A Game Channel bizar kiruccanása - Part 1

2011. december 07.
42.3441
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Shade profilja, adatai
Shade
Ezt már rég elkezdtem, de aztán abba maradt még talán nyáron, elborult pillanataimban írkálgattam, szóval ne is a logikát keressétek, az soha nem is volt. Ha van rá igény, akkor a folytatást hamarabb oldom majd meg.


A szervezés
2010. Július 12. hajnali 11:23 Marco háza

Az egész történet, ami igazából nem is történet, ugyanis még meg sem történt, egy ugyanolyan reggelen kezdődik mint bármeik nap. Marco aki éjszakába nyúlóan keményen dolgozott, fáradtan ébred óra csörgésére, amin harmadszorra nyomja le a szundi gombot. Miután ki kászálódott a géphez ül kávét szürcsölve és ellenörzi minden rendben vane. Eközben olyan képeket talál googlen amik találkozókon készültek. És ott volt az a pillanat amikor Marco fejében át haladt egy gondolat, pupillái kitágultak, mutató ujját égnek mutatva felkiált:
-Ezaz! Egy Gamechannel találkozó!

Nemértem miért így pattant ki a fejéből, ugyanis már sokan mondták neki, hogy kéne egy ilyen is. Sebaj, meg szokhattuk, elfoglalt ember. Rövid tervezgetés után, pontosabban négy órával késöbb ír is egy blogot, hogy várja a jelentkezőket és meg írja, hogy meglepetés hova mennek és, hogy mivel. A találkozó helye pedig Pesten valami érdekes környéken aminek a nevét sem tudom.

Az irományt elsőnek természetesen egy valaki vehette elsőnek észre, Skyman. Gyors észjárásával végig gondolta a dolgokat, jelentkezzen-e, majd különösebb habozás nélkül nyomott is egy jelentkezek szót üzibe.

16:42 Dorci háza
Dorci éppen utcáról betévedve gép elé pattan amikor meglátja marco blogját, és mint valami szélvihar eszeveszett pakolásba kezd. Sokat nem gondolkozott, de ő eleve várta és tudta, egyszer eljön ez a nap. Egyből kommentelt is vagy hármat.

16:58 Valko szobája
Síri csend. Illete nem, csak a számítógép halk búgása hallatszik és ahogy Valkó alszik. Szóval ide késöbb visszatérünk...

17:02 RED lakása
Elfoglalt teendői között RED véletlenül észrevezi a blogot és gondolja "jesszus, remélem engem nem rángat el...". Mire Kitta ront be a szobájába, RED ettől majdnem idegbajd kap, a cigi is ki esik a szájából az ölébe, mire ő felpattan a székből és azt mondja "vááá". Kitta erre azthitte ő is a találkozó miatt lett ilyen lelkes:
-Látom te is örülsz neki! Egy hét múlva lesz elkezdem tervezgetni mit viszek, tök izgatott vagyok!

És ki is viharzik a szobából. RED pedig vissza ül a székbe, drámai nyugalomban, szájába visszahelyezi a cigit:
-Francba....most énis mehetek...

17:06 Shade háza
A szoba sötétjében csak a monítor fényében észrevehető alak aki éppen Cabal Onlinel játszik és kolát szürcsöl éppen unatkozik...és valami bizar regényt ír, de leszünetelteti, hogy felnézzen a GameChannelre és észreveszi a blogot. Erre fe áll, és körbe körbe elkezd sétálgatni a szobában, de mivel tök sötét van bele rug a székbe:
-F.szé van ilyen sötét!

De ő már tudja, úgyis elmegy, de egyedül tuti nem...ezért ráír Shadowra msn-en...

17:07 Shadow szobája
Gép elött ülve, ordít a zene, és éppen a Call of Duty 4el játszik amikor anyja benyit a szobába és rá ordít:
-Mér ordít a zene?!
-MI?
-HALKÍTSD LE!
-MICSOA?!
-A ZENE? HANGOS? HALKÍTSD LE!
-ANYA, ÉPPEN CODOZOK!
-HANGOS A ZENE!
-MI? NEMHALLOM MER HANGOS A ZENE!

Ezt már anyja is unja, és inkább becsapja az ajtót és hagyja.
-Höhöhö...

Éppen vezet a pontban amikor hirtelen baromira elkezd akadozni neki a játék és le is lövik:
-Hogy az a kiba.....................................................................be! Biztos megint valaki rámírt msn-en! :C

Kilép, és persze Shade írt rá valamivel:
"Shadow üzenete (17:09)
*MIAF.SZ VAN
Shade üzenete (17:09)
*az nincs
*olvastad a gc-s marco blogját?
Shadow üzenete (17:09
*nem
*hmm....
Shade üzenete (17:10)
*elmegyünk? =D
Shadow üzenete (17:10)
*naná =D"
Ez meg beszélve!

17:16 Valko szobája
Tehát eközben valko felébredt, csak mert egész éjjel valami érdekes cuccost bütykölt amit senkinek sem mutat meg:
-Ideje felnézni GameChannelre!

Olvassa a blogot és felkiált, Ezt nem hagyhatom ki!

17:19 Marduk szobája
Éppen betér a szobájába, géphez ül és a jóég tudja mibe kezd...de azér felnéz a gamechannelre...
-O.O Ezaz!
....

Eközben az író észrevette, hogy itt mindenki túl szisztematikusan egymás után nézi meg a gamechannelt...sebaj, ez csak egy mese ='D, gondolta.

17:21 Hori lakása
Hori épp nincs otthon szóval majd valamilyen rejtélyes módon előkerül...

17:34 Maniac lakása
-Hmm....viszem a gitáromat is! ='D

Mivel a hely korlátozott ennyien szerintem bőven sok, tehát a részt vevők meg vannak, és a történet még tulajdonképpen el sem kezdődött.


Uccu neki!
2010. Július 19. A találkozó napja Valahol Budapest közelében

Még csak reggel van, de már meleg van, főleg mivel Marco a napon ált meg valamilyen meghatározatlan oknál fogva. Bár ő az árnyékban csücsül és már a telefonon lóg ömlik róla a víz. Közben RED a semmiből előtűnik és megfogja Marco vállát aki ugrott egyet ilyedtében...
-Miaz....
-Mi? Majdnem besz...tam!
-....
-Kitta...?
-Előbb még itt volt mögöttem...
-Nem ? az ott aki az arcát a kirakathoz tapasztja?
-De...meg látta úgy nézem a ruha boltot...majd jön.

Eközben RED-nek fel tűnik Marco mögött egy nagy valami parkol ponyva alatt és 45 fokos szögben megdöntött fejével kérdi:
-Ez mi a nyüh?
-Az legyen meglepetés! :D

Hirtelen valami robajt hallanak. Elnéznek oldalra és valami por felhőt látnak!
-Miez?!

Dorci az, rohan mint a...mint a.....csuda. Széles mosolyal arcán odaérve RED nyakába ugrik nyomban!
-SZIIIAAA REEEEED! SZIA MARCOO!
-Szia Dorci!

Még mielött bármi is történne Dorcinak is egyből feltűnik a ponyvás cuccos és egyből körül vizsgálgatja.
-Ez mi?
-..Dorci
-Miez?
-Dorci!
-Mivan alatta?!
-Dorci! ...Ne huzogasd a ponyvát! Dorci!
-Miaz?
-Majd ha ideérnek a többiek.
-Bocsi :D

Nagyából 10 perc telik el. Jön egy busz, az út túloldalán a buszmegállóban megáll. Majd amikor elhalad feltűnik mögötte Maniac! Egy kissebb táskával és egy gitárral.
-Szevasztok emberek!
-Szevasz
Szevasz
-Szia Manci :D
-Dorci kérlek ne hívj így, olyan le alacsonyító :(
-:D:D:D

Akkor nemsokkal késöbb a metró alluljáróból felől kifut Shade és Shadow, valami szalmaszállal kardoznak vagy mi és valamin vitatkoznak:
-Azthiszed erős vagy?
-Nálad simán!
-Igen? 130%os a crit demagem b.meg olyan rád ba.ok, hogy behalsz!
-Igen? Full mithrillben vagyok b.meg, megsem sebzel!

A többiek értetlenül figyelik majd Marco közbeszól:
-???, fiuk, valami gond van?
-Ja, semmi...
-....
-Üdv mindenkinek!

Eközben Marduk valahol a városban!
-......hol a pi..ba vagyok....

Aztán Kitta éppen észreveszi Shadet és Shadowot és lerohanja őket!
-Sziasztok fiúk!
-Szia Kitta
Szia Kitta
-Hoztam nektek szilvás buktát mert azt szeretitek
-=D =D

Közben Shade, REDhez fordulva
-RED, elhoztam...
-Had lássam!

Shade egy kissebb aktatáska szerűséget húz el? és szépen lassan kinyitja.
-Áá, ezaz! Végre...
-Ez az amit megbeszéltünk...2 üveg Unicum! =D
-=,D

Közben egy másik buszról Valko cammog le, mp4 a fülébe, a kütyüit babrálva.
-Hali
-Háy Valko!
-Hoztam kamerát! Full HD
-klaasz

Marco az órájára tekint ás így szól:
-Na jolvan már csak 2 emberre várunk, adunk nekik még 10percet és megyünk mert idő van. Addíg le leplezem mi is van a ponyva alatt!
-Milyen ponyva?
-Ami mögöttem van, Shadow
-Ja, a buszra gondolsz?
-Honnan tudod hogy az?
-Tehát az van alatta?
-...jó mindegy! Tehát had leplezzem le a...

És egyszercsak az utca végéből marduk ordibál, hogy:
-Hé, várjatok meg, nem késtem el, ittvagyok!
-Csodás, most kezdhetem elölről...Tehát, had lep lezzem le...

Marco körbenéz de mindenki a másikkal beszélget.
-Hé!
-Bocsi!
-Tehát, had leplezzem le....

Marco lerántja a ponyvát!
-...A szuper GC buszt!
-.......
-.......
-.......
-Mért szuper?
Szólal meg RED.
-Hát, mert men?!
-....ahaaa
-Ez igen állat!!!
Szól lelkesen Dorci.
-Ugye, hogy milyen király?:,D
Csak néznek.
-Szóval akkor! Irány a busz!
-Ezt most úgy mondtad mint Fred a Scooby Dooból.
Szólt Shade miközben szálnak fel a buszra.

Mindenki helyet foglal, Maniac be kuckolja magát leghátulra, Dorci RED mellé, Shade és Shadow egymás lettett, Marduk is valahova, kitta Shadowék elé. Marco pedig vezet, vagy mi.
-Oké, ééés induláás!

26 percel késöbb
-Nemértem miért nem indul be a motor....

Közben RED és Maniac a motorház tető alatt babrálnak.
-Á, meg is van, ki is cseréltük a hibás alkatrészt.
-Remek! Akkor indulás!

13 percel késöbb
-Ez azért elég gáz, nem gondolod?
-Jó, nem én hagytam a csokit a motorháztatő alatt, hogy bele olvadjon a motorba...
-Hupsz...
-Na, most, hogy minden rendben, végre indulhatunk!
-Hurráá!

És el is indultak, végre! Kezdetét vehette tehát az út, habár nem volt éppen bökkenő mentes. Apropó...hol van Hori...?

Az út! Ott vagyunk már?

Már az ország utakat járva a busszal, a kb 35 fokos hősékben, mindenki magát legyezi. RED szunyókál, maniac hátul gitározik, vagy mi, kitta Shadowal és shadel beszélget, marduk skymanel dumál, el vannak.
Marco meg megsül. Maniac előre megy Marcohoz:
-Marco, nem vagy fáradt?
-Egy kicsit, mér?
-Vezethetek?
-Hmm, had gondoljam át...nem!
-Miért?
-Mert multkor is vadállat módjára vezettél!
-Höhö, az nagyon komoly volt...
-.....
-Naa, az volt az utolsó...
-Nem...

5 percel késöbb
-Örülök, hogy végül meg gondoltad magad.
-Nem gondoltam meg, csak már agyamra mentél...de ne hajts gyorsan különben azonal visszaveszem.
-okéé...

És szépen nyugodt tempóban elindul. Kb 2kilóméter levezetése után maniac elvővesz egy csokit, kibontja fél kézzel majd enni kezdi. Közben aztán kiesik a kezéből és szépen lehajol és a csokit kezdi keresni. Eközben persze a busz ide oda szlalomozik a két sávban, miközben a buszon ülők ide oda burulnak. Közben maniac kikerül 3 autót is és egy kamiont. Elérnek egy kissebbdombig is ahol aztán ugrat is a busz!
-Huhuuu....megvan a csoki!

Maniac hátra néz.
-Veletek meg mitörtént?:0

Mindenki összevissza, RED fordítva az ülésen, Dorci az ölében, Kitta a kapaszkodóhoz kulcsolt kézzel, Shade és Shadow az ülés alatt, Marduk a poggyásztartón fent, Skyman meg ugyanúgy ül mint eddíg. Marco meg riadtan a ülést markolja, szerencsére ő be kötötte magát.
-Maniac....innen akkor átveszem.
-Most mér?:C
-Mert...

Hátulról Marduk megszólal:
-Marco, megállnánk valahol? Egy részt asszem mingyárt hányok, másrészt wc-re is kell mennem.

Dorci mondja:
-Hát, szerintem király volt!
-Ja, de....mostmár kiszálhatsz az ölemből...
-Ja, bocsi RED.
-Hát jó, úgy látom nem sokára lesz itt egy benzin kút, akkor már tankolunk is, meg vehetünk is valamit.

Oda is érnek a benzin kúthoz, bemennek nézegetnek. Shadow egyből energia italt szemléli, maniacel és Shadel.
-Monster!
-Hogy tudod meg inni azt?
-Mér, finom!
-Hát nem tudom, én régi módi vagyok, RedBull!
-Akkor fizessünk!

Odamennek a kasszához és közben dumálnak mire az eladú a pult mögött felszólal valami iszonyat mély hangon:
-Még valamit?

Mindenki csak néz:
-Miért van harisnya a fejeden?
-Hhh, folyton ugyanez a kérdés. De látod, megy a pólómhoz. Amúgy egyik reggel így ébredtem fel.
-Miért nem veszed le?
-Ez nem ilyen egyszerű, innen már nincs vissza út. Ezért lett a nevem, Terror Gamer, a harisnyás.
-Ooooké.
-3990 lesz....

Kijönnek a boltból, ilyen enyhén lesokkolt állapotban.
-Azér ez furcsa volt.
-Ugyan, van fiurcsább is.
-Például?
-Észrevetted, hogy marco olyan mint Super Mario, RED pedig Luigi?
-Hát, most hogy mondod...
-Gyertek, indulunk!
Kiabálja Marco a többieknek.

Tehát kis tankolás után folytatták az utat a céluk felé. Úgy nagyából az új felénél egy erdős részen hajtottak át teljesen korom sötétben, még lámpa sem volt, elvégre mit keresne lámpa az erdő közepén(?) Marco a volánnál még mindíg, többiek szunyókálnak, kivéve RED, aki Marco mellett ül készen létben hátha elalszik és az árokba hajtanának...

Aztán az történt amire senkisem számított! Maniac elővette a csokiját. Na jó, igazából nem ez volt a lényeg, hanem hogy éppen elütnek egy vaddisznót! Marco riadtan fékez le, aminek hatására a többiek szabályosan előre burulnak, kivéve Mardukot aki bekötötte magát és még csak fel sem ébredt.
-Mi a bánat volt ez?!
Kérdezi Shade.

-Hát, ahogy én láttam....egy vaddisznó...
-Elütöttél egy vaddisznót?
-Dehogy ütöttem, én aludtam.
-.....várjunk csak, nem te vezettél?
-Ez így nem teljesen igaz. : |

Kimennek a buszból megnézni mi a helyzet. Mindenki ki özönlik, marco fejét fogva néz a busz elejét.
-Még jó, hogy nem az én kocsim.
-Most mit csináljunk? A semmi közepén vagyunk és a busz nem indul!
-Nyugi, megoldjuk!
Nyugtatgatott Marco

Maniac a kocsi alá néz és a következőt mondja, halálni nyugodt hangon:
-Marco, kilyukadt a benzin tartály...
-Ó, ba***meg!
-És most...?
-Valakinek el kellene mennie a benzinkútig benzinér, addíg valaki betömi a tartályt...nos, ki megy el?

Mindenki Maniacat nézi
-Mivan? Nemár! Én?
-Te hoztad fel az ötletet.
-Jolvan, megyek...van lámpálya valakinek?
-Nekem van, milyen kell?
Ajánlotta fel Valko, akinek vagy 4 fajta lámpája volt.

Nahát így lámpával felszerelve Maniac elindult a legközelebbi benzinkút felé, korom sötétben, az erdőben lévő út szélén, egy kiadós 7kilóméteres sétára.

Vajon Maniac oda talál a sötétben?
Vajon Marco meg tudja javítani a kocsit, sikerül betömni a tankon a jukat?
Vajon Shade és Shadow abba hagyják már a baromkodást? Vajon REDnek sikerül ki piszkálnia azt a morzsát a fogai közül? Vajon Marduk felébred még egyáltalán? Vajon mit fognak csinálni a többiek?

Erre meg tudjuk a választ a következő részből!
17 hozzászólás

Shade

13 éve, 5 hónapja és 2 napja

Kekmedve írta:
Látom nem unatkoztatokröhögő smiley érdekes kis történet. Viszont, lehet h többen elolvasták volna ha picit jobban darabolod. mosolygó smiley
Ezt hogy érted? Nincs semmi gond a darabolással. Az volt a gond, hogy ott oldalt csak 3 blogot jelenít meg egyszerre. Aztán amint kitettem, pár percre rá Jezza írt 3 tök értelmetlen blogot azt le ment a listáról...onnantól fogva már szinte senkisem veszi a fáradságot, hogy az előző blogokra visszakeressen, és alig olvasták. Ennyi a magyarázat. Tudom, mert töbször írtam már ilyen, volt hogy egy hétig ott volt a listában és naponta írtak hozzá kommentet.

válasz erre

Kekmedve

13 éve, 5 hónapja és 2 napja

Látom nem unatkoztatokröhögő smiley érdekes kis történet. Viszont, lehet h többen elolvasták volna ha picit jobban darabolod. mosolygó smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Most már mind1. Majd a következőnél talán nem csinálja ezt...már ha lesz következő, mert ahogy elnéztem senkinek sem tetszett annyira, hogy várja a folytatást.

válasz erre

marco

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Shade írta:
Egy sor törés nem volt benne. Mondtam, jegyzet tömbben, mindenféle formázás nélkül. Itt csak egy valamint csináltam, kiszedtem belőle a sor kihagyásokat, amiket a jó ég tudja miért tett bele. De máig semmi baja nem volt ezzel a módszerel.
Na akkor még egyszer leírom:

"...A jegyzettömb pl emlékeim szerint valahol 80 karakter környékén automatikusan sort tör!..."

Problem?röhögő smiley

Semmi nem változott a rendszerben, ha eddig nem volt baja, most azért lehetett, mert:
a, valami másban szerkesztettél mint eddig,
b, nem voltak ilyen hosszú sorok,
c, lementetted a szöveget és közben
c1; sokat módosítottál rajta, több szerkesztővel, amik máshogy tették bele a maguk marhaságait
c2; oprendszert váltottál, és ezzel a fantasztikus winfos jegyzettömb is változott
c3; isoban mentettél (ut-8 jobb, hidd el), és kopipészt után nem javítgattad a kérdőjeleket.

Szóval vannak lehetőségek. Az biztos, hogy ezt a rendszert, amiben te is írtad a blogod, már nagyon sok helyre eladtuk (kb 50 ezer bejegyzés született vele - blog és cikk) és sehol nem volt vele olyan, hogy önmagától törjön sort.

Most is nálad történt a sortörés, hisz én látom azt a formátumot is, amit tőled kapott a rendszer, le van (vagyis mér nincs, mert javítottam) mentve txt-ben, ott formázgattam meg.

válasz erre

Shade

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Egy sor törés nem volt benne. Mondtam, jegyzet tömbben, mindenféle formázás nélkül. Itt csak egy valamint csináltam, kiszedtem belőle a sor kihagyásokat, amiket a jó ég tudja miért tett bele. De máig semmi baja nem volt ezzel a módszerel.

válasz erre

marco

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Amúgy kesztyűs a blog!mosolygó smiley Miközben ő betűket javítgattam, meg formázgattam, el is olvastam!röhögő smiley

Maniac vezetése EPIC!röhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Shade írta:
Küldés elött ellenőriztem, meg is formáztam, amikor ki került csak akkor lett ilyen. Mellesleg az összes eddigi blogomat és cikkemet ugyan így írtam...
Hidd el Shade, te basztad el.mosolygó smiley

Nem tudom pontosan miben írtad, de ahol itt most sortörés van, ott a te írásodban is sortörés van. A jegyzettömb pl emlékeim szerint valahol 80 karakter környékén automatikusan sort tör!

Vannak olyan blogok ahol ez nem lenne ilyen látványos, de mivel nálunk 100%-os szabadságot kapsz a blogírásnál, ezért ahol eredetileg sortörés van, ott a blogban is az lesz. Ezt jobb helyeken így van azért, de vannak gagyiblogok, meg hülyéknek készült tömegblogok, ahol nem, mert egy nagy tömbbe veszi be a szöveget a rendszer és utána mégegyszer meg kell formáznod.

Hát itt nem így van, amit beviszel az úgy is jelenik meg, épp ez adja meg a kellő szabadságot.

Am ne küldd a mailt, elkezdtem kivenni a sortöréseket, meg kicsit formázgatom. Sejtem a gondolat menetedet, meg rendezési elvedet, remélem, eltaláltam.mosolygó smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

De akkor is...meg irom rendesen és amikor ki teszem fos lesz...pedig mindig igy csináltam, jegyzet tömbben formázás nélkül.

válasz erre

totyak

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Megviccelt a technika.
De mondom, tök mindegy, attól, hogy csúnya, még olvasható és szórakoztató röhögő smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

marco írta:
Az a baja Shade, hogy valami nem mai gyerek Windózban írtad. UTF( az oldal alapja és Te valami ISO-s szerkesztőben csináltad. Ha kopipésztelsz ne lepődj meg. Ha amikor bemásoltad a szöveget, megnézted volna a végeredményt, akkor láthattad volna hogy az ő betűk helyén kérdőjel van. Ez azért van, mert a szerkesztő amiben csináltad butább mint kéne, vagy le volt mentve iso-ban. Ha a blogablakban írod meg a szöveget, ilyen nem fog előfordulni, illetve akkor sem, ha ellenőrzöd a szöveget, mielőtt a küldésre nyomsz.

Teli van a rendszer formázási lehetőségekkel, épp azért lehet szép blogokat csinálni benne, nem csak egymásra hányt betűket.mosolygó smiley

De annyi blogot írtál már, nem értem ez hogy sikerült így.mosolygó smiley Küldd el a szöveget nekem mailben.
Küldés elött ellenőriztem, meg is formáztam, amikor ki került csak akkor lett ilyen. Mellesleg az összes eddigi blogomat és cikkemet ugyan így írtam...

válasz erre

marco

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Az a baja Shade, hogy valami nem mai gyerek Windózban írtad. UTF( az oldal alapja és Te valami ISO-s szerkesztőben csináltad. Ha kopipésztelsz ne lepődj meg. Ha amikor bemásoltad a szöveget, megnézted volna a végeredményt, akkor láthattad volna hogy az ő betűk helyén kérdőjel van. Ez azért van, mert a szerkesztő amiben csináltad butább mint kéne, vagy le volt mentve iso-ban. Ha a blogablakban írod meg a szöveget, ilyen nem fog előfordulni, illetve akkor sem, ha ellenőrzöd a szöveget, mielőtt a küldésre nyomsz.

Teli van a rendszer formázási lehetőségekkel, épp azért lehet szép blogokat csinálni benne, nem csak egymásra hányt betűket.mosolygó smiley

De annyi blogot írtál már, nem értem ez hogy sikerült így.mosolygó smiley Küldd el a szöveget nekem mailben.

válasz erre

Shade

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Vendég írta:
Biztosan az a baja hogy wordben írtad.

Amúgy nagyon nagy, mint egy regény!mosolygó smiley Jó olvasnivalót csináltál, buszon ezt bújtam
Nem wordben irtam, az fos. Sima jegyzet tömbben, formázás nélkül. Azt minden felismeri. Csak itt csinálja ezt.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profiljaManiac profilja