Just Dance 2014

2015. november 12.
25.9851
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
WarriorAutobot profilja, adatai
WarriorAutobot
Sziasztok! Már nagyon rég volt tőlem blog, és most szeretném ezt megtörni. A játék, amit bemutatok az viszont a tőlem megszokott stílust képviseli. :D Ez nem más, mint a Just Dance 2014 a sorozat következő tagja.


#kep1#

Játékmenet

Még mindig a jól kitaposott utat kell követni. Vagyis a táncos mozdulatait kell leutánozni. Nem hangzik nehéznek ugye? Hát pedig nem mindig a legkönnyebb! Pontozás maradt ugyanúgy a legjobb a Tökéletes (Perfect), ezt követi a Jó (Good), majd az Okés (OK) és az Elhibáztad (X). Valamint az arany mozdulat is ugyan az Eltaláltad (YEAH) vagy Elhibáztad (X).
A UI-t megint sikerült átdolgozniuk. Személyes véleményem szerint hasonlóan kellemes lett ez a felület is, mint ami a JD4-ben volt. A menüt teljesen egybevonták a főoldalon található az összes almenüt. Ha tovább lépünk jobbra, akkor találjuk a zenéket szépen sorban (Nem ABC sor szerint!), ha viszont balra, akkor a játék által ajánlott 2-3 táncot találjuk, ezek általában nem a klasszikus rutinok, hanem alternatív verziók. Az almenük között olyanokat találunk, mint a Just Sweat, Just Dance TV, Shop és a World Dance Floor (ezekről részletesen később) valamint egy a játék által ajánlott klasszikus rutint.
A zenéknél mindegyik oldalon már 3 szám jelenik meg, és ha egy számot kiválasztunk, akkor a zene menüjében megnézhetjük a ranglétrát (itt már csak a top 3-at mutatja [4-ben a top 6-ot mutatta]) valamint választhatunk a zenéhez tartózó rutinok közül. Van ugye a klasszikus (ez mindegyik számnál megtalálható) ezen felül található itt még Mash-Up, Sweat verzió, Battle (ez mindkét zenénél megjelenik, de a pontozás az közös), On-Stage verzió, valamint az alternatív/extrém táncok, a WiiU tulajdonosok pedig megkapták megint a Puppet Master módot (itt viszont megváltozott a neve: Party Master lett az új).
Legnagyobb örömünkre újra átdolgozták a képernyőt. Itt is szintúgy a képernyő tetejére került fel a játékost jelző kis rész, amit átdolgoztak. Most már nem két külön részre van felosztva, hanem egy rész lett belőle a felső részre került a kontroller/személy ezeknek a jelzése ugyanaz maradt, mint a 4-ben (Négy kis négyzet más-más színben [Wii/WiiU], kis gömb 3 kis görbe vonallal a két oldalán [PS3/PS4], a táncoló személy ?árnyéka? más-más színben [Xbox360/XboxOne/PS4]). Az oldalt található előrehaladást mutató sáv is megváltozott. Most már csak egy vízszintes vonal van amiből, ha pontokat szerzel, akkor egy sáv kezd el feltöltődni a színe a játékos kontrollerét jelző színnel megegyező. A csillagok meg csak akkor válnak láthatóvá, ha már elegendő pontot szereztünk. Megjelenésük már egy csillag elérése után egy kevés pont szerzésével is láthatóvá válnak. Ez a panel alá került egy kis mikrofon ikon, ami figyeli a játékost, ha megfelelően énekli a szöveget (vagy elég hangos a TV :D) akkor bónusz mojo-t ad.


Just Dance 2014 - 2. kép



Zenék

Ahogy a korábbi részekből megszokhattuk itt is bővelkedünk jó sok fajtával és különböző korokból merít. Szám szerint 45 szám található benne alapból és erre még jönnek a DLC-k. Azt hozzá kell tenni hogy a DLC-k között már találhatók alternatív rutinok is, de ezek ára kicsit kevesebb az új zenékhez képest! Plusz az újrafelhasznált DLC-k is már olcsóbbak (kivétel a Gangnam Style az ugyanannyiba kerül mint az előző részben, pedig újrafelhasznált!).
Az elődhöz képest kivették a Dance Quest-eket. :( Kár értük szerintem nagyon jó kis újítás volt.


Just Dance 2014 - 3. kép



Játékmódok

Most is mint eddig van egy pár fajta táncmód amihez még újat is kaptunk. Meg pár eltűnt. :(
Klasszikus
Ez az alap játékmód változó nehézségű és a szokásos (szóló duó és tánccsapat) verziókban érhetők el.
Mash-Up!
Teljesen ugyan az, mint a korábbi részekben. Az adott számot a korábbi, valamint ebben a szériában található edzők mixelt koreográfiájából megkapott elegyet kell a lehető legjobban leutánozni. Itt már nem a 4-ből megszokott körös vászon előtt tánc lesz hanem egy diszkó gömb ami minden váltáskor fordul egyet, de nem látni előre a következő táncost csak ugyanazok a hologramnak tűnő árnyak lesznek ott. Plusz bevezették a csak bizonyos hónapokban feloldható Mash-Up-okat. Ezeket csak abban a hónapban tudod feloldani, de akkor bármikor, feltéve ha van internetkapcsolatod. Értelemszerűen összesen 12 ilyen Mash-Up található a játékban.
Sweat
A kardió verziója a táncnak. Lehet csak önmagukban táncolni vagy a Just Sweat menüben. Utóbbiban választhatunk, hogy 10, 20 vagy 40 percig szeretnénk csinálni és ennek megfelelően 3, 6 vagy 10 számot kell letáncolnunk, ami teljesen személyre szabható. Vagyis bármelyik zene bármelyik verzióját betehetjük egy nem tetsző zene helyére. Hasonlóan az előzőhöz itt is méri az elégetett kalória mennyiségét, de már nem kapunk az edzés befejeztével grafikont.
Extrém/Alternatív
Megint csak alig változott csak picit nehezebb lett a korábbihoz képest. Nem minden alternatív olyan nehéz, mint egy extrém, de hasonló kaliberűek is lehetnek. A legérdekesebb alternatív mikor egy székkel kell lebonyolítani a koreográfiát. Érdekes táncok születhetnek abból. :D
Party Master
Teljesen ugyan az, mint a 4-ben a Puppet Master csak a neve változott.
On-stage
Ez a legérdekesebb újítás. Itt egy háromfős csapatból a középső az énekes a másik kettő pedig a háttértáncosok. A háttér is ezt sugallja, mert a háttér egy hatalmas stadion. Az énekesnek jól láthatóan énekli a szöveget és a dalszöveg is nem a képernyő bal alsó sarkában van, hanem átkerült középre.
Versus
Teljesen maradt ugyan az mint a korábbi részben. Ezek a táncok mindkét tánc profilján megjelennek, és bármelyik oldalt választhatod bármelyik profilból. A lényeg hogy győzzön a jobb! :)


Just Dance 2014 - 4. kép



Almenük

Just Sweat
Ez egy kicsivel korábban már részleteztem és annyi bőven elég is.
Shop
Értelemszerűen itt vásárolni lehet valódi pénzért új koreográfiákat vagy alternatív táncokat a meglévőkhöz.
Just Dance TV
Egy kis újítás, ami főleg arra jó, hogy egy jót nevess magadon. :D Bevezették a játékba az AutoDance nevű újítást, ami annyit tesz, hogy a piktogramok mellett megjelenik néha egy kis videókamera ikon ez azt jelzi, hogy a játék a kamerán keresztül felveszi a játékosok mozgását majd mikor végeztek a tánccal akkor ezt a felvételt megmutatja kicsit összemixelt verzióban. Ekkor döntte a játékos, hogy elmenti vagy kidobja. Elmentés után van lehetőség megosztásra, ha ez mellett döntünk, akkor választható, hogy hova szeretnénk feltölteni az alkotásunkat, csak két lehetőség közül választhatunk vagy a Twitter-re vagy a JD TV-re töltjük fel (választható egyszerre mindkettő is). Ez a menü alatt találjuk a saját illetve másik feltöltött videóit. Itt megnézhetjük őket, értékelhetjük azokat tetszés szerint. Ez a funkció a menüben kikapcsolható, ha nem szeretnénk, hogy a játék felvételt készítsen rólunk.
World Dance Floor
Az egyik legjobb újítás a játék történetében! Végre lehet mások ellen is táncolni online! Nem vagyok az online játék híve, de itt kifejezetten tetszik. Lényegében annyi hogy a táncot másokkal együtt kell táncolni, és akinek a legtöbb pontja lesz, az nyer. Egyszerre összesen 8-an lehetnek egy szobában. Online szinteket pedig úgy lehet szerezni, hogy ha valakit, legyőzünk. Ez úgy néz ki gyakorlatban, hogy ha legyőztünk egy személyt, akkor egy szintet, ha többet győzünk le akkor pedig értelemszerűen több szintet lépünk. Egy tánccal maximálisan 7 szintet léphetünk. Ha szintet lépünk, akkor az megjelenik a game card-on valamint ha töltöttünk fel a JD TV-re egy videót, akkor az is megjelenik a többi játékos számára. Minden tánc előtt választhatunk bizonyos szempontokat. Lehet az egy zeneszám megszavazása, egy versus hogy melyik oldalt preferálod jobban, vagy ha többszemélyes a tánc, akkor hogy melyik táncost szeretnéd követni. Összességében ennyi lenne az online része.


Just Dance 2014 - 5. kép



Játékos kártya

A játékos kártyák egy nagyobb átalakuláson mentek keresztül. A legnagyobb változás hogy az avatárok már nem monokrómok, hanem rendesen színesek lettek és sokkal több is található belőlük. Alapból a játék érzékeli, ha megvan 1 vagy több korábbi rész és akkor azokhoz tartozó pár avatárt fel is old rögtön neked a játék a többit pedig úgy tudod megszerezni ha a számokat táncolod vagy a World Dance Floor-on táncolsz esetleg a különleges Mash-Up-oakt táncolod vagy elköltöd a mojo-idat ilyen kis avatárokra.

Összegzés

Szerintem ez a rész ugyan olyan jó lett, mint a Just Dance 4, talán egy kicsivel jobb is lett mert már a multival sokkal tovább kitolható a szavatossága. Csak magamat tudom ismételni, hogy hol érdemes a legjobban ez a játék. Még mindig az egyik legjobb party játék az én véleményem szerint.
Lentebb pedig itt található a trailer.



Köszönöm, hogy elolvastad a blogom! :)
2 hozzászólás

Tommy

4 éve, 9 hónapja és 8 napja

Uhhh de rég játszottam ezzel! Nagyon béna vagyok benne!

Szuper leírást csináltál!

válasz erre

Hentes

4 éve, 9 hónapja és 8 napja

Mekkora őrület volt egy időben e körül! Én nem nagyon szeretem...

Király blog lett, nagyszerű leírás. Csak lehetne kicsit szellősebb.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljaWickedSick profiljadrift3r91 profiljaM.O.R.P.H. profiljaMarduk profilja