Kicsi voltam mindössze 1 éves, magatokhoz vettetek sok sok játék és megannyi finom falatot kaptam tőletek.Minden nap megsimogattatok és éreztettétek velem hogy szerettek.Ahogy teltek az évek egyre kevesebbet foglalkoztatok velem.Nem kaptam simogatást csak néha.Nem kaptam egy nap csak kétszer ennivalót.Szomorú lettem berontottam a házba hátha megsimogatnak, szétszedtem a gazdám papucsát.Szét téptem a párnákat.Azt hittem ezt szabad de a gazdám egy jó nagyon rúgott belém.De miért?
Kifutottam elbújtam az ólamba de a gazdám hangos üvöltését hallottam és hogy van nála valami kimentem.Láttam hogy a kezében egy seprűt tart.Egy jó nagyot csapott a fejemre, és nagyon szomorú voltam.Teltek a napok egyre egyre megutált a család.Este volt villámlott féltem egyedül kapartam az ajtót hátha beengednek hisz ők az én családom.De senki se jött ki.Ahogy bámultam az eget azon töprengtem vajon mit csináltam rosszul?
Kiugrottam a kapun, és elmentem szomorúan,fázósan,kétségbeesetten.A tó partján sétálva,egyre jobban szomjas lettem én csak inni akartam.Közelebb mentem a vízhez abban a pillanatban belecsúsztam.Egy kisfiú kétségbeesetten kiabált hogy én a vízben fuldoklom és nem tudok úszni.Segítség kiabálta hangosan! Lemerültem a víz alá, most meghalok? Gondoltam magamban.De akkor valaki a kezét nyújtotta a kisfiú volt az ő is beleesett.Csak hogy ő tudott úszni ő kiugrott a vízből és engem otthagyott.Szomorúan gondoltam a régi időkre mikor minden nap sok sok szeretet kaptam.De elmúlt, most már egy jobb helyre kerülök.Behunytam a szemem.Később arra eszmélek fel hogy egy pokrócba vagyok tekerve.És az egész családom ott volt mellettem.A gazdám ott sírt és simogatott még meg is ölelt.
Nagyon rosszul voltam, éhes voltam, szomjas voltam.A gazdám csak sírt én pedig megnyaltam a kezét.Abban a pillanatban rájöttem arra hogy ők mindig is szerettek.Csak néha az agyukra mentem és nem tudták mit csinálnak.Vajon ők is megbánták? Most már nem tépek szét páránkat,se papucsokat.Normálisan viselkedek, hisz felnőttem.
Remélem tetszett a kis történetem.Én úgy gondolom hogy a kutya olyan mint az ember.Ha bántsák szomorú lesz.A kis blöki nem tudta hogy a gazdája dühős lesz rá mert olyan dolgokat csinál amit nem szabadna.De ő azt hitte hogy attól még ugyan úgy szeretni fogják.Én ezt szavakba nem tudom önteni.Az ember és a kutya között van egy olyasfajta kötelék ami sose szakad el.Nekem is egyszer elveszett a kutyusom.Sokat gondoltam rá, nagyon sokat sírtam és szomorú voltam.De egy nap visszajött azzal a nyakörvvel amit még én vettem neki.Oda mentem hozzá megnyalta a kezemet.Én csak sírtam mert tudtam hogy van egy igaz barátom akire számíthatok.Remélem mások is így gondolják.
_4.jpg&x=334&y=167)
