Chris - Szösszenet

Ezúttal nem új résszel jövök, hiszen nincs időm folytatni Chrisem történetét, mivel érettségire készülök. úgy néz ki, előbb vizsgázom pár nappal, mint terveztem, és ez marhára bosszantó...
No, de mindegy is, ez az én egyéni szocproblémám, hogy aki eddig olvasott(nagyon hálás vagyok, hogy ennyien érdeklődtök!), ne legyen csalódott, egy kis szösszenetet megosztanék veletek a harmadik fejezetből. Június huszadika körül érkezik a következő!

"Hatalmas sportcsarnok. Világos színű parketta, rajta különböző színű csíkok és görbék jelzik a különféle pályák határait. A pályát szélességében felezte egy vastagabb fehér vonal. Mindkét részén a pályának fel volt szerelve egy röplabdaháló. A hozzám közelebb esőn alacsonyra volt rakva, míg a túloldalon emberi magasságban volt.

Apám közölte, hogy neki mennie kell, de mire végzek, itt lesz értem. Haha. Ha rajtam múlik, mikor lesz az, akkor kötve hiszem. Szívem szerint már most söpörnék innen jó messze. Egyre jobban taszít a hely. Taszított a társaság. Taszított pálya. Taszítottak a hangok. Minden, ami volt azt az érzést váltja ki belőlem, hogy amilyen gyorsan csak lehet, tűnjek el innen. Senkit nem ismerek, életemben nem röplabdáztam még. És semmi kedvem nem volt a földön csúszva-mászva elkezdeni. Megalázónak éreztem.

A kis hálónál már kész gyülekezet alakult ki. Ők is hülyeségben hittek, mint a templomban lévő gyülekezetek. Csak ők abban, hogy ez a földön való dülöngélés egy labda után sport. Nem az, csak ők? mi ennyire vagyunk képesek.

Az ajtó nyílt. A hangra oda néztem, és egy újabb roki tagot pillantottam meg. Egy hosszú, barna hajú lány kreolos bőrrel s zöld szemekkel. Szemmel láthatólag ő is először van itt, mint én, bár őt biztosan jobban érdekli ez az egész vicc, mint engem. Sportruhába öltözve, összefogott hajjal jött, és egyenesen csatlakozott a kis traccspartihoz.

Azonban a tömegből kivált egy kissé idősebb férfi és felém közeledett. Szusszantam egyet, majd köszönésképp biccentettem egyet neki, ő pedig mosolyogva bólintott válaszul.

- Szervusz, fiam. Röplabdázni jöttél, igaz? ? kérdezte mély, rekedtes hangján, közben mosolya egy pillanatra sem lankadt.
- Fogjuk rá. - válaszoltam. A röplabdázást erős túlzásnak éreztem.
- Fantasztikus, mindig örülünk az új tagoknak! Menj, öltözz át, nem sokra kezdünk. - megpaskolta a vállamat és az öltöző irányába mutatott, hogy ha esetleg még rövidlátó is lennék, akkor is megtaláljam.

A kijárat felé pillantottam, majd ugyan kelletlenül, de az öltöző felé vettem az irányt. Átcseréltem a pólómat, a nadrágommal nem volt kedvem szenvedni. Ki akar negyed órán át tökölni vele? Bár tán jobb lenne, hisz lemaradnék a játék elejéről, és csak nézőnek tartanának meg... Begyűrtem a felsőmet a tornazsákba, majd felnéztem a fogasra. A büdös életen nem fogom elérni. A szemeimet megforgatva vágtam a padra a zsákom, majd elindultam kifelé.
"