Kingston HyperX Cloud: HyperX minőség a perifériák terén is

2014. június 14.
42.7601
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Kingston_Blogger profilja, adatai
Kingston_Blogger
Nagy örömmel értesítünk minden kedves Game Channel olvasót arról, hogy visszatértünk közétek, így ezentúl a korábban megszokott ütemezésben ismét érdekes témákat hozunk majd el nektek, illetve legújabb termékeinket is megismerhetitek majd. Mai témánk első hallásra kicsit távol állhat a Kingston névtől, azonban ahogy a Game Channel oldalán is olvashattátok, újabb területen szeretnénk segíteni a játékosokat abban, hogy egyre jobb eredményeket tudjanak felmutatni. Ezt a célt hivatott szolgálni az egy ideje már a boltok polcain lévő HyperX Cloud headset is, mellyel szerettük volna megmutatni, hogy ki merünk mozdulni a memóriák és az SSD-meghajtók piacáról.


Az újdonság kapcsán főként a játékosoknak szánt headsetek kialakítására térnénk ki, hiszen ahogy olvasgattuk a hozzászólásaitokat, sokszor láttuk, hogy igen konkrét véleményeket tudtok megfogalmazni egy-egy termék kapcsán. Ez elsősorban az árra és a kialakításra vonatkozik, melyek ugye a legfontosabb szempontok között vannak, így szeretnénk ebben a témában megkérdezni titeket. Nagyon sok olyan konkurenst látunk mostanság, melyek különcködő külsejükkel szeretnének hódítani, ám kétséges, hogy a csinos műanyagborítás mögött milyen minőségi komponensek kaptak helyet.

Kingston HyperX Cloud: HyperX minőség a perifériák terén is - 2. kép

Az új HyperX Cloud headset esetében mi nem szerettünk volna extravagáns vonalvezetést és vagány színeket felmutatni, célunk csupán annyi volt, hogy egy rendkívül kényelmes és remek hangzásvilágot nyújtó fülessel álljunk a játékosok rendelkezésére. A bőséges párnázással ellátott bőr fülpárnák mögött 53mm-es meghajtókat találtok, melyek jó néhány játékosoknak szánt megoldásnál nagyobbak, hangzásvilágukat komoly fejlesztések során építettük ki. A fejpánt is párnázott, valamint bőr bevonatot kapott, valamint fontosnak tartjuk kiemelni, hogy magát a füles vázát egy alumíniumból készült szerkezet alkotja, így rendkívüli stabilitást és komfortérzetet kínálunk a felhasználóknak.

A mikrofon természetesen levehető, így akkor is használhatjuk az újdonságot, ha nem kívánunk hangalapú kommunikációval járó tevékenységet folytatni. A szokványos 3,5mm-es csatlakozásoknak köszönhetően rendkívül hosszú a támogatott eszközök listája. Néhányat azért kiemelnénk, így természetesen az asztali gépek mellett a hordozható megoldásokkal, a különféle okoseszközökkel (okostelefon, táblagép), sőt a Sony jelenlegi konzolgenerációját képviselő PlayStation 4 is a kompatibilis eszközök listáján szerepel.

Ez a széleskörű kompatibilitás egyrészt a megbízhatóságot kívánja tükrözni, másrészt pedig a felhasználók dolgát könnyítettük meg ezzel, hiszen nem kell a különféle célokra egyedi megoldásokat vásárolniuk. A színezés terén is tartottuk magunkat a visszafogott összeállításhoz, így a domináns fekete szín mellett csupán egy kis pirosat csempésztünk bele.

Kingston HyperX Cloud: HyperX minőség a perifériák terén is - 3. kép

Nem szeretnénk elsiklani a svéd QPAD segítsége mellett sem, hiszen az ő tapasztalatuk rendkívül sokat segített az újdonság kifejlesztésében. Minket különösen nagy örömmel el az a tény, hogy hazánkban is hozzá lehet jutni a fentebb bemutatott termékünkhöz, méghozzá 1 év garanciával nagyjából 30 000 Ft környékén. Kíváncsian várjuk a témával kapcsolatos hozzászólásaitokat, illetve a HyperX Cloud kapcsán is nyugodtan formáljatok véleményt, hiszen ezekből mi is tudunk építkezni.
5 hozzászólás

Vendég

10 éve, 8 hónapja és 7 napja

NAGYON durva füles, iszonyat jól szól, haverom vett egyet. Nekem van egy Sony MDR-1RB, az elbújhat mellette. Pedig árban van különbség...szomorú smiley

válasz erre

Vendég

10 éve, 8 hónapja és 8 napja

kpal írta:
Ebben az árban sztereó vagy 5.1-es is már ?
5.1 lesz az!mosolygó smiley Helló újra itt Kingston! mosolygó smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 8 hónapja és 10 napja

Ebben az árban sztereó vagy 5.1-es is már ?

válasz erre

fantis6

10 éve, 8 hónapja és 10 napja

nem tűnik rossznak, bár én nem adnék egy fülesért ennyit mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

10 éve, 8 hónapja és 10 napja

Korrekt ár, ha jól szól. Iszonyat dög az oldalán a HyperX logó!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja