Anime ajánló: Wolf‘s Rain

2011. december 06.
41.7151
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Doemper profilja, adatai
Doemper
?Nincs olyan hely, hogy Paradicsom, a világ vége után nincs semmi, nem számít milyen messze mész a végtelen út sosem ér véget.?


A barátságtalan, kopár, apokaliptikus jövőben járunk. A városokat több száz mérföldek választják el egymástól. Az embereket a szegénység és a végtelen unalom emészti. A városlakók rettegnek a magukat sohasem mutató nemesektől. Viszont történetünk szempontjából a leglényegesebb információ: olyan korban járunk, ahol a farkasok, már több évszázada kihaltak?
Tehát a farkasok kihaltak, no de milyen is lenne egy Farkas Eső című sorozat egy olyan világban, ahol a farkas populáció arányos a gusztusos yaoi animék számával. Ennek az ellentmondásnak eleget téve kószál néhány emberbőrbe bújt ?magyányos farkas? ebben a néptelen jövőben.
Először Tsuméval (magyarul karom) ismerkedhetünk, aki farkas múltját kvázi hátrahagyva egy csapat banditának a vezetője, akik Robin Hood módjára megrohamozzák a nemesek ellátmányait szállító vonatokat és a ?szajrét? szét osztják a szegények között, akik ebben az esetben maguk a tolvajok. Tsume viszont csak addig élvezheti nyugodtnak nem igazán nevezhető bűnöző életét, amíg egyik társa (egy kisfiú) akció közben életét nem veszti. Ez olyannyira megviseli a bőrszerkós, sebhelyes mellkasú keményfiút, hogy ott hagyja a csapatot, és egyedül próbál meg megbirkózni lelkiismeret furdalásával.
Ekkor találkozik Toboéval (magyarul üvöltés), aki kísértetiesen hasonlít az elveszített társára. Tsume bűntudata miatt felkarolja a fiút, aki éppen farkas mivoltát készül felfedni, amikor Tsume közbelép. A fiatal fiú akkor válik ?roninná? amikor az idős hölgy, aki felnevelte (mint kiskutyának hitt farkas) meghal.
A csapat ezek után egyből két farkassal gazdagodik, akik szintén csak a közelmúltban találkoztak. Kiba (magyarul agyar) és Hige (magyarul pofaszakáll, ugye figyelitek, hogy mindenkinek farkasra utaló neve van). A két fiú már a történet elején ?összefut?. Találkozásuk története nemes egyszerűséggel annyi, hogy Kiba álmaihoz vezető útja keresztezte Hige céltalan bolyongásának útvonalát. Bár a négyes nem ért mindenben egyet sőt, van, hogy egyik-másik vita még vérre is megy, mégis együtt folytatják útjukat a világ végére.
Van egy legenda, miszerint amikor eljön a világvége, megnyílik egy kapu, egy kapu, ami egyenes a Paradicsomba vezet. De ezt a küszöböt nem lépheti át akárki, csak tiszta szívű farkasok. Az ősi történet szerint létezik egy lány, a ?virágszűz?, aki megmutatja az utat a farkasoknak, ha eljön az ideje. Kis csapatunk történetesen nem másra vállalkozott, minthogy megkeresik a szüzet és belépnek a Paradicsom kapuján. Már utazásuk elején megtalálják, majd egyből szem elől is tévesztik útmutatójukat Chezát, a virágszűzet, akit éppen érkezésükkor rabol el III. Darcia, a titokzatos nemes a laborból, ahol addig kísérleteztek a lányon. Darciáról azt tartják, hogy családja azóta átkozott, hogy nagyapja átlépte a Paradicsom küszöbét, annak ellenére, hogy az neki tiltva volt. Tehát ha a kalandos út még nem lenne elég, még egy félőrült nemessel is meg kell küzdeni a kis falkának. És mert ugye a baj nem jár egyedül még egy kiégett öreg sheriff, Quent Yaiden is a nyomukban van Blue nevű kutyájával, kinek feltett célja megtalálni és levadászni a világ megmaradt farkasait.
Reménytelen küzdelembe vetették magukat az utolsó tisztavérű farkasok? Elég a közös cél az összetartáshoz? Miért üldözi őket Yaiden? Mire készül Darcia a gonosz nemes? És egyáltalán létezik-e a farkasok utolsó menedéke, a Paradicsom?

Keiko Nobumoto (az író) 4-5 évente belenyúl a tutiba, de hasonlíthatnám akár a görög mitológia Midas királyához is, akiről ugye tudjuk, hogy amihez nyúlt arannyá változott. Olyan animékben működött közre, mint 88-ban az Akira, 98-ban a Cowboy Bebop vagy 2003-ban a Tokiói Keresztapák. Persze Keiko jelenlétén nem lepődünk meg, mert a BONES stúdió (FMA, Darker Than Black) olyan all star csapatot állított össze, amilyennel kevés anime büszkélkedhet, hisz ott van még a rendező Tensai Okamura, aki asszisztált a Full Metal Alchemistnél és a Ninja Scrollnál is, valamint Kanno Yoko (GitS, Darker Than Black, Cardcaptor Sakura) és Steve Conte, akik a zenéért vonhatóak felelősségre.
Akármennyire is igyekszem, nem találom a csomót a kákán, viszont aki, csak nagyon felületesen nézi a sorozatot, az itt-ott, akár laposnak is nevezhetné a végeláthatatlan pusztaságokon tett monoton vándorút miatt. Viszont, akit már az elején megnyert a történet az nem unalmasnak, hanem várakozással telinek, izgalmasnak élheti meg az anime egyetlen ?negatívumát?. Ugye, amint azt az előbbi mondatok mutatják negatívumot nem nagyon találtam a sorozatban, viszont a pozitívumait oldalakon keresztül tudnám ecsetelni, de most csak a lényeget emelném ki. Ez nem egy olyan sztori, amit a shonen fight-on edződött keményfiúknak szántak a készítők, hiszen már-már túlcsordul az érzelmekben, a néző néha már azon kapja magát, hogy a szék karfáját markolva, könnybe lábadt szemmel izgul a szereplők sorsáért. Tehát, aki nem bírja a komoly érzelmekkel operáló animéket, az meneküljön!
Az elmúlt öt év alatt hatalmas rajongótáborra tett szert és már-már kultikus művé avanzsálódott a négy más-más okból szeretetreméltó farkas küzdelmeinek tündérmeséje. Csak annyit fűznék hozzá, hogy nem véletlenül.
12 hozzászólás

Kekmedve

13 éve, 4 hónapja és 15 napja

Doemper írta:
Amúgy elolvastam a többit is. Leginkább a amazonasi kardfogú guggoló lepke hagyott nyomot bennem, de szerencsére, csak az említése nem a kardfoga.
röhögő smiley reméltem is!

válasz erre

Doemper

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Kekmedve írta:
az a 3. azt nem mondtam röhögő smiley
Amúgy elolvastam a többit is. Leginkább a amazonasi kardfogú guggoló lepke hagyott nyomot bennem, de szerencsére, csak az említése nem a kardfoga.

válasz erre

Kekmedve

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

az a 3. azt nem mondtam röhögő smiley

válasz erre

Doemper

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Ezzel máris megfogtál! röhögő smiley
http://www.gamechannel.hu/cikk/blog/nem_irok_blogot

válasz erre

Kekmedve

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Am nekem is van 2 blogom, majd lesd meg ha gondolodkacsintó smiley

válasz erre

Kekmedve

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Az a legjobb animemosolygó smiley kinőni?? Nem lehet.. én még Walt Disney-t is nézek meg hupikék törpikéket isröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Doemper

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Köszi srácok! mosolygó smiley Kekmedve, nagyon telibe találtad a dolgot. A One Piece a kedvencem. mosolygó smileyAmúgy ezt az animézést, már relatíve kinőttem, de azért ha akad egy kis szabadidőm még bele-bele nézek ebbe-abba.

válasz erre

Kekmedve

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Jól hangzik, csak így tovább Doemper!
Viszont, a One Piece jobb!! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Nagyon érted ezt az anime témát!meglepett smiley

válasz erre

marco

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Biza te is jól firkálsz, ide is ment a kesztyű!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Nagyon jól írsz, olvasmányos!

válasz erre

Doemper

13 éve, 4 hónapja és 16 napja

Szintén animevilag.hu-s írás.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja