Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben...

2014. május 20.
46.6231
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
rDAVE profilja, adatai
rDAVE
Az SCS Software nem kerít nagy felhajtást az új játékainak, igaz eleve nem egy nagy cseh cégről van szó, csupán pár fős, viszont amikor eszembe jut, akkor megnézem mit csinálnak éppen. Ezt tettem ma is és így jöttem rá, hogy egy nagyobb játék készül náluk éppen, vagyis az American Truck Simulator.


A SCS Software 1997 óta foglalkozik kamionos játékokkal és bizonyára többen is találkozhattatok már a 18 Wheels of Steel vagy a Euro Truck Simulator sorozataikkal. Utóbbi csak Amerikával foglalkozott, ami valószínűleg az akkori Amerikai kiadó miatt alakult így, viszont Európa után most ismét visszatérnek a csőrös kamionok Mekkájába, viszont sokkal szebb, jobb és élvezetesebb lehet, mint eddig bármikor.
A csapat a korábbi játékáról, a 2012-es Euro Truck Simulator 2-ről sem felejtkezett meg, hiszen fizetős és ingyenes DLC-k mellett több patch látott napvilágot. A javítások nem csak bugokra terjednek ki, hanem új tartalmakat adott a játékhoz, de említhetném még a legutóbbi javításban érkezett teljesen új AI-t is, amit bizonyára az új játékuk is meg fog kapni.

Az American Truck Simulator-ról egyelőre nem sok információ van. Megjelenésre leghamarabb 2014 végén számíthatunk, de végül lehet 2015-re csúszik. Mint korábban említettem kis csapatról van szó és az előző játékaikkal ellentétben az újabbak már valódi márkákat vonultatnak fel, így már engedélyekre is szükségük van a gyártóktól, ami időbe telhet. A játékaik grafikailag sosem remekeltek, de különösebb gond sem volt velük, mindig is vállalhatók voltak. Ez igaz American Truck Simulatorra is, ami az eddigi legszebb játékuknak ígérkezik, de ami még jobb, hogy a tájak is változatosabbak tűnnek a korai képek alapján, mint az európai szimulátoraik.

Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben... - 1. kép



Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben... - 2. kép



Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben... - 3. kép



Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben... - 4. kép



Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben... - 5. kép



Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben... - 6. kép



Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben... - 7. kép



Bejelentve az American Truck Simulator, de már régebben... - 8. kép

8 hozzászólás

rDAVE

9 éve, 9 hónapja és 16 napja

xpforever írta:
Euro Truck Simualtor 2 örök kedvenc, mindig valami hosszú fuvar+Country zene vagy Antenne Niedersachsen röhögő smiley A legnagyobb bajom az ets2-vel, hogy unalmas a táj, szó szerint mindig ugyanazt látod. Ezen hivatott segíteni az autórádió, ami elég hatákony, mind a valóságban, mind a játékban. Kíváncsi vagyok erre a játékukra is, ha tényleg jó lesz, a végén még beszerzem.
Ha már felelevenítetted... Tessék, egy korai gameplay. mosolygó smiley
https://www.youtube.com/watch?v=qSUKlmqBJYQ

válasz erre

xpforever

9 éve, 9 hónapja és 16 napja

Euro Truck Simualtor 2 örök kedvenc, mindig valami hosszú fuvar+Country zene vagy Antenne Niedersachsen röhögő smiley A legnagyobb bajom az ets2-vel, hogy unalmas a táj, szó szerint mindig ugyanazt látod. Ezen hivatott segíteni az autórádió, ami elég hatákony, mind a valóságban, mind a játékban. Kíváncsi vagyok erre a játékukra is, ha tényleg jó lesz, a végén még beszerzem.

válasz erre

petike737

10 éve, 8 hónapja és 11 napja

Ezekkel még én is elszórakozom. Egyébként én úgy tudom, hogy 7.27-én érkezik a játék, ami nincs is messze.

válasz erre

Vendég

10 éve, 8 hónapja és 12 napja

Az évek folyamán rendesen megszépült ez a játék, azta!meglepett smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 8 hónapja és 15 napja

szuper ebbe is beletolok rengeteg kilómétert mint az Eu-ba , váróm az Eu újabb részét is. mosolygó smiley

válasz erre

marco

10 éve, 8 hónapja és 15 napja

Régen de imádtam...mosolygó smiley Órákig mászkáltam a 66-oson.röhögő smiley

Bejegyzés nagyon jó lett!

válasz erre

amonrazoli

10 éve, 8 hónapja és 16 napja

Demo verzióból találkoztam az említett részekkel.Kellemes volt.Erre az újra vevő lennék.Tetszett nagyon mosolygó smileyTolatás volt a Best off röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 8 hónapja és 16 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profiljaDav2377 profilja