Internet

2011. január 08.
45.5321
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
skyman profilja, adatai
skyman
Én már nagyon pipa vagyok az internetszolgáltatómra, ami nem más mint a Vodafone.


Történt egy szép fagyos december eleji reggelen, hogy az internet nem akart menni. Természetesen órákat szenvedtem, hogy szóra bírjam a kis szerkentyűt, nem sikerült. Hozzáteszem máshol működik a modem, tehát modem gond kilőve. Itthon mind a két gépen kipróbáltam, újralöttem az op rendszert is és semmi. Tehát gép baj kilöve. Meg am is szerintem olyan nincs h egyik pillanatba megy az internet aztán egyszer csak megszünik, és ez a gép hibája.

Nos bementünk a vodafonhoz, ott egy kedves hölgy várt minket. Mondjuk, hogy mi a baj, és hogy a szolgáltatással lehet a gond, de ő meghazudtolva minket azt mondta, h a modemmel van a baj. De ha már kipróbáltuk benn szegeden és ott ment akkor hogy lenne rossz. Na mindegy, de az biztos hogy a hölgy annyira 'értett' ehhez a témához, hogy a sim kártyát is forditva tette bele a modembe. Kérdem én egy ilyen akar okoskodni, és leminősíteni engem és a sogorom aki meg szintén otthon van a témában. Hiszen kb lehülyézett minket a hölgy csak ezt a szót nem használta. De gondolom aki volt már hasonló szituban tudhatja hogy megy ez.

Na mindegy ott hagytuk szervizbe a hibás modemet, kaptunk egy csere modemet. Az első hétbe az se ment aztán egyszer csak visszatért a szolgáltatás. Mily meglepő.

Egyszer csak értesítettek (szerdán) h kész a modem. Bementünk, természetesen ugyanaz a hölgy volt ott. Mondja, hogy a modemnek semmi baja sincs. Mondom, tudom, ezt mondtam a multkor is. Erre neki, csak az volt a válasza hogy biztos a számítógép a rossz. Nállam ez kivert a biztosítékot teljesen. Nem elég hogy hülye, de még reklámozza is. Na mindegy azóta is harcolok ezzel a sz*ral, de nem hiszem, hogy előrébbjutok valamivel is.

Egyszerűen felháborítónak tartom, hogy a semmiért szedik be a pénzt, és ha panaszt teszek, azt mondják, hogy Én vagyok a hülye, mert nem értek hozzá.


15 hozzászólás

Aj Styles

14 éve, 4 hónapja és 27 napja

nekem mindenkivel bajom van soha nem ugy megy haogy akarom és ahogy kéneröhögő smiley

válasz erre

Hori a (hun)

14 éve, 5 hónapja és 1 napja

Nekem nincs bajom az én szolgáltatómmal, eddig csak a modem egyszer újraindult magától és készröhögő smiley 1 éve csak ennyi volt a baj. Sosem maradt ki a net, a tv sem, pedig nem tartom nagyra őket. Nem tudom szabad e mondani szolgáltató nevetröhögő smiley

válasz erre

panni

14 éve, 5 hónapja és 3 napja

Én is pipa vagyok az internet szolgáltatómra, mostanában nagyon gyengélkedik a freemail szolgáltatás.

Jók a nyerhető játékaitok!menő smiley

válasz erre

Aj Styles

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

röhögő smiley

válasz erre

skyman

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

Hát marco nem likvidáltuk, de lehet kellett volnaröhögő smiley

Hát amugy Lac nekem is van egy ilyen "ügyfélszolgálatos" csoporttársam és anno ő is kapott egy csomo papirt, és ha 80% fölött teljesitett akkor átengedték. Tehát innentöl kezdve meg akárki lehet az, teljesen mindegy, hogy nem ért hozzá, bár általában ez igy is van röhögő smiley

Hát Ryo San, a jo munka erőt meg kell fizetni. Itt az ügyfél szolgálaton meg csak azért nem kérnek pénzt mert nem értenek hozzá röhögő smiley

válasz erre

Aj Styles

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

Ryo san írta:
Ha már egyáltalán nem tudnak mit mondani,akkor felvetik hogy küldenek egy informatikust,fél órára 8 ezerért,majd minden további félóra már csak 3500!Gondoljátok hogyan küldtem el a jó édesbe az ügyintéző hölgyikét.menő smiley
röhögő smiley és az a szép, hogy teljesen jogosanmenő smiley

válasz erre

Ryo san

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

Ha már egyáltalán nem tudnak mit mondani,akkor felvetik hogy küldenek egy informatikust,fél órára 8 ezerért,majd minden további félóra már csak 3500!Gondoljátok hogyan küldtem el a jó édesbe az ügyintéző hölgyikét.menő smiley

válasz erre

Aj Styles

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

neköünk meg havonta kell hivogatni őket, hogy nem müködik a net, vgy, hogy nem annyival jön amennyivel kéne.

válasz erre

Lac

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

Előző évben történt, hogy a vezetékekkel volt valami gubanc (beázott a box??). Felhívtuk őket, de akármit mondtunk/javasoltuk, a válasz mindig ugyanaz volt: kapcsoljuk ki a vírusirtót/tűzfalat, és akkor minden megoldódik... drága jó ügyfélszolgálatosok...

válasz erre

Aj Styles

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

Marduk írta:
Magyarországon nincsen normális Internet szolgáltató?
őszintén:??? egy sincsröhögő smiley Expoler Mozilla Crome mind szutyoknyelvnyújtó smiley

válasz erre

marco

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

Él még a csaj, vagy ott a helyszínen likvidáltátok?mosolygó smiley

válasz erre

Marduk

14 éve, 5 hónapja és 4 napja

Magyarországon nincsen normális Internet szolgáltató?

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljamarco profilja