Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben.

2013. április 09.
43.0641
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
rDAVE profilja, adatai
rDAVE
Nem tudom hányan vannak tisztában a WTCC-vel, ezért most gyorsan elmondanám a lényeget és remélhetőleg egy páran megtekintik közelebről is. :)
 


A WTCC annyit tesz, hogy World Touring Car Championship, azaz magyarul Túraautó-világbajnokság. Tehát ez egy nemzetkőzi verseny sorozat, amiben nem F1 szerű gépek mennek, de ezekben is van bőven lóerő. :) FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség, ők hozzák az F1 szabályait is) rendezi meg 2005 óta minden évben, bár már korábban is voltak szárnypróbálgatások. Magyar kommentárral lehet már követni a versenyeket az Eurosport-on. Hozzánk is jönnek, a Hungaroringre. :)

Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben. - 1. kép


A versenyeken személygépkocsiból átalakított versenyautók indulhatnak. Persze itt több dolog megvan szabva, de ha valakit komolyabban érdekel, akkor majd utánanéz.
Egy hétvégén két időmérő és két verseny zajlik. Az első időmérőn mindenki részt vesz, de a második időmérőn már csak az első 12. Ezek után másnap két verseny zajlik. Először az elér idő alapján, viszont a következő versenyen már a második időmérő első 10 helyezettje megfordul. Így aki 10. lett ott, az most az első helyről indulhat.
Na egyelőre erről ennyit, jöjjenek azok a dolgok, amikről a címben olvashattatok...

Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben. - 2. kép


Zengő Motorsport:
2010-ben belépett a versenysorozatba privát csapatként. A tehetséges Michelisz Norbertel álltak rajthoz, aki máig velük van, akkor még Seat Leon-t vezet, azonban mára egy Honda Civic-et, amire még bőven ráfér a tesztelés... Egyébként a gyári Honda csapat igencsak figyelemmel követi a Norbival történő eseményeket is és bár nem én nem látok be a szinfalak mögé, de elvileg valamiféle együttmüködés is van köztük.
Még 2012-ben Wéber Gáborral kiegészült a csapat két versenyzőre és BMW 320 TC-vel indultak neki, de 2013-tól már csak Norbi versenyzik a csapat szineiben a már emlitett Hondával. Norbinak már van egy-két igencsak figyelemre méltó eredménye. A legjelentősebb minden bizonnyal az, hogy ő a magyar autósport első világbajnoki kupagyőztese, amit a Yokohama Trophy megnyerésével sikerült elérnie. A kupáért a privát csapatok versnyzői küzdenek, a túraautó világbajnoki címe mellet.
Jelenleg igen sok még a probléma az autóval, ami annak köszönhető, hogy nem jutott elég idő tesztelni azt. Így Norbi sajnos sokszor kerül rossz helyzetbe, de legutoljára nem ez volt a probléma. Legutoljára a marokkói versenyen bizony a hibának már egy külső oka volt, ami miatt nem bírták befejezni a versenyt. A motorteret "átrendezte" Monteiro Hondájának forró törött féktárcsája, ami valahogyan bekerült Norbi autójába. Ezért ki kellett állnia és végetért a verseny számára. Egyelőre a 12. helyen van az összesitésben, de ez még sokat változhat. Reméljük sikerül is. Sok sikert Norbi!

Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben. - 3. kép


Lada a WTCC-ben:

Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben. - 7. kép


Sokan nem is tudnak arról, hogy jelenleg a Lada mivel is tevékenykedik vagy hogy egyáltalán léteznek még, pedig még igen is aktívak. Az autóik terén is történnek változások. A Niva az egyetlen, amit még mindig gyártanak, de már azon kívül csak új modelleik vannak. A Samara volt az utolsó a régiek közül, ezeket gyártásával idén álltak le. De már leálltak a Lada 110 gyártásával is, amit 1990-ben kezdtek el gyártani és egész 2010-ig gyártottak is. A Lada privát csapatkén vonult be 2008-ban a WTCC-be Russian Bears Motorsport néven és 2 darab 110-et is inditott, amiket Jaap van Lagen és Viktor Shapovalov vezetett, de később ez kiegészült egy 3. autóval is, amit Kirill Ladygin kapott meg.

Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben. - 5. kép


2009-ben már LADA Sport néven indultak és közben egy új autót, a Lada Priora-t (2007-től gyártják) inditották el, amelyet először a brit James Thompson vezettet, de késöbb megkapta a dán Jaap van Lagen és az orosz Kirill Ladygin is. Viktor Shapovalov már csak Thompson helyetesekén versenyzett, mikor ő nem tudott részt venni az eseményeken. 2009-es szezon végén azonban válságra hivatkozva kivonultak a Túraautó világbajnokságból.
Viszont 2013-ban ismét visszatért a Lada, immáron gyári csapatként. Két Lada Grantát (2012-től gyártják) inditottak el. Igen jól összerakott gépek lettek, amelyeket James Thompson és Alexey Dudukalo vezethetett. Viszont a szerencse egyelőre nem csak a magyar csapatot, de őket is elkerüli. James igen jól ment az első időmérőn Monzában, addig a pontig, amíg Norbi szélárnyékából kiszáguldó Dudukalo el nem sodorta az autójat. Ezzel mindkét autót szépen lerendezte. James még megpróbált menni a második időmérőn, de ott már láthatóan gondok voltak.
Thompson Ladáját már nem tudták inditani a versenyeken. Pedig az egyik versenyen a 2. helyről rajtolhatott volna...

Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben. - 4. kép


A Lada bejelentette, hogy nem vesznek részt a versenyeken és inkább a Marrakechi versenyre koncentrálnak.
Hamarosan új bejelentés jött, miszerint Alexey Dudukalo és a Lada Sport utjai szétválnak. Az ő helyét átvehette a szintén orosz származású és mindösszesen 23 éves Mikhail Kozlovskiy.

Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben. - 6. kép


Jött a Marokkói(Marrakech) verseny. Immáron ismét egy daraban a Ladák és újúlt erővel nekivágnak a versenynek. Az első időmérőn Thompson nem tudott túl sok kört menni, de végül így is elég volt, hogy bekerüljön a top 12-be, viszot nem tudot már kijönni a bokszból a második időmérő alatt. Sikeresen megjavították az autót és Thompson végre elindulhatott az idei WTCC-s első versenyén, ahol sikeresen pontszerző helyen is végzett, de az utána következő versenyen Fernando Monje, a Seatjában egyszerűen nem találta a féket és szabályosan belerohant James Thompson autójába, amiért utólag öthelyes rajtbüntetést kapott a következő versenyre, de meg is érdemelte, hiszen láthatóan ő hibázott. Thopmson rendesen kiakatt a helyszinen és utána is ezért rá, de nem csak ő, hanem Robert Huff is, aki szintén Monjet okolja a kiesése miatt, de ezért már nem kapott büntetést, amit Huff szintén kommentált utólag.
Sok baleset volt ezen az igencsak veszélyes pályán(szűk, betonfallal körbevett...), de Kozlovskiy sikeresen elkerülte ezeket. Neki mindkét versenyt sikerült befejeznie. A 16. és 13. helyen végzett, bár ezzel pontot nem szerzett, de igen jó teljesítmény így elsőre, ráadásul az ideje is jobb lett a versenyen, mint az időmérőn volt.

Eddig az említett két helyszínen jártak és a következő verseny Szlovákiában fog zajlani, az időpont pedig április 27-28. Ezt követően jön Magyarország és a Hungaroring!
Remélhetőleg mindkét csapat sikeresen fogja zárni a következő versenyeket. Főleg Norbinak kell szorítani, hogy a Hungaroringen minden jól menjen, az biztos, hogy nem rajta fog múlni, hiszen elég jól ismeri a pályát. :) Egyébként egyszer már WTCC nézőszámot döntött a Hungaroring, szóval jönnek a rajongok rendesen.

Gyári Lada csapat és privát magyar csapat a WTCC-ben. - 8. kép


Azt hiszem itt az ideje befejezni az írást, remélhetőleg volt akinek tetszett. :)
12 hozzászólás

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 11 napja

Egy kis játékajánló: Race On, a Simbin által kiadott szimulátor, amiben a WTCC 2008-as szezonját is átélhetitek. Ott ugyebár már a Lada 110 is részt vett.
Csináltam egy képet is:
http://kepkezelo.com/images/ae089qgqvkd0hhkhsvqm.jpg

válasz erre

Raiden

8 éve, 5 hónapja és 11 napja

A Lada szívós,és túlélő márka,olyan mint a Kalasnyikov..
Szeretem WTCC-t,jobban bejön mint a F1.

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 12 napja

Durván jó blog. De én maradok fq néző!

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 13 napja

Tök jó lehet ez is de maradok f1nél

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 13 napja

Ez de kva jó blog volt! Nekem nagyon tetszenek ezek az autós dolgok!

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 14 napja

rDAVE írta:
Nem semmi gépek! De nem is sajnálták belőlük a tesztkilométereket se. Ez meg is látszik, mert Thompson mindig benne van a top 10-ben szabadedzésen és időmérőn is. Tavaly két versenyen csak azért vettek részt egy autóval, hogy teszteljék. Most két autó van és elvileg jövőre 3 is lehet. Valami olyat olvastam, hogy a Lada Granta Cup 2013-as győztese 2014-ben indulhat WTCC-n egy harmadik Grantával.

Sajnos Norbi Hondájával épphogy elkészültek, így tesztekre nem igazán jutott idő már...
Kár érte mert amúgy iszonyat ügyes a srác.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Az a Lada baaaaaaaaazd!!!!!
Nem semmi gépek! De nem is sajnálták belőlük a tesztkilométereket se. Ez meg is látszik, mert Thompson mindig benne van a top 10-ben szabadedzésen és időmérőn is. Tavaly két versenyen csak azért vettek részt egy autóval, hogy teszteljék. Most két autó van és elvileg jövőre 3 is lehet. Valami olyat olvastam, hogy a Lada Granta Cup 2013-as győztese 2014-ben indulhat WTCC-n egy harmadik Grantával.

Sajnos Norbi Hondájával épphogy elkészültek, így tesztekre nem igazán jutott idő már...

válasz erre

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 14 napja

marco írta:
Nyamm de korrekt kis írás kerekedett itt kéremszépen!

Magam részéről érdekel a WTCC de nem nézem a tévében. Kizárólag F1-re van időm - egyelőre.
Tv-ben én se nézem. Netről szerzem be. Igaz így általában egy nap csúszással látom.

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Az a Lada baaaaaaaaazd!!!!!

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Meg vagyok őrülve ezekért a verdákért!

Hungaroringen szoktam nézni, de F1 előtti napon is szokott lenni érdemes kimenni.

válasz erre

marco

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Nyamm de korrekt kis írás kerekedett itt kéremszépen!

Magam részéről érdekel a WTCC de nem nézem a tévében. Kizárólag F1-re van időm - egyelőre.

válasz erre

Marduk

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Wáá autók! Én hallottam már róla, de ezért az autósportért annyira nem vagyok oda. Ettől függetlenül nagyon jó blog lett, ment a zöld hüvelykujj!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljapityuska profiljamarco profilja