/>
Az első Asterix videojáték már 1983-ban megjelent az Atari 2600 konzolokra és ettől fogva kis túlzással élve számolatlanul érkeztek egymás után az új részek. Így jutottunk el egészen 2004-ig, amikor is a szebb napokat megélt Atari Europe megjelentette mostani tesztalanyom előzményét az Asterix & Obelix XXL-t. Habár a Mario, Rayman, Donkey Kong hármasához nem sikerült szorosan felzárkóznia a játéknak, összességében véve a képregényekhez hű, humoros történettel, elnagyolt, karikaturisztikus animációkkal sikerült egy szórakoztató alkotást létrehozni, amely 2006-ban folytatást is kapott. Ennek a folytatásnak a ránc felvarrott változata érkezett meg 2018. november 29-én a jelenlegi generációs konzolokra és PC-re, hogy több, mint 10 év után ismét szétrúghassuk a pökhendi rómaiak sejhaját.
Avé Cézár vavan
A történet a képregényekből ismert alapfelállás szerint alakul: Julius Caesarnak, a Római Birodalom urának igencsak szúrja a szemét a hadseregének ellenálló gall falucska, így ezúttal azt az ördögi tervet eszeli ki, hogy felépíttet Rómában egy hatalmas szórakoztatóközpontot, Las Vegumot. Caesar Panoramix segítségével, aki valamilyen oknál fogva elárulta a gallokat, elrabol 3 nagy mágust és Las Vegumba hurcolja őket. Sam Schieffer egy egykori római kém győzi meg a két gall hőst arról, hogy Panoramix áruló és ha el akarják számoltatni, valamint megmenteni őt és a másik három druidát, úgy el kell menniük Las Vegumba. Ebből azért nagyjából sejteni lehet, hogy nem a God of War-hoz vagy a Red Dead Redemptionhöz hasonló mély, fondorlatos és drámai szálakon mozog majd a történet, de valljuk be őszintén, nem is ez az elvárásunk.
Így hát megkezdődik a gallok nyomozómunkája, melynek során végigjárják Las Vegum tematikusan kialakított kerületeit: Lutetiát, WCW-t, LuckSore-t, Little Venetiát, a Kalóz-szigetet és a SeizeUs Palace-t.
Dilisek ezek a rómaiak!
Asterix és Obelix rajzfilmekből is ismert ikonikus mondata valóban igaz a rómaiakra és az egész Las Vegum komplexumra. Miközben végigjárjuk a különböző kerületeket sorra szembesülünk a viccesebbnél viccesebb római katonákkal, amelyeket mind-mind ismert videojáték-hősökről mintáztak. Találkozhatunk a Super Mario Sunshine játékból ismert vízspriccelős Mario klónnal, Sonic, Pac-Man és Rayman hasonmásokkal, de a katonák vezetője Larry Craft is megér egy misét.
A játék az első részhez hasonlóan nem veszi magát túl komolyan, így különböző kombók segítségével a legváltozatosabb módokon verhetjük szét a rómaiakat. Az elnagyolt, rajzfilmszerű megjelenítés ezúttal is megmaradt, ami az ügyesen mintázott karakterekkel, valamint az ötletes helyszínekkel együtt tökéletes atmoszférát teremtenek egy kis csihipuhihoz. Már pedig utóbbiból lesz rendesen, ugyanis a program egyre több és nehezebb ellenféllel szembesít bennünket, ami bár nem teszi a játékot annyira frusztrálóvá, mint az első részt, ahol olykor 1000-2000 rómait kellett jobb létre szenderítenünk. Szerencsére a készítők is észrevették azt, hogy az első rész monotonitása volt a leggyengébb elme az akkori játéknak, amiért elsősorban az eltúlzott számú összecsapások feleltek. Ezúttal igyekeztek vegyíteni a harcokat a kisebb logikai feladványokkal, így kissé kiküszöbölték ezt a fajta egyhangúságot. Szintén jó ötlet volt, hogy számos új és kreatív ellenfelet alkottak meg, amelyek legyőzése bár nem jelent különösebben nagy kihívást, mégis szinte mindegyikük egyedi képességgel bír, így likvidálásuk különböző megoldási módokat igényel.
Graficus Esteticus
Az Anuman Interactive, akik a Microids márkaneve alatt készítették el a remastered változatot igyekeztek grafikailag is ráncba szedni a több, mint 10 esztendős játékot. Ez a fajta grafikai update egész jól is sikerült, bár hozzá kell tenni, hogy a 2006-os rész vizuális megvalósítása a mai napig is megállja a helyét. A karakterek a 3D-s világ ellenére rajzfilmszerűek és helyenként igazán bájosak, a bejárható kerületek pedig mind vizuálisan, mind tartalmilag autentikusra sikeredtek.
Sajnos a kamerakezelést már nem sikerült ilyen jól megoldani, így továbbra is előfordulnak az eredeti részre is jellemző pocsék látószögek, a tereptárgyaktól helyenként teljesen elsötétülő képernyők, amik jelentősen megnehezítik az irányítást. Nem egyszer kellett boss fightokat újból kezdenem azért, mert egy-egy ugrás közben a játék kameraszöget váltott, mire én a következő mozdulatommal a mélybe zuhantam. Ezt leszámítva a játékkörnyezet nagyon szépen működik, a tárgyak vagy karakterek beakadása egyszer sem fordult elő a nagyjából 14-15 órás játékidő alatt. A környezettel és a többi karakterrel való interakció is végig megfelelően működött.
A kocka el van vetve
És nemcsak el van vetve, de nagyon boldog is az a kocka, mivel egy az eredetinél szinte minden elemében jobb játékot alkottak meg a készítők. Habár a felújítást nem vitték túlzásba, összességében véve egy-egy lépéssel minden faktor tekintetében sikerült előrébb lépni. Az egyik fontos játékmenetbeli újítás az, hogy Asterixet és Obelixet egy nagyon egyszerű fejlődési fa segítségével fejleszthetjük is. Nem kell egy szerepjáték összetettségére gondolni ekkor, de a rómaiak kiiktatása után kapott pontokból (amelyek a játékban sisakok) különböző, új képességeket vehetünk magunknak, illetve feljavíthatjuk a meglévőket is. Ilyen képességek többek között a csúszórúgás, a római katonák ostorként való használata, vagy éppen a felugrásból induló meteorcsapás. Emellett lehetőségünk van tovább növelni az életerőnket, pajzsokkal kiegészíteni ezeket, valamint szuperkombókat vásárolnunk. Az igazán nagy gyűjtögetőknek pedig ott vannak a minden egyes helyszínen bezsákolható képeslapok, valamint súlyos pénzekért megvásárolható karakterek, amelyek a menüben lévő karakterpanteonban tekinthetők meg.
Ezzel szemben a játék irányításával már vannak kisebb problémák. Ha szeretnétek nyüstölni a game-et, akkor mindenképp egy kontrollert ajánlok hozzá, billentyűzettel valami förtelem lehet ezt a játékot végigjátszani. A kontrolleres irányítás esetén is előfordul, hogy hőseink olykor-olykor nem azt és nem akkor csinálják, amit mi várunk tőlük, a helyenként pocsék kameramozgással egybekötve pedig a lehető legfontosabb pillanatban vezethetnek a halálunkhoz.
A játékmenetet illetően további kritika illeti a boss fightokat, amelyek már az első alkalommal is könnyen kiismerhetőek és játszi könnyedséggel végigvihetőek. A boss harcok között érdemi különbség nincsen, saját tapasztalatomból kiindulva többször haláloztam el a pocsék kameraszögek és kamerairányítás miatt, mint a főellenségek keménysége végett. Ugyanakkor dicséret illeti a készítőket amiatt, hogy Asterix és Obelix az eredeti résszel ellentétben ezúttal nem "sebezhetetlenek" és nem osztogatja a játék sem liter számra a csodafőzetet. Így egy kicsit hitelesebbé válik a játék a képregényekhez viszonyítva, ahol azért a csodafőzet nélkül nem mindig volt egyszerű dolog elbánni a rómaiakkal.
Jaj a legyőzötteknek
Jajgatásból pedig jó sokat fogunk hallani a játék során, tesszük majd mindezt örömmel, hiszen mindig élmény, ahogy egy-egy ütés vagy dobás eredményeként Föld körüli pályára állítjuk a rómaiakat. A csihipuhiból pedig jól vizsgázik a játék, a néha kissé unalmas részeket logikai feladványokkal és bájos karakterekkel feljavítva. Az Anuman és a Microids tisztességes iparosmunkát végeztek, így bizakodhatunk, hogy a 2019-ben megjelenő Asterix & Obelix XXL 3 is hasonlóan szórakoztató alkotás lesz, amelyet az eddigi részekkel ellentétben már nemcsak egyedül, de ko-opban is végigjátszhatunk.
Értékelés
Történet: 60% - Semmi eget rengető. A szokásos klisés gall sztori, de ugye amúgy sem ebben várjuk erősnek a játékot.
Szereplők: 70% - A két gall hős továbbra is nagyon szerethető, ahogy Caesar és az ő szuper légiója is tele van esendő, de mégis mókás figurákkal. A karakterek sokfélesége pedig egyértelműen a program előnyére válik. Ki kell emelnem az ex római kémet Sam Schieffert is, aki poénos kommentárjaival üde színfoltot teremt a néha ellaposodó játék során. A videojátékos karakterek és a sok videojátékos utalás nemcsak kicsiknek, de a tapasztaltabb játékosoknak is élvezetté teszi a játékot.
Grafika: 75% - A 3D-s platformvilág egyáltalán nem néz ki rosszul, sőt maga a világ sokkal jobban működik, mint néhány hasonló társánál (ld. Super Lucky's Tale). Nyilván találunk szebben kinéző platformereket is, de még mindig nagyon jól hozza a rajzfilmek/animációs filmek hangulatát.
Zene és hangok: 75% - A grafika mellett a zene és a hangok azok, amik segítenek úgy érezni a játékosnak, mintha egy interaktív Asterix rajzfilmben venne részt. Az angol szinkronhangok pedig 12 év elteltével is briliánsak.
Egyéb: 65% - Az irányítás néha kissé pontatlan, az olykor megőrülő kamera pedig csak ront ezen. Jó lett volna, ha ezt is ki tudták volna küszöbölni a fejlesztők. További negatívum, hogy 2-3 óra után monotonná, ismétlődővé válik a játék, szóval mindenképp érdemes ennyi időközönként szünetet tartani vele.
Impact-faktor: 65% - Habár nem váltja meg a platformer játékok világát, azért az Asterix rajongók, mint amilyen én is vagyok szívesen veszem majd elő pár évente a játékot, hogy kicsit átkozmetikázzam a rómaiak arccsontozatát. A rajongókon kívül azonban nem valószínű, hogy mások is később újrajátszanák a játékot.
Átlag: 68%
Az általam feltöltött gameplay ezen a linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=2NmJVY5wy3Y
Az eredeti bejegyzés a TudatosanTomival blogoldalon érhető el.