Elisorne és a Warhammer 40k univerzuma

2016. július 21.
27.9051
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Elisorne profilja, adatai
Elisorne
Szeretek olvasni, nagyon. Régen középiskolás koromban aktívabban pörgettem a lapokat, mostanra sajnos örülök, ha havi egy könyv lecsúszik. Elsősorban fantasy-t olvasok, de az utóbbi időben a tv képernyő után a könyvek lapjain is megszerettem a sci-fi műfaját. Így esett meg az, hogy kb. 2 év halogatás után elkezdtem Ian Watson teljes Warhammer 40000 univerzuma c. vaskos könyvét.



Elisorne és a Warhammer 40k univerzuma - 1. kép

Erről a kötetről tudni kell, hogy két novellát és négy regényt tartalmaz. Sokat gondolkodtam, hogy egyben vagy külön szülessen blogbejegyzés, de mivel lassan haladok, így inkább feldarabolom. Első körben tehát a kezdő novelláról A bennünk lakó szörnyetegről és az Inkvizítorról az azt követő regényről írnék pár sort.

Teljesen Warhammer 40k szűzként kezdtem bele a könyvbe. Mivel moly.hu-n jelöltem, ami arckönyvön megosztotta, hogy olvasom, pár ismerős írt is, hogy sok sikert és te jó ég nehéz olvasmányt választottál. Buzdításnak jó volt, elrettentésnek gyenge. Innen üzenem nem nehéz könyv, kivéve, ha cipelni kell, de e-könyvbe olvasom így ez is kilőve.

Aláírom sok benne az elmélkedés, Watson szereti kifejteni a főhős gondolatait, leírni a világot részletesen és komoly kérdéseket feszegetni. Ha lassan olvasol nem gond, ha úgy, mint én akkor lehet, vissza vissza térsz,hogy mi?, de szerintem minden érthető minden.

Pár szóban a világról, amit eddig megismertem.: Az emberiség meghódította a csillagokat, eltelt több tízezer év a mi időnkhöz képest. Egyetlen ember uralkodik a birodalom fölött, az Istencsászár, aki hatalmas trónprotízésébe van zárva évezredek óta és onnan irányít minket, illetve harcol a Káosz ellen. Emberek mellett vannak Eldák, Zömikek (törpék), Génorzók és még sok-sok faj. A technika fejlett, de az ember tulajdonságai a régiek. Az Istencsászár kultuszát a kereszténységgel lehet összehasonlítani, a Káosz pedig minden, ami nem összeegyeztethető a keresztényi hittel.


Elisorne és a Warhammer 40k univerzuma - 2. kép

A kezdő novelláról a bennünk lakó szörnyetegről pár szóban.
Sosem voltam oda a novellákért, mert mindig az az érzésem olvasás közben, hogy belecsöppenek valamibe, aminek nincs se eleje se vége. Azonban Ey'Lindi az orgyilkos történeténél egyáltalán nem éreztem ezt. Igyekezett az író megmagyarázni minden fontos dolgot a történetben így kerek egész lett a dolog. Bevezetésnek a Warhammer 40k világába tökéletes ez a novella.


Elisorne és a Warhammer 40k univerzuma - 3. kép

Az Inkvizítor pár szóban.

Aggódtam a novella után, hogy a megkedvelt Ey'Lindit nem látom viszont, de szerencsére igen:). Kapunk még mellé egy Inkvizítort, a főhőst, egy nagyszájú zömiket és egy csendes, romantikus navigátort. Velük indulunk felfedezni az univerzum nagy összeesküvéseit. A karakterek nagyon jók, sokat elmélkedünk az élet nagy kérdésein, de sosem untam ezeket, kíváncsian haladtam, mert mindig kaptam valami morzsát világról és a történet is jó.

Nagyon örülök neki, hogy nem zúdította rám az író, hogy na akkor ez a Warhammer 40k univerzuma. Nem töri könyv, hanem egy pörgős regény. Néhol túloz az író egy picit, főleg az egyik Káosz uralta világnál, amiről a 80-90-es évek nagyon perverz album és egyéb borítói jutottak eszembe, de ennek ellenére teljesen jó a könyv. Izgalmas hajsza, jó karakterek, összeesküvések. Kell ennél több? :)

Ha te magad is kacérkodtál már a gondolattal, hogy megismerkedj, ezzel a világgal akkor bátran ajánlom ezt a könyvet. Most az Űrgárdistát olvasom, ami három teljesen különböző világból érkezett fiatal srácon keresztül mutatja, be hogyan is lesz valakiből dicső Űrgárdista. Eddig azt is bátran merem ajánlani.

Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a bejegyzést, remélem te is csatlakozol a szektához;)

U.i. A képek minőségért bocsi, igazán kevés jót találtam, bezzeg a többi könyvhöz :D
21 hozzászólás

Elisorne

8 éve, 4 hónapja és 7 napja

iPet írta:
Keblemre röhögő smiley Ha könyvajánló kell, szólj, szívesen segítek, elég sok dolgot olvastam angolul és magyarul is a témában mosolygó smiley Sőt, az itteni avatarom is WH40K ihletésű mosolygó smiley
Tényleg most tudatosult bennem, hogy káoszjelkép. Inkább te az enyémre röhögő smiley
Amúgy köszönöm mosolygó smiley Most ezeken átjutok aztán szerintem a Hórusz könyvek jönnek mosolygó smiley Nagyon érdekel a lázadása.

válasz erre

iPet

8 éve, 4 hónapja és 7 napja

Marduk írta:
Nekem az egyik része a Steam könyvtáramban csücsül már jó ideje kipróbálatlanul, de ez az írás rávett arra, hogy végre kipróbáljam. röhögő smiley
A Dawn of War nagyon jó stratégiai cucc. De amúgy könyvben is megjelent, úgy is nagyon kemény.

válasz erre

Marduk

8 éve, 4 hónapja és 7 napja

Nekem az egyik része a Steam könyvtáramban csücsül már jó ideje kipróbálatlanul, de ez az írás rávett arra, hogy végre kipróbáljam. röhögő smiley

válasz erre

iPet

8 éve, 4 hónapja és 7 napja

Keblemre röhögő smiley Ha könyvajánló kell, szólj, szívesen segítek, elég sok dolgot olvastam angolul és magyarul is a témában mosolygó smiley Sőt, az itteni avatarom is WH40K ihletésű mosolygó smiley

válasz erre

Elisorne

8 éve, 4 hónapja és 7 napja

Ronalddo írta:
Nagyszerű kedvcsináló. mosolygó smiley Novellákat jobb szeretem mint a hosszabb regényeket mert hamarabb el lehet őket olvasni, akár esténként, vagy kétnaponta egyet-egyet.

A W40K univerzum nekem eléggé kimaradt így ez a novella is ki fog szerintem, de lehet hogy épp ezzel léphetnék be az univerzumba! mosolygó smiley
A bennünk lakó szörnyeteg tényleg csak egy kis novella, szerintem olvasd el, aztán meglátod tetszik e az író stílusa és a világ maga. Amúgy a könyvek se hosszúak, 250 oldal átlagban mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 4 hónapja és 7 napja

Nagyszerű kedvcsináló. mosolygó smiley Novellákat jobb szeretem mint a hosszabb regényeket mert hamarabb el lehet őket olvasni, akár esténként, vagy kétnaponta egyet-egyet.

A W40K univerzum nekem eléggé kimaradt így ez a novella is ki fog szerintem, de lehet hogy épp ezzel léphetnék be az univerzumba! mosolygó smiley

válasz erre

Zsuan

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

Mint Warhammer rajongó mondom, hogy nagyon tetszett a kis gondolatmeneted.Nem spoileres és szájbarágós mosolygó smiley

válasz erre

Elisorne

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

wegh írta:
Meghoztad a kedvem hozzá. Mindig is érdekelt ez az univerzum, bár inkább a sima Warhammer felé húztam eddig, de lehet akkor ezzel kezdem majd az ismerkedést kacsintó smiley
Szerintem bevezetésnek nagyon jó. Persze lehet kezdeni Abnett regényeivel is, de lehet akkor sok lenne a kérdés röhögő smiley

válasz erre

wegh

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

Meghoztad a kedvem hozzá. Mindig is érdekelt ez az univerzum, bár inkább a sima Warhammer felé húztam eddig, de lehet akkor ezzel kezdem majd az ismerkedést kacsintó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljaKisember001 profiljamarco profiljaXTomiX0029 profilja