AniMonológok és egy kis Motion Design

2021. június 15.
46.3571
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
c0m1n65un profilja, adatai
c0m1n65un
Sziasztok!


Eltelt egy újabb hét, és ezúttal egy rövidke, nyúlfarknyi bejegyzéssel érkeztem hozzátok, melyben az új animációmról, valamint az első Motion Design-os élményeimről lesz szó.

Aki követi a videóimat, annak már feltűnhetett, hogy az animációk gyakran túl ön-ismétlőek (pedig igyekszem bővíteni a repertoárt), ami ameddig nem egy videóba ismétli magát, addig nincs is gond, de mivel a mostani videóim már kicsit hosszabbak (még ha csak 2,5-3 percesek), így sokkal szembetűnőbbé vált.

Gondolkodtam a dolgon, hogy mivel lehetne feldobni egy kicsit a dolgot, azon kívül, hogy meg tanulok érthetőbben beszélni, és végül a Motion Design bevonása mellett döntöttem, mivel az jól illeszkedik az animációhoz. Sok más animációs tartalomgyártó is rendszeresen használja ezt a megoldást.

Az eheti projektembe már bátran kísérleteztem a dologgal, és a hozzá párosuló hang effektekre is igyekeztem odafigyelni/fókuszálni.

Nyilván a cél az egyszerű, de látványos dolgokon van, amit bárki el tud sajátítani néhány nap alatt, de azért valljuk be, megint adtam magamnak egy kis tanulnivalót.

Ami a végeredményt illeti...
Nos, azt döntsétek el ti a saját szemetekkel.


Az irány mindenképpen jó, csak az animáció/Motion Design/filmrészletek felhasználása között kell megtalálnom az ideális egyensúlyt.

Rajta vagyok a dolgon, és szívesen fogadok tanácsot is ez ügyben, mivel én sajnos belülről hol túl kritikus vagyok magammal szemben, hol pedig pont, hogy elfogult.

Íme, a kész videó:



Igazából ezen kívül semmi különös nem történt velem (ha nem számít annak, hogy visítottam az örömtől a Mortal Shell DLC láttán), relatíve nyugis hét áll mögöttem, így nem is szívesen húznám tovább az időt.

Köszönöm, hogy most is időt szakítottál rám.
Nemsokára újra jelentkezem.
6 hozzászólás

c0m1n65un

2 éve, 10 hónapja és 10 napja

Tommy írta:
Nagyon adja! röhögő smiley
Köszi.

válasz erre

Tommy

2 éve, 10 hónapja és 25 napja

Nagyon adja! röhögő smiley

válasz erre

c0m1n65un

3 éve, 4 napja

muki írta:
Az eddigi is mind tetszett, ez is király. mosolygó smiley
Nagyon szépen köszönöm, hogy mindig időt szakítasz rám!

válasz erre

c0m1n65un

3 éve, 4 napja

VaPe írta:
Nekem ez így kerek volt! mosolygó smiley
Köszi.

válasz erre

muki

3 éve, 6 napja

Az eddigi is mind tetszett, ez is király. mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

3 éve, 7 napja

Nekem ez így kerek volt! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja