Egy nap az iskolába.

2013. október 15.
41.5881
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Boston profilja, adatai
Boston
Nos helló. Leírnám a mai napon mi történt az iskolába, de azért nem lesz annyira unalmas mint hinnétek. Igaz nem szeretek suliba járni, de a mai nap igenis megérte.


Reggel mikor mentem a suliba találtam egy 50 forintost az út szélén.Na és innen kezdődik majd az érdekesség. Találtam az iskolába is egy 50-est. Na itt sok várakozás után eljött az idő 07:45, ekkor engedtek volna be minket, de most nem úgy volt. A takarítók nem találták a kulcsot ezért az egész felsőtagozat (kb 400 gyerek) egy ajtón ment be. De itt a zsúfolódás közbe kiesett a pénz a zsebemből majd osztálytársam észrevétlenül felvette. Nos (az első nos) elkezdődött az első óra ami nem más volt mint a kémia. Egy jó 10 percet késett a tanár (mint mindig mindegyik) és kirakott elénk egy dolgozatot. Pislogtunk mint hal a szatyorba majd egyszer csak sikerült megírni. Valami féle dolog miatt az óra második felére bejött helyetesíteni egy takarító. Jól olvastátok egy takarító. Gondolhatjátok mit csináltunk óra végéig... Sakkoztunk meg kőpapír olló :D

Jó szünet van osztálytársam felém közelít, és elkezdi:
-He itt van a 100 forintod.
Itt volt egy kis gond. Felismertem hogy játék pénz :D
Odamentem hozzá megmondtam neki, hogy:
-Tessék itt a 100-asod.
Majd nagyot nevetett és ide adta az igazi 2 ötvenest.

2.óra az történelem volt.
Mondta a szövegét a tanár, ere mondott egy olyan mondatot amin mindenki bocsánat hogy így mondom, de beszart :D
A mondat így hangzott:
-Napóleon egy ember volt...
Erre osztálytársam a nagy "humorista" erre válaszolt:
-Figyeljen tanárnő. Most ha Napóleon egy ember volt akkor a *cenzúra* is ólom volt?
Na igen bevágott neki egy óra egyest, de megérte mert csak ceruzás volt. :D Aztán még mindig mesélt és mesélt. Osztálytársam meg hátul pókerezett a másik osztálytársammal, erre a tanár mondja az egyiknek:
-Mit csinálsz?
-Drillem van tanárnő.-mondja az osztálytársam-
Nos mit is tehetett volna a tanár neki is behúzott egy karót. Ennyivel telt el az óra.
Szünetbe elkezdtünk így kicsibe boxolni osztálytársam lefejelte a padot és be is fejeztük utána, mert olyanok után már nem érdemes folytatni.Leültem enni ekkor elkezdi osztálytársam:
-Kell rágó?-nyújt felém egy doboz laprágót-
-Hát veszek egyet akkor-gondoltam magamba és vettem egyet. Kiderült hogy megráz. :D Kicsit köcsög, de rafinált, majd kipróbáltuk az összes osztálytársunkon. Egész nap esett az eső ezért ki sem mentünk, és így a wc-be kellet futnunk mindig amikor futottak utánunk.(hát nem jó ötlet?) A legjobb az volt amikor becsengettek, majd úgy kellet befutni az osztályba, hogy aki bent az ajtó mellet állt(mintha nem is lett volna észrevehető) el ne kapjon. Sikerült is majd nagy kergetőzés után végre jött a tanár.
Jó csoport bontás én mentem angolra ismerősökkel a többiek maradtak matekon :D. Mondja tanárnő, hogy felelet.Jó tudtam is mit kérdez. Elkezdi:
-Where do you live?-kérdezte-
-I'm living Tiszalúc in the house.-válaszoltam-
Jó, mondta okés. Következő kérdésekre azt mondta hogy csak yes-sel vagy no-val válaszoljak. Jó elkezdte nekem mondani erre azt mondtam:
-No,no,no,yes,no,yes,no,no,yes,yes,no.
Mondta jól van leülhetsz 4-es. Hát mondom elég könnyű volt. Majd osztálytársam ami közbe a másik kint volt a táblánál egy kis fingópárnát rakott a székére. Gondolhatjátok mi is lett. :) Majd utána dobáltuk egymást radírral stb. Ennyiből is állt az óra hogy feleltetett. Miután vége lett az órának bementünk az osztályba és köpőcső vihar tárult elénk, de mi nekünk ott volt az alumínium galacsin :D Igen hát.... Sok osztály sportunk van. Íjászat helyett galacsin párbajok vannak. Nos ez hogy is megy? Van egy galacsin kitéve az osztály közepére. Aki elveszi az kezd. Úgy van hogy az osztály egyik térfele az egyiké a másik a másiké. És csak a te falodtól fél méterre dobhatsz csak. És ha középre esik akkor aki kapja marja. Ennek 3 féle befejezése lehet:
-Eltalálom a másikat
-A lányok elveszik a galacsint
-Becsengetés után 3 perccel lezárul.
Nos a 4. óra lyukas volt ezért ment a bajnokság. :D
Én a 8-ból lettem a 2.-dik.
A végén vertek el amikor egy szép homlokossal megdobtak.
Az 5.-ról sincs hozzá fűzésem. Csak hajtogattunk...
Nos ennyi is volt egy nap az iskolába, és a blognak is vége.
Köszönöm, hogy elolvastad.
10 hozzászólás

richie8

11 éve, 3 hónapja és 27 napja

Banyek, régi szép idők mikor keményen ittuk az iskolatejet a haverokkal... gyááá röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

marco

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Nathria írta:
Ez mégis micsoda?
Egy megfejtésre váró csoda.mosolygó smiley

válasz erre

Nathria

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Ez mégis micsoda?

válasz erre

TheLondon

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Az egyik legviccesebb élményem az iskolában:

Fizika óra van és a szabadesésről tanultunk.A tanár felrajzolt a táblára egy labdát és a pályáját. Valahogy úgy jött ki hogy felrajzolt egy orbitális péniszt a táblára. (röhögő smiley) Ezen az egész osztály nevetett majd felelés lett belőle.

válasz erre

Boston

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

wegh írta:
Az 5. sorban megjegyzed, hogy "első nos". De ez nem igaz, ugyanis így köszöntél: "Nos helló" röhögő smiley
Látom megtaláltad benne az egyik easter egget röhögő smiley

válasz erre

WillThaWheel

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Ez lehetett volna a saját kis naplóbejegyzésed is.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

wegh írta:
Nem tudom, hogy került a végére az a link röhögő smiley
Ne húzogasd a "tetszik" gombot. röhögő smiley

válasz erre

wegh

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

wegh írta:
Az 5. sorban megjegyzed, hogy "első nos". De ez nem igaz, ugyanis így köszöntél: "Nos helló" röhögő smiley
Nem tudom, hogy került a végére az a link röhögő smiley

válasz erre

wegh

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Az 5. sorban megjegyzed, hogy "első nos". De ez nem igaz, ugyanis így köszöntél: "Nos helló" röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja