Ajándékosztás Székesfehérváron No.2

2013. augusztus 27.
42.4981
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
richie8 profilja, adatai
richie8
Bevallom őszintén, sosem gondoltam volna, hogy sikerül. Sosem gondoltam volna továbbá azt sem, hogy így ki tudok tartani valami mellett, de megérte a küzdelmet, a várakozást, a belefeccölt munkát és időt. S végre itt van, a kezemben tarthatom azt, amiért eddig futottam a köröket.



2013. július 20.-án találtam rá az oldalra. Egyből megtetszett, s regisztráltam ebbe a virtuális világba. Már akkor is csodálkozva konstatáltam, hogy csupán kreditekért a felhasználóé lehet megannyi ritka és értékes dolog: hardverek, szoftverek, gémer cuccok, relikviák.

Kissé szkeptikusan kezdtem neki az egésznek, mert tudtam magamról, hogy nem az én világom a kommentelés és az órákon át tartó olvasás, de mégis belevágtam.
Valahol büszke vagyok magamra is, hiszen nem kevés dolgot vittem véghez közel 1 hónap alatt, és az akkor lehetetlennek hitt vállalkozás lehetségesnek tűnt.

2013. augusztus 20.-án megkezdtem az utolsó kreditekért folyó harcomat. Már csak 200... már csak 100... már csak 10.

Közeledtem a bűvős 10.000 kredithez. Fél órával éjfél után azonban összegyűlt, méghozzá se több, se kevesebb. A kollégák bíztattak és segítettek az utolsó pontok gyűjtésében, és itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak ezért Nekik.

Összegyűlt, irány a GC Shop, hogy rákattintsak a "Megveszem" gombra. Persze jó is lett volna ha ilyen egyszerű lett volna, ugyanis drága főszerkesztőnk feljebb tolta az árat, történetesen egy darab nullával. Így aztán 100.000-et ért a kiszemelt VGA-m.

Jó,jó, semmi gond. Ki akar b*szni velem ez világos. Félelem nem volt bennem, de sokat mosolyogtam. Aztán megkért, hogy gyorsan "Tetszik"-eljek még egy hírt, mivel pont fél kredit hiányzik, a rendszer felfelé kerekít.

Hírre katt, lájk gomb katt, vissza Shop. Abból a nullából időközben 4 lett, így 10.004 kreditet kóstált a VGA.

Semmi gond, relax. Várjuk meg míg kiröhögik magukat szegény szerencsétlenen. Végül marco-nak megesett a szíve rajtam, és meg tudtam vásárolni a kártyát. Örültem neki, nem is kicsit.

Pár napra rá kaptam a telefont, hogy Egy Marco szeretne lejönni a kis városkámba, átadni az ajándékot. Megbeszéltünk egy találkát a belvárosban. Estefelé megérkezett másodmagával marco, és nemhogy eltévedt, de szó szerint majdnem össze is h*gyozta magát, úgy megörült nekem és Totyak-nak (a kedves kolléga is Székesfehérvári :)).

Pár süti és kóla társaságában mesélt nekünk pár bennfentes titokról, a jövőről, az oldal jövőjéről, amit 20 éves tagság után sem fogok elmondani senkinek sem. Bizony, még Neked sem Dave.

Felkerestük az interaktív szökőkutakat, az új városunk látványosságait amik épp útba estek, majd megtörtént a hivatalos ajándékátadás (Marco-n már akkor is látszott hogy nagyon örülne egy GTX-nek, mindig futni akart vele..). A mozzanatot alább láthatjátok.


Ajándékosztás Székesfehérváron No.2 - 1. kép



Ezután sétáltunk még egy keveset, majd ki-ki ment a dolgára, hiszen marco és csirkee igen messziről jöttek, és egy gőzölgő pizza is várt rájuk az éterben. Emlékezetes délután volt, nagyon örültem neki hogy személyesen is megismerhettem őket.

Most annak szólnék, akik nem hisznek ebben az egész GC Shop-ban, "jaj nekem úgyse jön össze" szöveggel hitegetik magukat, és csókolom-ot köszönnek a szeretett Főnökünknek... Ne tegyétek!

1 hónap alatt sikerült összegyűjteni egy VGA-ra, mindemellett pedig dolgoztam, családoztam, és neveltem a 2 éves kislányomat. És igen, aludtam is egy keveset. Napi pár óra aktivitással és kis szemfülességgel olyan hamar összegyűlik a kiszemelt termékre a kredit, hogy észre sem fogjátok venni! Mindemellett pedig nagyon jól lehet szórakozni.

A közösségünk véleményem szerint páratlan. marco, csirkee, rDave, badam, Will, jezza, kecso, Marduk, steve, knight, totyak és a többiek mindig itt vannak, hogy segítsenek, szórakoztassanak, és közelebb vigyenek az ajándékokhoz.

Nem is untatnálak tovább Titeket, aki ezek után is kételkedik, az meg is érdemli, hogy több ezret költsön egy olyan dologra, amit itt játszi könnyedséggel meg lehet szerezni.

Mindenkinek kellemes időtöltést és jó gyűjtögetést kívánok!
richie8
32 hozzászólás

kpal

11 éve, 5 hónapja és 13 napja

Grat szep vga mosolygó smiley használd egészséggel mosolygó smiley Szuper az az oldal ilyen jo hangulatu , es ilyen ajandékok vannak . mosolygó smiley Nem vagyok szavak embere ,de mindenkinek tovabbi sikereket .mosolygó smiley

válasz erre

1000feri

11 éve, 5 hónapja és 14 napja

grat!

válasz erre

szabo1998

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Gratulálok! röhögő smiley

válasz erre

viktor0110

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Milyen VGA-t vettél pontosan?mosolygó smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

totyak írta:
Tőlem is megy a gratuláció, de mi ezt már lepacsiztuk tegnap személyesen is röhögő smiley
Úgy-úgy, de azért köszi még egyszer mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Tőlem is megy a gratuláció, de mi ezt már lepacsiztuk tegnap személyesen is röhögő smiley

válasz erre

Marduk

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

rDAVE írta:
Én egyikkel se, inkább azokkal akiket vonzanak... röhögő smiley
Tudod, átvitt értelemben röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Marduk írta:
JÓ KIFOGÁS, ENNYI IDŐ UTÁN A BMW-VEL FEKSZEL LE, ÉS NEM A MUSTANGGAL? MILYEN DOLOG EZ? röhögő smiley
Én egyikkel se, inkább azokkal akiket vonzanak... röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Szép ki sztori, főleg, amikor 4-el emelik röhögő smiley

válasz erre

Marduk

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

rDAVE írta:
Eladom vaze... röhögő smiley
JÓ KIFOGÁS, ENNYI IDŐ UTÁN A BMW-VEL FEKSZEL LE, ÉS NEM A MUSTANGGAL? MILYEN DOLOG EZ? röhögő smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

5t3v3nk3 írta:
Enyém a megtiszteltetés! Már ha Rám gondoltál, kedves Richie..röhögő smiley És gratula! Én lusta vagyok így hajtani, marad a blogonkénti 10 kredit..röhögő smiley [HÁHÁHÁÁÁÁ röhögő smiley ]
Igen igen Rád gondoltam röhögő smiley Köszöntem mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Marduk írta:
BMW?! ERETNEK, MÁGLYÁRA!
Eladom vaze... röhögő smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja