Csak egy gamer rendezvény

2014. június 26.
42.5111
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
zolika1994 profilja, adatai
zolika1994
Érdekes ennyi idővel visszagondolva az élményeimet megosztani a PlayIT-ről, mivel pontosan 2 hónapja volt, mégis így az izgalmasabb.


Elöljáróban: Vonalakat -kötőjeleket- helyezek el, hogy tagolt legyen az egész. Nem szerettem volna külön-külön feltölteni a ?beszámolót?, egészben, egy helyen is jó lesz ez.

Vajon miért lenne az? Mivel ha valaki közvetlen a rendezvény után leírja, hogy milyen volt, akkor még friss az élmény, meg persze a gamer-weboldalak a hírérték miatt.

Én nem ezt a vonalat követem, hanem, hogy mennyi nyoma marad meg egy ilyen nagy kaliberű rendezvénynek az emberek tudatában, emlékezetében.

Persze őszintén bevallva közre játszott a lustaság, a suli, az állandó készülés és a vizsgaidőszak, még ha csak 1 vizsgám is volt. Mivel ezt már letudtam, nyugodt lélekkel fogok bele egy ilyen hosszabb iromány megírásába. Persze szubjektív kinek mi a hosszú, lesz amekkora lesz...

...ennek ellenére próbálok minden kiemelhetőt megemlíteni.

Tehát nekem a PlayIT-re való készülődés valamikor akkor kezdődhetett, mikor elkezdtem itt makettezni és megkerestem marco-t azzal, hogy szeretné-e ezzel feldobni a standot. Az első perctől kezdve nyitott volt teljesen az ötletre, aminek nagyon örültem, hogy újra kiállíthatom a makettjeimet, mivel az előzőn ('13.12.01) már volt szerencsém ehhez a szervezők által, bár ott kevés sikerrel mondhatni.

Viszont a mostani az minden várakozásomat felülmúlta. Alapból az egészre úgy készültem fel, hogy jó aki arra jár megnézni és ennyi. Valahogy az előzőn picit csalódott voltam, magam sem tudom, hogy miért. Talán akkor nem lettem volna az, ha egész nap ott lettem volna és úgy mutogatom magam, hogy ?Héé, én csináltam ezeket!? De nem tettem, az sem teljesen egészséges, élvezni akartam a show-t.

Hetekkel a mostani show előtt kismilliószor kerestem meg marco-t, hogy számomra minden a lehető legvilágosabb legyen és semmi fennakadás ne legyen. Közeledett a show és én itthon nekiálltam unalmas óráimban, hogy talpakat készítsek, mivel némelyik elég instabil volt és könnyen bajuk lehet, amit el szerettem volna kerülni, mivel a decemberin sérülten jött haza 1-2 makett. Úgy, hogy ott vitrinben voltak kiállítva.

Viszont itt nem volt vitrin, csak 2 asztal a számomra fenntartva, szóval nem enyhén be voltam akármizve, hogy valaki megrongálja, stb. ?még az is az eszembe jutott, hogy valaki a kisebbeket ellopja, szóval egy kicsit rástresszeltem-
Mindent megbeszéltünk marco-val, aki mindig megnyugtatott, hogy minden okés lesz, nem lesz semmi baj. Eljött hát a show napja?

----------------------------------------------------------------------------

...sajnos most nem lehettem a koliban ?pedig milyen egyszerű dolgom lett volna- sajnos a makettekkel együtt reggel utaztam a SYMA-hoz, bátyám kíséretében, amihez reggel 6-kor vagy korábban keltünk fel, de már előző este bekészítettük a ?gondosan elkészített? csomagolású maketteket, hogy az úton se legyen se semmi bajuk. Mikor beértünk a városba láttuk, hogy esett az eső, és meg is jegyeztem, hogy a fanatikusabb fajta biztos jól megázott. Többé kevésbé igaz is volt, de nem eshetett sokáig az eső, bár pont annyira, hogy a párás levegőt megadja a makettjeimnek, amit nem csipáznak.

Odaértünk a SYMA hátsó bejáratához, ott simán beléphettünk, kocsival simán leparkoltunk, de tovább nem tudtunk menni, mivel nem volt karszalag, amivel az épületbe is bemehettünk. Meg kellett várni marco-ékat. Vicces volt, mivel tesóm meg hétvégi suliba igyekezett és majdnem az lett belőle, hogy nem tud majd bejönni nekem segíteni kipakolni, ám ez megoldódott mivel megérkeztek a jegyek és hozzáláttunk a kipakoláshoz. Volt 1 kis gubanc, viszont így a standnál nekem 2 asztal jutott és így szellősebben tudtam a maketteket elrendezni, ami szerintem nagyon is jót tett nekik látvány szempontjából.

Gondosan rögzítettünk minden makettet a talpazatához (plombadróttal, ez volt kéznél mivel apa villanyszerelő) szépen elrendeztem aztán lassan elérkezett a 9 óra, amikor az extra jegyesek bejuthattak. Ekkorra már állt a stand teljes egészében, PC-k, a PS4 emberre készen, indult a Batman és az X360 kioszkok is csak az indításra vártak.

Szépen szállingóztak be az emberek, szerencsére csak egyelőre korlátozottan, mivel extra jegyből néhány 100 darab lehetett forgalomban, de azok nagyon hamar elkeltek, plusz még ott voltak a sajtósok és a cosplayesek is, akik már akkor nézegették a makettjeimet és néhányan érdeklődtek is, kérdezgettek én pedig igyekeztem mindenre minél kulturáltabban válaszolni.

Eddig semmi extra nem történt, aztán eljött a 10:00, a ?rendes nyitás ideje?. Szerencsére nem kellett átélni a tavalyi rohamot, köszönhetően annak, hogy javítottak a beléptetésen. Az előzőn 10:00-kor csak azt láttam, hogy rengeteg ember majdnem egymást fellökve sprintel, épp az 576-hoz ?vagyis ott álltam és ezt láttam-. Most szépen lassan csordogáltak az emberek, majdnem fel sem tűnt, hogy mikor nyitották ki a kapukat. Bár a látogatottság megdőlt tavalyhoz képest, azért nem tűnhetett fel, mivel most 2 csarnokban volt az egész megrendezve, jobban szétszóródott az a sok ember, de így is rengetegen voltak.
Én és a GC team haptákba vágtuk magunkat, felkészülve az emberek fogadására ?én a csodálkozások lesésére és a kérdések megválaszolására-.

Hát mit ne mondjak, ez mindig jó érzéssel tölt el, hogy csodálkoznak olyanon, ami nekem már-már teljes egyszerűségnek látszik (akármelyik egyszerűbb makettre is értem). Annyi makettet megcsináltam már, hogy nekem nem tűnnek olyan ?nagy számnak?, mint aki elsőre látja és azt sem tudja, milyen anyagból van, ami további csodálkozásra ad okot, hogy ?Jééé, nem is gondoltam volna? és stb. mondatok. Annyian megnézték és ez számomra nagyon jó érzés, hogy láthatják a munkásságom.

----------------------------------------------------------------------------

Telt az idő, mondhatni minden ment zökkenőmentesen ?a makettjeimnek nincs semmi bajuk, legfőképp erre értem- megbeszéltem marco-val, hogy magára hagyom a standot és szeretnék körbejárni (itt és nagyon készséges volt, és ügyelve lett rá, hogy a makettjeimet mindig figyeljék), vásárolgatni, miegymás. ?Áh, nemsokára visszajövök.? ~1-2 óra múlva vissza is tértem, picit megkésve, de többé kevésbé bejártam az A és B csarnokot, megnéztem mi merre van, gyűjtögettem, vásárolgattam, viszont kipróbálni nem próbáltam ki semmit, mivel nem akartam azzal is tovább maradni. Visszatérve nyugodtan láttam, hogy nincs baja a makettjeimnek. (Egész nap ezen aggódtam)

Huhh, mi mindent írjak még?

Nos, ahogy ment át a nap délutánba-estébe, egyre többször mentem el rövidebb időkre a standtól, hogy valamit ki is tudjak próbálni, igazából csak a WiiU-t próbáltam ki, PS3, X360 van a közelben, XONE-hoz pedig tavaly volt alkalmam, egy rövid ideig. A PS4 két Playit után is várat magára, valahogy soha nem tudtam kipróbálni, pedig a GC standon is volt egy példány.

Amíg nem a standnál válaszolgattam a kérdésekre, részben bejártam a standokat, néhányat kihagytam, mert vagy sokan voltak, vagy nem vonzott annyira, hogy több időt eltöltsek ott. Ilyen volt a Zombie Run ?utólag videón látva nem maradtam le sok mindenről- az E-sport színpad, a kvíz színpad, a társasjátékos rész és továbbá egy két informatika boltnak a standja -mivel nekem most nem új hardver kellett-.

Ahol kicsivel több időt eltöltöttem, az talán az Óbuda Egyetem Neumann János Informatika karának a standja, akik a teljes-test-scan + 3D nyomtatással (továbbá a teljes testnek a 3D nyomtatása) igyekezték az embereket ottmaradásra kényszeríteni. Személyemben ez sikerült is. Egyrészt én is ezen a karon vagyok hallgató és elbeszélgettem a készítőkkel, hogy nekik ez a diplomamunkájuk, hogy haladnak, hogy indultak, mit használnak és kicsit elment az idő. Plusz volt egy feladványuk, hogy egy 3D nyomtatóval előállított kockának a darabjait kellett összetenni és választhattál egy előre elkészített medál, logó, stb. közül. Én bátyámnak egy WOT-os logót választottam, mert hát neki is vigyek valamit, ha már csak du. tudott jönni, de még reggel segített ugyebár felállítani a maketteket. Érdekesség, hogy ott volt a 3D nyomtató, és ott élőben ment a nyomtatása a daraboknak. (Kaptam 1 tippet, ha szeretnék 3D nyomtatni, akkor keressem fel őket az egyetemen, tiszta jó ilyen bennfentes infókat kapni). Egyik stand se nyűgözött le annyira, mint a NIK-eseké.

----------------------------------------------------------------------------

Továbbra is a B csarnokban battyogva volt ?dinamós autózás?, kártyarészleg, amit nem vettem komolyan szemügyre, pedig nagyon jó lett volna, mivel imádom a TCG-ket, Holdfényes kirakat ?mivel ott úgysem veszek semmit- és még sok egyéb. De ezeket máshol is megtalálhatjátok.
Estefelé, mikor már kevesebben voltak úgy gondoltam, hogy beállok a színpadhoz és készítek képet a nagyszínpad műsorvezetőivel, a GameDayIrodával. Többé kevésbé sikerült is, minimális sorban állás után. 2 szót váltottam Szirmai-val, fénykép aztán adtam át a helyet a többieknek is. Kicsivel később még félve ugyan, de beálltam az est lezárásához tartozó kvízhez, ahol rengeteg cuccot szórtak ki (nem is tudom, hogy éri meg ez egyeseknek, aki tudja, világosítson fel!) Ám nem volt hiába a beállás, megannyi kérdés után sem szólítottak fel, de már majdnem a végén egy Terep2-vel kapcsolatos kérdésre a közönség nagy része köpni-nyelni nem tudott (fiatal korukból kifolyólag szvsz ?mintha én öreg lennék, de mindegy-) (én pedig simán tudtam mivel ezt nyüstöltük unokatesóméknál kisp*cskorunkban). Én pedig már tettem is fel a kezem és Imi a helyes válasz után nyújtotta át a CoD-os Steelbook-ot. Igen, üres volt, de legalább aláírattam, ahogy azt kell és megboldogulva meséltem marco-nak, hogy mit szereztem és milyen kérdés megválaszolásával, mire ő rákontrázott, mert ő a Terep2-t a fejlesztőkkel nyomatta anno. o.O Respekt! :O (Aki nem ismeri, az ismerje meg, mármint a Terep 2-t).

Az rendezvény már kezdett a végére járni, kevés ember, csak a kemény réteg marad nyitástól zárásig, de még mindenhol volt valaki és játszott. Este már mi is kezdtünk el pakolni, mi tesómmal szedtük szét a maketteket, a többiek és már máshol is szedték szét a standot, amikor is szóba jött, hogy esetleg máskor is jó ötlet lenne-e kiállítani, mire marco mondta, hogy ?A következőn is KINN lesznek?. Mondom OK, én nem vitatkozom :) Még segítettünk bepakolni a cuccokat, hogy rendben otthagyhassuk a rendezvényt.

Örömmel, bánattal hagytuk el a helyszínt, kevés új ?kapcsolatot? szereztem, remélem a következőn még több ember felé építhetem a kapcsolataimat, próbálok erre ügyelni majd, amennyire lehet (csak jöjjön össze, hogy újra kiállíthatom a makettjeimet).

A rendezvény PRO-ja:

- Végre a Nintendo is helyet kapott a kiállítók között, amire eddig nem volt példa.

- Az előzőn szidott beléptetés javítása és 2 csarnok használata az emberek eloszlatására.

- Rengeteg begyűjthető gamer tárgy, poszterek, relikviák, stb.

- A hangulat, amit nem lehet átadni, mivel átérezni kell!

- Next-gen konzolok szerepeltetése. Sokunk nem teheti meg, így itt ki tudta próbálni.

A rendezvény KONTRA-ja:

- Semmi megjelenés előtt álló játék szerepeltetése. Tudom nehéz lett volna elintézni, de ha pl. akkor egy Watch Dogs demo-t ki tudnak hozni az nemzetközi szinten is feltüntetni magát a rendezvény.

- Kikerülhetetlen, de a nagy embertömeg és a hozzáállásuk. Szerintem nincs mit ezen fejtegetni, förtelmes némelyik ember.

Biztos van még amit leírhatnék, én ennyire futottam, sok mindent kihagyhattam, de azok annyira nem is lehettek fontosak és/vagy nem emlékszek rájuk.

totya0108

----------------------------------------------------------------------------

u.i. : Nem egy nap alatt írtam, szépen lassan hoztam össze. Nem tudok én ennyit írni egyszerre. :-)

u.i. 2. : Igyekeztem minél több mindent feleleveníteni, nem garantálom, hogy mindent sikerült is, de ez is a lényeg, hogy mennyi marad meg.

u.i. 3. : Ez az iromány szubjektív élményeken alapul, ennek tudatában olvasd!

u.i. 4.: Lehet néhol úgy írok, hogy olyan érti csak aki ott volt, kommentben esetleg adok felvilágosítást. :) Emellett minden kritikát szívesen veszek?

u.i. 5.: Picit szedett-vedett, de hát ez most ilyen lett. Nem vagyok én profi ebben. :)

u.i. 6.: marco testvérei is kint voltak a PlayIT-n és kipróbálták a stand mellett lévő retro-standot, amit én nagy ötletnek tartok, főleg a fénykép miatt :D :


Csak egy gamer rendezvény - 2. kép




Csak egy gamer rendezvény - 1. kép




Csak egy gamer rendezvény - 3. kép




Csak egy gamer rendezvény - 4. kép




Csak egy gamer rendezvény - 5. kép




Csak egy gamer rendezvény - 6. kép




Csak egy gamer rendezvény - 7. kép




Csak egy gamer rendezvény - 8. kép


14 hozzászólás

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 25 napja

Uhhhh de komoly lehetett azért a "másik oldalon" állni...mosolygó smiley

Irigyellek!mosolygó smiley

És nagyon jó írás!

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 7 hónapja és 25 napja

[Tiltott felhasználó!]

12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
M.O.R.P.H. profiljatotyak profiljamarco profiljaManiac profilja