Ha valami minden nap velünk van, segíti életünket akarva akaratlanul kötődni fogunk hozzá, még ha vannak is hibái, mert manapság már egy telefon vagy notebook nélkül nem sok Gamechannel olvasó tudna életben maradni. :)
Képzeljük csak el, a buszon ülve nem tudunk zenét hallgatni, helyette a nagymamik fecsegését kell hallgatni a hidegfront térdkalácsukra gyakorolt negatív hatásairól, vagy a HMCS (helyi menő csávó) néhol barokkosan túlzó sztoriját, hogyan csavarta el az igazgató dögös lányának a fejét akaratán kívül. De ne menjünk messzebb egy pizza rendeléstől. Na ugye... :)
Mivel én itt telefonos vonalon mozgok, ezért utólagos engedélyetekkel ebbe az irányba mennék tovább. Akik ismernek már legyintve konstatálhatják, hogy az iPhone-nál fogok kilyukadni, de addig még lenne pár sorom.
Szeretnék egy kis betekintést nyújtani azoknak az olvasóknak, akik olyan fiatalok, hogy esetleg talán még nem is láttak monochrome kijelzős telefont, amivel az én mobiltelefonos pályafutásom indult.
Krisztus után 2001-et írunk, középiskola 3. osztályába jártam. A fiatalabb olvasók meghökkenésére egy (1) osztálytársamnak volt mobiltelefonja, egy 3210-es Nokiája. Ekkor még a finn gyártó volt a mobiltelefonok koronázatlan királya, mellette még az Alcatel és Siemens telefongyártók mellett elvétve lehetett Ericsson és Sagem márkájú készülékeket találni a piacon. Nem volt nagy a választék ez kétségtelen. :)
Ekkor ruháztam be egy Nokia 3310-es mobilra, ami akkoriban a high tech szintet képviselte a GSM szegmensben. Mai szemmel nézve robosztus súlya és szerény hardveres képességei ellenére nagyon megszerettem a rejtett antennás (ekkoriban csak a Nokia gyártott ilyen készüléket) sötétkék kütyüt. Mit is tudott, volt telefonkönyve, predikív SMS írási lehetőség, többszólamú csengőhanggal jelezte a hívásokat na és ott volt a Snake nevű játék, ami miatt több 100 órát nyomkodtam a telót, ha épp a soromra kellett várnom valahol. Nem tudott sok mindent, de amit tudott azt üzembiztosan. Nem hiába lett belőle Internetes mém, szinte elpusztíthatatlan volt és máig az is maradt.
Két év múlva jött egy kisiklás, egy Siemens C45-ös személyében. Máig nem tudom mi üthetett belém mikor megvettem, hiszen semmivel nem tudott többet, mint az addigra két éves 3310. Értsd úgy, hogy semmit. :) Talán a Média gépezete szippantott be, nem tudom, de hamar túl is adtam a telón.
Ezt követően főiskolás koromban ismét visszapártoltam a Nokia-hoz egy 6230i személyében. Ez volt az újabb mérföldő a telefongyártásban akkoriban. Színes, 65k-s kijelzője, 32 Mb memóriája, MMC kártya befogadására képes készülék 3 évig volt hű társam, mindmáig kellemes emlékeket hagyva bennem. Nyomógombos telefonok közül az eddigi legjobb, amit valaha használtam. A régi Nokia minden tudásával felvértezett telefon akkoriban mindent magában foglalt, amit egy kütyübe bele lehetett zsúfolni. Már WAP-olni is lehetett rajta (WAP a mobilinternet ősatyja, pusztán karakteres böngészést tett lehetővé mobiltelefonokon)!!! Több havi ösztöndíjamba került, de máig nem bánom, hogy megvettem anno.
Tisztán emlékszem, 2007-ben pályakezdő infó tanárként óraközti szünetben az Internetet böngészve lettem figyelmes egy hírre, az Apple telefont akar piacra dobni, de a szokásos gombok nélkül. Először nem akartam hinni a szememnek és tettem fel a kérdést magamnak: 'Mit akarnak ezek az emberek? Nyomógomb nélküli telefont? Ki fogja azt megvenni?'
Mindenesetre elültették a fülemben a bogarat és figyelemmel kísértem a híreket, amik a telefonnal kapcsolatban csordogáltak. 2007 Januárjában be is lett jelentve hivatalosan és egy keynote keretében be is mutatta Jobs. Jobb kifejezés nem lévén: megvettek kilóra. Nem igazán tudtam a technikai specifikációkat, de hatalmába kerített az érzés: nekem kell egy ilyen. Nem neveztem volna magam nagy Apple fannak akkoriban, Windows párti voltam, hallani sem akartam Mac-ről. De a telefon az más kérdés. Annyira újító volt, mint talán a maga idejében a Nokia 3210-es, a 3310-esem elődje.
Mint kiderült, nem én voltam az egyetlen, több millióan osztoztak az érzéssel, de sajnos az első generációs iPhone Magyarországra nem látogatott el legális úton. Feketézni meg nem akartam, inkább kivártam remélve a legjobbakat.
De 2008-ban a második generáció, a 3G már Magyarországon is kapható volt! A megjelenés szinte első napján mentem is a T-be, ekkoriban még nem volt a média középpontjában a telefon olyannyira, hogy sorbanállás nélkül a debreceni Fórum-ban meg is vettem! Nem volt épp olcsó, de úgy voltam vele, két évet ki fog bírni, mint az eddigi telefonjaim. Egész este nyomkodtam, óvtam még a fénytől is, még az asztalra is úgy tettem le, hogy a terítő alatta legyen. Igen, megmosolyogtató, de ez volt eddig a legdrágább telefonom és nem tudom ismerős-e az érzés, amikor végre valahára megvetted az áhított készüléket és egy hang belülről megszólít: 'Tényleg megérte ennyit kiadni ezért a sz#rért?'. A választ azt hiszem a használat és az évek során fogjuk magunknak megválaszolni.
Mint minden új telefonom (leszámítva a C45-öt) ez is hatalmas technikai fejlődés volt az előző, esetemben 6230i-hez képest. 16GB belső tárhely, 16 millió színű érintőképernyő, 3G mobil adatforgalom és végre nem WAP, hanem rendes mobilinternet lehetőség!
Nem írok többet a kütyüről, akit kicsit is érdekel, annak már a könyökén jön ki a neten fellelhető teszteknek köszönhetően. 4 évet szolgált nálam, mindennemű hiba nélkül. A szórakoztatás új dimenzióját nyitotta meg az appok tömkelegével - amiből párat már itt is bemutattam blog formában -, a kijelzőn meseszépen megjelenített videókról nem is beszélve. Őszinte örömömre így négy év után a belső hangnak magabiztosan, minden álszentség nélkül tudtam válaszolni, hogy minden forintot megért a 3G.
Most 2012-ben sikerült végre szert tennem egy i5-re, aminek megvételekor megint megszólalt bennem az a bizonyos belső hang, a válasz megadásához újfent idő és tapasztalat kell. Tapasztalatot most 5 nap elteltével nem írnék, ahhoz ez az idő kevés, de ha valamilyen gyakorlati kérdésetek van, esetleg kíváncsiak vagytok valamire a telefonnal kapcsolatban ne habozzatok, kérdezzetek bátran a kommentekben.
Ez az írás kicsit személyesebbre és minden bizonnyal szubjektívre sikerült. Tárgyilagosságot itt nem érdemes keresni, hisz itt személyes döntések, élmények és tapasztalatok ihlették eme sorokat. Ha valaki másra számított és csalódott, elnézést kérek, de leszögezném, ez nem egy fizetett Apple vagy Nokia hírdetés.
Egy kérdésem lenne már csak azoknak, akik vették a fáradtságot és végigolvastak:
Te hogy tekintesz kedvenc kütyüdre? Csak egy tárgyként, vagy esetleg társként a mindennapokban? Talán még nevet is adtál neki?