-Asgathor papja volt. Az első pap a hódítók ege alatt. -Mondta Yrien. Göndör hajának fürtjei vállát nyaldosták, miközben akaratlanul ingatta fejét jobbra, balra, újra jobbra, s megint balra.
-A nagybátyád volt, fiú? -Kérdezte lassan, kimért szavakkal a fehér palástot és sodronyból szőtt inget viselő férfi.
-Igen... A mai napig oly tisztán emlékszem búcsúnkra, mint amilyen tiszta az ég vihar után. Szemében láttam céljának komolyságát. Hajója kifutásának napján szorított magához utoljára, bíztatván arra, hogy a nyár végére visszatér.
-De sosem lépte át újra Asgathor kapuit, osztozott a főváros pusztulásán mikor a Viharurak fellázadtak, illetve visszatértek... Vagy bármi is volt az. Holott egy szörnyre ment vadászni, ha jól emlékezem egy Vínói Draegosz miatt hagyta el a templomot.
-Bosszút esküdtem Ghad mester, most pedig erőmben áll beteljesíteni azt.
-Tanonc voltál még, mikor nagybátyád, Fényítélő Bartek átkelt a tengeren. Hány évedbe is telt mire papja lettél Asgathornak?
-Hat... Hat röpke év nem nagy ár. Yrien arcára keserű mosoly ült ki. -Nem fogok meghalni, ítéletet hozok felettük, szolgálni fogják tervemet... - Gondolatait Ghad mester egyre erőteljesebb hangja szakította meg, Yrien most döbbent csak rá, hogy az öreg mester percek óta beszél hozzá.
-... Ne dobd el azzal hogy belefolysz a keletiek játszmáiba. Nem lelsz ott bosszút, sem békét, csak halált. Remélem megérted, nem bosszúd ösvényét kívánom gyommal tarkítani, csak az életedért aggódom.
-Nincs szükség az aggodalmaidra, bár hálás vagyok értük. A Viharurak nem olyan komoly ellenfelek, csak trükkjeik vannak, rendesen még vívni sem tudnak, és amúgy sem nagy a létszámuk. -Ghad mester arca elszürkült akár a szikla, hangja oly mély lett hogy egyetlen szava bejárta a kiscsarnokot, visszhangja Yrienre súlyosabban hatott mint egy pallos csapása.
-Ezek a Keletiek akiket te annyira alábecsülsz, trükkjeikkel elhitették hogy gyengék, sebezhetők és hogy mágiájuk szemfényvesztés csupán. Elpusztították a fővárost, feltámasztották a népüket, mi meg végig azt hittük rég kihaltak.
-A népüket? Visszahozták, az igaz, de a három birodalom addig ostromolta a főváros maradványait, amég szép lassan fel nem őrölte a Viharurakat. Amennyire tudni lehet itt nyugaton, két Viharúr volt, aki bement, és mindösszesen egy jött ki, rajtuk kívül már csak néhány maradhatott a világon. Mellesleg egy pap elpusztíthat bárkit, akire a kereszt ráragyog. Trükk, pénz, hatalom, nem számítanak az Öt Istennel szemben.
-Ne légy olyan biztos benne hogy téged fogadnak kegyükbe, ha eljön a bosszúd órája, Yrien. Mikor fut ki a hajód?
-Mához két hétre, Ghad mester.
-Végig folysz az Ágon, le egészen a Magányos hullámokig, onnan keletre az Ősök tengerén át Arai kontinensére?
-Nem, nem az Ágon megyek, túl hosszú és felesleges út lenne, Ellovagolok Asgathorból, Ereinbe, és ott kelek át az Ősök Tengerén. Lecsoroghatnék Királyvégig, onnan csak pár mérföld Hamard várának romja. Bölcsebbnek tartom ha megállok Sellőszéknél és észak felől közelítem meg a fővárost.
-Hamardot már elkezdték újjáépíteni, de a béke törékeny a három birodalom között, vigyázz kivel beszélsz, minden birodalom katonáktól és kémektől hemzseg. Mit szólnál, ha veled tartanék Ereinig fiú? Javarészt csak kiszáradt, kopár alföld, se folyó, se falu vagy város, az út veszélytelen, még egy olyan öregember is kibírná lóháton, mint amilyen én vagyok.
-Megtiszteltetés lenne számomra az oldalamon tudni rendem egyik legmagasabb rangú főpapját, mester. Kései az óra, jobb ha mind nyugovóra térünk, reggel várlak a keleti kapunál, lóra ne legyen gondod. Társaságom élelme több, mint elég lesz erre a rövid útra még egy főnek. -Yrien mosollyal arcán állt fel az asztaltól és hagyta el a csarnokot. Ghad mester még percekig ült ott egyedül, mélyen gondolataiba merülve, mielőtt saját lakrészére indult volna.
...
A virradó reggel első napsugarai utat találtak hegyen, völgyön keresztül, öreg, félig elkorhadt tölgyfadeszkák résein és az általuk tartott vörös agyagcserepek között, egyenesen a templom szállásrészlegére, Yrien szemébe, ahol ő éppen kipihente az előző éjszaka fáradalmait, és a Ghad mesterrel való beszélgetésben elköltött energiát. Egy közeli kakas átszökött a melléképület alacsony kerítésén, ahol az állatokat tartják és hangosan kukorékolva jelezte hogy előbújt a nap.
Yrien kimászott az ágy lusta csapdájának karmai közül, éjjeli szekrényén egy kupa bor, egy kancsó víz -melyet a szállásmester készített oda- és a tegnapi ruházata - legalább olyannyira összegyűrve, ahogy levetette- várták. A kancsó alatti tálba vizet öntött, majd megmosta arcát és testét, kortyolt egyet a borból, íze enyhén savanykás -gondolta - érlelhették volna még pár évig. Felöltötte összegyűrt rongyait, a sodronyból szőtt ingjét szinte teljesen elfedte a szövetruházat, melyet rávett, és bőrnadrágjának együttese. Felakasztotta vállára fehér palástját és ráfektette csuklyáját. Nyakába akasztotta apró, de furcsán nehéz aranyszínű onyxnyakláncát, amely hurokban végződő duplakeresztet formált. Az Öt Isten leghatalmasabbika, akit csak az Egy ként emlegettek ítéletet mond afelett, akire rávilágít, tartotta a mondás, a papok azonban tudták, hogy akit a kereszt fénye beragyog, azt csak a halál érintése várja, mert maga a pap kézbesíti az Isteni ítéletet.
Yrien lesétált a termeszrágta lépcsőkön, felerősítette oldalára kardját, egy apróbb zsákot, mely különféle köveket, porokat és apróbb különlegességeket rejtett, ezt követte erszénye, miután három aranyat és hét ezüstöt hagyott szállásmester pultján, ahogy elhaladt mellette, köszönetképp az itt töltött megannyi éjszakáért. -A szokásokat nem illik nem betartani. -Gondolta magában a fiú.
Az esti tivornyában összetört korsók szilánkjait egy fiatal, aranyhajú inas szedegette fáradhatatlanul, miközben azon bosszankodott hogy bármennyire is az igazságot szolgálják a papok, nem jobbak a vad keleti barbároknál amikor alkohollal töltik meg gyomrukat. A Szállásmester a lépcső alól nyíló helyiségből lépett elő, ahol a vendégek szokták kisebb-nagyobb dolgaikat intézni. Mialatt megigazgatta övét, jó utat kívánt és sűrű hajbóklás közepette köszönte meg a szolgálataiért járó háromszoros fizetséget. A papok mikor végeznek tanulmányaikkal, és arcukat a nagy világ egy másik pontja felé fordítják, egy arannyal szokták megköszönni hálás munkáját.
Yrien távozása előtti este a kapuhoz legközelebb eső helyen akarta meghúzni magát, így a fogadók szóba sem jöhettek, azok többnyire az Ág kikötőjénél és az északnyugati kapunál foglaltak helyet, nem sokan érkeztek közvetlen keletről, csak pár hetente egy-két kereskedő, vagy vándor, ritkán pedig a nomád törzsek falvaiból küldöttek, többnyire gyógyszerért vagy gyógyítókért. Ők pedig vagy továbbállnak a nyugati kapuhoz, vagy menedéket kérnek az Istenek házában. A templomi ágyak csak a maguk mértékével nevezhetőek kényelmesnek, de a fiú rettenetes hátfájása közepette bánta meg igazán, hogy túlfizette éjszakájának átkát.
Három szárnycsapás... jegyezte meg magának Yrien, ennyi kellett egy közeli rigónak hogy a taverna tetejéről elérje az utcasarkot, ahonnan már látni lehetett Asgathor keleti kapuját, és a Sófalat. Háromszáz éve építették a városiak, mikor egy furcsa szárnyas lény, melynek feje akár egy ház, végigvergődött az Ágon, kiárasztva a folyót, a várost pedig közvetlen veszélynek tette ki. A teremtmény a következő napokban kimúlt, Asgathor papjainak tüzes nyilaitól és egyéb, titkos tanoktól amelyet alkalmaztak rajta, de nem azelőtt hogy a városiak homokból és sótömbökből emeltek volna hat ember magas falat a folyó ellen, amit évekkel később újraépítettek kövekkel és agyagból sütött téglákkal belülről megerősítettek.
Ott álltak, Yrien látta őket és ők is látták a fiút. Nyolc ember, négy sivatagban alkalmatos bőrruhát és fejkötőt, kettő nehéz, tetőtől talpig érő fémpáncélt és sodronyinget, egy pedig laza, színes és előkelő szövetet viselt. Mellettük nyolcadikként ott állt még Ghad mester is, hosszú, támasztékként szolgáló botjára nehezedve. Fehér palástja lábközépig ért, nehéz vértjében senki sem gondolta volna hogy olyan gyorsan tud futni, mint amikor Yrien elé lépett és megölelte a fiút, ahogy azt sem hitte volna senki, hogy egyáltalán elbírná egy ilyen idős férfi a páncélt.
-Köszönöm hogy megengeded egy ilyen vén embernek hogy veled tartson. -Szólt a mester, palástja alól előhúzott egy sárga, nyolcszögletű követ, amely elfért a tenyerében. Állítása szerint nagyon kemény anyagból készül, de Yriennek inkább hasonlított egy üvegdarabhoz. -Azt szeretném hogy ezt tartsd magadnál, engem kihúzott már párszor a bajból, neked is jó szolgálatot fog tenni.
-Köszönöm Ghad mester, de mégis mit kezdhetnék egy kővel?
-Ha, ahogy mondtad, utad Sellőszék felé vezet, térj be egy jóbarátomhoz, Kalvenhez, a kikötő raktárától nincs messze, keresd az alkimista boltot. Mutasd meg ezt neki és barátokra lelhetsz.
Az egyik bőrpáncélos, zöld gyík jelképével vértjén előrelépett. -Ítélő uram, az ellátmány a lovakon, minden készen áll. Az öregembernek is kerítettem hátast, ahogy kérted. -Halvány mosolyra fogta arcát, majd a mester felé fordult. -Főpap uram, Dayne lennék, ennek a csürhének a vezére. A hátam mögötti két férfi fémben Jeke és Dolb, mellettük a hölgy Lona, hozzám hasonló páncélban pedig Khent, Hex és Vintor.
...