Évforduló.

2014. július 18.
42.3771
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
5t3v3nk3 profilja, adatai
5t3v3nk3
Tegnapelőtt volt egy éve, hogy beregisztráltam a Game Channel oldalra, 2013. 07. 16.-án.


Emlékszem, akkoriban indult a shop.

Én is nagy elánnal indultam csatába a pontokért, de az mára csupán másodlagos dolog maradt.

Már a regisztráció napján láttam hogy bizony itt blogot is lehet írni. Írtam is egy kis bemutatkozást. Láttam, hogy sokan elolvassák, vagyis pörgött az olvasottság számláló, és kommenteket is kaptam. Ekkor döntöttem el, hogy az agyszüleményeimet megirkálom a oldalra, blogban.

Mondhatni, a többi már történelem.

Rengeteget blogoltam, a olvasóknak tetszett és ez hatalmas erőt adott. Eközben a chaten is megismerkedtem az emberekkel, összespanoltam a főnökség néhány tagjával, és sok jó arccal.

Elmentem életem első majd második PlayIt-jére is, vásároltam a shopból, rengeteg új >barátot< szereztem, és tagja lettem egy pazar közösségnek.

Az GC blogoknak köszönhetően kipróbálhattam magam a digitális újságírás mezsgyéin, de végül közös megegyezéssel a dolog megszűnt, de ennek ellenére én nagyon sokat köszönhetek nekik is. Köszönöm Androgeek!

A barátok, akik remek perceket szereztek és szereznek ma is, a teljesség igénye nélkül:
rDave, Marco, WillThaWheel, kpal, Maniac, Csirkee, PaulMarloW, Totyak, Norbiii, italian man, fantis és a többiek.
Leltem egy helyet ahol többé kevésbé elviselik a ökörségeimet, nagyjából megértenek, és elfogadnak. Kösz srácok!

Egy év semmi, de nekem megmutatta, hogy érdemes az írásba erőt fektetni, és lehet megpróbálok saját lábra állni majd, ennek ellenére a blogjaimat és a chates baromkodásaimat nem ússzátok meg! :D :D

Néhány szám(némelyik nem nagy szám):
Egy év alatt
90 barát jelölést kaptam, egyet sem(ha jól tudom) utasítottam vissza.
47 ember bírja a burámat (köszönöm srácok! :D)
4 nem (ők sokkal őszintébbek: D)
899 fórumhozzászólásom van
Írtam 78 darab blogot, melyek összesen 329 655 darab karaktert tartalmaznak és
662 hozzászólás érkezett

No meg egészen elképesztő 2 962 512 darab oldalletöltést generáltak(nyilván van aki többször megnézi, vannak spambotok de akkor is.)
Több mint 15 (ha jól számolom) Hét Blogja cím büszke és könnyes (csipás?? :D) szemmel integető birtokosa vagyok.

Ezúton szeretném megköszönni nektek azt hogy itt lehetek és hogy a csapat büszke tagjaként elmondhatom:

A GameChannel bandához tartozok!

PACSIIII!!!! :D :D
13 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 7 hónapja és 4 napja

Ez még csak a kezdet Stev. Mi lesz itt még a többi évfordulós blogodban, hiszen még jó soknak kell lennie... röhögő smiley

válasz erre

WillThaWheel

10 éve, 7 hónapja és 5 napja

Yanez írta:
Gratula Steve! Az egyik legaktívabb tag vagy, szinte mindig itt talállak, ha benézek. röhögő smiley Hamarosan átveheted Marco helyét is. mosolygó smiley Szóval csak így tovább St3v3!

U.I.: Egyébként most nézem, én Június 10-én voltam 1 éves GC tag.
Milyen szép, kerek számok..röhögő smiley

válasz erre

Azer11

10 éve, 7 hónapja és 5 napja

Boldog Évfordulót, ha kiünnepelted magad pálinkával és tortával, akkor szeretnénk tovább olvasni a "baromkodásaidat" röhögő smiley

válasz erre

Yanez

10 éve, 7 hónapja és 5 napja

Gratula Steve! Az egyik legaktívabb tag vagy, szinte mindig itt talállak, ha benézek. röhögő smiley Hamarosan átveheted Marco helyét is. mosolygó smiley Szóval csak így tovább St3v3!

U.I.: Egyébként most nézem, én Június 10-én voltam 1 éves GC tag.

válasz erre

WillThaWheel

10 éve, 7 hónapja és 6 napja

Pacsi Steven, őszintén, én is bírom a búrád! röhögő smiley Örülök, hogy a barátodnak tartasz, és remélem, még jó sok ideig látjuk egymást itt! Boldog évfordulót! mosolygó smiley (egyébként nekem meg pont holnap lesz, szóval itt egyben magamnak is kívánok boldogat..röhögő smiley)

válasz erre

Gonzo

10 éve, 7 hónapja és 6 napja

Sok ilyen aktív évet!

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 7 hónapja és 6 napja

[Tiltott felhasználó!]

marco

10 éve, 7 hónapja és 6 napja

Norbiii írta:
Gratulálok Steve, egy év az nagyon szép idő! A megemlítést köszönöm, ugyanezt, jól esett! Szerintem kijelenthetem, hogy az oldal egyik mágikus ikonja vagy. Ide beletartoznak a jó blogjaid, a hozzászólásaid, és a jó értelemben vett "hülye" poénjaid! mosolygó smiley

Én körülbelül 2 éve blogolok gémer oldalakon, itt a GC-n "csak" 5 hónapja vagyok tag, de nem bántam meg, hogy beregisztráltam. Barátságos, családias hangulat, és ezt ez a blog és az alatta lévő kommentek is bizonyítják!

A hét blogja díjről még annyit, szerencsére én is büszkélkedhetek három díjjal, persze eddig nem sok blogot írtam, talán hatot, hetet, szerintem ez jó arány, de ami ennél is fontosabb, az a család, a GAME CHANNEL, mert ez az oldal egy család, és büszke vagyok, hogy beletartozhatok!

marco az apánk, mi meg a kis gyerkőcei. mosolygó smiley
Végleges. Megöregedtem. röhögő smiley

válasz erre

totyak

10 éve, 7 hónapja és 6 napja

Szép évforduló, jó, hogy a közösség tagja vagy már ilyen hosszú ideje. Csak így tovább!

válasz erre

Norbiii

10 éve, 7 hónapja és 6 napja

Gratulálok Steve, egy év az nagyon szép idő! A megemlítést köszönöm, ugyanezt, jól esett! Szerintem kijelenthetem, hogy az oldal egyik mágikus ikonja vagy. Ide beletartoznak a jó blogjaid, a hozzászólásaid, és a jó értelemben vett "hülye" poénjaid! mosolygó smiley

Én körülbelül 2 éve blogolok gémer oldalakon, itt a GC-n "csak" 5 hónapja vagyok tag, de nem bántam meg, hogy beregisztráltam. Barátságos, családias hangulat, és ezt ez a blog és az alatta lévő kommentek is bizonyítják!

A hét blogja díjről még annyit, szerencsére én is büszkélkedhetek három díjjal, persze eddig nem sok blogot írtam, talán hatot, hetet, szerintem ez jó arány, de ami ennél is fontosabb, az a család, a GAME CHANNEL, mert ez az oldal egy család, és büszke vagyok, hogy beletartozhatok!

marco az apánk, mi meg a kis gyerkőcei. mosolygó smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 7 hónapja és 6 napja

Isten éltessen kacsintó smileyröhögő smiley Köszönöm hogy megemlítettél megtisztelő kacsintó smiley

Nekem kb 1 hónap múlva lesz az 1 éves fordulóm .

válasz erre

italianman

10 éve, 7 hónapja és 6 napja

Még egyszer gratulálok és köszönöm, hogy megemlítettél. Én is pont azon a bizonyos napon regisztráltam.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaDav2377 profiljamarco profilja