A Hobbit

2011. december 22.
41.3381
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
BDSAeron profilja, adatai
BDSAeron
Peter Jackson, a Gyűrűk Ura rendezője tegnap bemutatta új filmje, a Hobbit előzetesét. Akik azt gondolják, hogy csak azért készült, mivel a Gyűrűk Ura nagy siker volt azoknak mondom, a történet J.R.R. Tolkien első könyvét a The Hobbit -ot dolgozza fel. A regényt 1937-ben írta 17 évvel a Gyűrűk Ura előtt. Magyarországon a Babó címmel olvashattuk.

A történet a Gyűrűk Ura előtörténete. Zsákos Bilbohoz egy nap bekopogtat egy vén varázsló és a következő pillanatban már 13 törp szedi szét a lakását. A látogatás célja, hogy Bilbo álljon be hozzájuk, és segítsen visszaszerezni a törpök ősi tulajdonát, amit Smaug rabolt el.
A filmet Peter (eddigi tudomásom szerint) kétfelé vette így ha kíváncsiak vagyunk a végére kétszer kell a mozikba fáradnunk akár csak a Harry Potter és a Halál ereklyéinél.
A film első részét jövő Decemberben mutatják be, melynek előzetese itt meg is nézhető.

Nézd nagyban ezt a videót!



11 hozzászólás

Braddock

13 éve, 4 hónapja és 19 napja

Ebből a kis előzetesből nem tűnt izgalmasnak!

válasz erre

MrBuldika

13 éve, 4 hónapja és 20 napja

Jó film lehet, dejövő december az elég messze van. :/

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

Hú ez nagyon király lesz!mosolygó smiley

válasz erre

marco

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

BDSAeron írta:
Oksa. Majd legközelebb megpróbálom. Most az utasítást követtem oldalt, és az nem írta hogy tehetem be, csak azt hogy szöveggel hogyan.Köszi az infot
Igen, onnan kimaradt.mosolygó smiley

válasz erre

BDSAeron

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

marco írta:
Te is meg tudod, többféleképpen is. A Jutubon a Megosztás-ra klikkelve a Beágyazás-on belül a Régi beágyazott kód használata kódot beteszed és ennyi. Ezen kívül van a video vezérlőkarakter a tartalom bevitel alatt, amikor viszed fel a blogot.

De nemsokára kész, szerintem Kari alatt meg is csinálom, hogy a sima jutub címsort beillesztve egyszerűen beteszi a tartalomba a videót...
Oksa. Majd legközelebb megpróbálom. Most az utasítást követtem oldalt, és az nem írta hogy tehetem be, csak azt hogy szöveggel hogyan.Köszi az infot

válasz erre

marco

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

BDSAeron írta:
Köszi! Ezt csak te tudod megtenni, vagy csak szimplán béna vagyok?
Te is meg tudod, többféleképpen is. A Jutubon a Megosztás-ra klikkelve a Beágyazás-on belül a Régi beágyazott kód használata kódot beteszed és ennyi. Ezen kívül van a video vezérlőkarakter a tartalom bevitel alatt, amikor viszed fel a blogot.

De nemsokára kész, szerintem Kari alatt meg is csinálom, hogy a sima jutub címsort beillesztve egyszerűen beteszi a tartalomba a videót...

válasz erre

BDSAeron

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

marco írta:
Engedelmeddel betettem a videót.
Köszi! Ezt csak te tudod megtenni, vagy csak szimplán béna vagyok?

válasz erre

marco

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

Engedelmeddel betettem a videót.

válasz erre

BDSAeron

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
Kár hogy nem tetted be a viditszomorú smiley Am nagyon kíváncsi vagyok rá!
egyenlőre csak úgy tudtam betenni, hogy a szövegbe linkeltem. Az "itt" szócska az. Nekem működik

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

Lassan a Gyűrűk Ura-t is meg kéne néznem. Nem láttam még soha...

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 21 napja

Kár hogy nem tetted be a viditszomorú smiley Am nagyon kíváncsi vagyok rá!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja