Chris - 3. fejezet

2014. július 13.
41.3621
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Bianca Brook profilja, adatai
Bianca Brook
[Sziasztok ismétTudom, majdnem egy jó hónap késéssel hozom az új részt, viszont cserébe valamivel hosszabb az eddigieknél, szégyenlem is magam. A késésre mentségként hoznám fel, hogy az a tömény tanulás, és a gyomorgörcs teljesen leszívta minden kreatív energiámat... Remélem, tetszeni fog, és gy gondoljátok, megérte várni! :) ]




Hatalmas sportcsarnok. Világos színű parketta, rajta különböző színű csíkok és görbék jelzik a különféle pályák határait. A pályát szélességében felezte egy vastagabb fehér vonal. Mindkét részén a pályának fel volt szerelve egy röplabdaháló. A hozzám közelebb esőn alacsonyra volt rakva, míg a túloldalon emberi magasságban volt.

Apám közölte, hogy neki mennie kell, de mire végzek, itt lesz értem. Haha. Ha rajtam múlik, mikor lesz az, amikor én itt végzek, akkor kötve hiszem. Szívem szerint már most söpörnék innen jó messze. Egyre jobban taszít a hely. Taszított a társaság. Taszított pálya. Taszítottak a hangok. Minden, ami volt azt az érzést váltja ki belőlem, hogy amilyen gyorsan csak lehet, tűnjek el innen. Senkit nem ismerek, életemben nem röplabdáztam még. És semmi kedvem nem volt a földön csúszva-mászva elkezdeni. Megalázónak éreztem.

A kis hálónál már kész gyülekezet alakult ki. Tiszta hit gyülekezete. Ők is hülyeségben hittek, mint a templomban lévő gyülekezetek. Csak ők abban, hogy ez a földön való dülöngélés egy labda után sport. Nem az, csak ők? mi ennyire vagyunk képesek.

Az ajtó nyílt. A hangra oda néztem, és egy újabb roki tagot pillantottam meg. Egy hosszú, barna hajú lány kreolos bőrrel s zöld szemekkel. Szemmel láthatólag ő is először van itt, mint én, bár őt biztosan jobban érdekli ez az egész vicc, mint engem. Sportruhába öltözve, összefogott hajjal jött, és egyenesen csatlakozott a kis traccspartihoz.

Azonban a tömegből kivált egy kissé idősebb férfi és felém közeledett. Szusszantam egyet, majd köszönésképp biccentettem egyet neki, ő pedig mosolyogva bólintott válaszul.

- Szervusz, fiam. Röplabdázni jöttél, igaz? - kérdezte mély, rekedtes hangján, közben mosolya egy pillanatra sem lankadt.

- Fogjuk rá. - válaszoltam. A röplabdázást erős túlzásnak éreztem. illetve ha nem muszáj, csak nézném a dolgot? egy ideig.

- Fantasztikus, mindig örülünk az új tagoknak! Menj, öltözz át, nem sokára kezdünk. - megpaskolta a vállamat és az öltöző irányába mutatott, hogy ha esetleg még rövidlátó is lennék, akkor is megtaláljam.

A kijárat felé pillantottam, majd ugyan kelletlenül, de az öltöző felé vettem az irányt. Átcseréltem a pólómat, a nadrágommal nem volt kedvem szenvedni. Ki akar negyed órán át tökölni vele? Begyűrtem a felsőmet a tornazsákba, majd felnéztem a fogasra. A büdös életen nem fogom elérni. A szemeimet megforgatva vágtam a padra a zsákom, majd elindultam kifelé.

Kint, naná, hogy a Csodacsapat edzője várt. Először nem is vettem észre igazán, de amikor megszólított ? természetesen a ?Fiam? szócskával, befékeztem. Hát persze, hisz még a nevem nem is tudja. Látva az arcomat csak elmosolyodott, majd a kezét nyújtotta felém.

- Markus Baker. - sötétebb kék szemével az arcomat figyelte, közben folyamatosan mosolygott. A haja kissé őszült, borostás volt.

- Christopher Grayback. - ráztam kezet vele. Mire a mosolya vigyorrá szélesedett, és biccentett.

- Szólíthatunk Chrisnek? - ?Szólíthatunk?? Ugye nem gondolják, hogy rendszeresen ?járok? majd ide ?röplabdázni?? Nem leszek a csapat része... Egy kripli tákolmány egyetlen ujja sem szeretnék lenni.

- Persze. - vontam meg végül a vállam. Nekem annyira mindegy, hisz ha valamit, hát azt biztosan tudtam, hogy nem leszek itt örökös tag.

Anyám megnyugtatására eljöttem. Otthon közlöm vele, hogy nem igazán tetszett, a sport nem az én asztalom, maradok a festegetésnél és a rajznál. Persze az álláspontomat, miszerint ez távolról sem nevezhető sportnak, inkább nem közlöm vele. A végén még ismét kiakad, és hetekig nem áll velem szóba.

Markus egy kedves mosollyal kért, hogy szólítsam Marknak, majd bemutatta a tagokat. Lisa, Abigail, Trace, Adam, Jared és azt hiszem Shirley? meg még páran. Ahogy mondta a nevüket, sorra mosolyodtak el és biccentettek felém, mintha előre begyakorolták volna. Markus irányítása alatt végül mindenki elfoglalta a helyét. Én hova máshova kerültem volna, ha nem a szerváló helyére? Átismételgettük az ütéseket bemelegítésképp: Kosárérintés, alkarérintés és ütőérintés. Forgattam a kezemben a labdát, miközben terpeszben ültem a fölön a többiekhez hasonlóan.

- Gyerünk, Chris! - mosolygott Markus, én pedig feldobta a labdát és beleütöttem. Egész pontosan bele a hálóba. Markus keze a másik csapat fele lendült, ezzel jelezte, hogy szereztem az ellenségnek egy pontot, majd rám mosolygott. - Legközelebb mérgesebben! ? bólintottam, majd vártam a folytatást.

A nemzetközi helyzet fokozódik, a nyomorékok csúszkálnak a földön és játsszák az agyukat, az egésznek azt a címet adják, hogy ?Tisztelt publikum, mi most röplabdázunk!?. Én pedig részt veszek ebben a nevetséges színjátékban. Focizni nem akarunk esetleg, ha már ennyire menő arcok vagyunk? A kripli-kosarat legalább nem a padlón fetrengve játsszák, és a bizonyíték arra, hogy fizikailag is teljesíteni kell az a játékosok meccs utáni pólója, amiből facsarni lehet az izzadtságot. Én pedig szinte fázom itt? Csak legyen már vége?

A jó ég tudja, mióta tökölődtünk itt, de a sportcsarnok túloldalán már a férfi csapatot a női váltotta fel. Lófarokba kötött hússzú hajak, hosszú, vékony lábak, karcsú derekak. A legtöbben magasak, azonban van egy barna hajú lány, aki majdnem egy fejjel alacsonyabb a többieknél. Mégis talán a legügyesebb. A szerváit nehéz visszaütni, tökéletesen fogadja a labdát, a magas háló előtt nagyot ugorva csapja le a másik oldalra a kemény labdát. Érdekes. No, de a jóból keveset adnak, ahogy a mondás tartja.

- Christopher! - hallottam Markus kiáltását, s mire reagálhattam volna, a labda már pattant is vissza a homlokomról. A legjobb az egészben, hogy át a hálón, így ment tovább a játék?

- Szép volt, haver! - nevetett fel hangosan a mellettem ülő férfi. Talán Bob, vagy valami ilyesmi. Ez halovány mosollyal biccentettem felé.

- Legközelebb figyelj, Chris. - mosolygott rám elnézőn Markus.

Bólintottam egyet, és unott fejjel figyeltem a meccset. Úgy néz ki, hozzám szökőévben egyszer jutna el a labda, ha esetleg úgy döntenék, hogy az ülő röplabdában találom meg a hivatásomat és életcélomat, ami valljuk e, elég valószínűtlen. Úgy gondolom, még mindig jobban élvezem az íróasztal előtt ücsörögve vagy a padlón hasalva történő rajzolást, festést, vagy bármi hasonlót annak ellenére is, hogy a homlokom rendkívüli labdaérzékkel bír.

A csapatunk pontot szerzett, így forogtunk, és nálunk volt a szerva. Egész pontosan nálam. Az alsó szerva ki van csukva, mivel maximum a padlóba vágnám be a kezem, a felső pedig sosem ment. Körbenéztem, és mindenki engem bámult. Elhúztam a szám, majd feldobtam a labdát, ami nem, hogy át sem ment a hálón, bele sem ütöttem. Már kezdtem örülni, amikor a másik csapat mozgolódott, és kérték a labdát, de Markus közbeszólt. A francba? A mellettem ülő nő szépen elmagyarázta, hogyan is nyissak felülről. Minimum hatszor elmondta, hogy ?Mérgesen üss bele! Ha kell, képzelj oda egy arcot, vagy hergeld fel magad valamivel!? Nos, a hergeléssel nem volt gond, pont elég volt az, hogy itt kell ülnöm és csúszkálnom a földön, mint valami gilisztának a betonon, arcot pedig? Inkább nem képzeltem oda senkit, hisz van, hogy a saját gondolataim miatt van bűntudatom, ami néha aggaszt is?

Ismét feldobtam a labdát, és izomból beleütöttem. Úgy látszik, a technikát jól elkaptam, hisz a hálón átment, egyenesen a sportcsarnok másik felébe, ahol gyönyörűen az egyik lány arcába csapódott a labda? Azt hiszem, enyhén erősre sikeredett. Kicsit lesápadtam, ahogy a lány leguggolt az egyik szemére szorítva a tenyerét, és két társa a kispadra kísérte? Halkan káromkodtam egyet, majd körbenéztem, hol is hagytam a kerekes székem. Naná, hogy a pálya másik végében. Elfintorodtam egy pillanatra, és kommandós kúszásban indultam el felé. Markus nem játszott, így ő a székében volt. Az enyémet odagurította nekem, segített beleülni, majd beállt helyettem játszani egy szó nélkül. Gondolom megértette, hogy inkább odamegyek a lányhoz bocsánatot kérni, és megnézni, jól van-e, minthogy vidáman ütögessem tovább a labdát.

Siettem a kispad felé, ahol a szőke hajú lány ült. A tenyere még mindig a bel szemén, s halkan könnyezett. Beharaptam az alsó ajkam, ahogy megláttam, hogy sír.

- Ne haragudj?! - szólaltam meg hirtelen, ő pedig könnyes szemeivel morcosan nézett fel rám, majd szusszant egyet.

- Nem gáz? pár nap és elmúlik. - vonta meg a vállát, majd szőke copfját kibontotta, és az ujjaival úgy fésülgette a haját, hogy az takarja a szemét. Majd rám nézett. - Nagyon ciki?

- Nos? - nem akartam bántóan fogalmazni, így inkább többszöri megfontolás után szólaltam csak meg. ? Nem ismerlek, de? nem hinném, hogy a te stílusod lenne? - mutattam felé egy bocsánatkérő mosolyt.

- Ez esetben kérnék a másik szememre is, és leszek panda. - ezen halkan elnevettem magam, majd felszisszentem, ahogy hátradobta a haját, és megláttam a vörös foltot égszínkék szeme körül.

- Szerzek rá jeget, jó? - a kerekeimre tettem a kezem, hogy indulnék, de legyintett egyet.

- Hagyd csak. Majd elmúlik. - mosolygott rám, én pedig összeszűkült szemekkel néztem rá.

- Van köze? ehhez? - mutattam a székre. Ő pedig végignézett rajtam, majd megvonta a vállát. Nem nézett a szemeimbe. Más esetben, mással talán már ordítottam volna, vagy szimplán ott hagytam volna. De ahogy a lány ismét rám emelte a tekintetét, belevesztem a tekintetébe.

- Jó, talán mégis jól jönne az a jég. - adta be a derekát egy halovány fél mosollyal.

- Egy perc és jövök. - bólintottam egy nagyot, majd el is indultam.

Ahogy kiértem a sportcsarnok folyosójára, hirtelen kérdések ezrei merültek fel az agyamban. Mi a fene volt ez az előbb? Miért nem kérdeztem meg a nevét? Lehet, hogy hálás leszek még apámnak? És egyáltalán honnan a fenéből szerzek én jeget??
1 hozzászólás

marco

5 éve, 9 hónapja és 19 napja

Azta ez de durva! Nem gondoltam volna a kétharmadáig, hogy miről van szó, miért csúszik-mászik! Jóféle írás!

Ami a szövegbevitelt illeti: A word nem alkalmas szövegszerkesztésre, bármennyire is akarja elhitetni a Microsoft veletek.

Amikor copypasteeltek egy szöveget (ide vagy bárhova) mindig ki kell javítani a Word által vétett hibákat és akkor nem lesznek kérdőjelek a szövegben.

Példa: sok helyen látom, hogy ... (három pont) lenne, de csak egy kérdőjel van. Ennek oka a Word nem szabványos karakterkódolásából adódik.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljaImperator profiljarDAVE profiljaRyutheStaR profiljagery1113 profiljaMonyo profiljaRobi022 profilja