Far Cry 3 Bemutató!

2013. április 20.
44.4891
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
jezzahun profilja, adatai
jezzahun
Néhány napja írtam ki pont blogként hogy egy bemutatót fogok írni az egyik új kedvenc játékomról, ez pedig a Far Cry 3 lenne.


Egy kis far cry történelem:
Az első rész a nagyszabású Crytek készítette.
A játék egy Techdemo-ból indult,ez olyan sok embernek tetszett hogy csináltak is egy játékot. Ez lenne az első része a Far Cry szériának.
Nagy bejárható sziget ez is mint a harmadik részben,de itt nem csak emberek voltak az ellenfelek,hanem misztikus szörnyek is.
Akkoriban az egyik legszebb játékok közé volt sorolható,igazából ez volt a csúcs akkoriban.
Sajnos a Crytek átkerült az EA-hoz, így a második rész már maga a Ubisoft csinálta.

Rengeteg változtatás volt az első részhez képest.
Átköltözött az egész afrikába, a főhösünk is maláriával küzd, ez már nem az a szép és jó sziget.
Itt gerilla harcosokkal kerülünk harcba,választhatunk milyen frakcióknak csinálunk küldetéseket.
Ebben a részben már fegyvereket is lehet vásárolni igaz nem pénzért hanem gyémántért.

Ahogy a játékban is elhangzik:Itt a pénz nem ér semmit, még segget se törölnek vele,itt a gyémánt a fizetőeszköz(kb így szólt)
Itt már a fegyverek állapota is fontos volt mert elrozsdásodnak, beragadnak ez még a jó öreg AK 47-re is vonatkozik ami tudjuk bírja a strapát, de nem ebben a játékban.
Pár tár kiürítése során már-már akadozik a fegyver,és egy kis idő után már állandóan beragad.Fegyvereket javítani lehet a fegyverkereskedőknél gyémántért.
Volt pár negatívuma a játéknak.

Drágák a fegyverek ahhoz képest is hogy gyémánttal kell fizetni érte.A kiegészőt ára felér egy fegyver árával.
Ellenörzőpontoknál a gerillák mindig újra és újra termelődtek. Akárhányszor megtisztitottál egy kereszteződést és elmentél, utánna azonnal ott termettek.
A dunia motor itt jól muzsikál,bár rengeteg a barna szín(ugye afrika) de így is szép grafikával találkozhatunk.
A legnagyobb gond a játékkal pedig a rengeteg vezetés küldetéseknél és küldetések után is.

Ennyit a két részről,és most beszéljünk a harmadik részről.


Far Cry 3 Bemutató! - 1. kép

A harmadik rész visszatér egy gyönyörű szigetre.
Főhősünk barátailval erre a szigetre utaznak ahol buliznak,isznak jól érzik magukat.
Ekkor egy táborban találjuk magunkat ahol a tesónkal egy ketrecben találjuk magunkat. Barátainkról meg semmit se tudunk.
Ekkor meg is ismerjük az egyik főellenségünket, Vaas Montenegrót aki a mi telefonunkon nézi hogy milyen örültségeket vettünk fel videóra. Ekkor mondja az egyik kedvenc Vaas szövegemet.(Nice Fucking Phone)
Ez az ember egy született rosszfiú.Ennél jobb főellenséget se tudtam volna kitalálni,a kinézete,a hangja és a random dühkitőrései nagyon tetszenek. Rakyat törzs tagja volt még nem állt át kalóznak aki a szegény túristákat elrabolja váltságdíjat követelve,vagy eladja őket szolgának.
A másik főellenségünkel összeszűri a levet, (Hoyt Volker) aki beveszi őt a drog bizniszébe. Ezzel az emberkével a játék későbbi szakaszában ismerkedünk meg.(kinyirjuk őt is)


Far Cry 3 Bemutató! - 2. kép

Kiszabadulunk a ketrecből,sok kalózt kicselezve eljutunk a bázis kijáratához,ekkor persze Vaas lelövi a tesónkat,mi nekünk meg szaladnunk kell mert fuss forest fuss! játékot játszanak velünk(le akarnak lőni futás közben,ezért forest a neve)
Persze elmenekülünk és egy magas hegyről leugrunk egy folyóba.Ekkor egy Dennis Rogers nevű ember segít nekünk. Ő ment meg a biztos haláltól.
Későbiekben egy szobában ébredünk ahol Dennis ápolgat minket.
Ekkor elmeséli hogy került ide, hogy lett a Rakyat törzs tagja,ők a sziget igazi lakosai, terrorban tartják őket a kalózok.
Későbiekben megismerkedünk a Rakyat törzs vezetőjével Citra Montenegro-val.

Igen ő Vaas testvére. A főhős akit alakítunk Jason Brody, aki szerintem a világ legroszabb főhőse.
Nem egyszer kerülünk olyan helyzetekbe a játék során ahol Vaas túl jár az eszünkön nyolcadjára kb olyan kiemelkedő szellemi trükökkel hogy előugrik egy sarok mögül,akkor elgondolkodok hogy csak poénból vagy direkt tettek meg egy idiótát főszereplőnek? Ezt picit szánalmasnak találom.
De úgy gondolom hogy a fejlesztők azt szerették volna hogy egy átlagember legyen a föhős hogy a játékos bele tudja élni magát a játékba. Azért mi átlag emberek szerintem nem vagyunk ilyen hülyék.Bár fene tudja.
Nem szeretnék a küldetésekbe nagyon belebajlódni, első küldetésekről írok pár dolgot.


Far Cry 3 Bemutató! - 3. kép

Első küldetések még csak betanítanak minket,és felkészítenek a dzsungel szörnyű helyzeteire túlélésre az állatok ellen és az ellenfelek ellen is.Ez azt jelenti hogy vadállatok is jelen vannak a játékan.
Találkozhatunk medvével,komodói sárkánnyal,tigrissel,leopárdal és még sorolhatnám a többnél több vadállatot.
Ez nagyon jó húzás hogy vannak vadállatok mert a megnyúzásukkal állatbörhöz jutthatunk amivel bővíthetjük a hátizsákunk helyét,pénztárcánk befogadóképességét,több lőszert, több robbanóanyagot vihetünk magunkal,több fegyvert(amiből max 4 lehet)

Kaptunt fejlődési rendszert ami azt jelenti hogy tapasztali pontok gyüjtésével (amit küldetésekkel és ellenfelek lelövésével kapunk) fejleszthetünk többféle képességet. Például: több élet,gyorsabb futás,hangtalan közlekedés,gyorsabb tárazás.
Ezek nem csak úgy lesznek,hanem felkerülnek a karodra mint tetoválás. Találhatunk kincseket(120 db),bunkerekben leveleket(kb 20-30 db), és egyéb ellátmánydobozokat amelyekben lőszer,és egyéb tárgyat találhatunk amit eladhatunk.Ezeket fegyverkereskedőknél vagy fegyverautomatákban lehet eladni. Nővények is vannak a játékban,ezek leszedésével készíthetünk italokat.Életnövelőt,vadászathoz való italokat(segítségeket hogy ne támadjanak meg a vadállatok)


Far Cry 3 Bemutató! - 4. kép

Kicsit mégis írnék a küldetésekről.
Fő célunk az hogy a elrabolt barátainkat megkeressük.Ezt csak úgy tudjuk megoldani hogy más küldetéseket csinálunk lakosoknak vagy esetleg olyan embereknek akik tudnak segíteni nekünk.(Itt van Willis aki segít és van Buck aki Hoyt barátja aki eléggé hátráltatni akar minket, mégis segítkezünk neki párszor)
Persze a főellenségeket is ki kell nyírnunk hogy segítsünk a rakyat törzsnek.

A játék elején a térkép számunkra nagyon kis területen van felfedezve, ezt úgy tudjuk nagyobbra kiterjeszteni ha a szigeten(szigeteken) megtaláljuk,és átkapcsoljuk a tornyokat. Ezt nem csak a terület fog megjelenni a térképen,hanem fegyverek ingyen megszerezhetők lesznek.
Ekkor kapunk pár mellékküldetést, mint pl: segélycsomag szállítása járművelkkel a társainknak. Ha sikerül megcsinálni ekkor pénz üti a markunkat amiből fegyvereket vehetünk,kiegészítőket,térképeket és egyéb hasznos dolgokat.

Ahogy megyünk előre a történetben,annál több fegyver lesz ingyen és egyre több, jobb fegyvert vehetünk meg vagy kaphatunk meg ingyen. Csendesen is ölhetünk embereket,csak mögé kell sunnyogni halkan és hátulról leszúrni.Hogy ez elérhető legyen előtte ki kell fejleszteni a képességfán. Ezeket még jobbra is bővíthetjük,ezek még több xp-t adnak mint sima leszurásnál.

Nem csak tornyokat,hanem ellenséges bázisokat is el lehet foglalni amit ha egyszer elfoglalunk ott már nem fog megint megjelenni ellenfél. Ekkor bajtársaink odajönnek csoportostúl és oda letelepednek. Bázisok elfoglalásával xp-t kaphatunk attól függöen hogy halkan vagy feltünően takarítjuk ki a bázisokat. Persze a halk pucolásnál több xp-t kapunk,és persze nem hívják az erősítést. Erősítés érkezését úgy akadályozhatjuk meg hogy lekapcsoljuk egyszerűen a riasztót. Ezeken a bázisokon gyors utazás funkció lesz elérhető.


Far Cry 3 Bemutató! - 5. kép

Nagyon gyorsan változik a nappal és az éjjel. Lemértem hogy a napfelkelte 1 percig tart összesen. Szóval nagyon gyorsan változnak a napszakok.Ez talán nem olyan nagy probléma.
Fegyvereknek vásárolhatunk kiegészítőket, amiből rengeteg féle van.
Hangtompitó,több löszeres tár,lézeres célzók,távcsövek.
Vannak olyan fegyverek amire lehet és van amire nem lehet( nem lehet:AK 47 Colt M1911,stb)
A játék végén két féle utat választhatunk,(spoiler,aki nem akarja megtudni,ne olvassa!)

Amikor választhatunk hogy beállunk a rakyat törzsbe vagy a barátaink életét mentjük meg,azért itt is elgondolkodok hogy ilyen áron már inkább megmentem a barátaimat minthogy kinyírjam őket ahhoz, hogy egy pásztororát töltsek citrával aki végül megöl minket. Ez a végkifejlet nem igazán jön be nekem.
Remélem mindent elmondtam a sigle résszel kapcsolatban(amit lehet tudni róla)

#Most jön a CO-OP és a multi része.
Amikor elsőre feltettem a játékot,nem akart nekem bejelentkezni a FC 3 szerverekre,ami eléggé zavaró volt mert csak a single résszel tudtam játszani.
De nemrég volt egy nagyobb frissítés uplayhez,ezek után müködött minden.
Kezdjük is a co-op játékkal.
4 főhösünk van, ebben megtalálható két bünöző egy rendőr és egy zsoldos.(egy csaj,egy öreg és két fiatal srác)
Titeket nem emlékeztet valami más játék szereplőire?
Nekem egyből a L4D és a L4D2 szereplői ugrottak be elsőre. Ekkor már úgy éreztem hogy nem lesz ez akkora muri.
Tévedtem.

Kapunk jó néhány chaptert,fejlődési rendszer itt is van,bár nincs képességfa mint a single részben. Szintek unlockolása során kapunk egyéb képességeket,amiket betehetünk,ebből egyet lehet csak választani.
Fegyvereket is szintek elérése során kapunk,ezekhez még nem jár semmi kiegészitő.

Kaphatunk kiegészitőket ha a fegyverrel ölünk,azaz külön fejlődnek a fegyverek is(azaz szintet lépnek) ekkor unlockolódnak a lézeles célzók,tárak,és rásegítések. Ebből egy fegyverre két darab tehető,és az a vicces hogy itt még a single részben nem felszerelhető fegyverekre is tudunk tenni mindent(pl AK47 és M1911)
Színeket is tehetünk rá ami a single játékban is megtalálható,de itt egy kis bónuszt ad a fegyverhez(jobb sebzés,gyorsabb tárazás,gyorsabb tüzelés,stb) ezeket dekodolással szerezhetjük meg(egy chapter végén kaphatunk cd-t, memóriakártyát és pendrive-ot ami egy kis időbe telik dekodolni).Akkor is dekodol ha épp játszunk,és akkor is ha nem. A dekodolás nagyon okos ötlet mert így kaphatunk xp-t, fegyverszineket és egyéb jobbnál jobb dolgokat. Ha van ismerősünk akkor neki is tudunk ajándékot küldeni ami a fegyverfejlesztésben segíthet neki.

Nekem nem volt sok bajom a coop móddal,bár a sok hülye társ és a indokolatlan meghalások(gondolom bug) néha igdegesítővé teszi a dolgokat. Soha ne kezdjetek bele ketten,csak teljes létszámmal érdemes csinálni. Rengeteg ellenfél van és egy bomba lerakáshoz nagyon kevés a két ember mert ugye minden felől jönek a kalózok. A chapterek jók,vannak benne mini játékok amiben saját társaink ellen vannak feladatok.
Ki lő le több ellenfelet sniper puskával vagy géppuskával,ki szed fel több bombát jet-skivel vagy quad-val.Ezek elég poénosak tudnak lenni, pontozza a játékosokat,és a 3 legjobb xp-t kap.
Első 600xp,második 400 xp, harmadik pedig 200 xp-vel lesz gazdagabb.
Tényleg nem volt sok problémám ezzel a játékmóddal.


Far Cry 3 Bemutató! - 7. kép

A multiplayerel sem volt túl sok gondom.
Nagyon figyelni kell mindenre ami még nem hiba,csak eléggé el tudja rontani a játékot néhány csaló aki a falon át szétlő minket,ami nekünk persze nem megy(persze itt a falon átlátás is jó módszer). Lehet hogy csak én léptem mindig bele olyan játékokba ahol mindig volt egy-kettő csaló.Tömören ezzel a játékmoddal is jól el lehet lenni.
Van két oldal, a rakyat és a kalózok.
Team Deathmach-eken veszünk részt(én eddig csak olyan játékmódot találtam) ahol egy idő alatt kell minél több ellenfelet kiíktatni,és az a csapat nyer aki a legtöbet megöli.

Ha meghaltunk akkor újraéledés előtt látjuk hogy hol talált el az ellenfél,melyik volt a halálos lővés,merre volt az ellenfél.
A játék végeztével a legjobb játékosokat mutatja a játék(a nyert csapat és a legjobb ellenfél) ekkor el lehet dönteni hogy kinyírod vagy elengeded az ellenfelet. Nekem ez nagyon tetszett. Rengeteg ellenfelet engedtem el a jóságom miatt, de volt egy ellenfél akit megöltem hogy lássam hogy is néz ki.

Szóval a multival és a Co-op játékkal se volt sok probléma,csak alapvető hibákkal találkoztam(bugok,hülye társak).


Far Cry 3 Bemutató! - 8. kép

Összeségben a single rész nekem bejött,bár nekem zavaró a főhős hogy ekkora idióta,de így is szerethető az akció a vadászat és a környezet nagysága és szépsége miatt.
Nagyon ajánlom mindenkinek a beszerzést,mert egy örűlt jó móka,és nem viccből lett 2012 év fps játéka.
A Dunia 2 motor nagyon szépre sikeredett, még lowon is ütős az elöző rész high beállításához képest(gyönyörű szinek,szép víz,szép napfelkelte)
Gépigyénye se olyan borzasztó ám,nekem egy low pc-m van és lowon is nagyon szép a játék és nincs is rossz fps számom(35-60 között mozog)
Köszönöm hogy elolvastad!

Remélem mindent leírtam ami számomra fontos volt.

Jezzahun
17 hozzászólás

Vendég

7 éve, 9 hónapja és 20 napja

Ki merítő teszt gratula

válasz erre

Vendég

7 éve, 9 hónapja és 24 napja

Ez a LOW? Neeeeeeeee!!!!

válasz erre

jezzahun

7 éve, 9 hónapja és 24 napja

kinéznétek a képekből hogy csak low beállításon megy a játék?

válasz erre

Raiden

7 éve, 9 hónapja és 25 napja

Jól sikerült a blogod Jezza,alkalomadtán közelebbről is megsassantom a single módot.

válasz erre

Vendég

7 éve, 9 hónapja és 25 napja

Tetszik hogy nem csak a 3. részt mutatod be hanem az előéletet is! Nagyon jó teszt!

válasz erre

Vendég

7 éve, 9 hónapja és 26 napja

Imádom ezt a gammát. Jó teszt!

válasz erre

Vendég

7 éve, 9 hónapja és 26 napja

Nagyon komoly teszt lett! Látszik hogy nagyon szereted a játékot!

válasz erre

csirkee

7 éve, 9 hónapja és 26 napja

nagyon jó lett a blog gratula jezza én sajna nem játszottam a far cry-al

válasz erre

Vendég

7 éve, 9 hónapja és 26 napja

Nem is tudtam hogy ez csak egy techdemo volt eredetileg

válasz erre

jezzahun

7 éve, 9 hónapja és 27 napja

marco írta:
Nagyon korrekt blog, komplett teszt!

Javítottam a képeket (mentettem őket jpg-ben és cseréltem), valamint utólagos engedelmeddel tettem be néhány sorkihagyást, hogy átláthatóbb legyen.

Kesztyű ment természetesen.
köszönöm szépen eddig minden szép szót, frapsal csináltam a képeket ottt jpg-re volt állítva..
Szóval köszi hogy a képeket megcsináltad,és fordítottál rá időt.

válasz erre

marco

7 éve, 9 hónapja és 27 napja

Nagyon korrekt blog, komplett teszt!

Javítottam a képeket (mentettem őket jpg-ben és cseréltem), valamint utólagos engedelmeddel tettem be néhány sorkihagyást, hogy átláthatóbb legyen.

Kesztyű ment természetesen.

válasz erre

Vendég

7 éve, 9 hónapja és 27 napja

én mindig sniperezek

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profilja