A Babona

2013. november 27.
45.4691
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Yanez profilja, adatai
Yanez

A Babona - 1. kép

Csak azért nem hiszek a babonában, mert szerencsétlenséget hoz.


Szerencsés jónapot, bal lábbal kelt olvasók! A mai cikk pont arról fog szólni, hogy bárhogyan keltek, a napotok attól nem fog megváltozni. A babona egy elég elterjedt dolog, még napjainkban is. Pedig nem másról van szó, mint az egyszerű tévhitről. Fogalmunk, mind a természettudományos, mind a rendszert alkotó vallások dogmáival szemben áll, ezek alapjaira helyezve cáfolható. Mindenki hallott már róla, sőt biztos vagyok benne, hogy találkozott is vele. Tulajdonképpen már akkor is "alkalmazzuk", amikor valakinek szerencsét, ergo kéz és lábtörést kívánunk. Ezt persze nem tudjuk, mert mi illemből szoktuk mondogatni.

Egyik kedvencem gyerekkoromból származik és gondolom mindenki ismeri. Amikor meglátsz az utcán egy kéményseprőt, akkor fogd meg a rajtad lévő ruhád bármely gombját és mondd ki 3-szor:-Kéményseprőt látok, szerencsét találok! Kis hülyeként még hittem is benne. :) Ám még akkor is mindig elgondolkodtam azon, hogy mi lehet ennek a logikus magyarázata. Netán a procedúra megtétele után, a kéményt söprő jóbarátunkból valami pozitív energia száll ránk? Bár ebben sem hiszek. A lényeg, hogy egy olyan helyen nőttem fel, ahol sok ember hitt az ilyen baromságokban. És rengetegen még ma is hisznek benne. Ismerőseim kb 80%-a ilyen, mindig jót szórakozok rajtuk.

A Babona - 2. kép



Van az, hogy ha már átléptél a küszöbön, de mondjuk valamit otthonfelejtettél és visszafordultál, akkor mindenképp bele kell nézned a tükörbe, különben balszerencse ér. Magyarázat: visszahoztad a szerencsédet, ezért kell tükörbe nézned. Ez még csak nem is logikus! 2013-at írunk, mondhatjuk, hogy a technika és tudomány korszakát éljük, mégis vannak ilyen "megbabonázott" emberek. És persze vannak a világhírűvé kürtölt babonák:
Balszerencse, ha:
eltörik a tükör
átsétálsz egy létra alatt
átfut előtted egy fekete macska
péntek 13

Mellesleg sokan tudják, hogy régen, ha valakinek volt fekete macskája, akkor elégették boszorkányságért. Ennyi is elég volt. Akkor most gondoljunk bele, hogy a babonák abból a korból származnak, a tudatlan és tanulatlan népek korszakából. És mint mondtam, még most is sok babona aktív. Képzelem, ha még ma is így mennének a dolgok, de korunkhoz hűen. -Hoppá, egy fekete macska hütőmágnese van, elégetni! -Fekete szmájlit kapott az iPhone-on, máglyára vele! Nevetnem kell ezeken a tévhiteken.

A Babona - 3. kép



Egykori barátnőm egyszer karórával ajándékozott meg. Idősebb korú ismerősöm azt mondta, hogy ezesetben szakítani fogunk. Fél évre rá ez megis történt. Büszkén mondogatta, hogy ő ugye megmondta. Érdekes, ha valami mással, mondjuk egy tekercs vécépapírral lep meg, akkor is szétválunk? :D Ugye milyen baromság? Ez csak azt bizonyítja, hogy 100 babona megjósolásából, persze hogy "teljesül" néhány, de kizárólag megtippelés alapján. Mint a lóversenyeken, néha azért kitalálod melyik lesz a befutó.

Ha már a jóslásról esett szó, akkor mindenképp meg kell említenem, hisz az is ide tartozik. A legtöbb ember, aki hisz benne, az ugyanúgy a babonákban is hisz. Talán egyesek képesek meglátni valamit a jövőből, de a legtöbbjük csak a könnyű pénz miatt csinálja. Én már voltam tanúja igazi, részletekig megjósolt dolgoknak, de akkor sem hiszek bennük, mert ugyanolyan marhaság és képtelenség, mint a babona. Ezt is csupán a 100-ból 10 elméletre alapozom.

Találkoztam itt amcsiban egy úri romával, aki meglepetésemre Bentley-vel közlekedett. Nagyon nem akart beszélni arról, hogy miből futja neki az ilyesmire, de egyszer részegen megnyílt. Kiderült, hogy a neje jóslással foglalkozik, és a naiv amcsikból ily módon préselik ki a pénzt. Csak egy példa: egy egyszerű gyertyát 750 dolcsiért ad el a "szerencsétleneknek". Állítólag elűzi a házból a balszerencsét, de garanciát nem vállal rá, ám elmondása szerint szinte mindenkinek beválik. Már csupán ebből az egyszerű kis történetből is csak úgy dől a szélhámosság szele.

A Babona - 4. kép



Sokak "kedvence" még az energiát a tévén keresztül súgárzó emberkék. Erről no komment részemről, de leginkább azért, mert főleg csak neten keresztül láttam ezeket a csalókat. Nem sokat tudok róluk, de gondolom nincs is mit. Az egyetlen, amit szerintem akár tudományos alapokra is lehet helyezni, az a tenyérjóslás. Erre most rengeteg magyarázattal lehetne előállni, hogy miért, de nem szükséges. Véleményem csak egy: a szervezet képes kimutatni bizonyos dolgokat, amelyek betegségekkel meg az ember életvitelével kapcsolatosak. Ezek akár a tenyéren is jelentkezhetnek a ráncok különböző kialakulásának formájában. De ez csak az én elméletem. Ám ezen a téren is temérdek csalóval találkozhatunk.

Visszatérve a babonákhoz. Vannak még ilyen mókás hiedelmek. Ha leesik a só = veszekedés, ha a kés = férfi jön a házhoz, ha a kanál = nő jön a házhoz. De mi van akkor, ha egy kanálnyi só esik le, amely rázuhan egy késre és magával rántja azt? Gondolom, akkor egy rossz szándékú transzvesztita jön a házhoz. XD Aztán van még a népszerű szarba lépés. Ha véletlenül lépsz bele = az pénz, ha szándékosan = akkor hülye vagy. :) Ha egy kicsit is van lövésed erről, akkor megkérsz valakit, hogy reggelente helyezzen el a szobádban néhány kupac szart, tuti, hogy mindig belelépsz minimum egybe és nem véletlenül! Na, anyagi gondok megoldva!

A Babona - 5. kép



Azt hiszem napokig lehetne sorolni az ilyen babonákat. Okos ember csak nevet rajtuk! Érdekes lenne meghallgatni, hogy Ti milyen ehhez hasonló történeteket, tapasztalatokat, esetleg csak hallásból ismert dolgokat ismertek. Mellesleg hányszor szoktátok lekopogni ezt-azt és megköpdösni és miért? :)

Aki elovasta a cikket, azt balszerencse érheti! Elkerülése érdekében egyen meg egy evőkanálnyi sót és közben mondja ki 3-szor a következő mondatot:-Elolvastam, elolvastam, nem lesz velem semmi mostan!
11 hozzászólás

Couretto

11 éve, 16 napja

Zsír

válasz erre

marco

11 éve, 2 hónapja és 20 napja

Yanez írta:
Hol látod Te itt Totyak-ot?röhögő smiley
Igaz.röhögő smiley Én avgyok elborult!röhögő smiley

Szóval a lényeg, hoztad a formád Yanez!röhögő smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 2 hónapja és 20 napja

marco írta:
Nem vagyok babonás, soha nem is voltam.

AMúgy nagyon elborult vagy totyak!röhögő smiley
Hol látod Te itt Totyak-ot?röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 2 hónapja és 20 napja

Nem vagyok babonás, soha nem is voltam.

AMúgy nagyon elborult vagy totyak!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 2 hónapja és 20 napja

Ismét egy király blog!mosolygó smiley

Sosem voltam babonás, a jóslásban sem hiszek, minden ilyen téma hidegen hagy...

válasz erre

Yanez

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

Köszönöm a kommenteket!

Akhad: Majd, ha csak 13-szor szaladnak át előtted...röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

[Tiltott felhasználó!]

LolZ

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

Akhad írta:
Nekem 3 fekete macskám van. Etetésnél 20-szor átszaladnak előttem. És nem hiszek ilyen babonákban.
Ez nem lehetséges! Te már rég halott vagy.röhögő smiley

válasz erre

Akhad

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

Nekem 3 fekete macskám van. Etetésnél 20-szor átszaladnak előttem. És nem hiszek ilyen babonákban.

válasz erre

LolZ

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

röhögő smiley Ez nagyon nagy írás lett!Nagyon igaz hogy az emberek 99% a könnyű pénz miatt csinálja ezt a jóslásos dolgot a TV-ben.És azzal is nagyon egyet értek hogy ez a babona dolog még a "műveletlen" korszakból jön.

válasz erre

DaNyEE

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

Nagyon jó írás lett. Én sem hiszek a babonákban. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaRonalddo profilja