A memóriakártyák világa - 1. rész

2013. november 02.
42.1551
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Kingston_Blogger profilja, adatai
Kingston_Blogger
A tartalomfogyasztás megnövekedése nemcsak a felhasználói élményeket emelte eddig nem ismert magasságokba, hanem bizony az adatmennyiség is drasztikusan megnövekedett az új szokásoknak köszönhetően. A különböző adattárolási megoldások más és más helyzetben biztosítanak tartalmaink számára helyet, ezért nem lehet egyértelműen kiállni egy technológia mellett, valamint ez az oka az újabb megoldások megjelenésének is. Ezek persze mind pozitívumok az egyszerű felhasználók számára, hiszen a lehetőségek maximális kihasználása nagyban növeli a felhasználói élményeket is.


Legújabb blogunkban szeretnénk titeket a memóriakártyák világába kalauzolni, azon belül is a microSD megoldásra térünk ki, hiszen ez a legelterjedtebb és legtöbb eszközben használható technológia, így szerintünk ez a téma érinti legtöbbetek mindennapjait.

Az SD rövidítés a Secure Digital névből ered, a micro pedig a kártya méretéből fakad. Természetesen a micro mérettel legyártott kártyákat bele tudjuk helyezni egy adapterbe, melynek segítségével olyan készüléken is olvashatjuk a kis kártyán tárolt tartalmat, mely alapesetben csak a sima SD méretű kártyák olvasására lenne alkalmas. Ez a megoldás nagyban megkönnyíti az eszközök közötti tartalomcserét, mely energia és idő spórolásához vezet.

Természetesen a boltok kínálata előtt állva nem ilyen egyszerű a döntés, hiszen sok típus létezik, és mindegyik más felhasználási környezetre lett tervezve, így ajánlott tájékozódni, illetve ha szükséges, akkor segítséget kérni a vásárlás előtt. Az egyik, ha nem a legfontosabb dolog a Class szócska után látott szám, mely azon kívül, hogy a kártyák árait szabja meg, a tudásukat is nagyban tükrözi. A nagy áruházak polcain találkozhatunk Class 2, Class 4, Class 6, Class 8 és Class 10 jelzéssel is, melyek azt jelképezik, hogy minimum hány MB/s sebességgel képes az adott kártya az adatainkat írni, illetve olvasni.

Kingston KNG FCR-MRG2 kártyaolvasó

Kingston KNG FCR-MRG2 kártyaolvasó


Mai írásunkban a Class 4-es kártyáinkra hívjuk fel a figyelmet, melyek 4GB-tól egészen 32GB-ig kínálnak tárhelyet, így a kompakt méretét meghazudtolva tárolhatunk rajta viszonylag nagyobb adatmennyiséget. Ezeket a termékeket főként mobiltelefonokba, táblagépekbe és nagyobb tudással nem rendelkező fényképezőgépekbe ajánljuk, ahol méretüknek és sebességüknek köszönhetően remek partnerekké válhatnak.

Hogy konkrét terméket is említsünk, így segítve a vásárlást, mi a Kingston microSDHC Class 4 típust ajánljuk, abból is a 16GB-os modellt, hiszen bőven elegendő adat fér rá a korábban említett felhasználási módokkal kapcsolatban. Egy 16GB-os modellt már 4000 Ft-tól meg tudtok vásárolni és az általános felhasználás során remek társatokká válhat.

Ehhez a kártyához nem is szükségeltetik komolyabb olvasó. Ezért egy nagyon praktikus és olcsó megoldást szeretnénk nektek ajánlani a KNG FCR-MRG2 személyében. Az eszköz egyik felébe a microSDHC kártyát kell belerakni, a másik oldalát pedig csatlakoztatni számítógép USB-csatlakozójába. Ára 1000 Ft körül van, így 5000 Ft-os költségvetésből egy 16GB-os mobil-adattárolási egység tulajdonosai lehettek.

Következő bejegyzésünkben is a memóriakártyákról lesz szó, mégpedig a komolyabb modellek révén. Addig is írjátok meg nekünk, hogy ti milyen Class-t és milyen kártyaolvasót használtok.
10 hozzászólás

kpal

11 éve, 3 hónapja és 15 napja

NoVa2 írta:
Nagyon lement az áruk az utóbbi években.
De 2-3 éve múlva már el is felejtik az emberek szerintem....max akinek régi telefonja van az nem!
Biztos vagyok benne hogy minden telefonban "flash memória" vagy mi a fene lesz!
memkariból sosem elég és mindig jó ha bővíthető pl a mobil kacsintó smiley

válasz erre

NoVa2

11 éve, 3 hónapja és 15 napja

Nagyon lement az áruk az utóbbi években.
De 2-3 éve múlva már el is felejtik az emberek szerintem....max akinek régi telefonja van az nem!
Biztos vagyok benne hogy minden telefonban "flash memória" vagy mi a fene lesz!

válasz erre

kpal

11 éve, 3 hónapja és 17 napja

Én a Nokia n8 -ba szeretnék venni karit mert bizony a beépített 16Gb már kevés , így vagy újabb 16 vagy 32-es microSDHC bővíteném hosszútávon.
Árban mára nagyon elfogadható lett , pláne Kingston .mosolygó smiley

válasz erre

csirkee

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

meglepett smiley de olcsók, látszik, hogy már nagyon régen vettem sd kártyát. Nekem Kingston van, és van microSD és sima SD kártyám is! Nagyon jó és megbízható cuccokat csináltok! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

fantis6 írta:
van 4es 6os és 10es, kártyaolvasónak az sd adapter használva a laptop kártyaolvasóba rakom, legnagyobb mSD telóban van 16 gb class6os
USB-s?

válasz erre

fantis6

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

van 4es 6os és 10es, kártyaolvasónak az sd adapter használva a laptop kártyaolvasóba rakom, legnagyobb mSD telóban van 16 gb class6os

válasz erre

LolZ

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

Tényleg sokkal drágábbnak nézné az ember őket.röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

azittem ezek sokkal dragabb cucok

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

Class 4 a minimum szerintem is.

válasz erre

totyak

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

A mi háztartásunkban rengeteg memóriakártya van, általában 4-es vagy 6-os osztályúak. Kisebbet már nem érdemes venni szerintem. Fényképezőgépekbe, telefonokba, MP3 lejátszóba szoktuk vásárolni. Legutóbb egy 8Gb-os MicroSD-t vettem. ezek már egészen barátságos áron beszerezhetőek.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja