Hétvégi programajánló

2013. szeptember 10.
41.0671
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
totyak profilja, adatai
totyak
Sajnos vége a nyárnak és beköszöntött az ősz, sokaknak elkezdődött az iskola, a rossz idővel pedig a kedvünk is egyre szomorkásabb, de ez nem ok arra, hogy csüggedjünk. Érdemes kihasználni a jelenleg még kedvező időjárást, amíg lehetőségünk van rá.


Éppen azért gondoltam, hogy megosztom veletek hétvégi elfoglaltságomat, hátha ti is kedvet kaptok, hogy felkeljetek a számítógép, vagy a konzol elől, kinyújtóztassátok tagjaitokat és kimenjetek a szabadba, élvezni a nyári nap utolsó sugarait és a friss levegőt, illetve felkerekedjetek egy kisebb túrára.

Mint ismeretes, imádom a technikai sportokat, legfőképp az autóversenyeket, éppen ezért látogatok el a hétvégén ismét a Hungaroringre. Immár nem a Formula 1-re, hiszen az idei magyar nagydíjat már rég lefutották, hanem egy ingyenes, de mégis szórakoztató, egész napot felölelő eseményre, a World Series by Renault showra.

A belépés tehát ingyenes, így bárkinek jó alternatíva lehet egy kellemes nap eltöltésére. Illetve a parkolás is megoldott és szintén ingyenes, közvetlenül a pálya mellett, tehát aki autóval érkezik, még gyalogolnia sem kell sokat. Ahogy a show nevéből is látszik, itt elsősorban Renault típusú forma autók versenyeznek, de a futamokon kívül még egyéb látványosságok is előfordulnak. Ha az ember elég türelmes és ki bírja várni a sorát, akkor gokartozhat, kipróbálhat verseny szimulátorokat, Formula 1-es autó kerékcseréjét, vagy megtekintheti a kiállított új és veterán Renault személygépkocsik hadát.

Az ülésrend nincs korlátozva, bárki bármelyik szektorba leülhet, ahol jól érzi magát és onnan követheti az eseményeket. A versenyek szüneteiben különböző autós parádék zajlanak a pályán, de a futamok után lehetőség van betekinteni a boxok mögé, meglesni az istállók nyüzsgő forgatagát, vagy éppen szuvenírt venni, hogy az embernek örök emlék maradjon az esemény. Óriási hangulata van az egész programnak és ráadásul minden évben elhoznak a szervezők egy valódi Formula 1-es autót is, ami idén az Infiniti Red Bull Racing egyik gépe lesz.

Már ötödik éve, hogy sorozatban ott vagyok a shown és sosem unom meg. Aki teheti és ráér, vagy érdekli a dolog, javaslom látogassa meg az idei WSR-t a most következő hétvégén!
5 hozzászólás

totyak

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

marco írta:
Szombaton mi is megyünk.mosolygó smiley Ott tali!mosolygó smiley
Esélyes, hogy én meg vasárnap, szóval a tali szerintem elmarad sajnos. De azért "öröm és bódottá", hogy ott lesztek röhögő smiley

válasz erre

wegh

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

Én hétvégén Győrbe megyek az Audi nyílt napra. Gyárlátogatás meg ilyenek röhögő smiley

válasz erre

Tardief88

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

tavaly voltam mosolygó smiley Bár lehet volt az már 2 éve is meglepett smiley

válasz erre

1000feri

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

kimarad.... szomorú smiley

válasz erre

marco

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

Szombaton mi is megyünk.mosolygó smiley Ott tali!mosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja