13 díjjal tértünk haza a 22. Taiwan Excellence Awards-ról

2014. január 09.
42.4841
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
MSI_Blogger profilja, adatai
MSI_Blogger
Korábbi blogjainkban rendszerint különböző MSI termékekkel foglalkoztunk, mely természetesen az alapvető célkitűzésünk volt a blogok elindításakor, ugyanakkor szerettünk volna egy kicsit a háttérbe is elkalauzolni titeket. Ennek lett az eredménye a mostani bejegyzésünk, melyet egy aktualitásnak is köszönhetünk, ami szorosan összefügg termékeink magas minőségével és valódi innovációkat tartalmazó megoldásaival. Ebben a blogban ugyanis a Taiwan Excellence Awards-ról és az ott díjazott MSI termékekről szeretnénk beszámolni nektek, annak érdekében, hogy ne csak egy-egy termékkel találkozhassatok itt, hanem ti is átérezhessétek, hogy milyen sikerek érhetnek minket a pozitív felhasználói visszajelzések mellett.


Elsőként magáról a Taiwan Excellence Awards-ról ejtenénk pár szót, hiszen egy viszonylag régóta megrendezésre kerülő és igen nagyra tartott eseményről van szó. Az első ilyen rendezvényt ugyanis 1993-ban rendezték meg, ami az informatikai és szórakoztatóipar fejlődési ütemét tekintve jóval többnek számít, mint a valós évek. A termékeket több kategória szerint díjazzák, a gyártók pedig nagy elismerésnek tekintik azt, hogy az ő termékük nyeri meg az adott kategóriát. Cégünket ráadásul igencsak nagy megtiszteltetés érte, hiszen 13 díjat ítéltek meg különböző termékeinknek, melyek valóban szinte teljesen eltérő kategóriákban lettek győztesek, ami szintén azt tükrözi, hogy az MSI minden termékcsaládban a legjobbra törekszik.

13 díjjal tértünk haza a 22. Taiwan Excellence Awards-ról - 2. kép

A díjazottak között találhatjuk például az Z87M GAMING mATX alaplapot, mely kompakt méretével ellentétben a legtöbb játékos igényeinek tökéletesen megfelel. Természetesen felszereltük minden olyan technológiával, mely a jobb játékélményt és a kimagasló megbízhatóságot hivatott elősegíteni. Ugyancsak díjazták az MSI GS70 laptopot, mely a világ legkönnyebb és legvékonyabb 17 hüvelykes hordozható játékgépbe. Ez a laptop ugyanis 2,6 kilogrammnál is kevesebbet nyom, valamint a 2,5 centiméter körüli vastagságát is bűn vastagságnak nevezni. Az Intel Core i7-es processzor és az erős nVIDIA GeForce GTX 765M grafikus kártya már csak hab a tortán.

A GT60 3K Edition sem maradhatott győzelem nélkül, hiszen valódi innovációt kínál azoknak a játékosoknak, akik a lehető leglenyűgözőbb képet szeretnék látni játékok vagy multimédiás tevékenységek közben. A 3K WQHD+ kijelző ugyanis 2880 X 1620 pixeles felbontást kínál. A játékra kiválóan alkalmas laptopok mellett az MSI AG2712A Gaming All-in-One PC is díjazásra került, hiszen ez a világ első vibrálásmentes kijelzővel szerelt AiO gépe. A remek összeállításnak köszönhetően a vásárlóknak több évig nem kell majd foglalkozniuk a számítógép erősítésével, hiszen minden játék tökéletesen fog mutatni a 27 hüvelykes Full HD megjelenítőn.

13 díjjal tértünk haza a 22. Taiwan Excellence Awards-ról - 3. kép

További díjazottaink között szerepelt még a GK-601 Dragon Edition mechanikus billentyűzet, valamint az abszolút felsőkategóriába tartozó MSI N780 Lightning grafikus kártya is. A felsorolt termékekből jól látszik, hogy a játékosoknak szánt kínálatunk legtöbb tagja valódi innovatív megoldásokat rejt, melyek nemcsak a mindennapos használat során mutatkoznak meg, hanem a szakmai elismeréseket is szorgosan gyűjtik.

Reméljük sikerül egy kissé különleges hangulatú írással előállni, mely eddig nem igazán taglalt nézetekből mutatja be cégünket. A felsorolt és természetesen bármely más MSI termékekkel kapcsolatban természetesen továbbra is várjuk hozzászólásaitokat. Továbbá szeretnénk utólag is minden kedves olvasónknak sikerekben és boldogságban gazdag új esztendőt kívánni!
13 hozzászólás

Vendég

11 éve, 2 hónapja

Komoly felhozatal! Egy 27 colos monitoron azért már én is ellennék!mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja