Emlékeztek még a Project zerora?

2013. július 25.
40.9201
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Vityaman profilja, adatai
Vityaman
Azt hiszem 2005 környéke lehetett amikor megvettem a Ps2 őmet. Sokáig jártam be a helyi konzol boltba játékot vásárolni,sőt a végére már össze is haverkodtam az eladókkal.


Egy alkalommal mikor horror játékra vágytam,leemeltek nekem egy játékot a polcról, és az volt rá írva hogy Project Zero. Két kislányt láttam rajta egy fényképezőgéppel, a játék tokjának hátsó részére pillantva,egyből levágós volt hogy szellemes játékról van szó na persze nem úgy mint a Casper.

18as karika is volt rajta ha jól emlékszem.Hazaértem és mikor kipróbáltam,rájöttem hogy ez aztán tényleg nem gyenge, Ps2 grafika szinten is megállta a helyét arról nem beszélve,hogy egy igazán misztikus világ,tárulkozott elénk. A régi japán feeling is erősen érződött(ugye Tecmo játék)A két kislányt irányítva ,a játékban az egyik egy idő után eltűnik és őt kell előkeríteni,miközben szellemek támadnak ránk innen onnan és egy fényképező segítségével, tudtuk csak őket eltenni a lábuk alól.

Nekem nagyon bejött és még az akkori barátnőmet is rá tudtam venni hogy játszunk együtt vele!Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

ÜŰdv:Vitya
9 hozzászólás

Vityaman

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Köszönöm főszerkesztő úr!A következőt már így csinálom!Egyébként érdemes kipróbálna szerintem a legjobb horror játék volt!

válasz erre

marco

11 éve, 7 hónapja és 27 napja

Kicsit tagoltam. Meg nyomtam is rá egy kesztyűt.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 27 napja

Én is azt hiányolom hogy nincs benne kép meg nincs szétszedve jobban a szöveg.szomorú smiley

A játékot amúgy én nem ismerem.

válasz erre

richie8

11 éve, 8 hónapja

Pár kép jöhetett volna bele, színessé tette volna a blogod, és igen a tagolás is kellene, de alap esetben jól van ez így.

válasz erre

Tibee984

11 éve, 8 hónapja és 1 napja

AngryKnight írta:
röhögő smiley csak majd nem nyelvnyújtó smiley
Na jó egy kicsit becsurrant röhögő smiley

válasz erre

AngryKnight

11 éve, 8 hónapja és 1 napja

Tibee984 írta:
Én tavaly játszottam és majdnem be pisantottam :$
röhögő smiley csak majd nem nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Tibee984

11 éve, 8 hónapja és 1 napja

Én tavaly játszottam és majdnem be pisantottam :$

válasz erre

totyak

11 éve, 8 hónapja és 1 napja

Kicsit tagolni kellett volna az írást, nagyon egybefolyik.

válasz erre

Vityaman

11 éve, 8 hónapja és 1 napja

http://www.youtube.com/watch?v=XHY1e4PSdJo Íme a trailer

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja