Elder Scrolls: A Daedra hercegek

2018. július 05.
36.6861
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Marduk profilja, adatai
Marduk
Az Elder Scrolls sorozat mondhatni kulcsfontosságú figurái a Daedra istenségek. Történetük azonban eléggé bonyolult, sokuk eléggé rejtélyes, és némelyeket kifejezetten gonosznak tartják. Ez a blog ezekkel a rejtélyes isteni lényekkel fog foglalkozni, akik az Elder Scrolls történetét rendkívüli mértékben befolyásolták.


A kezdet kezdetén...
Mikor még nem létezett Mundus, a világot az Et'Ada lakta. Őket az Eredeti Lelkeknek is hívnak, mert minden tőlük származik, de ők honnan jöttek? A legeslegelején csak egyetlen egy hatalom létezett, ez Anu volt, aki az állandóságot testesítette meg. Belőle származott Padomay, akit később Sithis néven ismertek meg a halandók. Padomay a változást testesítette meg, és ő ültetett új gondolatokat Anu fejébe. A köztük lezajló kettős játék eredménye lett az Et'Ada. A nagy szakadás köztük akkor történt meg, amikor Lorkhannak hála létrejött a halandók világa, Mundus. Erre két elmélet létezik: hogy a többi Et'Adát meggyőzte, vagy trükkel vette rá őket. Akárhogy is történt, a folyamatban résztvevő Lelkek elvesztették hatalmuk részét, Lorkhan az életét adta Nirn és holdjai létrehozásáért, és a világot mindörökre megváltoztatták. A teremtés folyamatában résztvevők Aetherius világában húzódtak meg, azonban voltak olyanok is, akik habár a teremtésben nem vettek részt, mégis önként kivándoroltak oda. Őket nevezzük a Magna Genek, vagy Árvacsillagoknak. Ők követték Magnust, a varázslás istenét, mikor kivonult a Aetheriusba, lyukat szakítva közte és Oblivion között, ebből a lyukból jött létre a Nap. A többi lélek, akik hátramaradtak, ők az Oblivionban leltek hazára. Itt történik a nagy szakadás.



Akik Aetheriusba vonultak ki később Aedra néven, míg akik az Oblivionban maradtak, azok Daedra néven váltak nevezetessé. A kettőjük közötti alapvető különbség, hogy az Aedra képes teremteni, a Daedra meg csak a meglévőt tudja megváltoztatni. A történetben 16 (17) legfőbb Daedra istenség van, akiket Daedra hercegeknek hívnak. Akkor kezdjük el őket jobban tárgyalni.

Azura



Kinek szférája a szürkület, a hajnal és az ehhez kapcsolódó mágia, valamint a próféciák. Rózsák Anyjának, az Éjszakai Ég Királynőjének is szokták nevezni. Ő az, aki a sötétségből a fénybe, és fényből a sötétségbe vezet. Egyike azoknak, akiket nem tartanak rossznak, viszont haragja gyors és fájdalmas. Mikor a Chimer Tribunal, Almalexia, Sotha Sil és Vivec elárulta és megölte Nerevart, saját maguk felhasználták Lorkhan szívét és Kagrenac tiltott eszközeit, hogy az istenek közé emelkedjenek, akkor kivívták Azura dühét. Azura dühében elátkozta az aranybőrű Chimert: szemük izzó parázs, bőrük hamuszínűvé vált. Létrejött így a Dunmer (Sötét Elfek), akik Azurát tekintik ősanyjuknak. A Tribunal sem úszta meg az átkát. Azura megígérte, hogy Nerevar reinkarnációja, Nerevarine meg fogja őket fosztani istenségüktől. Azurát kegyetlennek, de bölcsnek is nevezik, aki a végén mindig megkapja azt, amit akar. A rá jellemző ereklye az Azura csillaga, egy végtelen kapacitású lélekkő. Világ az Oblivionban az úgy nevezett Holdárnyék, amelyet vakítóan gyönyörűnek írtak le, a levegőt parfümillatúnak, benne ezüstből készült városok.

Boethiah



A megtévesztés, az összeesküvés, a merénylet és a hatalom törvényellenes megbuktatása tartozik szférái közé. Nemzetek Átverőjének, Összeesküvések Hercegének, Sötét Harcosnak, valamint Inspirációk Forrásának is szokták nevezni. Egyike azon közül, aki férfi és női alakban is megjelenhet. A Dunmerek egyik fontos istensége, aki a Chimer kivándorlást megakadályozó Aedrát, Trinimacot legyőzte. A legtöbben az egyik leggonoszabb hercegnek tartják, aki örömét leli a háborúkban és a pusztulásban. Bár természete megkérdőjelezhető, de szövetségben van Stendarr, a kegyelem és az igazság Aedra istenének Templomával, és ellenségei közé tartozik Molag Bal, Peryite és Vaermina, akik maguk is Daedra hercegek. Kedveli azokat a halandókat, akik önfejűek, és nem hódolnak be, még neki sem. Relikviái közé tartozik a legendás Aranypenge, egy aranyból készült mágikus katana és az Ébenvért, egy különleges vért, ami nehéz páncél ellenére az amúgy könnyű páncélt előnyben részesítő fejvadászok szeretett kelléke. Világa az Oblivionban az úgy nevezett Kígyóhegy, ami a herceg labirintus politikáját követi, egy hely amit átjár az árulás, tele útvesztő kertekkel és csavaros tornyokkal, az egek viharosak, a tenger láva, a szigetek vulkánok.

Clavicus, az Aljas



A kívánságok, az üzletek, a hatalom és a derültség Daedra hercege. Nappali Csillag Gyermekistenének és az Álnok Kívánságok Mesterének is becézik. Azok közé tartozik, akik a halandókkal gyakrabban lép kapcsolatba természetéből adódóan. A halandók általában megbánják a kívánságokat, amiket hozzá intéznek, mert azt vagy úgy valósítja meg, hogy az kárt okozzon, vagy pedig előbb utóbb visszaveszi azt. Mikor egy varázsló azt kívánta, hogy farkasember lányát gyógyítsa meg, Clavicus egy fejszét adott. Mikor egy csúf hölgy intézte hozzá kívánságát, akkor neki adta Clavicus Maszkját, ami vonzóvá tette emberek számára, de amikor a hölgy megházasodott egy jómódú férfihoz, akkor a házasság után Clavicus elvette tőle a maszkot, és a nő az utcára került. Kutyája Barbas, aki valójában Clavicus erejének egy részét tartalmazza, a herceg ugyanis folyamatosan "feldarabolja" erejét, hogy kielégítse a kívánókat. Egy másik fontosabb ereklyéje Umbra, egy kard, ami saját öntudattal rendelkezik. Ez okozta az Umbriel krízist, amikor Umbra kiszakított Clavicus világából egy darabot, és támadást intézett Tamriel ellen. Ezt azonban megállították. Clavicus Világát az Oblivionban a Megbánások Mezejének hívják, egy idillinek tűnő világ első látásra, jobban megnézve a táj sok helyen olvadt, a levegő parfüm és rothadó hús szagát árasztja.

Hermaeus Mora



A sors, a tudás és az emlékezet hercege. Becenevei közé tartozik a Tudás Démona, Aranyszem, az Erdei Ember és a Tiltott Tudás Őrzője. Egyik legfőbb relikviája egy könyv, az Oghma Infinium, amelyet az Aedra Xarxes, Auri-El írnoka írta, és azt a tudást tartalmazza, amit Hermaeus Mora annak idején neki adott. Ez a herceg mindenféle tudást birtokolni akar a végtelen könyvtárában, ezért gyakran lép üzletekbe a halandókkal. Megjelenni csápok és szemek groteszk halmazaként szeret. Másik relikviája az úgy nevezett Fekete Könyvek, amelyekkel a herceg a szolgálatába próbál halandókat csalogatni. A Könyvek bejárást jelentek világába, az Apokrifákba, egy végtelen könyvtárba, ahol minden könyv fekete borítójú, cím nélküli, és a tudást különféle bolyongó lelkek őrzik. A világa hatalmas tudást rejt azoknak, akik sikeresen kiállják megpróbáltatásait. Miraak, a sárkányszülött Hermaeus Morától tanulta meg azt a kiáltást, amellyel a halandók és a sárkányok akaratát tudja irányítani. Ellensége Vaermina, aki szintén igényt tart mások emlékeire (lásd később).

Hircine



A vadászat és az emberbestiák hercege, akit szimplán a Vadásznak vagy az Emberbestiák Atyjának neveznek. Ő hozzá kötődik a farkasemberek, cápaemberek, krokodilemberek, medveemberek stb. teremtése. Gyakran rendez vadászatokat más világokban. Minden ezredik évben Nirn bolygóján is megrendezi ezt a vadászatot, amit a Vérhold próféciának is hívnak. Ebben a halálos játékban bárki részt vehet, és értékeli azokat, akik győztesen kerülnek ki. Nem tesz különbséget a vadász és a préda között, szerinte a préda is vadásszá válhat, ha legyőzi azt, aki üldözi. Sokan tisztelik a sportszerűsége miatt, viszont sokan megvetik az emberbestiái miatt, de valakik ajándékként tekintenek arra, hogy pl. farkasemberek. Relikviái közé tartozik a Megmentő Irhája, egy mágikus vért, amit a legendák szerint annak ajándékozott, aki sikeresen megmenekült előle (tehát a préda győzött). Hircine gyűrűje napi többszöri átváltozást enged a farkasembereknek. Világa az Oblivionban a Vadászterület, egy erdőkből és mezőkből álló világ, ahol a lakók a vadászati szenvedélyüknek élhetnek.

Malacath



A kitaszítottak, az eskük és a véres átkok hercege. Átkok Mesterének és az Eskük Őrzőjének hívják. Természetéből adódóan a kitaszítottak védőszentje. Az Orkok ősatyja. Eredetét tekintve nem eredeti Daedra: mikor Boethiah legyőzte az Aedra Trinimacot, azt megrontotta, és megszületett Malacath. Követői eredendően Merek (elfek) voltak, de a folyamat során Orkokká váltak. Emiatt az Orsimernek (Orkok) speciális a státuszuk, mert az elfek leszármazottai, viszont hosszú élettartamukat elvesztették, emiatt sorolják inkább az állati rasszokhoz, ahová pl. a Khajiit is tartozik. Malacath a természetéből adódóan maga is egy kitaszított, mert valójában sehova sem tartozik, de hivatalosan Daedra hercegként van nyilvántartva. Az Orkok az ő előírásai szerint élnek, amely nem engedi a fizikai gyengeséget. A Dunmer mitológiában a Bajok Háza Négy Sarkának egyike, azon hercegek összessége, akik a Tribunal ellen nyíltan lázadtak. Ilyen herceg volt még Molag Bal, Mehrunes Dagon és Sheogorath. Malacath ellensége alapvetően Boethiah, szövetségese Mephala. Relikviái eredendően olyan tárgyak, amelyeket Daedra lények ellen használtak, mint például a legendás kalapács, Volendrung. Világa az úgynevezett Hamugödör, egy kemény világ, ami az Orkok paradicsomául szolgál, ahol csatába vonulhatnak az Orkatyával.

Mehrunes Dagon



A pusztítás, a változás, a forradalmak és a változás hercege, akit a Pengék Urának és a Pusztítás Hercegeként ismernek. Eredetét tekintve a Magna Ge hozta őt létre Lyg ősi kontinensének bugyraiban, és jó természetűnek szánták, azonban valamilyen oknál fogva fellázadt, sokak szerint Alduinnak, Akatosh fia ronthatta meg. Molag Bal mellett a halandók ellenségeként van számon tartva. Többször próbálta meghódítani Nirnt, mert szerinte az az Oblivion része, ami megilleti őt. Ő okozta az Oblivion Krítist, amikor Cyrodiilban kapukat nyitott és ezekkel meg akarta hódítani Tamrielt, valamint Morrowindet is megpróbálta meghódítani személyesen, de Vivec megállította. Kedvenc relikviája az ő nevét viselő Mehrunes Penge, ami képes egy csapással végezni minden halandóval. Világa az úgy nevezett Holtvidék, egy élhetetlen világ, ahol a tenger láva, rajta vulkánszigetekkel és az egek viharosak.

Mephala



A Hálószövőnek és a Póknak is nevezett herceg a halandók közötti komplex kapcsolatok hálóját átlátja, és azokat kedve szerint alakítja. Szférájába tartozik a hazugságok, szex, gyilkosság és a kettősség. Férfi alakban is megjelenhet, de a női alakot részesíti előnyben. Létezésének a lényege a halandók közötti konfliktusok, ami apróbb viszályoktól egy egész birodalmat felemésztő polgárháborúig terjedhet. Egyike azoknak, akikről keveset tudnak a halandók, mert természete a titkokat kedveli. A Morag Tong, Morrowind egy fejvadászokból álló csoportja Mephalát követik. Egyesek szerint a Sötét Testvériség, a Morag Tong riválisa és azzal ellentétben illegálisan működő gyilkosokból álló csoport vezéregyénisége, az Éjanya valójában Mephala egyik inkarnációja. Mephala relikviája az Ébenpenge, amit az árulás vére táplál. Világa a Spirális Orsó, ami 8 nagyobb részből áll, középen Mephala palotája áll. Mindegyik terem kettős természetű, és valamelyik bűnt testesíti meg.

Meridia



Az élet, fény és a végtelen energiák úrnője, akit Ragyogó Boszorkányként is ismernek. Meridia fő jellemzője az élőholtak iránti gyűlölet, akik szerinte minden élet megsértése, és gyakran jutalmazza azokat, aki ezeket a lényeket elpusztítja azokkal együtt, akik az életadó energiáit erre a célra használják fel, a nekromantákat. Ősi ellensége a vámpírok atyja, Molag Bal. Eredetét tekintve ő egy Magna Ge volt, aki Magnus kivonulása során Magnus fényét felhasználva saját világot vájt ki az Oblivionban, amit Színes Szobákként emlegetnek, egy világ ahol a sziklák a lebegnek, a talaj pedig élénk kék színű folyadék. Bajnoka a volt Ayleid király, Umaril, akit örök élettel ruházott fel. Umaril bosszút esküdött a 9 Aedra isten ellen, miután Szent Alessia lázadását győzelemre segítették. Meridiához kapcsolódik a legendás kard, a Hajnaltörő, amit átjár a szent fénye, és megtisztít mindent a romlástól és a hamis élettől. Fontos megjegyezni, hogy habár az élet úrnője, fénye nem csak megvilágít, hanem éget is.

Molag Bal



Az erőszak, az uralkodás, a rabszolgaság és a megrontás hercege. A Megerőszakolás Királya és a Vámpírok Atyja. Az halandók egyik örök ellensége. Vérvonalakat tesz tönkre, embereket ront meg. A vámpírok keletkezése hozzá kapcsolódik. Az első vámpírt ő hozta létre úgy, hogy megerőszakolta Arkay egy szűz papnőjét. A papnő a megpróbáltatás után vámpírrá változott, és mások megerőszakolásával adta át a sötét ajándékát. Azokat a vámpírokat, akiket Molag Bal közvetlenül változtatott vámpírrá tiszta vérű vámpírok, ha ezek nők, akkor a Hidegkikötő Leányai titulust viselik. Molag Bal egyik kedvenc fegyvere az ő nevét viselő buzogány, ami mint egy vámpír elszívja az áldozat energiáit. Világa a Hidegkikötő, ami Nirn sötét, kicsavart másolata, ahol a sötét hatása irányít mindent. Ellensége Boethiah és Meridia.

Namira



Gyakorlatilag senki nem tud túl sokat erről a nagyon rejtélyes hercegről. Szférája kiterjed az ősi sötétségre, a különféle sötét lelkekre és minden olyanra, ami a halandóknak ösztönösen visszataszító, mint a meztelen csigák, pókok, rovarok, de kapcsolatba hozható az örökkévalósággal is. Minden olyannak a védőszentje, ami magasról zuhant a legmélyebb pontra. Így védőszentje az olyan társadalom által visszataszító és semmibe vett tagjainak, mint a kannibáloknak és a koldusoknak. Gyakran hívják őt a Rothadás Úrnőjének és Lélek Daedrának. A Khajiit mitológiában ő testesíti meg a Nagy Sötétséget. Egy legenda szerint egy Bosmer (Erdei Elf) király 13. fia, Wheedle kapcsolatba lépett Namirával, aki koldus alakot öltött. Wheedle hosszasan kérlelte Namirát, hogy tegye őt gazdaggá. Namira három áldást adott neki: betegséget, szánalmat és semmibevételt. Egy szörnyű koldussá vált. Azonban ez lehetőséget adott neki, hogy pénzt csaljon ki másokból, és így olyan információk birtokosává vált, amit az emberek inkább titokban tartanának. Világa az úgy nevezett Világ Mögötti sötétség vagy más néven a Tátongó Űr. Senki nem tud semmit erről a világról. Eredetét Lorkhanhoz kötik, de itt megosztott, hogy ő volt az a sötétség, ami Lorkhant megrontotta vagy ő az a sötétség, amit Lorkhan maga után hagyott. Namira legendás gyűrűje visszaveri a fizikai és mágikus sérelmeket.

Nocturnal



Az Éjszaka és a Sötétség úrnője, az Árnyak Császárnője. Az első Daedra herceg, emiatt státusza az Oblivionban királyi. Minden olyannak a védőszentje, akik éjszaka működnek, mint a tolvajok, kémek. Hozzá kapcsolódik a tolvajok szerencséje is. Természetéből adódóan rejtélyes és kiismerhetetlen. Hű követői a 3 tagból álló Fülemülék, akik olyan mestertolvajok, akik Nocturnalnak tesznek szolgálatot az életben és a halál után. Ő hozzá kapcsolódik a legendás Csontkulcs, egy kulcs, ami nem csak fizikai akadályokat, hanem metafizikai akadályokat is képes feltörni, valamint Nocturnal Szürke Csuklyája, egy csuklya, ami viselőjének identitását kitörli a történelemből. Világa az úgy nevezett Örökéj, egy világ ahol örökké éjszaka van.

Peryite



Munkafelügyelőként és Pestishordozóként ismert. Szférája a természetes rend és a járványok. Ellenségei közé tartozik Vaermina és Mephala. Olyan állatok védőszentje, amik betegséget hordoznak, mint a patkányok. Áldása valamilyen szörnyű betegség, azonban a megáldott illető nem hal bele, hanem ezt a kórt terjesztheti. Alakja egy sárkány, de ennek ellenére a leggyengébb hercegként vált ismerté. Elméletek szerint azért ölt sárkány alakot, hogy csúfot űzzön Akatoshból, az idő sárkányalakú Aedra istenéből. Peryite az egyik legkevésbé ismert herceg. Hozzá kapcsolódik egy legendás pajzs, a Varázstörő, ami képes mágikus támadást is elhárítani. Világa az úgy nevezett Gödrök, amiről nincs semmi információ. Viszont legendák szerint Peryite és Kynareth, az ég és a mennyek Aedra istene között van egy megállapodás, hogy a patkányok és más kártevők lelke az ő világába kerüljenek.

Sanguine



A Mulatás Mestere, akinek szférája a kicsapongás, részegség, dőzsölés és az élvezetek. Szövetségese Vaermina, ellensége Mara, az Aedra anyaistennő. Természetéből adódóan gyakran tartózkodik halandók között, halandóalakot öltve akár kocsmákban, bordélyházakban össze lehet vele futni. Több kisebb világgal rendelkezik, amit a Mulatás Ezer Világa gyűjtőnéven ismernek. A világok különféle hangulatúak, és több halandó megfordul bennük. Bár elvileg a világok az ő hatalma alatt állnak, azok működésébe nem nagyon avatkozik bele, így a halandók kedvükre formálhatják ezen világokat. Azon halandókat megajándékoz, akikkel jól mulat. Egyik ilyen legendás ajándéka Sanguine Rózsája, egy varázspálca, ami alacsonyabb rendű Daedra lényeket tud megidézni. Folyamatos használata során viszont elhervad, és használhatatlanná válik.

Sheogorath/Jyggalag



Egy entitás két alakja. Jyggalag a logikai rend és deduktív gondolkodás hercege. A leghatalmasabb hercegnek tartották, ugyanis mindenféle történést ki tudott következtetni, és ezek fel is vannak jegyezve könyvtárában. Azonban a többi herceg megátkozta, és így az ellentéteként kell élnie. Létrejött Sheogorath, az Őrült Isten, akinek szándékai kiismerhetetlenek. Sheogorath az őrület és a kreativitás hercege. Sokaknak okoz bosszúságot különféle okok nélkül. Relikviái tulajdonosainak sok kellemetlenséget okoznak. Egyik ilyen relikviája a Bigyó, ami egy varázspálca, viszont a hatása, mint a herceg, nem kiszámítható. Világa az úgy nevezett Reszkető Szigetek, ami 3 részre van osztva: az új jövevényeket fogadó perem, és azon túl Mánia és Demencia. Világa jól tükrözi az őrület kettős természetét: Mánia színes és csodálatos, lakói kreatív művészek, meg nem értett zsenik, míg Demencia lehangoló, borongós, vészjósló, lakói gyakran a veszélyes őrültek. Minden Éra végén bekövetkezett a szigeteken a Szürkület, amely során Sheogorath visszaváltozik Jyggalaggá, és a szigeteket visszaformálja saját képére, ami mindennek a megsemmisülését eredményezi.

Vaermina



Az álmok, rémálmok és az ómenek úrnője. Gyakran szokták említeni őt az Adakozóként, az Álomszövőként, a Vértszövőként. Legdémonibb istenségnek tartják számon, ugyanis szférája gyakran összemosódik a kínzással, és halandók gyakran belekerülnek az álmuk során a világába, ahol találkozhatnak Vaerminával. Erre a találkozásra azonban ébredés után sokan nem emlékeznek, akik igen, azok úgy írták le, hogy a világ nem rejt félelmetesebb dolgot a Vaerminával való találkozástól számukra. Bár természete sokak számára sátáni, sokan fordulnak hozzá a rémálmokban elrejtett ómenekért. Érdekességként le van írva, hogy a vámpírkórra a gyógymód Vaerminától származik. Molag Bal a legenda szerint Vaerminához fordult, amikor egyik követője gyógymódot keresett a betegsége. Vaermina elfoglaltsága a halandók emlékeinek gyűjtése, emiatt gyakran kerül konfliktusokba más hercegekkel, mint Hermaeus Morával, aki szintén igényt tart ezekre. Világa az úgy nevezett Mocsár vagy Álomcsapda, egy örökké változó, rémisztő világ, ahol minden félelem valóra válik. Úgy tartják, hogy rémálom során a halandók valójában Vaermina világába kerülnek ideiglenesen, és vele találkoznak. Akárhogy is egyszerre félnek tőle és sokan tisztelik őt. Híres varázspálcája a Megrontás Koponyája, ami képes elkészíteni a halandók sötét mását.
8 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

[Tiltott felhasználó!]

WotahMelon

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

Abszolút kellemes kis írás! Imádom az univerzumot és jó volt extra dolgokat tanulni róla!: D

válasz erre

Marduk

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

Hellblade írta:
Itt finoman utaltam arra hogy egy copy paste az egész..amit bárki megtalál a neten..
De miután tegnap a chatben anyámat szidtad,azt gondolom vagyunk olyan jóban hogy elmondjam:

Ez egy stílustalan copy paste írás,kicsit átfogalmazva!

Olvass sokat fiam,és akkor érdekesebb,személyesebb témáid is lehetnek! kacsintó smiley
Igazából valóban, ezeket az infókat meg lehet találni minden más angol nyelvű Elder Scrolls wiki oldalon, részben én is onnan szedtem egyes részeit, de öltem bele nem kevés fordítói munkát. mosolygó smiley

Nagyon örülök neki, hogy stílustalannak gondolod, mert ez egy ismertető, és nem egy személyes téma. röhögő smiley De majd valamikor a jövőben szakítok időt én is egy 2 perc alatt megírható fröcsögésre, hogy miért sz.a.r a világ. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

[Tiltott felhasználó!]

fighterlaci

6 éve, 2 hónapja és 17 napja

Feléig jutottam, este folytatom. röhögő smiley Nagyon komoly ismeretterjesztőt dobtál össze!

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

VaPe

6 éve, 2 hónapja és 19 napja

******'>*******, fél óra volt végigolvasni, el nem tudom képzelni mennyi ideig írtad! röhögő smiley

Nagyszerű fejtágító a témában, köszönjük!

válasz erre

Gólem

6 éve, 2 hónapja és 20 napja

Ez elképesztően komoly írás lett! meglepett smiley Ezer köszönet érte, de tényleg.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja