tett le az asztalra. Hd-ben újra kitoltam és az élménye ma sem változott. PS2-őn is a Metal Gear lett a legnagyobb kedvencem.

Irgalmatlan mennyiségű játék tarolt ezen a PS-en is, íme néhány:
Gran Turismo 3, Tekken 4-5, Shadow of the Colossus, Okami, Resident Evil 4 és természetesen még sok más.

PS3, PSP, Psvita
Naná,hogy a PS3-at is gondolkodás nélkül megvettem! Tetszett, hogy a 2-nél bejövős fekete színt adták neki, meg hogy a joystick szinte semmit sem változott. Én mindig is bírtam a kis méretét. Ekkor már PSP-t is szereztem, amin leginkább csak a híres címeket játszottam. Pár év után pedig egyetlen játékot toltam rajta egyfolytában, a PES-t. PS3 mindmáig megvan és a legjobban azt bírom benne,hogy sok exklúzív van nekije, amit mind imádok! Nem bántam meg, hogy a Sony masináját engedtem be az életembe. A legutóbbi szerzeményem pedig egy PSVITA. Mindennap játszok rajta és imádom! A Sony ismét egy remek kézikonzolt csinált.



Nekem amúgy még a fat edition van meg és mai napig hibátlanul működik. Emellett a Psp-t sem adtam el. Számomra ez a generáció sem okozott csalódást, ismét sok remek játékkal lettem gazdagabb!
Uncharted



Bizony Drake kalandjai nálam maximális élvezetet nyújtottak PS3-on és Psvita-n is. A Naughty Dog visszatért és győzedelmeskedett! Remélem PS4-re is jön majd minimum 1 rész!

Metal Gear Solid 4:Guns of the Patriots



Kojima mester újfent kirúgta az államat, én pedig kereshettem. Ekkora játékot még azelőtt nem pipáltam! Élvezet volt minden másodperce, és a grafikája, az libabőrt varázsolt szőrös testemre. Best of the best!!!

The Last of Us



Nem gondoltam volna, hogy ebben a generációban jön még egy játék, ami nálam a tuti befutó lesz. Hát mégis megtrörtént! A The Last of Us lett számomra a legjobb játék, ami PS3-ra jött. Pedig az Uncharted és MGS4 mellett ezt nehéz kimondani. Bravó Naughty Dog!!!

És sok más gamma is jeleskedett szememben: Journey, Heavy Rain, Grand Theft Auto 4, Resident Evil 5, God of War 3& Ascension, Tomb Raider, Max Payne 3 meg egyebek. És akkor még nyakunkon a Beyond:Two Souls!

Wii
A Wii nálam egy teljesen új szerzemény(kb másfél hónapja van meg), amit egy bloggoló hatására vettem. Ugyanis remek bejegyzéseket írt a konzolról, sohasem gondoltam volna, hogy egyszer én is veszek egyet!



És nem bántam meg! A Wii visszahozta nekem azt a játékélményt, amelyet már rég elfeledtem. Hisz a Nintendo játékain nőttem fel, így számomra a game-i egy nagy felüdülés. Jelenleg csupán 4 címet nyúzok rajta: Donkey Kong Country Returns, New Super Mario Bros Wii, Wii Sports Resorts és Resident Evil: Darkside Chronicles. Mindegyikkel maximálisan meg vagyok elégedve és remélem még sok játékot végigtolok rajta! Egyik célom a Super Mario Galaxy, ugyanis rengetegen dícsérik. Vettem hozzá még egy Classic Design Controllert is, íme:



A joy mellesleg WiiU kompatibilis is, hátha egyszer majd ott is jól jön!

Ennyi volt a sztorim, remélem tetszett! Sok játékot nem soroltam még fel, amelyeket életem végéig nem felejtek el! De mindet szinte lehetetlen megnevezni. Nagyon remélem még, hogy idén egy PS4-el leszek gazdagabb, és olyan játékokkal, mint az MGS5, Watch Dogs, Beyond:Two Souls, The Order:1886, GTA V és Batman Arkham Origins.
Kösz, hogy elolvastad, további szép napot!
14 hozzászólás

DNS

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

Bennem is ébresztett néhány kellemes emléket a blog, köszönöm. A kvarcjáték sőt még a Tetris nekem is megvolt, de az első igazi kedvenc szerepében nálam a C64 tündökölt. Mondjuk nagyon nagy gamer sohasem voltam, igazi konzolom sem volt sosem, csak PC-m, és ezen a későbbiek során sem fogok változtatni

válasz erre

Yanez

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

marco írta:
Rengeteg mindenben hasonló utat jártunk be, talán annyi különbséggel, hogy mivel korom miatt régebben kezdtem az ipart, a C16, C+4, C64, Amiga, 286XT(!!!), 386SX és onnan felfelé minden PC generáció is befigyelt.

Nameg Mega Drive II 32X, Amiga CD32 és Nintendo Gameboy is volt hosszabban, de ezen kívül még szinte minden ami kapható volt - de kevesebb ideig, mert nem fogtak meg.
Pc-s időszakom nekem is volt, lenne mit írni arról is! Ám valójában én mindig is a konzoloknak éltem, ami a játékokat illeti.
Gameboy, ehh de bánom, hogy kimaradt az életemből De még ide tartozik a Gamecube és a Dreamcast is. Tán egy másik idősíkban bepótolóm

válasz erre

marco

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

Rengeteg mindenben hasonló utat jártunk be, talán annyi különbséggel, hogy mivel korom miatt régebben kezdtem az ipart, a C16, C+4, C64, Amiga, 286XT(!!!), 386SX és onnan felfelé minden PC generáció is befigyelt.

Nameg Mega Drive II 32X, Amiga CD32 és Nintendo Gameboy is volt hosszabban, de ezen kívül még szinte minden ami kapható volt - de kevesebb ideig, mert nem fogtak meg.

válasz erre

Yanez

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

csirkee írta:
Yanez ismét nagyot írtál! És mikor megláttam az első képet a kis kvarcjátékról, a farkasokkal, rádöbbentem, hogy Te jóságos ég, hát ilyen nekem is volt és mindig cserélni kellett benne a kis gomb elemeket, mert lemerült. Ugyan ilyenem volt! Na meg a tetris szerintem alap olyan mindenkinek volt! Egy teljes történelmet írtál le, és ezáltal egy jó kis nosztalgikus érzést adtál! Köszi szépen
Azok az elemek tényleg folyton lemerültek. Cseréltem őket, mint az alsógatyát

válasz erre

Vendég

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

Nem semmi a szetted!

válasz erre

Vendég

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

Nagyon korrekt és irigylésreméltó gyűjtemény!: Kvarcjáték nekem is megvolt meg a tetris is!

válasz erre

Vendég

5 éve, 7 hónapja és 11 napja

Elkapott a retro hangulat!

válasz erre

Yanez

5 éve, 7 hónapja és 12 napja

Vendég írta:
Az a nem semmi gyűjtemény! Megleptél a végén a Wii-vel! Nem találkoztam még senkivel aki ilyen jót nyilatkozott volna róla!
Én viszont többségben olyanokkal találkoztam, akik csak dícsérik. Mellesleg a Wii lett a legnépszerűbb a jelenlegi 3 konzol közül! Számomra a Wii és a PS3 együttesen, kiegészíti egymást. Két külön játékélmény és mindkettő zseniális!

Mindenkinek köszönöm a hozzászólását!

válasz erre

rDAVE

5 éve, 7 hónapja és 12 napja

Jaj a kutya. De le lőttem volna néha... Chip and Dale is jó volt, bár volt egy másik, azt jobban szerettem. Azt hiszem emulátorozom egyet.

válasz erre

Neurotic

5 éve, 7 hónapja és 12 napja

Jó kis nosztalgia csokor. Én is anno még kvarcjátékkal kezdtem, nekem egy olyan volt ahol szellemek jöttek az égből és egy mukival kellett alul elijeszteni őket akinél ezt hiszem egy kereszt volt. Az első horror játékom ha úgy tetszik Valami Atari jellegű cucc volt nekünk is, bár azt hiszem semmi márkajelzés nem volt rajta és csak "tv játék"-nak becéztük A Tetris sem maradt ki, jó kis piacon vett Nintendó koppintás is volt, a mai napig működik. De nekem ez után a konzol rész kimaradt, ps3-at is elég későn vettem. Pc-n meg volt pár év amikor csak a dota ment

válasz erre

csirkee

5 éve, 7 hónapja és 12 napja

Yanez ismét nagyot írtál! És mikor megláttam az első képet a kis kvarcjátékról, a farkasokkal, rádöbbentem, hogy Te jóságos ég, hát ilyen nekem is volt és mindig cserélni kellett benne a kis gomb elemeket, mert lemerült. Ugyan ilyenem volt! Na meg a tetris szerintem alap olyan mindenkinek volt! Egy teljes történelmet írtál le, és ezáltal egy jó kis nosztalgikus érzést adtál! Köszi szépen

válasz erre

Vendég

5 éve, 7 hónapja és 12 napja

Az a nem semmi gyűjtemény! Megleptél a végén a Wii-vel! Nem találkoztam még senkivel aki ilyen jót nyilatkozott volna róla!

válasz erre
12a(z) 2 -ből

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljamarco profiljaHellblade profiljaEAG1 profiljagokuvsvegita profiljagery1113 profiljaangol26 profiljaManiac profiljaBvektor profilja