A Purgatórium Hősei. (purgálás történet 2 rész) 1. epizód

Csipás szemmel néztem fel a fölém hajoló arcra. Jenny volt az. Gyomrom kicsit görcsbe rándult. Ám a lány szelíd tekintettel nézett rám, majd arrébb lépett.

Mire felültem, már Brian is felkelt, és Jenny kifelé ment a szobából.
- Hé Jenny! Hajósék?
- Smith elment szerezni valami kaját, Hajós meg mindjárt visszajön. - fordult meg a lány az ajtóban.
A szobában félhomály volt, melyet pár narancsszín fénypászma szabdalt szét.
- Mennyi az idő? - kérdeztem csodálkozva, közben Brian hatalmasat, porcropogtatót nyújtózkodott.
- Reggel 7 körül. - szólt Jenny és az ajtófélfának támaszkodott.
- MI? - néztem rá döbbenten.
- Mind a ketten elaludtatok, miután megérkeztünk és Hajós azt mondta hagyjunk titeket. Mi elmentünk szétnézni,Ti meg aludtatok tegnap délutántól mostanáig, mint két pele, de Hajós azt mondta, hogy majd ma titeket is kivisz a piactérre. A Purgálás eligazítás ma lesz, ha összevakartátok magatokat, oda megyünk először.

- AuuuAAahhhh, de jóóth aludtam... - csámcsogta Brian.
Talpra kecmeregtem és összerendeztem a ruhámat, felkaptam mellényemet és vastalpú bakancsomat is. Ám a ébredés zsibbadtsága mögött már éreztem a friss energiát és tettrekészséget.

Kintról léptek hallatszottak, majd Jeny kifordult az ajtókeretból és vidáman megszólalt.
- Szia, Smith!
- Szevasz Jenny! Felkeltek már a hétal...?
- Fel, jah! - kiabáltam ki miközben az ajtó felé indultam. Menet közben felcsatoltam a hónaljtokokat, amikben benne voltak a Beretták is. Brian is felállt, letörölte arcáról a rászáradt nyálat és megindult utánam.
- Hoztam két kenyeret, hat húskonzervet, meg hat darab almát.
Érdeklődve közelebb léptem és szemügyre vettem a piros, sárga kissé fonnyadt gömböcöket.
- Szóval, ilyen egy alma... - motyogtam, erre Smith meghökkent.
- Ööö... Sakál?




Brian is érdeklődve figyelte a almákat, és Jenny is közelebb húzódott.
- Hát, Smith. Én eddig csak képen láttam ilyen gyümölcsöt, meg másfélét is, még. Állítólag nagyon érzékenyek, és a sugárzást is magukba szívják, így veszélyesek. Én eddig csak Répát meg Krumplit ettem, ami nem hús.
- Ah, igen, de itt Új Bromkinban sikerült tíz darab szennyeződésmentes almafát felnevelni.
- Akkor ezek piszok drágák lehetnek. - mondta Brian, az almákat figyelve.
- Hát, igazából... egy ilyen árából meg lehet venni a konzerveket, meg a kenyereket ötször. - Morogta Smith. Jenny felcsuklott a meglepettségében
- DE - folytatta Smith - apámnak jár félévente 10 darab. Így most, mivel úgyis jön a Purgálás, meg minden, gondolta, megmutatja nektek, milyen is az igazi gyümölcs.

Némán álltunk. A kínos csendet léptek hangos zaja törte meg.
- MEGJÖTTEM! - kiáltotta Öreg Hajós ahogy vidám arccal belépett néma társaságunkba, kezeiben egy-egy 5 literes kannával
- Mi ez a temetési hangulat? Holnap indul a Purgálás!
- Hát, épp az almákat mutattam meg nekik? - morogta Smith.
- Ja, értem. - Hajós arcán látszott, hogy tényleg érti. - Na de, kezdjünk neki enni, mert 10-kor eligazítás.
Körbeültünk a padlón, Hajós kiosztott mindenkinek egy konzervet, Smith pedig felharmadolta a két kenyeret. Mindenkinek jutott egy harmad kenyér, egy konzerv, és egy? alma.
Hajós előszedett valahonnan 4 bögrét, azokba töltött a kannákból, mégpedig hűvös, tiszta vizet.




Igazi fejedelemi lakoma volt az aszpikos hús a még meleg kenyérrel.
- Honnan van a kenyér? - tettem fel a kérdést hirtelen.
- A város egyik sarkán van egy régi toronyház. Abban hoztak létre egy vertikális gazdaságot, ott terem a búza, a zöldségek, meg ott van a bromkini Új Agrár Erők büszkesége, az almáskert is. A vizet a tisztítás után egy szivattyúhát nyomja fel a tetejére, a többi a gravitáció dolga.
- Az igen! - mondtam csodálkozva.
- És egyszer talán újra lehet majd rendesen földet művelni? ? kérdezte Brian, tőle meglepő komolysággal.
- Az a hosszú távú cél, igen. Ti még talán megélitek azokat az időket. - Öreg Hajós arcán árnyék suhant át. Mindenki hallgatott kicsit, gondolatban a jövőt fürkészve.
- És mooost, mindenki vegye kezébe az almákat. ? Lendítette tovább vidám hangjával Smith a megbicsakló beszélgetést.

Mindenki úgy tett majd óvatosan beleharaptunk az almákba.
Számat hűvös, édes íz járta át. Az alma héja kellemesen ropogós volt. Gyorsan haraptam még egyet, de láttam, hogy az alma fele el is fogyott, így lassítottam és néztem a többieket. Brian hasonló cipőben járt, mint én, ám Jenny és a két Fordan lassan, aprókat harapva, élvezettel majszolták a kincset.

Jó 10 perc múlva az almáknak csak a közepe, a keserű csutka volt meg, amikből Smith kivakarta az apró fekete magvakat és egy üvegcsébe tette őket.
- Ezeket vissza kell vinnem. Aki nem viszi vissza az alma magjainak legalább a felét, azt lecsukják. - magyarázta Smith.
- Mondjuk, érthető. - jegyezte meg Brian, elégedett arccal.
- Köszönöm szépen ezt a csodát!! - trillázta Jenny, majd ültében előrelendült és megölelte Hajóst.
- Jól van, jól van. - morogta Hajós, boldog arccal. - Nos, miután degeszre ettük magunkat, lassan szedelődzködjünk. Az eligazítás a főtéren lesz, mikor jöttem , már építették a pódiumot.

Felálltunk. Bementem Vasmarokért és a hátamra kanyarítottam.
A többiek is szedelődzködtek, majd megindultunk lefelé a lépcsőn.
Az előtérben hatalmas tömeg volt, elegáns szerencsevadászok mindenütt. Brian és én szinte világítottunk a kopott, megviselt cuccunkban.
Hajós igazi rombolóként tört utat a tömegben, mi pedig bőszen követtük. Páran odaköszöntek neki és néhány ? Hé, azt ott Sakál? Nem, nem az, hanem az alacsonyabb!? beszédfoszlány is eljutott a füleinkhez.
A téren is hatalmas tömeg nyomorgott, ám mi pont szemből mentünk feléjük, lévén a pulpitus a Épület bejárata előtt állt. Hajós az első sorba vezetett minket, pont a pódiummal szemben.

A tömeg morajlott, de meglepően nyugodt volt, mindenfelől hátra szíjazott fegyverek csöve meredezett az égre. A környező tetőkön jelentős számú vörös páncélos álldogált.
A maradék , elegáns csapat is kivonult, középen egy magas jó kötésű férfi, homokszín öltönyben és nadrágban, fekete ingben, homokszín kalappal a fején. Oldalán egy csinos lilás-fekete hajú nő lépkedett, nadrágban és kosztümben. A ruháikon, úgy, mint a többi elegáns ruhán, látszott, hogy nem mai gyártmányok, mindegyik kisé kopottas volt.
Kitört a kiáltás és tapsvihar.

- Ő apám barátja, Cornelius Maddock, és a felesége! - mondta az általános népünnepélyt túlüvöltve Smith.
A párocska fellépkedett a pódiumra, majd miután a tömeg kiéljenezte magát a nő lesétált a lépcsőn és csatlakozott az első sorban álló elegáns tömeghez, no meg a mi kis csapatunkhoz.
Cornelius felemelte jobb kezét, zakója alól egy fehér revolvermarkolat villant ki.
A tömeg elcsendesedett...


/Folytatsa következik!/