Chris - 2. fejezet

2014. május 16.
40.9821
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Bianca Brook profilja, adatai
Bianca Brook
- Anya, sajnálom! ? kértem bocsánatod ezredszer is tőle, de ismét hátat fordított nekem, és ott hagyott.

- Majd megbékél, Chris? - tette a vállamra a kezemet apám. ? Beszéljek vele?
- Megtennéd? ? néztem rá hatalmas szemekkel. Elmosolyodva bólintott, majd megfogta a kerekesszék fogantyúját és elindult velem. ? Hova megyünk? ? érdeklődtem.
- Csak ide a kertbe. ? megállt a kőből készült pad mellett és leült rá. ? Tudod? szerintem igaza van. ? nézett mélyen a szemeimbe.
- Mivel kapcsolatban? ? szusszantam egyet megadóan. Apával valamivel jobb a helyzet, a beszélgetni akar velem ezzel kapcsolatban. Sokkal nyugodtabb, mint anya, és hagyja, hogy én is elmondjam a véleményem. Valamint nem sértődik be évtizedekre.
- Nem csinálhatod ezt örökké. Mindenkit ellöksz magadtól, és ez így nem mehet tovább, tudod? ? felemeltem a kezemet tiltakozóan, ő pedig felvonta a szemöldökét.
- A-a, én nem lökök el senkit. Megy mindenki magától. ? közöltem nemes egyszerűséggel, apám pedig megrázta a fejét.
- Anyád is? ? figyelte az arcom, talán válaszra várt. De én csak sóhajtottam. Igaza volt. ? Próbál mindent megtenni, hogy neked könnyebb legyen, te pedig letorkolod.
- Tudom? de hányszor kérjek még bocsánatot? Mit csináljak? ? néztem rá tanácstalanul. Ő pedig elmosolyodott, amiből láttam, hogy van egy tippje.
- Mondjuk, szedd össze magad. ? közölte egyszerűen, majd felemelte a mutatóujját jelezve, hogy várjak.

Felkelt és a házunk előtt lévő zöldes színű autónkhoz sétált, amelyet színe miatt ?békának? is szoktunk hívni. Kinyitotta a hátsó ajtót, majd egy papírzacskóval tért vissza, melyen ott visított a ?HERVIS? felirat. Sportbolt. Összevontam a szemöldökömet, fogalmam nem volt, mit akar tőlem meg a sportboltban vásárolt dologgal. Leült ismét velem szemben, majd előhúzott belőle egy labdát. Világoskék, világoszöld és fehér csíkos röplabda. Felvont szemöldökkel néztem hol a labdára, hol apámra.

- Na, mit szólsz? ? kérdezte mosolyogva és a kezembe nyomta. Az anyaga kellemes, puha volt, bár jó keményre fel volt fújva.
- Egy? röplabda? ? kérdeztem, és hunyorogva meredtem rá. Nem igazán tudom, hogy nem akartam érteni, vagy tényleg nem értettem mit akar.
- Arra gondoltam, sportolhatnál. ? ez a kijelentés vigyort csalt az arcomra, majd szimplán elnevettem magam. Én sportolni? ? Nem viccelek, Christopher. Utánanéztem pár dolognak. Az ülő röplabda izgalmasnak tűnik.
- Ülő röplabda? - ismételtem utána és felvont szemöldökkel néztem apámra. Nagyon elszántnak tűnik.
- Tulajdonképpen annyi a különbség, hogy a földön ülve játsszák és kisebb a pálya. ? lassan bólintottam egyet. ? A foci ugye már nem lehet, kosarazni sosem szerettél. Talán a röplabda tetszeni fog. ? mosolygott rám, én pedig csak húztam a szám.
- És ha azt mondom, nem? ? Annyira már ismertem, hogy erre az esetre is kieszelt valamit.
- Nincs olyan opció, Fiam. ? közölte nemes egyszerűséggel. ? Ma délután lesz egy edzés. Indul kezdő csoport is, szépen elmegyünk, és te beállsz játszani. Hatkor indulunk. ? mosolyogva megütögette a vállamat, majd felkelt és ott hagyott.

Néztem egy darabig az ölemben pihenő labdát. Komolyan ezt kell nekem majd ütögetnem? A padlón ülve, hogy még inkább nyomoréknak érezzem magam, igazán zseniális ötlet. Ki tudja, talán nem is lesz olyan rossz.
Elindultam a szobám fele, hisz ott mégis csak kellemesebb, mint kint a hűvösben. Út közben láttam, ahogy apám beszél anyuval a konyhában. Őszintén reméltem, hogy sikerül megbékítenie, vagy minimum elindítania az úton, hogy egyáltalán szóba álljon velem. Továbbra sem vagyok hajlandó a brosúrákban felsorolt intézményekre gondolni sem, de elismerem, bevallom, hogy goromba voltam vele.

A szobámba érve a labdát az ágyamra tettem, és a szekrényem felé vettem az irányt. A mélyéről előkutattam a lassan két éve nem használt tornazsákomat, beleraktam egy trikót és egy hosszú nadrágot. Illetve a biztonság kedvéért egy cipőt, hátha kell. Bár ücsörgéshez minek kéne külön sportcipő? Az ágyamra hajítottam a labda mellé, majd a telefonommal kezdtem szórakozni.

Kopogást hallottam az ajtómon, s mire válaszolhattam, az már kinyílt. Anyámat láttam meg, így az ágyra dobtam a telefonomat és felé fordultam. Egy szelíd mosollyal lépett be és csukta be maga után az ajtót, aztán az ágyamhoz sétált és leült rá. Ilyen jól sikerült volna a beszélgetés apával?

Kinyújtotta felém a kezét, én pedig közelebb gurultam hozzá és megfogtam azt. Az ő meleg, barna szemeivel az én smaragdzöld szemeimbe nézett és az arcomra simított. Egyre furcsábbnak hatott a viselkedése az elmúlt heti ridegség után.

- Apád mondta, hogy beleegyeztél a röplabdába. ? szólalt meg végül halkan. Igazából nem volt más választásom, de inkább csak bólintottam egyet. Végre hajlandó nyitni felém, nem szabad elrontanom. ? Tudod, talán túlzás volt hetekig nem szólni hozzád. De nagyon zavart, hogy ennyire? negatívan állsz hozzá a dolgokhoz?
- Tudom? az én hibám, nem kellett volna olyan undoknak lennem? - lesütöttem a szemeimet. Örültem, hogy végre úgy mondhatom ezt el neki, hogy meg is hallja azt.
- Az tényleg nem volt szép. De megértem. Ahogy azt is, hogy nem akarsz speciális iskolába járni. Csak gondoltam ott jobban védve vagy. ? fürkészte az arcomat kíváncsian, vajon mit reagálok.
- Nem szeretnék olyan helyre járni? - motyogtam halkan. ? Olyan helyre akarok menni ahova? mindenki más aki nem? - megráztam a fejem, a mondatot nem folytattam inkább.
- Akkor rendes gimnáziumba mész. Csak tudod, ezt lehetett volna kedvesebben is közölni. ? mosolygott rám.
- Tudom? és sajnálom. ? néztem fel a szemeibe. ? ugye már nem haragszol?
- Nem haragszom. Örülök, hogy végre kezdesz magaddal valamit és nem csak kuksolsz a szobádban. ? rám kacsintott, majd felkelt. ? Apád azt mondta, egy órán belül indultok.
- Rendben. ? bólintottam egyet, majd figyeltem, ahogy kimegy.

Őszintén örültem, hogy végre szent a béke. Borzalmas volt hetekig ebben a fagyott légkörben, ami napokig is borzalmas, ilyen hosszú ideig egyenesen fullasztó, amikor késsel lehet vágni a feszültséget. Apa valamihez nagyon ért, ha ezt ilyen szuperül képes volt megoldani. Hálás vagyok neki.

Ismét a kezembe véve a mobilomat utánanéztem ennek a sportnak ? ha ezt annak lehet nevezni. A leírás alapján nagyjából felkeltette az érdeklődésemet, de egészen biztos voltam abban, hogy itthon nem fogok róla csillogó szemekkel, lelkesen mesélni, mint annak idején, még két éve egy-egy délutáni játék után?
1 hozzászólás

Vendég

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

A sok kérdőjel miatt nehéz volt értelmezni néhol de nagyon jó a sztori!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljagery1113 profilja