Az OTG megoldások előnyei és felhasználási módjai

2014. június 29.
42.0931
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Kingston_Blogger profilja, adatai
Kingston_Blogger
Sokan elsőre furcsállhatjátok a legfrissebb hivatalos blogunk címét, ám érdekes témák után kutatva rádöbbentünk, hogy hiába írtunk már nektek az USB-kulcsok jó pár felhasználási módjáról, van egy témakör amit még nem említettünk, sokatok számára azonban hasznos lehet.


Korábban ugye írtunk nektek arról, hogy miért is jobb az USB 3.0 technológia, illetve bemutattunk néhány USB 3.0 technológiával felszerelt terméket is, de volt már szó az eszközök adatbiztonságáról és a munkaállomásként való használatukról is. A mostani témakörünk közvetve egyik korábbi körüljárásunkhoz sem kapcsolódik, ráadásul mi talán ezt érezzük az egyik leghasznosabb fejlesztésnek azok közül, amelyek az utóbbi években a pendrive-ok piacán történtek.

Mai témánkat tehát nem más termékek szolgáltatják, mint az úgynevezett OTG (On-The-Go eszközök, melyek főként arra hivatottak, hogy a fogadásukra alkalmas okostelefonokon és táblagépeken további tartalmakat érhessünk el. Persze sokan mondhatjátok, hogy manapság igencsak nagy tárhellyel érkeznek meg az említett készülékek, valamint legtöbbet memóriakártyák segítségével bővítik az elérhető tárhelyet.

Az úgynevezett OTG (On-The-Go megoldásoknak azonban van egy nagyon nagy előnye a memóriakártyákhoz viszonyítva, ez pedig nem lenne más, mint a normál pendrive-ként való funkcionálás. Abban azért megegyezhetünk, hogy egy pendrive alapfelszereltségnek számít egy számítógéppel rendelkező felhasználónak, míg a memóriakártyákat az említett hordozható okoseszközök és a fényképezőgépek kapcsán használjuk a legtöbbször.

Az OTG megoldások előnyei és felhasználási módjai - 2. kép

Ez az előny az OTG eszközök felépítéséből fakad, hiszen egyik oldalon szokványos USB 2.0, vagy 3.0 áll a rendelkezésünkre, míg a pendrive másik oldalán egy micro-USB csatlakozást találunk. Azt nem nehéz kitalálni, hogy melyik csatlakozás melyik eszközhöz való, ráadásul a megoldás hasznossága is egyértelműen megmutatkozik. További előnykét említhetjük meg, hogy a memóriakártyákat sokszor az eszközölök hátlapja alá kell elhelyezni, így kissé macerás a cseréjük, illetve ha számítógépen szeretnénk megtekinteni a memóriakártyák tartalmát, akkor vagy a hordozható gépekbe beépített kártyaolvasókkal kell bajlódnunk, vagy pedig külön olvasót kell hozzájuk vásárolnunk.

A médialejátszókhoz és televíziókhoz való csatlakoztatás is sokkal könnyebb egy pendrive esetében, de szerintünk az OTG megoldások legnagyobb előnye maga a pendrive-ként való funkcionálás, melyhez csak extraként társul a hordozható okoseszközök támogatása. Mielőtt azt gondolnátok, hogy ez a kis extra biztosan nagyon megdobja a termékek árát, ajánlanánk nektek egy Kingston terméket.

A Kingston DataTraveler microDuo ugyanis egy igen olcsó és praktikus OTG megoldás, hiszen a 8GB-os modell már 2200Ft környékén beszerezhető, míg a 16GB-os modell 3500Ft körül van. Kapható 32GB-os modell is, mely nagyjából 6500Ft-ba kerül.

Az OTG megoldások előnyei és felhasználási módjai - 3. kép

Igaz, hogy ez a modell csak USB 2.0-val rendelkezik, ám a mindennapok során még jó pár évig tökéletesen ki tudja szolgálni az átlagos igényeket. A támogatott eszközökre is érdemes kitérni, hiszen hivatalosan az Android 4.0 fölötti megoldásokkal kompatibilis az eszköz, azonban például az OTG támogatással bíró BlackBerry Z30 is teljes mértékben jól használható a DataTraveler microDuo-val valószínűleg a jövőben érkező hasonló készülékek is gond nélkül ismerik majd fel az eszközt.

Reméljük sikerült ismét egy érdekes témával szolgálnunk, ezzel kapcsolatban pedig kérjük írjátok le, hogy mit gondoltok.
4 hozzászólás

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 24 napja

Ez egy olyan dolog amiről még sosem hallottam!meglepett smiley Nagyon király cucc!!!

válasz erre

csirkee

10 éve, 7 hónapja és 25 napja

Én erről még nem hallottam de nagyon komoly! meglepett smiley tök hasznos tud lenni egy ilyen ha van a háznál.

válasz erre

kpal

10 éve, 7 hónapja és 25 napja

Okos ketyere és olcsó is mosolygó smiley


( Nekem Nokia N8 van és az OTG nálam azt jelenti, hogy akár Pc egér vagy bill ,vagy mindkettő használata egyszerre , így a telefon mint egy mini pc úgy müködik hozzá se kell érni a kijelzőhöz )

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 7 hónapja és 26 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja