Játékok, amikre várok part1

2008. november 25.
43.2411
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Rambo profilja, adatai
Rambo
Úgy gondoltam, hogy felsorolom nektek azokat a játékokat, amiket nagyon várok. Van közöttük pár olyan, aminek eléggé messze van a megjelenése, de azért azokat is felsorolom. :)

Nos lássuk csak.

1. Naruto Ultimate Ninja Storm
A Naruto játékokat mindig is imádtam, ami persze annak köszönhető, hogy a sorozatot is imádom (kedvenc anime-m és az egyik kedvenc sorozatom. A Naruto Ultimate Ninja Storm-ot pedig már akkor akartam, amikor nem is volt róla szó, hogy egyáltalán kapok-e valamikor Ps3-at, szóval nem meglepő, hogy várom (sajnos pénz hiányában át kellett rakni decemberre a megvételét).
Csodás grafika, egyszerű irányítás (demo-ban nagyon könnyű volt), Naruto fan-oknak kötelező vétel.



2. God of War 3
Ugyan pontos megjelenési dátum még nincs, de már most lehet hallani az elismerő nyilatkozatokat róla (például David Jeffe-től). Ps2-n iszonyatosan szép és jó volt, szinte mindenki imádta, aki játszott vele (legalábbis én ezt tapasztalom). Kötelező vétel lesz mindenkinek, aki egy picit is szereti a hack'n slash-eket.



3. Midnight Club: Los Angeles
Sajnos mióta megvan a next-gen konzolom, egyetlen autós játékot sem vettem hozzá, pedig régebben nagyon szerettem az autós játékokat (inkább az arcade autós játékok jönnek be). Sokáig figyeltem a Burnout Paradise-t, a demo kipróbálása után meg majdnem biztos volt, hogy meg is veszem. De aztán jött egy másik játék. Igen, ez a Midnight Club: Los Angeles volt. Hihetetlenül bejött már a trailer alapján is, a tesztek is pozitívak voltak róla, lehet benne tuningolni (amit Burnout-ban nem lehet) ráadásul a Rockstar csinálja, szóval úgy döntöttem, hogy ezt veszem meg.



4. Guitar Hero: World Tour
Az elején még az alapötlet sem tetszett, valahogy bugyutának találtam a Guitar Hero-kat. Aztán egyszer csak lehetőségem akadt kipróbálni, mondanom sem kell, nem lehetett felugrasztani a gép mellől. Iszonyatosan bejött, gitárral zúztam, mint az állat, ráadásul még simán toltam volna, csak sajnos haza kellett mennem. :) A Rock Band 2 viszont annyira nem érdekel, nincsenek benne olyan zúzós számok, mint a Guitar Hero-ban (Rock Band 2-ből csak az Alice in Chains tetszik nagyon, meg még pár szám).




13 hozzászólás

Tibit

16 éve, 8 hónapja és 21 napja

ahamm, ahogy néztem csak ps2 re jelent meg!!!
megnéztem egy trailert a midnight club LA-ről, és tényleg nagyon bika. Nagyon fain volt ahogy belülről mutatta a kocsikat. Az ilyen game-hoz már csak a kormányszett hiányzik és azzal már valódi élmény! mosolygó smiley

válasz erre

Tibit

16 éve, 8 hónapja és 21 napja

ps2??? váááá! nem szeretem a konzolokat, sem az emulátorokat meg... nem bajlódok velük.mosolygó smiley
A god of war 2-re gondoltam hogy le warezolom, sztem elvinné a gépem, de mindjárt utánnanézek! vagy ez csak konzolra jelent meg??? én nem tom!röhögő smileyröhögő smiley meglepődött smiley

válasz erre

Rambo

16 éve, 8 hónapja és 21 napja

Tibit írta:
hát, ha már ennyire jó a god of war akkor letöltöm, mivel megvevési lehetőség nuku!
am milyen játék is ez? RTS? mert hogy mi a hack an slash, arról fogalmam nincs
Hú, hát ezen még nem is gondolkoztam. Talán TPS-nek mondanám, rögzített kameranézettel. Olyasmi, mint a Devil May Cry (igaz, a DMC-ben nincsen fix kamera). Szerintem nézz róla pár YouTube-os vidit. Amúgy hogy érted, hogy letöltöd? A géped annyira erős, hogy futtatja a Ps2-es játékokat? meglepett smiley

válasz erre

Cyb

16 éve, 8 hónapja és 21 napja

Hát amire várok azt inkább úgy mondom amit szeretnék... egy új jó kis Warcraft stratégia röhögő smiley

válasz erre

Tibit

16 éve, 8 hónapja és 21 napja

hát, ha már ennyire jó a god of war akkor letöltöm, mivel megvevési lehetőség nuku!
am milyen játék is ez? RTS? mert hogy mi a hack an slash, arról fogalmam nincs

válasz erre

Rambo

16 éve, 8 hónapja és 21 napja

Tibit írta:
Guitar hero? még sosem próbáltam, de azt hallottam guitar nélkül nagyon nehéz, vagyis tasztatúrán! De amúgysem fűlik hozzá a fogam! A god of war 3at nem ismerem, valahogy ez kimaradt, de majd pótolom! XBOX360 kissé drága, meg én a pc-t nem csak gémelésre használom, jólvan mosolygó smiley bevallom másra nem nagyon, játékon kívül netre és néha házi csinálására amit informatika órán kapok suliban röhögő smiley
belső nézetet én is szeretem, amikor csak lehet úgy játszok!kacsintó smiley
Jah, értem, akkor nem érdemes X360-at venned, azon nem lehet netezni. mosolygó smiley Csak azt hittem, hogy kizárólag játékra használnád.
A Guitar Hero-t amúgy billentyűzettel is nagyon könnyű irányítani, csak éppen elveszti az értelmét a játék. Gitárral az igazi. mosolygó smiley
God of War-t pedig mindenképpen vidd végig, ha szereted a hentelős játékokat, mert igen állat, mind a három része (God of War, God of War 2, God of War: Chains of Olympus) és gondolom ez a 3-as is jó lesz. mosolygó smiley
Amúgy csak holnapután írom meg a második részét a blognak, ma nem értem rá, mert tanulni kellett és nem akartam sietni a blogírással, holnap meg gólyabál lesz, szóval elég későn érek haza. Szombaton, ha gép elé férek majd, akkor megírom. mosolygó smiley

válasz erre

Tibit

16 éve, 8 hónapja és 22 napja

Guitar hero? még sosem próbáltam, de azt hallottam guitar nélkül nagyon nehéz, vagyis tasztatúrán! De amúgysem fűlik hozzá a fogam! A god of war 3at nem ismerem, valahogy ez kimaradt, de majd pótolom! XBOX360 kissé drága, meg én a pc-t nem csak gémelésre használom, jólvan mosolygó smiley bevallom másra nem nagyon, játékon kívül netre és néha házi csinálására amit informatika órán kapok suliban röhögő smiley
belső nézetet én is szeretem, amikor csak lehet úgy játszok!kacsintó smiley

válasz erre

Rambo

16 éve, 8 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
Naruto nekem is etalon, jöhetne már, GoW3, háááát, azt annyira nem, de azért harcolnék vele egy kicsit!kacsintó smiley

Guitar Hero: abszolúte nem várom, nem az én világom, a Midnight Club viszont nekem is ott kell legyen a polcomon.
Gondolom akkor te is szereted a Naruto anime-t. mosolygó smiley Már nagyon régóta várom a Storm-nak a megjelenését. Sajna az online kimaradt, de talán majd később kiadják, fizetős add-onként.

A God of War 3-at szerintem érdemes lesz megvenned, szinte biztos, hogy hatalmas játék lesz. mosolygó smiley

Guitar Hero olyan, hogy vagy tetszik, vagy nem. Nekem nagyon bejön. mosolygó smiley Ha még nem próbáltad ki gitárral a játékot, akkor szerintem próbáld ki, ha lesz alkalmad rá, mert lehetséges, hogy megváltozik a véleményed. mosolygó smiley

Midnight Club meg atomfrankó cucc, főleg a belső nézet tetszik nagyon, amit nem nagyon szoktam látni mostanában arcade autós játékokban.

válasz erre

Rambo

16 éve, 8 hónapja és 23 napja

Tibit írta:
hát igen, én is várok sok játékot, de én még az új gépre is várhatok! Mostaniban csak a 2gb ram a korszerű, a többi cucc semmit sem ér!szomorú smiley
na majd valahogy
Kitartás, mihelyst meglesz, tolhatod ezerrel a játékokat. mosolygó smiley Amúgy nem gondolkodtál még mondjuk X360 vételén? Olcsóbb, mint a PC, azért kérdezem. Viszont, ha a PC-t jobban szereted, akkor nem szóltam. mosolygó smiley

válasz erre

Tibit

16 éve, 8 hónapja és 23 napja

hát igen, én is várok sok játékot, de én még az új gépre is várhatok! Mostaniban csak a 2gb ram a korszerű, a többi cucc semmit sem ér!szomorú smiley
na majd valahogy

válasz erre

Vendég

16 éve, 8 hónapja és 23 napja

God of War 3 nekem is gyűjteménybe kerül, alap.

válasz erre

Vendég

16 éve, 8 hónapja és 23 napja

Naruto nekem is etalon, jöhetne már, GoW3, háááát, azt annyira nem, de azért harcolnék vele egy kicsit!kacsintó smiley

Guitar Hero: abszolúte nem várom, nem az én világom, a Midnight Club viszont nekem is ott kell legyen a polcomon.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja