Kedvenc C64 játékaim - Turrican

2014. december 17.
29.1571
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
C64 fun profilja, adatai
C64 fun
1990-ben jelent meg az első Turrican, amit én csak néhány évvel később tudtam kipróbálni, aminek már csak azért is örültem, mert a végigjátszása után azonnal bele tudtam kezdeni a következő epizódba, ami talán nem meglepő módon a Turrican II címet kapta...


A Manfred Trenz által (egyedül!!!) készített és a Rainbow Arts által kiadott játék a C64-en leginkább elterjedt platformerek hosszú sorát bővítette és emelte magasabb szintre. A történet a jövőben játszódik, amikor az emberek kolóniákon élnek. Az egyik ilyen kolóniát, az Alterra-t katasztrófa súlytja, aminek következtében idegen és veszélyes létformák születnek a bolygón és elfoglalják az Alterra-t.

Az emberiség szeretné visszafoglalni kolóniáját, ezért egy Turrican névre keresztelt, genetikailag módosított hőst küldenek a helyszínre. A Turrican irányítása és ezáltal a kolónia visszahódítása lesz a mi feladatunk.

Kedvenc C64 játékaim - Turrican - 2. kép

A Turrican sorozatot talán nem annyira sokan ismerik mint a Metroid-ot (amivel sokan hasonlítgatni szokták), de akik játszottak vele anno C64-en, biztosan le voltak nyűgozve mint én. A Turrican egyik legkiemelkedőbb egyedisége az volt megjelenésekor, hogy voltak helyek, ahol valami eszméletlen sok sprite volt egyidőben a képernyőn, C64-en abban az időben döbbenet volt a látvány.

A másik amit nem feledek azóta sem, a fél képernyős boss, vagyis főellenség. Gyakrolatilag a képernyő aljától a tetejéig ért, ez szintén elég egyedi megoldás volt, bár később elterjedté vált más játékokban is. Ráadásul nem csak pályavégi bossok voltak, hanem egy pályán több is volt belőlük.

Amiért nagy kedvencem volt, ez a két képesség volt (vagyis óriási boss és sok ellenfél), olyan pörgést adott a játékmenetnek, amivel napokat el tudtam tölteni anélkül hogy ráuntam volna.

Kedvenc C64 játékaim - Turrican - 3. kép

Rengeteg fegyver áll rendelkezésre a játékban, amikkel minden irányban lehet lőni. Hősünk hatalmasakat képes ugrani, amire szükség is van, leginkább a főellenségekkel vívott harcokban. A páláyk hatalmasak és nem csak egyféle útvonal van, többféle módon lehet eljutni egy egy pálya végéig. Sok rejtett rész is van, amiket érdemes megkeresni, power upok fellelése érdekében.

A zenéje bár nem volt kiemelkedő, mégis olyan atmoszférát teremtett ami nagyon passzolt a képi világhoz. Chris Hülsbeck muzsikái tökéletesek voltak a scifi világhoz, mai napig jó meghallgatni.

Nézd nagyban ezt a videót!





Aki teheti, játsszon vele, a mai napig hatalmas élmény!:)
5 hozzászólás

Mordorer

4 éve, 3 hónapja és 27 napja

De jó volt olvasni ismét egy ilyen visszaemlékezést!

Szeretem ezt a játékot, kár hogy a modernizált verzió fejlesztését leállították.

válasz erre

Hentes

4 éve, 4 hónapja és 3 napja

Tök jó olvasni ezeket a visszaemlékezéseket. Manapság is játszol velük amúgy?

válasz erre

kpal

4 éve, 4 hónapja és 3 napja

Az igazi aranykor

válasz erre

marco

4 éve, 4 hónapja és 3 napja

Bár nem játszottam magam rommá vele, de toltam időről időre bele pár órát. Jó kis platformgame tényleg.

válasz erre

sarakrael

4 éve, 4 hónapja és 3 napja

C64-en tényleg a szebb darabokhoz tartozik, viszont én az ilyen zenétől régen és most is viszolyogtam.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Hellblade profiljamarco profilja