Avatar: Korra legendája

2015. március 03.
30.8561
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Imperator profilja, adatai
Imperator
A blogbejegyzést a reklám után folytatom.



Sokan szomorúak, ha a kedvenc sorozatuk véget ér. Ilyenkor az ember mindig egy kis ürességet érez, hiszen nem tudja tovább követni kedvenceik életét. Ilyenkor az ember természetesen egy másik sorozat iránt kezd el érdeklődni, egy olyat, ami valamilyen szinten hasonló volt. Ilyenkor jönnek jól a testvérsorozatok, hiszen azok még tovább ki tudják nyújtani az élményt. Ám nagyon sokszor a spin-offok beleesnek abba a hibába, hogy az eredetit megpróbálják lemásolni, és szinte ugyanazt megcsinálják, csak más szereplőkkel és helyszínekkel. A Korra legendája pont nem ilyen.

Az új sorozat amiben lehet, eltér Aang kalandjaitól. A történetben 70 évet ugrottunk előre, ebből kifolyólag az eredeti csapat nem igazán tud aktívan részt venni az új Avatár kalandjaiban. Értelemszerűen Aang, a korábbi Avatár évekkel ezelőtt elhalálozott, helyét a Déli Víz Törzséből származó lány, Korra vette át. A világ békét élvez, a Tűz Ura legyőzésével Aang egy új kort teremtett. Beköszöntött az iparosodás, a korábbi sorozat egyszerű településeiből többnyire modern városok fejlődtek, köztük is a főváros, Republic City emelkedik ki, mely láthatóan a XX. század elején lévő New Yorkra hasonlít. Az emberek hétköznapjaiba bekerültek a gépek, autók, mozi, no meg a bűnözés is, olyan maffia stílusban. Az idomárok természetesen nem tűntek el, sokan gyárakban vagy épp az új sportban kamatoztatják képességeiket. A korábban ritkaságszámban lévő fém- vagy villámidomítás is sokkalta gyakoribb. Egy ilyen új világban kell az új Avatárnak helyt állnia, és továbbra is fenntartani a törékeny egyensúlyt. Noha a háborúknak vége, mindig van új ellenség, a sorozatban pedig lesznek is szép számmal. Aangnál az egész sorozat alatt csak a Tűz Hadserege volt a fő ellen, itt viszont minden évadban más és más konfliktusban kell helytállni. Az évadokból nincs túl sok, csupán 4, és évadonként is csak 13 rész van, de ettől függetlenül korrektül kidolgozott különálló sztorikat kapunk évadonként.


Avatar: Korra legendája - 1. kép



Ahogy az eredeti szériából megszoktam, úgy itt sem lesz másképp, a sorozat kicsit lassan indul be, ám hamar el is jut oda, hogy érdekeljen is. Persze az eleje főleg abból áll, hogy megismerjük az új világot, és az új hősöket. Kezdetnek itt van maga a főszereplő, Korra, aki Aanggal ellentétben egy forrófejű, akaratos kiscsaj, aki szeret a saját feje után menni, és persze fütyül a többiek figyelmeztetésére, emiatt sokszor bajba is kerül. Persze az új karakterek már nem gyerekek, mint Aang idejében, így a lázadozás betudható Korra tinédzser korának. Az új Avatár csapatba új tagok is kellenek, így mindjárt megkapjuk Bolin-t és Mako-t, a Pro-bending sport két ünnepelt sztárját. (Nem véletlen kapta Mako a nevét, ezzel emlékeznek a korábbi sorozat Iroh bácsijának hangját kölcsönző színészre).
A földidomár Bolin Sokkához hasonló, kissé bohókás figura, aki próbál mindig vicces lenni. Rengetegszer kerül kínos szituációba, főleg ha csajokról van szó.
Mako testvérével ellentétben tűzidomár, fegyelmezettebb, próbálja öccsét féken tartani. Próbál a csapat józan gondolkodó tagja lenni, sokszor ütközik a véleménye Korrával. Igazi testvérpáros ők, akik mindig számíthatnak egymásra.
Állatok nélkül nem lenne igazi a csapat, Bolin tűzmenyétje és Korra jegesmedve-kutyája is becsatlakozik.
Később csatlakozik hozzájuk a csinos Kasumi is, aki a legtöbb szerelmi problémát okozza a csapatnak. Noha ő nem tud idomítani, de hasznos tagja a csapatnak, ő a képességek helyett az eszét használja, műszaki ismerete sokszor menti meg a többieket.
Korra természetesen nem tudja még úgy használni képességeit, mint teljes értékű Avatár, ezért mentora lesz a levegőidomár Tenzin is, aki történetesen Aang fia. Tenzin próbál jó mestere lenni Korrának, közben a teher is nagy rajta, hiszen apja örökségét, a levegőidomárok népét is próbálja visszaállítani, mely leginkább csak belőle és gyerekeiből áll.
És persze ne felejtsük el megemlíteni az őrült/zseni feltalálót, Varrickot se, aki számomra a legemlékezetesebb mellékszereplő. Rengeteg humoros pillanatot szolgáltat, hű ?csicskása?, Zhu Li pedig minden őrült kívánságát teljesíti.


Avatar: Korra legendája - 2. kép



A sorozatnak még megannyi szereplője van, melyeket sokáig tartani összeírni. Természetesen az eredeti csapat életben maradt tagjai időnként felbukkannak, ahogy az Avatár mitológiához hűen Aang is megjelenik. Aki kíváncsi, hogy a háború végeztével kivel mi lett, az nem fog csalódni, minden fontosabb szereplőről kapunk információt. Talán szegény Sokka az, akit kicsit elhanyagoltak. Ugyanakkor a sorozat univerzumát is rendesen bővítik, ez főleg a 2. évad sajátossága, mely elmeséli az egész Avatár-ciklus lényegét.

Ha már történet, meg kell említeni, hogy mind a 4 évad más és más sztorivonalat követ, az évadoknak saját főgonosza van, melyek mind másképp teszik próbára az Avatár és barátai képességét. A gond csupán annyi, hogy az évadok rövidek, így nincs tökéletesen kidolgozva minden. A gonoszok noha nagyon jól megírt karakterek, mégis a motivációjuk nincs kellőképpen elmagyarázva. Példának okáért az 1. évad antagonistája, Amon az Egyenlőség csoport vezére, kinek célja az idomárok képességeinek elvétele, ezzel egyenlővé téve a nem idomárokkal. A gond csak az, hogy a sorozatban nem mutatnak olyat, ami bármiféle viszályra utalna a két ?csoport? között, nem látni olyat, hogy egyik is elnyomná a másikat. A többi évadot most nem fejtem ki, mindenki nézze meg. :)

A sorozat pár dologban kiválóan teljesít, melyeket sokáig nehéz lesz felülmúlni. Elsősorban a látvány az, ami kitesz magáért, ilyen gyönyörűen megalkotott képi világot nem mindig szoktam látni rajzfilmekben. Látványilag szerintem a 2. évad sikerült a legjobbra, egyszerűen élvezet volt nézni a képsorokat. Természetesen a remek látvány mellé még csodálatosabb hangzást is kapunk. A zene mesterien sikeredett, hangulatosak és nagyon jól illeszkednek a képi világhoz, valamint az eseményekhez. Ugyanakkor az angol szinkron is magasan szárnyal, megtöltik élettel a karaktereket, néha már ?élőbbnek? érezzük a rajzolt szereplőket a hús-vér társaiknál. Ha az előző sorozatnál még a magyar szinkront bevállaltad (ahogy én tettem), itt ezt semmiképp se ajánlom, az eredeti nyelv most valóban sokat hozzá tud adni az élményhez.


Avatar: Korra legendája - 3. kép



Amit tényleg szeretek a sorozatban, az az hogy teljesen más mint a korábbi széria. Komolyabb helyzeteket dolgoz fel, felnőttesebben nyúl a dolgokhoz. Mivel még mindig a Nickelodeon csatornán futott, így sokkal jobban vissza kellett az alkotóknak fogniuk magukat, hogy ?gyerekbarátabbá? tegyék az eseményeket. Aang történetével ellentétben viszont én ezt nem igazán ajánlanám kisebb korosztálynak, noha vér meg brutalitás nem igazán szerepel benne, de valamennyire erőszakosabb lett, és a készítők tudatosan inkább az idősebbeket célozták meg. Ugyanakkor még mindig nagyon jól megoldják a cenzúrát, hiszen itt nem csak gyermeki párbajok lesznek, hanem itt lesznek bizony olyan rosszfiúk is, akik szépen legyilkolják azokat, akik az útjukban állnak, és a halálokat is trükkösen megoldják. Míg Aangnál ez nem volt gond, itt viszont érezhető, hogy a készítők keze nagyon meg volt kötve, hogy mit tehetnek meg és mit nem. A befejező rész utolsó képsorai is egész merészek, és mondhatni hogy ilyet még tényleg nem igazán lehetett látni egy ?gyerekműsorban?.

Nekem tetszett Korra legendája, sőt néha még jobbnak éreztem Aangnál. Ha felmegyünk mondjuk a 9gag-re, majdnem minden 3. post arról szól, hogy Korra vagy Aang a jobb, ahol a kommentekből ítélve Korra egy idióta liba, míg Aang az Istenvilágkirálycsászár. Én ezzel egyáltalán nem értek egyet, mindkét Avatárnak megvannak a jó tulajdonságai, ugyanúgy a hibái is. Ha azt várjuk a sorozattól, hogy egy új Aangot kapunk, és minden epizód happy enddel végződik, akkor csalódni fogunk. Viszont ha el tudjuk fogadni, hogy ez egy teljesen más sorozat, és próbál újítani, és a változásokat megszokjuk, akkor egy kiváló sorozatot kapunk, mely tökéletesen beilleszkedik az Avatar mítoszba.
7 hozzászólás

fnx

9 éve, 10 hónapja és 23 napja

Egyiket se ismerem annyira. Lehet egyszer megnézem. De a blog jó lett.

válasz erre

Marduk

9 éve, 10 hónapja és 23 napja

5t3v3nk3 írta:
VILLÁMMACSKÁK ELŐRE! röhögő smiley röhögő smiley>>aka profilkép..röhögő smiley
Kicsit sok időbe tellett észrevenni. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

9 éve, 10 hónapja és 23 napja

[Tiltott felhasználó!]

richie8

9 éve, 10 hónapja és 27 napja

Nekem mindkettő sorozat tetszett, bár igaz Aang előbbi, mint a Korra legendája, és emiatt valamiért mindig jobbnak éreztem, de miután megnéztem, mit is tud Korra, el kellett ismernem a jóságot röhögő smiley
Esztétikumra viszont Korra messze sokkal jobb mint Aang röhögő smiley

Szép blog lett, grat mosolygó smiley

válasz erre

Marduk

9 éve, 11 hónapja és 3 napja

wegh írta:
Nagyon jó blog lett. A Korra legendájáról nem tudok nyilatkozni, még nem láttam végig. DE Aang legendáját imádom, ha csak fele annyira jó, akkor is a kedvenceim közé fog tartozni, ha egyszer rászánom maga és végignézem nyelvnyújtó smiley
Harci jelenetei sokkal kidolgozattabbak szerintem. Az évadok történetei sokkal mélyebbek, és a "rosszak" is sokkal félelmetesebbek (talán nem ez a legjobb szó rá, de érted, hogy mire gondolok röhögő smiley). Szerintem mindenképp tetszeni fog.

Autós üldözés Avatar módra: https://www.youtube.com/watch?v=WCPgUFYjCp4

válasz erre

wegh

9 éve, 11 hónapja és 3 napja

Nagyon jó blog lett. A Korra legendájáról nem tudok nyilatkozni, még nem láttam végig. DE Aang legendáját imádom, ha csak fele annyira jó, akkor is a kedvenceim közé fog tartozni, ha egyszer rászánom maga és végignézem nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Marduk

9 éve, 11 hónapja és 3 napja

Szerintem az ellenségek motivációi kellőképpen el van magyarázva.
Amon: Apja rákényszerítette a véridomítást, és az ő szemében így egy olyan kép alakult ki az idomításról, amelyet szerinte el kell törölni.

Unalaq: Igazából ő egy spirituális vezető, aki szerint az első Avatár nagy tévedése volt, hogy elzárta a szellemeket a szellemvilágba.

Zaheer: Ő egy egyszerű anarchista, aki szabadságot akar az embereknek úgy, hogy végez a világ vezetőivel.

Kuvira: Enyhén szólva nacionalista, és amikor a Föld Királysága összeomlott, és senki sem akarta helyreállítani a rendet, akkor úgy érezte, hogy a Föld Királysága, amelyet annyira szeret, hasonló sorsra jutott, mint ő gyermekkorában (árva). Tennie kellett ezért valamit, és így létrehozott egy olyan szuperhatalmat, amelyben biztoságban érezhette volna magát, ha tervét nem hiúsítják meg.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja