HyperX Fury a DDR4-es piacon

2015. március 28.
26.1421
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Kingston_Blogger profilja, adatai
Kingston_Blogger
Mai blogunk ismét a memóriamodulok piacáról merített témát, hiszen az utóbbi időszakban történt piaci folyamatokról fontosnak tartottuk a beszámolást, illetve egy nektek már biztosan ismerősen csengő névvel kapcsolatos hírekről is beszámolunk. Mi magunk már jó ideje aktív résztvevői vagyunk a DDR4-es piacnak, mely ugye nem csak a memóriamodulokból áll, hanem a hozzájuk kapcsolódó hardverekből is, az utóbbi időszakban pedig örömmel figyeltük, miként alakulnak a dolgok.


A memóriagyártók oldaláról elmondhatjuk, hogy egyre több DDR4-es modul jelenik meg, ezek pedig a DDR3-as társaikhoz hasonlóan egyre több piaci igényt fednek le külön-külön. A további hardvergyártók részéről pedig egyre nagyobb támogatást kap ez a piac, ami konkretizálva azt jelenti, hogy egyre több alaplap érkezik, melyekről szintén elmondható, hogy a gyártók próbálják lefedni a teljes piacot.

HyperX Fury a DDR4-es piacon - 2. kép

Mostanra tehát elmondhatjuk, hogy a hardcore játékosok elég könnyen össze tudnak rakni egy DDR4-es modulokkal hajtott konfigurációt, melyben az alaplap is játékra lett kiélezve. Ezek mellé általában egy erős Intel processzor és egy erősebb grafikus kártya kell és már kész is a hosszú távra összeállított gamer gép.

Persze a DDR3-as konfigurációk továbbra is jobban fogynak, de csak idő kérdése és a sorrend változni fog. Kínálatunk felől érdeklődve sokan a HyperX Fury családot szokták felhozni, hiszen ebben a családban tényleg megtaláltok minden fontos hardvert és kiegészítőt.

Közkedvelt családunkkal kapcsolatban nagy örömmel jelentettük be néhány hete, hogy a megalkottuk a HyperX FURY DDR4 modulokat, melyek a korábban megszokott minőséget és egyszerűséget hozták el nektek erre a friss piacra.

HyperX Fury a DDR4-es piacon - 3. kép

Ez az első olyan DDR4-es memóriacsalád, mely a Plug-and-Play beüzemelés mellett automatikus órajel-növelést is biztosít, így a játékokban némi extra lovat delegálnak a gépbe. A modulokat 8 és 64GB között tudjátok variálni, a teljesítmény terén pedig 2133MHz, 2400MHz és 2666MHz órajelű modulokkal találkozhattok a boltokban.

Nagyon fontos, hogy ezeket a modulokat csak olyan alaplapokban tudjátok használni, melyek az Intel X99 lapkakészletét használják, ezáltal pedig a viszonylag friss Haswell-E processzorokat támogatják.

Azt ugye mondanunk sem kell, hogy egy ideig nem lesz akkora lépés a memóriák piacán, mint a DDR3-ról DDR4-re való váltás, így aki már most ilyen alapokra építkezik, az hosszú távon nagyon jól jár és az évek során bőven megtérül a befektetése. Az új modulok tehát a kedvező ár és a DDR4 teljesítmény tökéletes kombinációját kínálják nektek.

Ti mikor tervezitek a DDR4-re és a köré épülő technológiákra való váltást?
7 hozzászólás

xpforever

9 éve, 9 hónapja és 7 napja

Mindig is Kingston ramokat vettem, ez ezután sem lesz másképp. De számomra még messze van a DDR4-re való váltás (már ha egyáltalán lesz), mert DDR3-al tökéletesen elvagyok.

válasz erre

kpal

9 éve, 9 hónapja és 8 napja

totyak írta:
Egyelőre nem tervezem a váltást, szerintem még 2-3 évig biztosan. Nekem kicsit még drága a DDR4 technológia, mind alaplapban, mind memóriában. Órajelek tekintetében egy DDR4 ram nagy ugrás, hogy aztán egy DDR3-hoz képest valójában mennyit ad pluszban, az viszont érdekelne. Ilyen tesztek egyelőre nem nagyon vannak. Véleményem szerint egy darabig még bőven elleszünk DDR3-mal is.
DDR3 -ból és ha van minimum 6GB akkor semmi gond játékoknál.

válasz erre

totyak

9 éve, 9 hónapja és 8 napja

Egyelőre nem tervezem a váltást, szerintem még 2-3 évig biztosan. Nekem kicsit még drága a DDR4 technológia, mind alaplapban, mind memóriában. Órajelek tekintetében egy DDR4 ram nagy ugrás, hogy aztán egy DDR3-hoz képest valójában mennyit ad pluszban, az viszont érdekelne. Ilyen tesztek egyelőre nem nagyon vannak. Véleményem szerint egy darabig még bőven elleszünk DDR3-mal is.

válasz erre

Fáraó

9 éve, 9 hónapja és 8 napja

Nekem relatív még friss konfigom van (2 éves kb.), persze megvásárlás óta többször fejlesztettem.
Így szerintem még fejlesztgetem amíg a prociba van elég cufla, utána csere mosolygó smiley

válasz erre

kpal

9 éve, 9 hónapja és 11 napja

Tetszik nagyon a DDR4 ,de az ár ami nagyban befolyásol. Jelenleg Intel X58 használok kb. 2-3 év múlva tervezek váltani . Addig a jelenlegi vas szépen kiszolgál. mosolygó smiley

válasz erre

zender

9 éve, 9 hónapja és 11 napja

Nekem egy ideje, tavaly év vége óta DDR4 van. Sajnos az alaplapom még nem elég jó hozzá így nem tudom egyelőre 100%-osan kihasználni de ami késik nem múlik!mosolygó smiley

válasz erre

wegh

9 éve, 9 hónapja és 11 napja

Én mostanásg laptopot használok, így nem lesz váltás mosolygó smiley De érdeklődve olvasom az ehhez hasonló cikkeket, ugyanis pont most volt szó az egyik órán a DDR4-es memóriákról kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja