Call of Duty: World at War-szerintem

2008. december 28.
43.1441
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Rambo profilja, adatai
Rambo
Karácsonyra megkaptam a Call of Duty: World at War című játékot. Call of Duty-val már elég régóta nem játszottam, mivel a 4-es rész nem jött be nekem, a 3-as részről sok rosszat hallottam. A 2-es rész sem jött be valamiért, így az egyetlen CoD rész az 1-es volt, amit végigjátszottam (de azt baromi sokszor).


Na most, gondoltam karácsonyra az új CoD részt fogom kérni, úgyis sok jót hallottam róla és én még mindig nem untam meg a 2. világháborús játékokat. Szóval karácsonykor megkaptam a játékot.

Kezemben volt a játék doboza, a lemez csak arra várt, hogy berakjam a Ps3-ba. Indítás után a gép semmit sem installált, ennek ellenére nem éreztem a játék alatt egyszer sem, hogy sok ideig töltene. A főmenüben lépkedtem. Rögtön rámentem a "Solo" menüpontra. Elkezdődött a játék. Egy japán katonával nézek farkasszemet. Odamegy a társamhoz, akinek vörös a vértől az arca jelentős része. Kérdez tőle valamit. A társunk leköpi. Az őr belenyomja a cigarettáját és szól a másik őrnek, hogy ölje meg. Odamegy, elvágja a torkát. Úgy látszik, hogy mi leszünk a következő áldozata. Elkedzünk hátrálni. Megfog minket és belénk akarja vágni a kést, de hirtelen valaki ledöfi hátulról. Megmenekültünk. A megmentőnk egy Roeback nevezetű őrmester. Felsegít minket, kapunk sisakot és puskát. Mostantól miénk az irányítás. L1-el célzunk, R1-el lövünk, O-el guggolunk, háromszöggel változtatjuk a fegyverünket (egyszerre kettő lehet nálunk), négyzettel újratöltünk, X-el ugrunk. R2-vel gránátot dobunk, L2-vel a másodlagos gránátot dobjuk el.

A játék nagyon szépnek tűnik elsőre, szerencsére a későbbiekben sem fogjuk máshogy érezni ezt. Hihetetlen, amikor a Reichstag-ot ostromozzuk, vagy amikor Okinawa-ban a kastélyt akarjuk elfoglalni. A hangok, zenék is rendben vannak, nagyon jól szólnak.

A játék single player része nem valami hosszú, én regular-on kezdtem el és olyan 6 óra alatt simán megvolt (természetesen minél nehezebb szinten kezdjük el, annál hosszabb lesz), de a multiplayer természetesen erősen kitolja a játék szavatosságát.

Apropó, multiplayer, a játék legerősebb pontja. Hihetetlen, mennyi játékmód van és mennyire jól fut (szinte sosem dob ki és nem is laggol a szerver egyszersem). A játékmódok közül mindenki megtalálja a maga kedvencét: van itt Team deathmatch, mindenki-mindenki ellen, szerezd meg a zászlót, stb, stb. A grafika és a mozgásanimáció egy kicsit lebutul multi közben, de ez szerintem simán elnézhető. Viszont ami nagyon-nagyon nem jött be a multiban, azok a tankok. Értelmetlenül vannak benne, az irányításuk is borzalmas, szóval ezt elszúrták. Szerencsére nincs sok pálya, ahol tankokat lehetne használni és a single player-ben is csak egy küldetés van (ráadásul az nagyon könnyű).

Összességében nagyon eltalálták ezt a CoD részt a fejlesztők. Habár az eredeti fejlesztőcsapat jobb CoD részeket csinált, mint a Treyarch, de a 3-as rész után ez nagyon nagy előrelépés. Mindenkinek ajánlom, aki egy kis második világháborús csatára vágyik, nem fog csalódni.
Külön megemlítendő, hogy ez a CoD rész különösen brutális lett, akik szeretik ezt, azoknak ez plusz pont. Én annyira nem rajongok ezért, szóval annyira nem érdekel.

Én egy erős 9-est adnék a World at War-nak. :)

Képek:

Call of Duty: World at War-szerintem - 1. kép



Call of Duty: World at War-szerintem - 2. kép



Call of Duty: World at War-szerintem - 3. kép



Call of Duty: World at War-szerintem - 4. kép



Call of Duty: World at War-szerintem - 5. kép



7 hozzászólás

Vendég

9 éve, 9 hónapja és 11 napja

Valaki tudja hogy mit kell csinálni az első képnek a pájáján??? mert megakadtam

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 10 napja

én szeretem a háborús játékokat legfőképpen a call of duty-t

válasz erre

baba136

12 éve, 1 hónapja és 6 napja

király játékok én az akciot imádom nemrég vetem egy ps2 konzolt játékokat keresek pcjátékjaim vanak nagyon jok ps2 játékokra cserélné van egy zsir uj fémdobozos franciábol kaptam csak gyenge hozá a gépem azt is elcserélnem hasonlo játékra csak akcio érdekel és csak eredeti játék én ha tehetem álandoan jtácom .

válasz erre

Raiden

12 éve, 1 hónapja és 8 napja

A CoD2 sem rossz,én mondjuk egy kicsit elfogult vagyok..

válasz erre

Rambo

12 éve, 1 hónapja és 9 napja

Köszi.
Igen, nagyon bejött a játék, főleg az utolsó pálya, azt nagyon eltalálták. És úgy látszik, hogy ezzel még sokáig el leszek, multiban még csak 20-as szintű vagyok (65 azt hiszem a max.).

válasz erre

marco

12 éve, 1 hónapja és 9 napja

Konzolon nincs max graf, minden maximumon pörög a hardver lehetőségeihez képest. Bár van, amin ki be tudsz kapcsolni bizonyos dolgokat, de ezek csak ízlésvilág miatt vannak így. Természetesen mindez csak akkor igaz, ha a fejlesztők is úgy akarják!

A leírás tetszik, látszik, hogy bejön a játék!

válasz erre

Tibit

12 éve, 1 hónapja és 10 napja

nálam a cod játékok a favoritok, sztem jól döntöttél, a beszámoló is az elégedettséged hangsúlyozza!
Az ilyen játékkonzoloknál ha beraksz egy gémet, azt simán elviszi max grafon?

válasz erre
Call of Duty: World at War
10.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profilja