Hori keresése 2.

2010. május 24.
53.8281
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Hori a (hun) profilja, adatai
Hori a (hun)
Az előző részek tartalmából:

Boxeső esett Komló cityben, amiretartalom Hori és a Kárpátia zenekar találta meg az okot Sherlock Holmes támogatásával. Amikor Hori barátját Danit elkapták és átadták Holmes-nak, akkor feldühödött Sherlcok, mert a boxokat odaadták gyújtósnak Jozsinak. Felbérelte Holmes Danit, hogy kapja el Horit és megbüntessék amiért odaadta gyújtósnak Jozsinak. El is kapta de elszabadult közben és csinált egy masinát amit a GC barátai tudtak követni a GC buszon. Ferihegyen láttak egy repülőgépet, amiben sejtésük szerint Hori volt és ott volt. Helokittit pedig kihagytam ebből.

Dolgoztak a szerelők a gép belsejében az ármkörök javításáért, de nehezen haladtak a megoldás felé. 2-en őrizték Horit. Eléggé nem figyeltek rá és a fogaival kifaragta a gép oldalát és rájött, hogy nem fér ki a vezetékek miatt és odébb már a megerősített beton farokszárnyak voltak. Hát felállt, odament az egyik őrhöz, kivette a kommandós kést a büdös zoknijából és az agyilag is büdös zokni őr nem vette észre. Elvágta a vezetékeket és már áram sem jutott a boxokhoz.

A GC barátok észrevették a repülőtér kilátóján egy fizetős távcső segítségével, hogy Hori a jukon próbált kimászni és most a vezetékeket vagdossa. Gondolkodtak hogyan juthatnak le a géphez és eközben Kitti észrevette, hogy a fura ruhás emberek, akik valószínűleg a reptéren dolgoznak bemehetnek egy bizonyos ajtón és lent mászkálnak a gépek között vidáman. Szólt a többieknek, hogy nézzétek milyen boldogan mászkálnak ott a fura ruhás emberek. Kitta, aki tartotta a női frontot a GC-n így szólt:
-Valahogyan nekünk is kellene szerezni olyan ruhákat és felhúzni azt lemenni a géphez észrevétlenül vidáman.
-Üssük le az erre elhaladó dolgozókat és egyenként menjünk be az ajtó másik végére és ott várjunk meg mindenkit. [mondotta RED]
-Vegyünk sok energiaitalt és adjuk oda Maniac-nak, hogy üsse le az erre járkáló személyzetet vagy mit. [mondotta Shade]
-És még tömjük tele csokikkal is a zsebét, mert biztos azt is akar majd enni az energiaitalhoz, mert több erőt ad.
Hát így tettek és elmentek várni a büfében a sorukra.

Közben a szerelők megéheztek és tartottak egy 2 órás ebédszünetet. Megéheztek az őrök is és ők is kuncsorogtak a szerelőktől, amihez ki kellett menniük. 10 percenként "korrant" egyet a gyomruk egyszerre hangosan és szentimentálisan kimentek kuncsorogni. Hori gondolta, hogy 1-2 órás lesz az ebédszünet és mefigyelte mikor mennek ki az őrök. Amíg egyedül maradt vagdosta tovább a vezetékeket, hogy kiférjen. Véletlenül összeért 2 nem egymáshoz illő vezeték és elkezdett Dragonforce szólni valahonnan. Ez Horit meglepte és jobb kedve derítette és próbálgatta tovább melyik vezetéken mi szól. Mentek a zenék: Metallica, Disturbed, Dragonforce, Ozzy Osborne, Rise Against és amire kitépte az összes kábelt hirtelen: Dj Tiesto. Kiszabadult és eszébe jutott, hogy a székről is le tudja vágni a köteleket amikkel odakötözték a széket hozzá. Gyorsan futásnak eredt ki a jukon a terminál felé.

A GC barátok addig leütöttek körülbelül sok embert és elvették a ruhájukat, hogy be tudjanak menni az ajtón. Mind bejutottak és csodálkoztak az ajtó mögötti dolgokon. Jobbra rögtön egy kíni városrész fogadta őket amitől kicsit balra már a reptér konyhája volt. A látótér középtáján futószalagok ezre volt látható ami mellett ott volt az öltőző a munkásoknak. Még odébb volt egy lépcső amin lefelé lehetett menni vagy fölelé. Elindultak a lépcsőn lefelé és eljutottak egy repülő garászig, amiben szerelték a repcsiket. Észrevétlenül akartak átmenni rajta, hogy ne vegyék észre őket. Eszesen elindultak az zoxigénes üvegek mögött át a csavaros dobozokon és a lekváros kerekeken túl a oprás tengeren egészen az ajtóig. Látták, hogy Hori fut feléjük és Hori látta, hogy a kilátóról fényképezik őt, aminek a hatására nem látott semmit, mert a napba nézett, ami a vakuk felett volt. Marco észrevette ügyesen okosan, hogy Hori nem sokat láthat, mert a napba belenézett és most görbén elfordult tőlük.

A repülőn visszamentek az őrök a repülőre és nem nézték meg, hogy a helyén van e Hori, mert kaptak ebéd darabokat a szerelőktől. Mikor megették, megimt kimentek kuncsorogni, de nem kaptak, mert megették az ebédet. Visszamentek szerelni a szerelők és érzékelték a műszereik, hogy nincs feszültség a vezetékben. Rákötöttek egy ampermérőt, hogy van e benne áramerősség, de az sem volt ezért kíváncsiak votlak, hogy mennyi wattot tud leadni így a vezeték és kisebb meglepődés után, hogy 0 wattot ad le rájöttek ,hogy valahol megszakadt az áramkör. Elkezdték kitépni a falból a vezetéket, de a hátsó betonszárnyhoz érve elakadtak. Átnáztek a másik szobába és észrevették, hogy van egy lyuk a falban és el vannak váva a vezetékek. Megkérték az őrőket, hogy engedjék be a szerelőket, de nem engedték ,be mert kevés kaját kaptak. Ezután a szerelők agyaéni kezdtek, hogy mivel vehetnék rá az őrőket, hogy beengedje őket. Hát szóltak Daninak, és hosszs beszélgetés után meggyőzték Danit hogy a Komlói újságban nincs Barkácshírdetés. Még tovább próbáltak rá térni lényegre de eljutottak oda, hogy Daniról kiderült, hogy az igazi neve Komlósi Sanyi. Na végre a dolgozók örömére elérték, hogy szóljon az őrőknek Sanyi, hogy engedje be őket a szobába, de ekkor észrevette Sanyi, hogy csörög a telefonja.
-Szia anyuci
-Cső fiam
-Na mivan, na mivan?
-Figyeljél csak Shanyika. Készen van az ebéd már 5 órája és 3 óra múlva sötétedik úgyhogy gyere haza.
-Nem
-Jó akkor meglátod, hogy mikor lesz a te kívánságod szerint ebéd.
-Szia anya
-Várj várjál ba...
Letette a telefont és beengedtette a szerelőket a helységbe, hogy megszereljék a vezetéket.

Eközben az őrők észrevették, hogy Hori megszökött és engedéjt kértek Sanyitól, hogy utána menjenek. Elindultak és rögtön el is fáradtak a tűző napon és kerestek valami árnyékos helyet. A keresés közben meghallották, hogy valakik kiabálnak, hogy Hoi erre gyere és észrevették, hogy fut valaki a hanggal eléggé párhuzamosan görbén. Ők is gyorsan utána eredtek.


Na ennyi;) TO BE CONTINUED
41 hozzászólás

Maniac

15 éve, 17 napja

Hori a (hun) írta:
De már előzetest adtam, akkor meg kell maradnia sajnaröhögő smiley De hid el nem lesz piskótakacsintó smiley
Bízom benned kis pajtás!mosolygó smiley Fehér fűzős Martens bakancs jöhet!kacsintó smiley

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 17 napja

Maniac írta:
Lehet talán maradnék verőlegény...röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley
De már előzetest adtam, akkor meg kell maradnia sajnaröhögő smiley De hid el nem lesz piskótakacsintó smiley

válasz erre

hellokitti

15 éve, 17 napja

skyman írta:
Uhha Horiröhögő smiley Télleg nem ****oltálröhögő smiley
ÉS mennyit kérsz egy napért? jöhetnél hozzánk is pár nappranyelvnyújtó smiley
Jaj,Sky...már megint a lógáson töröd a fejed ? röhögő smiley

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 17 napja

skyman írta:
Uhha Horiröhögő smiley Télleg nem ****oltálröhögő smiley
ÉS mennyit kérsz egy napért? jöhetnél hozzánk is pár nappranyelvnyújtó smiley
Rokonoknak ingyen de nem rokonoknak 500 forint/óra és pihenést nem számolok. De bezzeg anno 42-ben amikor a világháborúban kellett ásni...

válasz erre

Maniac

15 éve, 17 napja

Hori a (hun) írta:
Majd akkor a következő részben ugrándozhatsz, mert eddig úgy gondolkodtamkacsintó smiley
Lehet talán maradnék verőlegény...röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

skyman

15 éve, 17 napja

Hori a (hun) írta:
jah csk hogy abból 3 nap osztálykirándulás ami eléggé zúzós volt és tegnap meg halálra dolgoztam magam mamámék kertjében meg ma sem keveset segítettem nekik.
Csak hogy dicsekedjek:
levágtam fűt, levágtam sövényt (ami az egész kertet szinte körbe veszi), papám fák tetejit vágta le és én húztam meg ddaraboltam, kb 2 emelettel feljebb 100 fordulatból téglákat cipeltem 2 vödörbe, ástam, betonoztam, gereblyéztem, orgonafák tetejit megmeccettem, fár másztam és száraz ágakat tördeltem.
És ide nem írtam le miket csináltm osz alatt...
Uhha Horiröhögő smiley Télleg nem ****oltálröhögő smiley
ÉS mennyit kérsz egy napért? jöhetnél hozzánk is pár nappranyelvnyújtó smiley

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 17 napja

Kitta írta:
Majd ha virágos-rétes avatarod lesz, nem barlangos-morcos-medvés röhögő smiley
Már szinte az van, csk a virágok hiányoznakröhögő smiley

válasz erre

Kitta

15 éve, 17 napja

Maniac írta:
Horikám, fantasztikus lett ez a blog.röhögő smiley És megint én lettem a verőlegény, hát.röhögő smiley Mikor fogok vajon virágos réten ugrándozni?mosolygó smiley Várjuk a folytatást, mi az hogy!
Majd ha virágos-rétes avatarod lesz, nem barlangos-morcos-medvés röhögő smiley

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 17 napja

Maniac írta:
Horikám, fantasztikus lett ez a blog.röhögő smiley És megint én lettem a verőlegény, hát.röhögő smiley Mikor fogok vajon virágos réten ugrándozni?mosolygó smiley Várjuk a folytatást, mi az hogy!
Majd akkor a következő részben ugrándozhatsz, mert eddig úgy gondolkodtamkacsintó smiley

válasz erre

Maniac

15 éve, 17 napja

Horikám, fantasztikus lett ez a blog.röhögő smiley És megint én lettem a verőlegény, hát.röhögő smiley Mikor fogok vajon virágos réten ugrándozni?mosolygó smiley Várjuk a folytatást, mi az hogy!

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 17 napja

skyman írta:
Skyman is 5 öst adottkacsintó smileynyelvnyújtó smiley
EGyébkétn Hori az napi majdnem 4 óraröhögő smiley böven elég, még majdnem sok isröhögő smileyröhögő smiley
jah csk hogy abból 3 nap osztálykirándulás ami eléggé zúzós volt és tegnap meg halálra dolgoztam magam mamámék kertjében meg ma sem keveset segítettem nekik.
Csak hogy dicsekedjek:
levágtam fűt, levágtam sövényt (ami az egész kertet szinte körbe veszi), papám fák tetejit vágta le és én húztam meg ddaraboltam, kb 2 emelettel feljebb 100 fordulatból téglákat cipeltem 2 vödörbe, ástam, betonoztam, gereblyéztem, orgonafák tetejit megmeccettem, fár másztam és száraz ágakat tördeltem.
És ide nem írtam le miket csináltm osz alatt...

válasz erre

skyman

15 éve, 17 napja

Skyman is 5 öst adottkacsintó smileynyelvnyújtó smiley
EGyébkétn Hori az napi majdnem 4 óraröhögő smiley böven elég, még majdnem sok isröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Ronalddo profiljarDAVE profilja