Idén is több száz millió támogatást adtak magyar tévéfilmekre, de van értelme?

2016. október 16.
26.8451
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
rDAVE profilja, adatai
rDAVE
A Magyar Média Mecenatúra program keretében idén 600 millió forintot osztottak szét különböző tévéfilmekre, de egyáltalán milyen filmeket támogattak eddig? Őszintén, ha akarnám se tudnám mindet felsorolni, azonban már láttam három olyan filmet, amit támogattak, így most ezekről írnék rövidebb bemutatókat.


A fekete múmia átka:
Idén is több száz millió támogatást adtak magyar tévéfilmekre, de van értelme? - 1. kép

Az első, amit láttam, egy 2015-ös Rejtő Jenő film. Ahogy néztem a rajongóit eléggé megosztja. Van aki szerint forog a sírjában, de mások szerint végre egy jó Rejtő film született. Én csak felületesen ismerem a munkásságát, így csakis filmként tudok rá tekinteni, annak pedig megállja a helyét. A történetben a kávéházban dolgozó (vagy inkább lézengő) írók életébe tehetünk kitérőt kissé komolytalan, mókásabb formában. Már csak az is erre utal, hogy amit az írok elkezdenek mesélni az azonnal megelevenedik a kávéházban, így bármikor máshol találhatjuk magunkat. Nem kell halálosan komoly változásra gondolni, csak annyira, amennyi elég a hangulat megdobásához. Messze nem hibátlan, de 60 perces kikapcsolódásra tökéletesen megfelelő önfeledt szórakozás lehet.


A berni követ:
Idén is több száz millió támogatást adtak magyar tévéfilmekre, de van értelme? - 2. kép

Második 'A berni követ' volt. A 2014-es film nem sokkal Nagy Imre kivégzése után játszódik. Két Svájcba emigrált 56-os forradalmár elfoglalja a berni magyar nagykövetséget, hogy ellopják a követség üzeneteinél használt kódkönyvet. Hogy sikerül-e és mire kell nekik majd a film elárulja, ami viszont biztos, hogy kellemes alkotás lett. Némi valóság alapja is van ugyan, de ahogy az elején elmondja; "Talán másként történt. Talán pontosan így." Az egy órát éppen csak átlépő filmtől korhű látványt, némi akciót és tehetséges színészeket is láthatunk. Remek tévé filmet sikerült összehozni, érdemes megnézni!


Félvilág:
Idén is több száz millió támogatást adtak magyar tévéfilmekre, de van értelme? - 3. kép

Legutoljára, vagyis tegnap néztem meg a harmadik filmet és messze ez lett a kedvencem. No de nem azért, mert van benne szex és gyilkosság is, amitől a 16-os korhatárt is kiérdemelte, hanem mert egyszerűen jó. Ez a film szintén 'A berni követ' alkotóitól van. Ebben a huszadik század eleji Budapestre kerülünk és szerencsére a ködbeburkolózó utcákból is kapunk apró jeleneteket. Szintén igaz történet adja az alapját, ami nem más, mint Mágnás Elza meggyilkolása. Az ő utolsó napjait láthatjuk a filmben, valamit két legfontosabb szereplő mellette a komornája és az új cselédlány. Egyébként Demimonde néven felirattal külföldön is bemutatásra került és pozitív fogadtatásban részesült. Erősen ajánlott darab!


Ha továbbra is készülnek ilyenek, akkor nagyon is jó helyre megy a támogatás. Nem tökéletes egyik sem, de egyáltalán nem elhanyagolhatóak. Persze mielőtt valaki belekezd bármelyikbe is el kell felejteni az amerikai mozifilmek CGI orgiáit, különben megint csak jön a fanyalgás... Ezek nem kapkodó popcorn filmek.
6 hozzászólás

csirkee

1 éve, 2 hónapja és 2 napja

Tök szomorú, hogy marketingre sajnos már nem futja ezeknek a filmeknek és így nem is jut el a nagyközönséghez. Én biztosan szánnék egy kis pénzt marketingre, mert így sajnos nem hozza vissza a belefektetett energiát és pénzt sem.

válasz erre

rDAVE

1 éve, 2 hónapja és 11 napja

5t3v3nk3 írta:
Jó kis blog, megvan a programom a következő estékre.
Nem támogatott film hanem a HBO saját sorozata ugyan, de az Aranyélet című sorozat.. Na zt mindenki nézze meg aki szkeptikus a magyar filmekkel kapcsolatban.
Zseniális cucc.
Az Aranyélet tényleg jó sorozat. Még chatre dobáltam az előzetest mielőtt elkezdődött volna. Nem tudom nézted-e a videókat, de a Félvilágban is főszereplő Laura (Mira).

válasz erre

5t3v3nk3

1 éve, 2 hónapja és 11 napja

Jó kis blog, megvan a programom a következő estékre.
Nem támogatott film hanem a HBO saját sorozata ugyan, de az Aranyélet című sorozat.. Na zt mindenki nézze meg aki szkeptikus a magyar filmekkel kapcsolatban.
Zseniális cucc.

válasz erre

Gólem

1 éve, 2 hónapja és 12 napja

Volt egy idő pár éve amikor nagyon ment a magyar film készítés. Pongyola filmek voltak, de legalább nézték őket. Most amik jönnek háááát... Nem igazán közönségfilm egyik sem.

Ezekről nem is hallottam, örüllök hogy megosztottad!

válasz erre

rDAVE

1 éve, 2 hónapja és 12 napja

wegh írta:
Erről most hallottam először. Hatalmas Rejtő rajongó vagyok, szóval az elsőt tuti megnézem valamikor. Mondjuk nehéz elhinni, hogy tényleg jó dolgokat támogat "dicső" kormányunk, de a blogod legalább jó lett
Nem minden támogatás siklik félre, a Cseh Tamás program is sokszor megy a megfelelő helyre. Őket is támogatták ehhez a lemezhez, pedig nem túl rádióbarát. https://www.youtube.com/watch?v=PKRqY6KDRsU
Egyiknél se mondom, hogy nincs vagy nem is lesz gagyi cucc, de érdemes követni miket támogatnak.

válasz erre

wegh

1 éve, 2 hónapja és 12 napja

Erről most hallottam először. Hatalmas Rejtő rajongó vagyok, szóval az elsőt tuti megnézem valamikor. Mondjuk nehéz elhinni, hogy tényleg jó dolgokat támogat "dicső" kormányunk, de a blogod legalább jó lett

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Hellblade profiljaMonyo profiljaXelosz profiljaturatur profiljaLaci721 profiljagery1113 profiljakadaj profilja