A Purgálás felé.. 4. epizód.

Nehézkesen felültem és belebámultam a fénybe. Egy bazi nagy keresőreflektor volt az.
- Mi van? ? kérdeztem Öreg Hajóst, aki már állt.
- Megjöttünk, ez itt a nagykapu. - majd a fény felé fordulva elkiáltotta magát.
- ITT ÖREG HAJÓS, A FIA, EGY TÁRSUK, TOVÁBBÁ SAKÁL ÉS HÁROM MENEKÜLT? NO MEG A SOFŐR. A PURGÁLÁSRA JÖTTÜNK.
- SAKÁL? Ő LENNE AZ, A MAGAS TETOVÁLT?




Erre felpattantam és felkaptam az m14-est és meglengettem, bár szemem kezdett könnyezni a fénytől.
- ÉN VAGYOK SAKÁL. ITT VAN VASMAROK, KI NAGYOBBAT ÜT MINT EGY PÁNCÉLÖKÖL!

A fény lefordult rólunk és a szemem végre megnyugodott.
- Hehe, engem néztek Sakálnak. Úgy látszik, tökösebbnek nézek ki, mint Te. - vigyorgott Brian.
- Az lehet, bátya, de ez nem változtat azon a tényen, hogy nem Te vagy Sakál, hanem én. - vigyorogtam vissza. Lehervadt a mosoly a fejéről.
- Nekem is lesz Nevem egyszer. Az tuti.
- Ahogy eddig ismerlek, erre nem is kell sokáig várni! - mondtam komoly hangon, miközben a busz megindult a nyikorogva nyíló acélszárnyak között. Brian hálás grimaszt küldött felém.

- Nos, megérkeztünk Új-Bromkinba. 100 kilométere körben legnagyobb város romjai, mely mellett ez a táborváros épült ki. Saját önkormányzat 40 ezer lakos, amiből 5000 fegyveres katona. Erre jön az a párezer kalandor, akik erre-arra téblábolnak. ? darálta unottan Öreg Hajós, ám fia izgatottan fúrta szemét a félhomályba.

A buszunk egy placc felé tartott, előttünk két fényrúddal a kezében egy férfi kalimpált, mutatva az irányt.. A parkoló-szerűség ahova megérkeztünk, tömve volt lakókocsikkal és spéci terepfutókkal, motorkerékpárokkal.

- Kösz a fuvart. ? morrantam, ahogy a busz megállt, és elkezdtem szedelődzködni, de Smith megfogta a karom.
- Hé, Sakál, csak ne olyan gyorsan! - Ránézett az apjára és az mosolyogva bólintott.
- Fiam, mi mindig ünneplünk kicsit, ha sikerül eljutnunk egy biztonságosabb helyre. - mondta Öreg Hajós - Tartsd velünk, iszogatunk, beszélgetünk reggelig, aztán ha gondolod, mehetünk együtt szállás után.
- Nos, én nem akarok zavarni?
- Valaki alkoholt emlegetett? - hallatszott a busz mellől. Jensen volt az a sofőr.
- Én is meginnék valamit, ha jut. - egy lágy hang. Jenny is kilépkedett a buszból.
- A két öreg alszik, hagyjuk őket! ? morogta Brian, ahogy lekandikált a szellőzőnyíláson.

Annyira családias hangulat érződött, hogy gerincem kissé megremegett.
- Hát. Maradhatok végül is.
- Ez a beszéd testvér! - csapott a hátamra felszabadultan Smith majd Briantól is kaptam egy laza mosolyt. Rájöttem, hogy ők most tényleg kizárják azt, ami körülvesz minket. És átlagemberként mulatnak majd.
Jenny és Jensen is felmászott és körbeültünk a pokrócokon, amik a busztetőt fedték. Előkerült két palack, az egyikben Rum volt a másikban meg valami gyümölcsös vodka szerűség, de már a szaga is olyan édes volt, hogy a fogunk is összeragadt tőle.




A lassú iszogatás jó húsz perc alatt masszív ivászatba ment át. A két üveg hamar kiürült, de kiderült: Jensennek egy egész láda skót whisky-e van a busz csomagterében, afféle anyagi tartalékként. Miközben dülöngélve hozta fel a palackokat, mind aggódva néztük őt is meg a palackokat is, aztán felért, és kiosztott mindenkinek egy üveget.
Innen az emlékeim töredezettek.

Emlékszem, hogy valamin nagyon röhögünk, emlékszem, hogy imbolyogva, harsányan mesélek valamit, ami nagy hurrákat és röhögéseket váltott ki a többiekből. Aztán, semmi.

Éjjel van még és hideg.
Mindenki hortyog.
Valaki fölém mászik, reflexből nyúlok a Bowie késért, de egy erős, kecses kéz kulcsolódik a csuklómra.
- Nyugi Sakálh... - Jenny whiskyszagú lehelete az arcomba csapott. - Nem akarok semmi rosszat...
Azzal, szinte lefejelve, megcsókolt.

Meglepetés és a döbbenet kavargott bennem. Ám nem nagyon álltam le gondolkodni, tenyereim már a fenekén feszültek. A csók elnyúlt és bitangmód kellemes volt, no meg whisky ízű.




A lány a szemembe nézett. Tekintete vad lángban égett.
Megijedtem. Ugyanolyan tekintete volt, mint a zombi hordánál.
Jenny? - kérdeztem tétován.
- Nehm Sakál, Jenny most... alszik. - suttogta, eszelős fénnyel a szemében.
Kezem lecsúszott a feszes fenékről.
- Ki vagy te? - suttogtam remegő hangon.
Halk dorombolásszerű kuncogás tört elő belőle.
- Jessica. Így szoktam bemutatkozni, mikor ébren vagyok.
Újra megcsókolt, de elhúztam előle az arcom. Attól féltem, felüvölt vagy megüt.

De nem. Némán felült és elfordult. Én is felültem. Hallottam, hogy halkan sír.

Óvatosan átöleltem. Hozzábújt. Ahogy egy villanásra láttam, szemében már nem volt ott az eszelősség.
- Jessica?
- Ne... Nem... Én Jenny vagyok. Ugye, nem tettem semmit? És te sem? - nézett fel könnyes szemmel.
Áldottam az eszem, hogy megvolt az önuralmam.
- Shhh, nyugi, nem történt semmi.

Jessica, vagyis, Jenny szóval ez a szerencsétlen lány, akinek elméje valószínűleg valami korábban átélt szörnyűség hatására hasadt meg, halkan álomba merült a karjaimba fúrva arcát.




Nehezen lélegezve néztem magam elé. Újabb szörnyűség, amit ez a rohadt állapot okozott.

Szemeim könnyel teltek meg.

Az ég alja lassan világosodott.